BOROVI JÓZSEF: 

A MAGYAR TÁBORI LELKÉSZET

TÖRTÉNETE

6. rész

KATONALELKÉSZI SZOLGÁLAT A MAGYAR NÉPHADSEREGBEN

Az átmenet időszaka

A második világháború utolsó hónapjaiban, 1944/45 telén Magyarország területe hadszíntérré vált. A hosszan tartó háborús állapot és német megszállás után 1945 áprilisában a szövetséges hatalmak teljesen elfoglalták Magyarországot, és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül fennhatóságuk alá vonták.

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány fegyverszüneti bizottsága 1945. január 1. és 20. között tárgyalt Moszkvában, és január 9-én Vörös János honvédelmi miniszter és F. I. Kuznyecov vezérezredes, vezérkarifőnök-helyettes között egy találkozó jött létre. A találkozón Kuznyecov a többi között az alábbiakat jelentette ki: „Parancsnokságom megbízott, hogy a következőket közöljem Önökkel: A szovjet kormány már hozzájárult egy magyar hadosztály megalakításához. Malinovszkij marsall megkapta az erre vonatkozó utasításokat. Kormányunk és parancsnokságunk úgy véli, hogy a magyar hadosztály felépítése maguknak a magyaroknak az ügye, olyat szervezzenek, amilyen Önöknek jó."1

Ugyanebben az időben a magyar honvédség a Dunántúlon és a Felvidéken még harcban állott a szövetséges hatalmak orosz-román erőivel, behívásokat eszközölt, rendszabályozott és ítélkezett.

A magyar hadsereg katonalelkészete is ebben a kettősségben volt.

A katolikus tábori püspökség a kiürítési parancsnak engedelmeskedve Kőszegre, majd a határon túlra, Németországba települt. Az egyes csapategységeknél maradt lelkészek együtt vonultak az egységeikkel. Rozsnyón 1945. január első napjaiban még behívót küldött három papnak az egyedül maradt és ott állomásozó róm. kat. hadtestlelkészség vezetője. A behívásnak nem tettek eleget a behívottak, de hajlandók voltak mint lelkészek katonai szolgálatot ellátni, ha kikéri őket a püspöktől. Így is történt; ketten a Krasznahorkánál húzódó frontra mentek, és egyikük egy hadi kórházhoz.

Kőszegen még tevékenykedett a püspöki hivatal. A csapatoknál azonban felbomlott a fegyelem, és nem volt kapcsolatuk a központtal.

Ugyanekkor Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány mellett már szerveződött a Kőszegtől-Budapesttől egyelőre független hadsereg, valamint a katolikus és protestáns katonalelkészet is.

Vörös János, mint vezérkari főnök, 1944. október 15-e után családjával együtt illegalitásba vonult, és barátcsuhába öltözve a ferencesek kecskeméti házában várta meg az oroszokat. Itt ismerkedett meg dr. Nagy Konstantin ferences atyával, akit azután mint honvédelmi miniszter Debrecenbe rendelt az új hadsereg katonai lelkészetének megszervezésére. Dr. Nagy Konstantin be is vonult Debrecenbe. Vörös János azt gondolhatta, hogy egy második „fővezér" szerepét töltheti be az új hadsereg megszervezésében, Nagy Konstantin pedig, hogy egy második Zadravecz lehet.

Vörös János, mint az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztere, 1945. január 20-án írta alá többedmagával a fegyverszüneti egyezményt, és csak ezek után térhetett vissza Debrecenbe. Akkor januárban úgy állt a helyzet, hogy volt ugyan kormány és névlegesen létezett is, de a hatalom gyakorlásához hiányoztak a legelemibb eszközök, intézmények. A Honvédelmi Minisztérium az úgynevezett pénzügyi igazgatósági épületben kapott helyet. A folyosó végén három szoba volt, az ajtón csupán egy cetli: Honvédelmi Minisztérium. A „minisztérium" egyetlen tisztje először Kéri Kálmán volt. 1945. január 30-án visszaérkezett Debrecenbe Vörös János honvédelmi miniszter, akit már várt egy húszoldalas javaslat az új hadsereg szervezeti felépítésére vonatkozólag. Január végére olyannyira megszaporodott a Debrecenbe érkező tiszteknek a száma, hogy már személyeket is figyelembe lehetett venni a szervezéshez.2

A katonák által a hadsereg felépítéséről az új, kidolgozott, húszoldalas javaslat, valamint a „Magyar Kommunista Párt és Szociáldemokrata Párt javaslata az új Magyar Honvédség szervezéséhez" című, tizenöt oldalas tervezet tartalmazta a tábori lelkészet megszervezését is. Utóbbi azonban tartalmazta a Honvéd Nevelőtiszti Intézmény felállítását is a hadseregben, aminek alapját és tartalmát a Vörös Hadsereg politikai tiszti intézményében látták.3

Kezdetben nem látszott, hogy a tábori lelkészet és a Nevelőtiszti Intézmény riválisai lesznek egymásnak, és hogy az utóbbi a hadsereg politikai szervévé növi ki magát. Ez utóbbi azonban röviddel megalakulása után bekövetkezett.

Vörös János honvédelmi miniszter a Nevelőtiszti Intézmény osztályának élére Jánossi Ferenc református lelkész századost nevezte ki. Jánossi lelkészi minőségben vonult be a hadseregbe, ahol azután frontpropagandista lett, majd 1945-ben mint a Nevelőtiszti Intézmény vezetője kapott megbízást az intézmény működési szabályainak kidolgozására. El is készült a tervezettel, de nem ez valósult meg, hanem Révész Géza tervezete, aki a Magyar Kommunista Párt részéről a katonai szervezőmunkát irányította. Jánossi szerepe mindjobban háttérbe szorult, és Nagy Imre vejeként a katonaságtól más beosztásba került.

A nevelőtiszti állománynak rövid ideig kezdetben volt egy katolikus lelkész tagja is, Gimes Gyula Csanádi egyházmegyés pap. Dr. Balogh István miniszterelnökségi államtitkárnak egykori volt káplánja. Mondvacsinált ürüggyel rendőri zaklatásoknak volt kitéve. Rendőri felügyelet alá helyezve, hetente jelentkeznie kellett volna a rendőrségen. Dr. Balogh ezért őt katonai szolgálatra behívatta, így menekült meg a jelentkezési kötelezettség alól. Vörös János honvédelmi miniszter a nevelőtiszti állományba osztotta be, mondván, ha már van ott egy református lelkész, hát legyen katolikus is. Azonban Jánossi mint felettese semmiféle önálló feladattal nem bízta meg. Mintegy fél évig működött Gimesi nevelőtisztként. Ekkor megszüntetve ellene az eljárást, 1946 januárjában leszerelt. A megalakuló hadosztályoknál, ezredeknél és zászlóaljaknál - kevés kivételtől eltekintve - a nevelőtiszti helyekre a Kommunista Párt káderei kerültek.4

A tervezetek a tábori püspökséget először a Honvédelmi Minisztérium VII. (nevelői) csoportjához gondolták sorolni, de egy márciusi változatban a HM Elnökségéhez osztották be. A teljes egyenlőség alapján felmerült az izraelita tábori lelkészet megszervezésének lehetősége és szükségessége is a katolikus és protestáns mellett. Fordulópont a kérdésben akkor következett be, amikor a debreceni kormánnyal a Honvédelmi Minisztérium is Budapestre költözött.


A várakozás időszaka

A Horthy által „kinevezett" Szálasi-kormány elrendelte a kitelepülést. A Szálasi-kormány hivatalai Sopron, Kőszeg és Szombathely városát szállták meg. A tábori püspökség beosztott lelkészei közül a legtöbben helyükön maradtak, vagy valamelyik plébániára vonultak. Általában csak azok a katonalelkészek távoztak, akik a növendékeikkel, csapattesteikkel együtt hagyták el az országot. A kitelepülteknek és menekülteknek lelki gondozásáról és joghatósági ellátásukról az Apostoli Szentszék külön gondoskodott, és ezzel megszüntette Hász István joghatóságát felettük 1945 októberében.

Budapesten, a német megszállás megszűnése után, falragaszok jelentek meg, amelyek a katonatiszteket, honvédeket és a katonai polgári alkalmazottakat jelentkezésre szólították fel. Budán, 1945. március 30-án, az Orsó utca 3. sz. ház kapuján a következő plakát volt olvasható:

„Budapest Székesfőváros II. Kerületi Elöljárója.

A magyar katonai parancsnokság Buda I. ker. Verbőczy utca 6-8. sz. székhellyel megalakult. Értesítem a házmegbízottak útján az ott lakó tényleges állományú tiszteket, tiszthelyetteseket és legénységet, hogy legkésőbb 3 napon belül a fenti katonai parancsnokságnál jelentkezzenek."

Pesten hasonló plakátok már korábban felszólították erre az érdekelteket. Folba János 1945. március 16-án jelentkezett a debreceni kormány budapesti kirendeltségénél, a pesti kerületi parancsnokságnál, az Üllői út 20. sz. alatt. Ugyanitt jelentkezett dr. Soltész Elemér is, Budán pedig március 30-án dr. Szenthelyi-Molnár István. Ugyancsak Budán jelentkezett Tower Vilmos is. A szolgálatra jelentkezés általános nyilvántartásba vételt jelentett.

Szenthelyi-Molnár István jelentkezése nagypéntekre esett. A budai körzet parancsnoka akkor Papp-Kökényesdy Sándor testőrezredes volt. Mivel Szenthelyi-Molnár István jelentkezése után nagyszombaton feltámadási körmenet volt a templomokban, a budai ezred parancsnoka hat egyenruhás testőrt rendelt ki a budavári Nagyboldogasszony-templom körmenetére.

A húsvéti ünnepek elteltével a budai ezred április 4-én igazolványt állított ki Szenthelyi-Molnár Istvánnak arról, hogy „a magyar katonai (budai körzet) parancsnoksághoz van beosztva". A magyar és orosz nyelvű igazolvány a mozgásszabadságot biztosította, ami akkor egyben biztonságot is jelentett.

A helyzet Budapesten lassan normalizálódott. Dr. Platthy Pál altábornagy lett Budapest magyar katonai parancsnoka. Platthy 1944-ig Újvidék katonai parancsnoka volt, akit azért vezényeltek oda, hogy amennyire lehet, rendezze az újvidéki kegyetlenkedések miatt kialakult tarthatatlan állapotot. Szenthelyi-Molnár Istvánt 1942. szeptember 20-án hívták be katonának, és mint katonalelkészt október 1jei hatállyal újvidékre helyezték. Itt működött együtt a katonai parancsnokkal a magyargyűlölet megszüntetésén. Szenthelyi Újvidék elhagyása után illegalitásba vonult. Budán, 1944. december első napjaiban találkozott az ugyancsak illegalitásban élő Platthy Pállal, akinek felajánlotta kapcsolatait a Budán székelő Nemzetközi Vöröskereszt vezetőségéhez. Platthy nem vette igénybe a felajánlott segítséget.

Szenthelyi csakúgy, mint Folba János és Tower Vilmos - nem esküdtek fel Szálasira, ezért kellett bujkálniuk, illegalitásba vonulniuk, és vállalni a katonaszökevénység esetleges következményeit is.

Szenthelyi 1945. április 11-én jelentkezett Platthynál és kérte az alkalmazását. Platthy rögtön elrendelte, hogy ideiglenesen vegyék fel a kerületparancsnokság állományába. A Budapesti Honvéd Kerületi Parancsnokság 3152. sorszám alatt 1945. május 28-án értesítette, hogy nyilvántartásba vette őt.

A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány április 10-e körül költözött Budapestre. A Honvédelmi Minisztérium állományával érkezett Debrecenből dr. Nagy Konstantin római katolikus és Kőmives Sándor református tábori lelkész is. Kőmíves lelkész főhadnagyként nyert beosztást a lelkészi osztályhoz. Ő is, mint katolikus részről dr. Nagy Konstantin - a Honvédelmi Minisztériummal együtt Budapestre költözött, és titkárként - 1945. augusztus 19-én történt leszereléséig - teljesített szolgálatot Soltész Elemér tábori püspök mellett.

Vörös János honvédelmi miniszter első budapesti intézkedései közé tartozott, hogy a már katonai szolgálatra jelentkező két magasabb rangú tábori lelkészt, Soltész Elemért, illetve Folba Jánost 1945. április 13-án megbízta a protestáns, illetve a katolikus tábori lelkészet vezetésével.5

Bizonyára azért esett a honvédelmi miniszter választása e két személyre, mert velük a jogfolytonosságot látta biztosítva, és jutalmazni is akarta őket azért a bátor cselekedetükért, hogy a Szálasi-rezsimet nem akarták szolgálni és illegalitásba vonultak. Soltész Elemérnek az egyházi hatósága részéről semmiféle új megerősítésre nem volt szüksége, mert ő csak egy hosszabb „szabadságról" tért vissza. Folba Jánosnak azonban, aki a külföldre távozott dr. Hász István által elhagyott hivatal élére került, szüksége volt egyházi megerősítésre. Grősz József kalocsai érsek - mint megbízott szentszéki nuncius - meg is erősítette őt ebbéli kinevezésében 1945. április 29-én.

A vezető lelkészek megbízatásuk után - április 18-án - felkeresték a Dísz tér 18. szám alatti hivatalukat, ahol a háborús pusztulás nyomait tapasztalták. A beomlott falak, kitépett ajtók, ablakok között ott hevertek az iratok, könyvek. A protestáns tábori püspök szobája a ráomlott törmelékek alatt viszonylag épségben maradt. Természetesen sürgős intézkedéseket kértek az iratanyag megmentése érdekében. Az ostromot jobban átvészelt protestáns irattár 1945. május 30. és június 1-je között a KIE Vas utcai székházába került és ott kapott helyet. A katolikus tábori püspökség iratanyagának a megmentésére nem volt sok lehetőség, amit lehetett a Honvédelmi Minisztérium egy szobájában helyezett el Folba János.

A katolikus és protestáns katonalelkész vezetők megbízatásával szinte egyidejűleg a honvédelmi miniszter megkereste a budapesti izraelita hitközség vezetőségét, és javaslatot tett az izraelita tábori lelkészet megszervezésére. Ez, szervezett körülmények között, hivatalosan csak az első világháború végén működött. Az izraelita lelkészet felállítását 1945-ben nem annyira a hadseregben szolgálatot teljesítő, kis létszámú izraelita vallású honvéd lelki gondozása tette elsődlegesen szükségessé, mint inkább a vallások közötti egyenlőségesdi igazolása, valamint legfőképpen az, hogy szervezett keretet akartak adni a háború alatt elpusztult, több százezer elhurcolt és munkaszolgálatos címmel nyilvántartott személyek felkutatására, személyi adataik nyilvántartására, emlékük megőrzésére és a visszatértek anyagi támogatására.

Az izraelita tábori lelkészet felállításában gondot csak az okozott, hogy ki legyen az izraelita tábori lelkészet vezetője.

Dr. Hevesi Ferenc a pesti izraelita hitközség főrabbija 1945. május 14-én kelt levelében a miniszternek azt írta, hogy jogi akadálya nincs annak, hogy a miniszter egy kongresszusi szervezethez tartozó rabbit nevezzen ki az izraelita tábori lelkészet vezetőjévé. A nehézséget az okozza, hogy az izraelita felekezet három árnyalatra osztható, amelyek között nem annyira hitelvi, mint inkább vallásgyakorlati téren vannak különbségek. A három irányzat: az ortodox, a neológ (kongresszusi) és a status quo volt. A három közül - Hevesi szerint - Budapesten kb. 10-12 000 ortodox, kb. 130 000 kongresszusi szervezethez tartozó neológ élt. Véleménye szerint a vidéki kb. 20 000 izraelita száz százalékig neológ felfogású volt.

Okfejtésében kimutatta, hogy az esetleges ortodox kisebbség szívesebben hagyná az izraelita katonák lelki gondozását továbbra is a protestáns tábori püspökség irányítása alatt, de a felekezeti autonómia és az izraeliták jogegyenlősége jobban ki fog domborodni, hogyha a lelkészetet egy a tábori püspök katonai rangjában álló rabbi vezetné. Természetesen az ortodox igényeket is figyelembe véve ígérte meg a személyek megnevezését, mert akkor nem volt az ortodoxoknak főrabbija. Ezek után végső következtetése az volt Hevesi Ferencnek, hogy őt kell kinevezni az izraelita tábori lelkészet élére.

Így is történt. 1945. szept. 3-tól dr. Hevesi Ferenc lett az izraelita tábori lelkészet megbízott vezetője. A Honvédelmi Minisztérium a lelkészetek elnevezését: „Magyar Honvédelmi Minisztérium (római katolikus - protestáns - izraelita) lelkészi osztályára változtatta. Tehát 1945 szeptemberétől, hogy három lelkészi osztály működött a minisztériumon belül, az Elnökség keretében.

A Honvédelmi Minisztérium az új hadsereg szervezési szabályzatát elkészítette, és ezzel eleget tett a fegyverszüneti követelményeknek. A tervezet szerint a hét katonai kerület fokozatosan épült volna ki, és ennek keretében alakították volna ki a kerületi lelkészi állomásokat is. A rendelet kiadását 1945. június 1-jére tervezték. A tervet azonban a SZEB májusban nem hagyta jóvá, megtiltotta annak kiadását.

Az erről a korról szóló visszaemlékezések több oldalról világítják meg azt a huzavonát, amely az új hadsereg megszervezése és a SZEB között támadt, s amely lelassította az új magyar hadsereg szervezeti kiépítését.

Soltész Elemér, a protestáns tábori püspökség vezetője két ízben is vázolta a fennálló helyzetet, a bizonytalanságot. Először 1945-ben december 2-án dr. Dezső László református lelkész őrnagy - aki tudományosan is foglalkozott a protestáns tábori lelkészet történetével -, mint debreceni állományú nevelőtiszt kérdezte meg a püspököt, hogy miképpen is áll a protestáns egyházi szervezet ügye a hadseregben. Neki 1945. december 12-én válaszolt Soltész. 1946. március 4-én pedig dr. Révész Imre a tiszántúli kerület püspöke kért tájékoztatást a helyzetről. Révésznek 1946. március 11-én küldött választ a tényleges helyzetről. Mindkét tájékoztató nemcsak a protestáns tábori lelkészet állapotát világítja meg, hanem a katolikus és az izraelita lelkészet helyzetét is.

Természetesen - írta Soltész -, hogy ahol egy-egy létszámfeletti hivatásos tábori lelkész meghúzódott, várván a dolgok fejlődését s az őt érdeklő döntést, ott a lelkészek kötelességüknek érezték a lelki gondozást. „Írott rendeletet, utasítást azonban ezeknek bárminemű szervezésre nem adhattunk, mindössze alkalomadtán, szóbeli, esetlegesen írásbeli tájékoztatást."

A tábori lelkészetek vezetőinek joghatósága érvényben volt a várakozás időszakában is, és kiterjedt valamennyi hivatásos és tényleges katonára, csak éppen - átmenetileg - szervei nem voltak joghatóságának gyakorlására.

Röviden foglalta össze a helyzetképet Soltész, amikor így írt: „Egy szó mint száz, várnunk kell, míg az országos helyzet alakulása következtében vagy újra megszervezhetők lesznek a katonai lelkészségek, vagy megszűnik a tábori püspökség. Addig pedig a katonáinknak - szolgálatot teljesítő katonai lelkészek hijján - polgári lelkészek szolgálatával kell beérniük."

Soltész Elemér 1946 tavaszán nem látta nagyon biztatónak a tábori lelkészi szolgálat jövőjét. Révész püspöknek írott jelentésének utolsó fejezetében így írt: „A katonai egyházi szervezet végleges rendezése, helyesebben újjászervezése, akkor következik be, amikor az országos helyzet ezt megengedi. Amíg a tábori püspökség létezik, addig várjunk türelemmel és éljünk a megadott módon és eszközökkel. Ha a várakozás közben a tábori püspökséget törvényes vagy törvénytelen módon megszüntetnék, akkor a polgári egyházi főhatóság visszanyerné automatikusan egyházi joghatóságát a katonaság felett.

A várakozás türelemmel viselt időszaka végül is 1946. július 15-ével lejárt, mert megjelent a 17.400/Eln. szerv. és 17430/Eln. - 1946. évi számú rendelet, amely új szervezeti felépítést adott a magyar honvédségnek, és a SZEB engedélye alapján megteremtődhetett az új magyar néphadsereg, és benne mint kicsiny intézmény, a katolikus-protestáns és izraelita tábori lelkészet.


Az újjászerveződés lehetőségei

Arról szó sem lehetett, hogy az új demokratikus hadsereg Honvédelmi Minisztériuma és a tábori püspökségek visszaköltözzenek régi helyiségeikbe, a Dísz térre. Az épület romokban, a püspöki hivatalok ajtói, ablakai tárva-nyitva voltak, az iratok szanaszét szóródva hevertek a szobákban úgy, hogy csak gázolni lehetett bennük. Alig lehetett gondolni a megmentésükre. Valamivel jobb állapotban volt a protestáns tábori püspökség hivatala a Vas utcában, amely szintén megkezdte működését.

A katolikus helyőrségi templom romokban hevert, és helyette az Egyetemi-templomot használta Folba, ahol több alkalommal is tartott a katonák számára istentiszteletet. Az ünnepélyes katonai szertartásokon kezdetben a honvédelmi miniszter vezetésével részt vett a teljes tábornoki kar.

Folba János 1945. május 8-án minden elérhető tábori lelkésznek megküldte azt a felhatalmazási okmányt, amelyet Grősz József kalocsai érsektől kapott. Ezzel a leiratával mindazokat a felhatalmazásokat továbbadta, amelyeket ő kapott. A furcsasága ennek a felhatalmazásnak az, hogy ezek „kizárólag a most folyó háború tartamára, illetőleg a háborúban teljesítendő tényleges tábori lelkészi szolgálatra" vonatkoztak. Márpedig akkor már a háborúnak vége volt. Magyarország megszűnt hadszíntér lenni, és katonáink már békeállományban éltek.6

Amint az egyes kerületeknél, illetve a szerveződő hadosztályoknál megmaradt és működő tényleges és tartalékos lelkészek megtudták, hogy a tábori püspökség funkcionál, egymásután jelentkeztek szolgálattételre. Az eléggé hiányosan fennmaradt iratokból megállapítható a szerveződő magasabbegységeknél szolgálatot teljesítettek közel sem teljes névsora a hadosztályok emelkedő sorrendjében:

Az l. honvéd gy. hadosztálynál 1945. szeptember 29-én a beosztott rk. lelkészek a következők voltak:

Sághy Károly vezető lelkész mellett az l . gy. ezrednél Molnár Endre; a 2. gy. ezrednél Köhler Béla; a 3. gy. ezrednél dr. Kuncz József; az 1. gy. ho. eü. lelkésze dr. Hosszú László; az 1. tü. ezred lelkésze Szabó Endre Géza volt.7

Szombathelyről a 3. honvéd kerületből Winter György jelentkezett 1945. május 12-én. Elmondotta, hogy a kitelepülés folyamán Szombathelyen maradt és azóta a 3. helyőrségi kórház lelki gondozását látja el. Ugyanakkor kérte a hadseregbe való felvételét és a Szombathelyen felállítandó kerülethez való beosztását. Azért nem tudott hamarább jelentkezni, mert nem volt postaforgalom.8

A pécsi 4. honvédkerületből Angyal Dezső jelentette Folbának, hogy „itt minden mozgás tilos (1945. május 10. Pécs). A kerületparancsnokság is bizonyos mértékben Bácsalmáson van. Tábori lelkész rajtam kívül nincs. Örömmel fogadtak és azon reményüknek adtak kifejezést, hogy rövid időn belül a lelkészséget is megszervezhetem".9

Az 5. honv. gy. ho. állományában 1945. május 18-án Láncz László lelk. szds. római katolikus ho. vezető lelkész mellett:

13. gy. e.: Lakos Endre tart. t. l. fhdgy.

14. gy. e.: Frey Kasszián tart. t. l. fhdgy.

15. gy. e.: Bálint György tart. t. l. fhdgy.

5. eü. z.: dr. Farkas Ferenc tart. t. l. fhdgy. szolgált.

A 6. honv. hadosztálynál 1945. március 6-án a következő lelkészek voltak állományban:

Római katolikusoknál: vezető lelkész: Kindlovits István tart. t. l. fhdgy., 16. gy. e.: Fári József, 17. gy. e.: Kufert János tart. t. l. fhdgy., 18. gy. e.: Mosonyi László (g. kat.), 6. eü. z.: Szabados Gyula f. tart. 1. fhdgy.

A protestánsoknál: vezető lelkész: dr. Nemes Dezső, 16. gy. e.: Csepregi Béla; 17. gy. e.: dr. Ungvári János lelk. fhdgy., 18. gy. e.: Gyöngyösi Vilmos tart. t. l. fhdgy.,

6. eü. z.: Bagoly István.

Miskolcról a 7. honvédkerületből dr. Révész Béla 1945. május 14-én kelt levelében jelentkezett. „Csak most szereztem tudomást a római katolikus Tábori Püspöki Hivatal működéséről. A magyar 7. honvéd gyaloghadosztály kebelében működő rk. tábori lelkészek beosztásáról és szolgálatuk ellátásáról a következőket terjesztem fel: F. évi április hó 12-én bevonult a hadosztály vezető lelkésze, dr. Révész Béla tábori lelkész, aki megkezdte a róm. kat. lelkészek megszervezését. A 19. gy. ezredhez dr. Bobák Sándor, a 21. gy. ezredhez Hetényi Adorján, a 20. gy. ezredhez Veres János ferences, a 7. eü. osztályhoz Juhász László kapott beosztást. A négy beosztott lelkészemmel rövid idő alatt végiglátogattuk a hadosztályt..." „Az új magyar honvédség bölcsőjénél eddig tartott megbízatásom, ahol az isteni gondviselés tervei szerint legalábbis vallásos útjára indítottuk az új honvédségünket. Remélem, hogy saját és munkatársaim működése nem volt hiábavaló, és a hivatalos tábori lelkészek szolgálatba lépésével mielőbbi áldásos folytatásra talál."10

Az egyes kerületeknél és hadosztályoknál működő tartalékos és tényleges állományú lelkészek létszáma, beosztása, alkalmazása 1945. október 1-jéig rendezetlen volt, mert a SZEB még nem döntött akkor sem az új magyar hadsereg létszámáról, sem annak szervezeti felépítéséről.

A hadműveletek befejezése után sem a Szovjetuniónak, sem a Magyar Kommunista Pártnak nem volt tovább érdekük a magyar hadsereg fejlesztése, mert abban a velük szemben álló polgári pártok és polgári gondolkodású szakemberek játszottak volna szerepet. A SZEB-nek és a magyar baloldalnak érdeke a hadsereg visszafejlesztése, illetve jelentéktelenné tétele volt, hogy a polgári pártokat háttérbe szorítsák.

A kommunista párt birtokában volt kezdettől fogva a belügyminisztérium és a keretébe tartozó rendőrség. A párt tehát inkább azt fejlesztette szovjet „szakértőkkel" - azaz közvetlen orosz irányítással és részvétellel.


A néphadsereg katonalelkészete 1945-ben

Vörös János honvédelmi miniszter 31.082 (Eln. sz. ü.) 1945. számú rendelettel 1945. október 1-jével szabályozta a rendszeresített lelkészi helyeket. Ezek szerint:

Alakulatoknál          Római katolikus         Protestáns          Izraelita       Megjegyzés

Ho.parancsnokságonként

1

1

1

Összesen 3

Gyalogezredenként

1

1

1

Összesen 3

Eü.oszloponként

1

1

-

Összesen 2

Vöröskeresztes kórházanként

1

1

-

Összesen 3: Debrecen, Cegléd, Gyöngyös

Tábori püspökség és izraelita lelkészet

3

3

2

1946.III.1-től két személy

A honvédségnél össz:

17

17

10



A római katolikus tábori püspökség 289/1945. sz. alatt iktatta másolatban ezt a miniszteri rendeletet.11

Akik nem ismerték Magyarország nemzetközi helyzetét, kiszolgáltatottságát a SZEB-nek és a honvédségen belül a tábori lelkészet helyzetét, és jelentkeztek tényleges tábori lelkészi szolgálatra, azok október előtt ilyen választ kaptak: „Jelenleg a lelkészi állományi keret nem ismerése miatt, valamint az igazolásra váró hivatásos lelkészekre való tekintettel igen csekély valószínűség szól mellette, hogy próbaszolgálatra behívható legyen."

A miniszteri rendelet megjelenése után megkezdődött szóbeli megbeszélések nyomán a tényleges szolgálatban levő tartalékos tábori lelkészeket nem tényleges viszonyba kellett helyezni, és szóbeli rendelkezésekkel hivatásos lelkészekkel pótolni, mert a SZEB nem hagyta jóvá a tervezeteket.12

Az áthelyezések és beosztások szinte napról napra változó menetét nem lehet nyomon követni.

A budapesti katonalelkészi beosztások már inkább kiegyensúlyozottak, mint a vidékiek. A tábori püspökség három személye ismert: Folba, dr. Nagy és dr. Németh. Hármójukból 1946 márciusától csak ketten maradtak: Folba és dr. Németh. Dr. Nagy Konstantin leszerelt és visszatért a rendjébe.

A lelkészi állások betöltése nem ment gyorsan. Szenthelyi-Molnár István már 1945. március 30-án jelentkezett a budai parancsnokságnál, és csak 1946. július 6-án kelt 30.290/Eln. ti. szü. honvédelmi miniszteri rendelettel került állományba. Ekker Lajos utódaként a budapesti 10. Helyőrségi Kórházhoz. Ide tartozott a budakeszi Honvéd Tüdőszanatórium is, ahol kisegítő lelkészként működött dr. Balogh Ányos, a premontrei rend tanára, később főigazgatója és Horváth János tanár is. De bekapcsolódtak az itteni lelkipásztori munkába a Manréza lelki gyakorlatos ház jezsuita atyái is.

Az Alkotás utcai Honvéd Tiszti Kórház és kápolna lelkészi teendőit a püspöki irodavezető, Németh József látta el, Taál János tábori lelkész közreműködésével. Ezt a kápolnát később megszüntették.

A személyzeti kérdések megoldása szóbeli megbízatásokkal, lassan haladt előre. De már 1945-ben előjelei mutatkoztak annak, hogy a katonai vezetésben a nevelőtisztek munkája nyomán, és a vallásszabadság hangoztatása mellett a katonalelkészek munkája megnehezül.

Románd község plébánosa, dr. Kiss György 1945. október 4-én kérte a községben állomásozó honvédség parancsnokát, hasson oda, hogy a katonák káromkodásaikkal ne botránkoztassák az embereket. A századparancsnok 65.18/1. szd. szám alatt már másnap válaszolt. Sajnálja és azon lesz, hogy ne káromkodjanak. Egyúttal azonban ki is oktatja a plébánost: „Az új honvédségben a lelki élet teljesen szabad. Így az istentiszteleteken való részvétel többé nem a parancsnokságok, hanem az egyes honvédek egyéni ügye. A vezetés a módot az istentiszteleteken való részvételre mindenkor lehetővé teszi."13

A tábori püspökség vezetője véleményezés végett megkapta a HM 38335/Eln. szerv. 1945. számú leiratát, amely a minisztérium 1945. július 1-jén kiadásra tervezett Szervezeti Szabályzatnak a SZEB részéről való visszautasítására vonatkozott. Sajnos, csak Folba válaszát ismerjük, és abból lehet következtetni a kérdésre, amely a vallásszabadság gyakorlása körül foroghatott. Folba véleménye a következő volt 1945. október 19-én:

„1. Az osztály tudomása szerint a demokratikus jogrend egyik alapösszetevője a vallásszabadság. A szabad foglalkozású állampolgár a jogát saját erejéből képes biztosítani: míg a szolgálati függőségben levő számára az intézmények kötelessége e jogigénye kielégítéséről gondoskodni, mert különben jogfosztás következik be.

Az osztály (ti. a tábori püspökség) nem ismeri a SZEB-nek idevágó intézkedéseit: de nem bírja elképzelni, hogy amikor a 3 tagállam kettejében a fenti bekezdésben jelzett módon biztosítják a hadsereg tagjainak szabad vallásgyakorlatát. velünk szemben eltérő álláspontra helyezkednének.

2. Még kevéssé érti, hogy az elvi nevelési alapot mögéje helyezze a tisztán módszertani kérdésnek azáltal, hogy a vallásos lelki gondozást elejti, és a nevelési szerveket előtérbe helyezze, de ugyanakkor a tartalmában formalizmussá hígult. megcsonkított nevelőeljárást szorgalmazza. Az osztálynak az a benyomása, hogy valahol a kérdésbe végzetes tévedés, belemagyarázás csúszott, amely összetévesztette az alapelvet a módszeres eljárással."

E két észrevétel alapján javasolja, hogy amennyiben „a HM nem tartja magát illetékesnek a demokratikus szabadságjog kérdésében, kérje a demokratikus nevelő szervre vonatkozó állásfoglalásnak szabatos körülírását a SZEB-től". Meg van ugyanis győződve arról, hogy „a SZEB az itt különválasztott alapelvet és módszeres eljárást szerves egésznek tekinti".

„Amennyiben a «pro domo»-ban kifejtett tényállás bizonyulna hites felfogásnak, az osztály kénytelen volna szükségmegoldást vállalni, és az alábbi megoldást javasolni."14 A javaslat a tényleges állományú katonalelkészek helyébe új lelkészek szerződéses munkába állítását jelentette, hogy a megsokszorozódott feladatot a katonák között elláthassák.

A tartalékos lelkészek nem tényleges viszonyba helyezése, a hivatalos lelkészek tartalékos állományba helyezése nem kis gondot okozott a tábori püspökség vezetőségének.

De emellett gyakorlati problémák is felmerültek. Ilyen volt a halottak napjának a megünneplése a rákoskeresztúri Hősök temetőjében. A Hősök temetője felügyelősége - a sokévi szokásnak megfelelően - megszervezte a halotti ünnepséget, amelyre a meghívókat is kiküldte. Az ünnepség 1945. november 1-jén fél háromkor lett volna. A protestáns tábori püspökség a részvételt lemondta azzal, hogy november 1. nekik nem ünnep. A római katolikus püspökség megtette a szükséges intézkedéseket. Végrehajtásra azonban nem került sor, mert a Hősök temetője felügyelőségétől október 27-én értesítés érkezett, hogy a szovjet katonai városparancsnokság időszerűtlennek tartja és megtartását ezért nem is engedélyezi.15

A felügyelőség, amikor megtervezte az ünnepséget, még tájékoztatót is adott a beszédhez, és elsorolta, hogy a temetőben 10 000 idegen hősi halott (albán, angol, belga, bolgár, bosnyák, cseh, dalmát, francia, horvát, lengyel, montenegrói, német, olasz, orosz, osztrák, perzsa, román, szerb és török), 2000 ismeretlen nemzetiségű, 24 000 1848-49-es és első-második világháborús magyar hősi halott nyugszik. 16

(Néhány nappal később Folba egy fölöttébb kellemetlen helyzetbe került. Jelentésében a következőket írta le: „1945. november 7-én 9.45 órakor megjelent a püspökségen a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének VIII. ker. elnöknője és a következőket adta elő: Tegnap, délután 16 órakor megjelent náluk a szovjet városparancsnokság embere azzal az üzenettel, hogy a városparancsnok kéreti. E találkozáson a városparancsnok-helyettes azt az óhaját fejezte ki: «Szerezzen az MNDSZ megfelelő koszorút és a holnapi szovjet jubileum alkalmából koszorúzza meg a Ludovika kertjében levő, és az MNDSZ által gondozott sírokat. De iparkodjanak megfelelő tömeget összehozni, és szerezzenek katolikus lelkészt is, aki a sírokat megáldja.» - Az elnöknő elment a józsefvárosi plébániára, az a tábori püspökség vezetőjéhez utasította - Király u. 77. -, de ott nem találván csak romot, az érseki helynökség útján végre a tábori püspökségre jutott. A püspökség vezetője, tekintettel arra, hogy fizikai ideje nincs előkészülni, azonkívül a szovjet városparancsnok írásos kívánsága nélkül nem látja, hogy milyen formában lehetne a bajtársi kegyeletnek méltó és zavartalan módon eleget tenni." Folba az esetleges következmények elkerülése érdekében kérte a hadügyminisztertől e jelentésének illetékes helyen való tolmácsolását.)

1945 júliusától egymás után futottak be a működő lelkészek jelentései azokról a nehézségekről, amelyek a lelkészek munkáját megnehezítették.

Gyulafirátótról azt jelentette az ezredlelkész, hogy „a nevelők eddigi munkája, rossz példájuk, zabrálásokkal való elfoglaltság, zsákmányok feletti összeveszés, erkölcstelen és léha életmód, eddig csak züllesztő hatású volt. Javaslat: vagy göngyölítsék fel az úgynevezett nevelővonalat, vagy váltsák le igazi népi származású (pl. érdi népfőiskolát végzett), józan eszű, tiszta erkölcsű és feddhetetlen előéletű, de egyúttal tisztakezű nevelőkkel."17

Kardosrét-pusztán július 8-án, vasárnap 10 órakor misézni akart a tábori lelkész, amit előre bejelentett a századparancsnokságnak.

„Megkeresem a századparancsnokot és megérdeklődöm, hogy milyen foglalkozás akadályozza a bajtársakat az istentiszteleten való részvételben? Kisül, hogy krumplit pucolnak. A századparancsnok kijelentette, hogy ma nem lesz ebéd, mivel istentisztelet van." 18

Veszprémvarsányban július 12-én, csütörtökön ugyanez a lelkész erkölcsi oktatás keretében Isten létéről beszélt. „Jelen van a nevelő is. Kifejti, hogy a haladás ellen van az Istenről való sok mese. Rosszul esik neki, hogy a papot egyáltalán szóhoz engedik jutni."19 A honvéd nevelőtörzs egyik századosa megengedte magának azt a kijelentést: „Meddig ugrál még itten ez a kis papocska", és hogy „ez még mindig nincs lecsukva?" 20

Balatonalmádiból 1945. november 3-án a 6. honv. ho. vezető lelkész összesítő jelentést küldött a vallási helyzetről, amit katonai főnöke is aláírt a Szolgálati Szabályzat előírásainak megfelelően. Ezek szerint írta Láncz László lelkész százados: „A valláserkölcsi helyzet a legsiralmasabb a nevelők ateista és materialista befolyása miatt. A tábori bíróság statisztikája megdöbbentő."

„Szükséges lenne központilag szabályozni a honvédség valláserkölcsi kötelezettségeit, tekintettel arra, hogy a Szolgálati Szabályzat erre vonatkozó paragrafusai nincsenek hatálytalanítva. Továbbá szükséges lenne szabályozni a tábori lelkészek és nevelők egymás közti viszonyát, valamint javítani a legénység élelmezését és ruhaellátását, mert az is befolyásolja a hangulatot." 21

Az ilyen jelentést küldő lelkészt 1945. november 13-án kelt paranccsal leváltották, és helyébe dr. Péntek Kálmánt küldték. A másikat letartóztatta egy „B" tiszt 1945. október 31-én, behozta Balatonalmádiba a ho. tábori bíróság fogdájába, majd november 2-án felkísérték a HM politikai osztályára, a budapesti Nádor utcába.22

A lelkészállomány személyi változásait a szóbeli vezénylések miatt, alig lehet nyomon követni. Jellemző például a következő: az I. honv. gy. ho. lelkészi állománya

1945. szeptember 29-én és november 10-én:

Sághy Károly vezető lelkész dr. Nemes László vezető lelkész

dr. Hosszú László dr. Hosszú László

Molnár Endre dr. Horváth Kiss Ambrus

Köhler Béla Nyék Sándor

dr. Kuncz József Sághy Károly

Szabó Endre Géza

Sághy Károly, aki mindkét alkalommal mint állományi lelkész szerepel, 1945. június 1-jétől már kópházai adminisztrátorként volt nyilvántartva, mint szombathelyi egyházmegyés pap.

Az 1946-os évben is tovább folytatódtak az áthelyezések, létszámcsökkentések, létszámfeletti állományba helyezések. Érdekes dokumentum ezzel kapcsolatban Nyék Sándor jelentése Gógánfáról 1946. február 11-én. A lelkészt az l. gy. ho. parancsnokság f. hó 7-én kelt 448/1. gy. ho. Iv. d.- II. 7. számú rendelete kapcsán a 31. ezrednapiparancs I. pontja áthelyezte a lakóhely szerinti illetékes ker. parancsnokság (2. honv. ker. parancsnokság, Székesfehérvár) létszámfeletti állományába. Arra akart rámutatni beadványában, hogy a SZEB-től kiküldött orosz alezredes szerint az 1945. évi május 8-ig nyugatról hazatértek nem vétetnek a létszámfeletti állományba küldendő „nyugatosok" közé. Igaz ugyan, hogy ő május 8-ig nem tért haza, de igazolta Sokolowski orosz tábornok és a cseh budejovici nemzeti tanács okmányával, hogy akkor még ő csoportjával együtt részt vett az SS-ek elleni véres harcokban.23

Tiltakozására a tábori püspökség nem tudott mit felelni. Az ellen sem tudott semmit sem tenni Folba János, hogy mint az 1. honvéd gyaloghadosztálynál történt, dr. Nemes László vezető lelkészt a parancsnokság „világnézeti átképző tanfolyamra", Budapestre útba indította, és a vezető lelkész helyettesítésével dr. Horváth Kiss Ambrust bízta meg.24

Amíg Magyarországon folyt a hadsereg szervezéséért a harc a SZEB-bel és benne a katonalelkészet párharca a nevelőintézménnyel, Németországban és Ausztriában a Szentszék által kinevezett apostoli delegátus, Kótai Zoltán 1946. január 1-jén 23 hivatásos, illetve 15 nem hivatásos katonalelkészt tartott számon.

Oly sok menekült, kitelepült és kitelepített magyar volt akkor Németország és Ausztria területén, hogy a Szentatya által Németországba kiküldött III. Vatikáni Misszió vezetője, Carolus Chierle érsek a két ország területén élő római katolikus magyarok (egyháziak és világiak, tehát a katonalelkészek is) elöljárójává, egyben a magyarok apostoli delegátusává 1946. január l-jével Kótai Zoltánt nevezte ki. A delegátus székhelye Landshut volt.

A delegátus 1946. február 4-én arról értesítette a nála számon tartott 38 katonalelkészt, hogy jelezte a magyarországi püspököknek, hogy papjaik idekint teljesítenek lelkészi szolgálatot. Amikor pedig hazamennek, akkor az itteni delegátus írásával fognak otthon munkára jelentkezni.25 Azok a katonalelkészek - akár ténylegesek, akár tartalékosok - hazatérésük után természetesen csak egyházmegyei szolgálatban tudtak elhelyezkedni, akik pedig nem jöttek haza, azok külső országokban helyezkedtek el.


A tábori lelkészi szolgálat szervezetének rendezése és tevékenysége

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány és a SZEB tárgyalásai 1946 tavaszára végül is eredményre vezettek.

A Szövetséges Ellenőrző Bizottság nevében Kondratov szovjet vezérőrnagy 1946. május 22-én értesítette a kormányt, hogy Magyarország 25 000 katonát és 1614 polgári személyt alkalmazhat a Nemzeti Hadseregben.

Ennek az engedélynek a birtokában jelent meg a honvédelmi miniszter 27.000/eln. szerv. - rendelkezése, majd végrehajtásként a 29.126/Eln. szü. rendelkezés 1946. október 29-én. Ez utóbbi rendelkezés a kerületekhez és hadosztályokhoz szóló beosztásokat tartalmazza, amelyet a SZEB által jóváhagyott, új szervezésre való áttérés indokolt.

A kerületek száma 1946. június 16-án hétről négyre csökkent, és ennek megfelelően az 1. kerülethez került Budapestre Varga Sándor lelkész főhadnagy, akit a protestáns tábori püspökségre rendeltek; dr. Szenthelyi-Molnár István rk. lelkész százados, Bátorkeszi Kiss Sándor ref. lelkész ezredes. A 2. kerülethez Pécsre: dr. Schulek Tibor ev. és dr. Horváth Kiss Ambrus rk. lelk. százados. A 3. kerülethez Szegedre: dr. Groh Béla rk. lelk. százados és Schück Jenő izr. lelk. főhadnagy. A 4. kerülethez Debrecenbe: dr. Dezső László ref. lelkész őrnagy, egyúttal nevelőtiszt is és dr. Regős Gyula rk. lelk. százados.

A Honvédelmi Minisztérium állományában maradt, mint volt előbb, Folba János és dr. Németh József a katolikus, dr. Soltész Elemér és Bíró Sándor a református, valamint dr. Hevesi Ferenc és dr. Morgenstein Benő az izraelita lelkészi osztálytól.

Az akkor már honvédelmi miniszterként tevékenykedő Bartha Károly értesítette a kerületeket, hogy 1946. december 1-jétől beosztottként csak a 29.126/Eln. szü. 1946. sz. jegyzékekben szereplők teljesíthetnek szolgálatot, és hatályon kívül helyezett minden eddigi személyi beosztást. A magyar hatóságokon kívül tudomásulvétel végett a SZEB is megkapta a rendelet másolatát.

A rendelkezés véget vetett az eddigi szóbeli megbízatásoknak, de egyúttal eltekintett a létszámoktól is, és mindhárom katonai lelkészeti osztály létszámát egyenlően állapította meg. Terjedelmes csökkentést jelentett ez a lelkészi állományban, és megsokszorozódott munkát a lelkészeknek. Ez a rendelkezés is egy állomást jelentett a megszűnés útján.

A határőrséget - a kerületekből történt kiválása után - 1947-ben előbb a kerületi lelkészek joghatósága alá rendelték, majd külön lelkészeket kapott mindhárom lelkészet részéről. Alig néhány hónapi működés után a határőrség a BM hatáskörébe került.

A hadseregben is megindult a harc a koalíciós kormány és a kommunista párt között a hatalomért. Már az 1946-os SZEB-jóváhagyással végrehajtott kerületi átrendezés is ezt mutatta. A lelkészek szerepe a nevelőtisztekkel szemben mind jobban háttérbe szorult. Mindinkább előtérbe került az a felfogás a hadseregvezetésben, hogy a papságnak a hadseregben való szereplése a régi reakciós világ maradványa. Amilyen mértékben fokozódott a polgári életben a „klerikális reakció" elleni küzdelem, úgy kérdőjeleződött meg a katonalelkészek létének szükségessége a hadseregben.

A létszámcsökkentés és leépítés pedig közben olyan méreteket öltött, amely vidéki viszonylatban a kisegítő lelkészekkel még megoldható volt, de budapesti viszonylatban már alig.

1947. elején az 1. sz. helyőrségi kórház parancsnoksága a tábori püspökségtől kérte egy római katolikus lelkésznek a kivezénylését. Bár igaz - mondta a beadvány -, hogy a 27.000/Eln. szerv. 1946-os rendelet szerint a kórház rendszeresített lelkészi hellyel nem rendelkezik, viszont a kórház a lelkészt nélkülözni nem tudja. A kerülethez beosztott egy lelkész nem lesz képes ezt a feladatot is ellátni. A kérelem kapcsán a tábori püspökség kérte az eddig be nem töltött kerületi vezető lelkészi állás mielőbbi betöltését.26

A kérelem következménye az volt, hogy a honvédelmi miniszter az eddig a 10. helyőrségi kórháznál működő dr. Szenthelyi-Molnár Istvánt megbízta az I . kerület lelkészetének a vezetésével 1947. február 28-i hatállyal. Ezentúl tehát hármas munkakört kellett betöltenie: ő volt az I. honvéd kerület vezető lelkésze, a 10. számú helyőrségi kórház lelkésze, valamint a budakeszi Honvéd Tüdőszanatórium lelkésze is.27

A hivatalos megbízatás mellett hozzá tartozott még a Honvéd Büntető Intézet a Margit körúton (volt: Mártírok útja), ahol néha vasárnaponként még misézni is lehetett a foglyoknak. A kivégzéseknél mindig ott lehetett, ha a halálraítélt úgy kívánta. Így volt jelen 1949. augusztus 26-án Döry Pál kivégzésénél is, aki azt is kérte, hogy kivégzése előtt, reggel 8 órakor misét hallgathasson, azon ministrálhasson és áldozhasson. Így is történt, és csak ezután végezték ki. Utoljára 1949. szeptember 10-én engedték be halálraítélthez. A kivégzés után a politikai tiszt azt kérdezte tőle: Mit csináltok ti ezekkel a „gazemberekkel?" Amikor kihirdetik előttük a halálos ítéletet, összeesnek, mint a rongy, amikor kivégzik őket, akkor meg hősként viselkednek. Ekkor azt felelte a politikai tisztnek: „Megerősítjük őket hitükben." Többé nem engedték be őt halálraítélthez és kivégzéshez.

A lelkészi osztály létbizonytalanságának a dokumentuma az a körirat, amelyet 1947. március 1-jén küldött szét valamennyi kerület római katolikus lelkészének állomáshelyére. A körirat így hangzott:

„Állapítsa meg:

1. Hány parancsnokság, alakulat, intézet, honvédállomás van a kerület területén;

2. Mely állomásokat képes maga ellátni;

3. Mely állomásokon van szükség kisegítésre;

4. Nyújtson be tervezetet az istentiszteletek és a húsvéti vallási gyakorlatok rendszeres beállítására és elvégzésére. Mindezeket hely, létszám szerint szerkesztett kimutatásban terjessze elő." 28

A Folba János által kiküldött köriratra válaszolt: Szegedről dr. Groh Béla lelkész százados, Pécsről dr. Horváth Kiss Ambrus lelkész százados, Debrecenből dr. Regős Gyula lelkész százados, Budapestről dr. Szenthelyi-Molnár István lelkész százados, Szombathelyről Kalmár László állandó kisegítő.

A felmérést - az ügyrendbeosztás elkészítése tette szükségessé. A Honvédelmi Minisztérium osztályainak ügyrendbeosztásából ismerhetjük meg a katonalelkészet szolgálati tevékenységét. Folbának ugyanis a fenti felmérés eredményét hivatalosan közölni kellett a minisztériummal.

A tábori püspökség - hivatalosan római katolikus tábori lelkészet - ügyintézése a következő volt:

A) Belső szolgálat

1. Elvi ügyek.

Az 1936. XXX. tc.-kel (genfi egyezmény.) kapcsolatos ügykörbe vágó intézkedések.

2. Lelkészi személyi ügyek.

Állományi és fegyelmi ügyek a római katolikus és görög katolikus lelkészekre vonatkozóan. Tábori lelkészek és papi kedvezményben részesült legénység kiképzési ügyeiben közreműködés.

3. Lelkészi szolgálati ügyek.

Lelki gondozási ügyek, egyházhatósági, anyakönyvi ügyek, rendes és ünnepélyes katonai istentiszteleti ügyek, valláserkölcsi nevelési ügyek.

4. Anyagi ügyek.

A helyőrségi templom gondozása, tábori kápolnák és a honvédkincstár tulajdonát képező egyéb kegyszerek felkutatása, összegyűjtése, gondozása, leltári nyilvántartása és őrzése. Kisegítő lelkészi szolgálattal kapcsolatos kiadások igénylése és felosztása.

5. Belső egyházi szolgálati ügyek.

Joghatósági és felmentési ügyek.

B) Külső szolgálat

1. Lelkészi szemle és bérmálási utak.

2. Vallási gyakorlatok.

Valóban e felsorolás kiterjedt a tábori püspökség minden tevékenységére. Sajnos e fenti feladatok elvégzésére mind kevesebb és kevesebb lett a tényleges lelkészek száma.29

A protestáns tábori püspökséget sem kerülte el az 1947-1948-ban megindult egyház- és vallásellenesség hulláma. Az állományába tartozó lelkészek politikai szereplése sok gondot okozott a vezetőségnek itt is, mint a katolikusoknál, és állásfoglalásra kényszerítette Soltészt a vallása és a protestáns katonai szervezet védelmében. 1948. február 4én a honvédelmi miniszter fogadta, üdvözölte és dicsérte Soltész negyedszázados püspöki tevékenységét. Ez alkalommal kapta meg a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjét.

A jubileumi örömbe később üröm is került. A következő hónapok újabb meglepetést tartogattak Soltész számára.

Szimonidesz Lajos nyugalmazott evangélikus lelkész, a Nemzeti Múzeum dolgozója 1947. július 14-én egy levelet intézett a honvédelmi miniszterhez, amelynek megírására az ösztönözte, hogy egy nyilvánosságra került nyilatkozatában a miniszter az egész tábornoki kar kicserélését helyezte kilátásba. „Ennek az eljárásnak a során - vonta le a következtetést Szimonidesz - tehát sorra kell kerülnie a protestáns tábori lelkészet vezetőjének is." A protestáns tábori püspökségen az volt az elfogadott gyakorlat, hogy a református tábori püspök mellett, evangélikus volt az irodaigazgató és református a titkár. Az 1946-os létszámcsökkentés úgy érte a püspökséget, hogy az evangélikus irodaigazgatói állás megszűnt, és csak a református titkár maradt.

Ezt használta ki Szimonidesz, amikor levelében arra hivatkozott, hogy ez a helyzet semmiképpen sem felel meg sem a demokrácia, sem az evangélikus egyház érdekeinek. Sőt tovább ment és azt írta, hogy „amint a zsidó tábori lelkigondozás tárgyában tett intézkedéseknek megfelelően adva van annak a lehetősége is, hogy az evangélikus lelkigondozás egy kinevezendő evangélikus püspök vezetésére bízassék."30

„1. Van annyi lelkészi szolgálatom és képzettségem, amennyi szükséges.

2. Demokratikus meggyőződésem töretlensége, politikai és egyházi egysége akármely állásra ajánl.

3. Ennek bizonyítéka, hogy már 1919-ben elfoglalt magatartásomért megrendszabályoztak."

Szimonidesz Lajosnak a katonalelkészi pályán való elindítása - bizonyára a kommunista párt részéről befejezett tény volt, csak a módot kellett keresni hozzá. Az aktát jóváhagyás előtt a politikai államtitkár láttamozta, és csak jóváhagyás után Soltész tábori püspök. Ő meg is tette észrevételeit a levélre, amelynek hivatalos válasza elutasító volt, amit akkor még Dinnyés Lajos honvédelmi miniszter írt alá.

A Szimonidesz-ügy nem zárult le. 1948. szeptember 9-én reggelre Bereczky Albert dunamelléki ref. püspök a konventi irodába kérette Soltészt. Az iroda előszobájában közölte Soltésszal, hogy előző nap délutánján őt lakásán felkereste Veres Péter honvédelmi miniszter és tudomására hozta, hogy Soltész nyugállományba helyezése elhatároztatott. Ugyanezt a honvédelmi miniszter is közölte ugyanaznap a tábori püspökkel. Másnap reggel most már Soltész Elemér mint befejezett tényt jelentette az Egyetemes Konvent elnökének a felmentését.

Néhány nappal később a Honvédségi Közlönyben is megjelent a 35.898/Eln. szü. 1948. IX. l . számú rendelet, amely szerint a honvédelmi miniszter dr. Soltész Elemér ht. altábornagyot saját kérelmére 1948. évi nov. 1-jével nyugállományba helyezte a KET. 2. paragrafus a) pontja alapján.

Ekkor már a tábori lelkészek száma nagyon megfogyatkozott. Erre utal az is többek között, hogy a Magyar Honvéd Határőrség parancsnokságának zászlószentelésére Budapestről kértek egy-egy római katolikus, protestáns és izraelita lelkészt, rabbit Körmendre, 1947. április 20-ra. A parancsnokság azzal indokolta a kérést, hogy a nagy kiterjedésű kerületben csak egy-egy lelkész van, akik nem tudják elvállalni. A kérelem javaslatot is tett: római katolikus részről dr. Németh Józsefet, protestáns részről Biró Sándort és izraelita részről Duschinszky Jenőt hozták javaslatba.31

Az ilyen és ehhez hasonló tényekből még arra is lehetne következtetni, hogy a tábori lelkészet mindhárom osztálya (katolikus, protestáns, izraelita) milyen jól és békésen tudott együttműködni a katonai vezetéssel. Ha viszont azt nézzük, hogy a négy kerületnél már csak egy-egy lelkész működött, az évi költségvetés a lelkészi osztályok számára mindig csökkent, akkor ezek a tények ennek pont ellenkezőjét bizonyítják. A Honvéd Kossuth Akadémia 1947. december 14-én tartott zászlóavatásán már - az eddigi gyakorlattól eltérően - nem tartottak igényt a tábori lelkészek közreműködésére, amit áprilisban a határőrségnél még igényeltek.

Amikor 1948. január 26-án a budapesti AC kérte a tábori püspökség szervezeti leírását és létszámállományát, akkor még azt tudta jelenteni Folba, hogy rajta kívül a központban van dr. Németh József lelkész alezredes, a négy honvédkerületnél pedig egy-egy lelkész: dr. Szenthelyi-Molnár István, dr. Groh Béla, Horváth Kiss Ambrus, dr. Regős Gyula és a határőrségnél Taál János.32 (Ugyanakkor a protestáns püspökségnél dr. Soltész Elemér és Varga József, az izraelita lelkészetnél pedig dr. Rátz Zoltán és Duschinszky Jenő tevékenykedett.33)

Később ez a létszám még tovább fogyatkozott, mert 1948. április 8-án a szegedi kerület vezető lelkésze, dr. Groh Béla lemondott állásáról, és a minisztérium nem nevezett ki utódot. A tábori püspökség 1948 tavaszán a szegedi kerület lelkészi ügyeit a debreceni kerület lelkészére, dr. Regős Gyulára bízta.34 Kisegített: Gimes Gyula, majd Angyal Dezső. Az alig egy éve odakerült és lelkesen dolgozó Groh Bélát egy szervezkedés ürügyével letartóztatták, majd szabadlábra helyezték a tárgyalásig. Ő azonban a várható elítélés helyett külföldre távozott. Dr. Regős Gyulát 1948. szeptember 1-jével - minden indoklás nélkül - nyugállományba helyezték. Tehát 1948 őszén már se Szegeden, se Debrecenben nem volt hivatásos tábori lelkész.

Érett már Folba leváltása is, mert amikor május 28-án értesítette táviratilag a pécsi kerületi parancsnokságot, hogy hivatalos látogatásra érkezik, a távirat megérkezett, csak „elfelejtették" azt továbbítani a parancsnoknak, igaz, ezért Kozma altábornagy elnézést kért.

Az ilyen negatív folyamat mellett nehéz minősíteni az olyan jelenséget, hogy Veres Péter, mint honvédelmi miniszter. 13.430/Eln. 1948. számú, a budapesti Honvéd Parancsnokságnak adott rendeletével a március 26-27-én tartandó nagyheti szertartásokhoz a belvárosi templomban díszőrséget, a feltámadási körmenetre díszszázadot és zenekart, valamint egy tábornokot és 20 főből álló honvédküldöttséget rendelt ki a Honvédelmi Minisztériumbó1.35 A rendelkezés végrehajtásának a kivitelében szerepet kapott az I. kerület vezető lelkésze, Szenthelyi-Molnár István is, aki megőrizte a kerületi parancsnok 1948. március 30-án kelt 37. számú parancsát, a díszszázad dicséretét: „A Belvárosi főplébánia templom húsvéti feltámadási körmenetére a »Budapest« őrzászlóaljtól kirendelt díszszázad minden tekintetben kifogástalan megjelenésével és a demokratikus honvédekhez méltó öntudatos fellépésével általánosan kitűnő benyomást keltett. A díszszázad katonás és fegyelmezett magatartása nemcsak a szertartás ünnepélyességét, külső fényét és a vallásos áhítatot emelte, hanem alkalmas volt a főváros lakossága és a honvédség közötti jó viszony további kimélyítésére, egyben cáfolatot adott a honvédség vallástalanságáról alattomosan terjesztett gonosz szándékú rágalmakra is. E megállapításnak tanújelét adta a hatalmas tömegekben megjelent közönség, amikor a szertartás végeztével elvonuló díszszázadot spontán lelkesedésből fakadó meleg ünneplésben részesítette. Midőn ezt örömmel és megelégedéssel hirdetem ki, a díszszázad minden egyes tagjának, de elsősorban a nagyszámban beosztott újonclegénységnek, továbbá a század parancsnokának, Kuthy György főhadnagynak kerületi parancsnoki dicséretemet fejezem ki."

E kirívó eset ellenére - a két központi beosztású lelkészen kívül - 1948. év végére csak egyetlen kerületi lelkész maradt, a budapesti. Ő sem tudta volna elvégezni a lelkészi munkát, a karmelita atyák segítsége nélkül. Ezt onnan lehet tudni, hogy amikor Mindszenty József bíboros hercegprímás bérmálást tartott a Huba utcában, a jelenlevő Szenthelyi-Molnár István lelkész százados, kerületi vezető lelkész, dicsérőleg szólt a karmelita atyák segítségéről a bíborosnak, aki érdeklődött a katonák lelki ellátásáról. „Ma éjjel is kétszer voltunk kint fegyveres kísérettel haldoklót ellátni." A bíboros érdeklődésére a vezető lelkész részletes beszámolót küldött arról a munkáról, amelyet itt Budapesten végzett, a Honvéd Központi Kórházban, annak fogoly osztályán, az aknakutató századnál, a „Budapest" őrzászlóaljnál, a Honvéd Tüdőszanatóriumban, a Honvéd Vonatszertár szállítási alosztályánál, a Honvéd Hadihajós Osztálynál, a Műszaki Kiképző Tábornál. a köztársasági elnök testőrségénél és a repülőszázadnál. Ezeknél az alakulatoknál a nagyböjti háromnapos lelkigyakorlatok megtartása után, összesen mintegy ezren járultak a szentáldozáshoz.

A lelki gyakorlatok mindenkor különböző templomokban zajlottak le, amin a katonák - tisztek és legénység - önkéntes alapon vettek részt, amennyiben a szolgálat megengedte.

Így volt ez 1948 tavaszán Szegeden is, ahol a Dómban szépszámú hallgatóság előtt Gróh Béla tartott lelki gyakorlatot.

Az 1948. év végén az 1. honvédkerület parancsnoksága dolgozóinak karácsonyfa-ünnepélyt rendezett. A feldíszített teremben a színpad vörös drapériával volt borítva. Balfelől Lenin, jobbfelől pedig Sztálin mellszobra állt egy talapzaton, a háttérben karácsonyfa gyertyákkal. Az ünnepséget Nógrádi Sándor honvédelmi miniszterhelyettes nyitotta meg. A Himnusz elhangzása után előbb Szenthelyi-Molnár István, majd Szimonidesz Lajos tartott beszédet, amelyet Nógrádi Sándor félbeszakított, mert karácsonyi megemlékezése ateista színezetűvé vált. Volt szavalat, ének, tánc, sőt még népi karácsonyi ének is, és a végén az Internacionálé.

Ez az ünnepség volt tulajdonképpen a budapesti katolikus és protestáns honvédlelkészet hattyúdala. Szimonidesz Lajos a püspökség átvétele után röviddel - 1948. december 1-jén - javaslatot tett az üres lelkészi állásokra, mert rajta és titkárán kívül csak Debrecenben volt lelkész - dr. Dezső László, de őt is mint nevelőtisztet tartották számon. Jelöltjei voltak: Esze Tamás és Farkasdi Dezső. Ez utóbbi a határőrségnél lett lelkész, és végül az 1. honvédkerülethez került mint párttag. Igaz ugyan, hogy Szenthelyi-Molnár István még 1951. március 1-jéig szolgálatban volt, de az 1949. évről már ő is úgy emlékezik: az első felhők megjelentek.

Ettől az időtől kezdve már Budapesten is tudomásul kellett vennie azt, amit vidéki kollégái már tudtak, hogy útban van. Mindjárt január elején a kórházparancsnok hívatta azzal, hogy a politikai tiszt panaszt tett nála azért, hogy állítólag arra szólította fel a katonákat, hogy vasárnap 10 órakor ne moziba menjenek, hanem a templomba. A politikai tiszt ugyanis minden vasárnap 10 órára mozielőadást hirdetett, és oda senki nem ment el. Szenthelyi-Molnár István kérte a parancsnokot, hogy szembesítse vele a politikai tisztet. Ezen a politikai tiszt arra a kérdésére, hogy hol, mikor és kik előtt mondta Szenthelyi ezt, semmit sem tudott válaszolni. Akkor ő kérte a politikai tisztet, hogy tegye át más időpontra a mozielőadást, és akkor lesznek látogatói.

1949. január 11-én volt reggel az utolsó szentmise a 10. számú Helyőrségi Kórház kápolnájában a nővérek és a betegek számára. Ezen a napon este 5 órakor felpakolták az irgalmas nővéreket és a Nagyboldogasszony úti anyaházukba szállították őket. A kápolnát és az apácák szobáit lakásnak alakították át.

Az apácák eltávolítása után elmaradtak a reggeli misék, és a kápolna átalakítása után a vasárnapi miséket a lelkész egy folyosón mondta el, mert még bejárhatott a kórházba.

1949 karácsonyán már sem őt, sem pedig a protestáns Szimonidesz Lajos tábori püspököt nem engedték be a kórházba. Ezentúl betegeket sem látogathattak, csak akkor, ha ezt maga a beteg vagy annak a hozzátartozója kérte, és a parancsnok engedélyezte.

Ilyen körülmények között a lelkész számára nem maradt más lehetőség, mint a parancsnokságokon a részére kijelölt irodájában való tartózkodás. Így a tábori püspökség 1949-re lassan elveszítette beosztottait. Amikor a határőrség a BM hatáskörébe került, 1949. március 17-én, Taál Jánost berendelték dr. Németh József mellé a tábori püspökségre.

Farkas Mihály honvédelmi miniszter 1949. június 30-án közvetlenül a tábori püspökséghez fordult, hogy a Nyírbátorban tartandó zászlóavatáshoz szentelni rendeljenek ki lelkészt. Akkor már nem volt katonalelkész Debrecenben, mert dr. Regős Gyula nyugdíjazása miatt egyházmegyei szolgálatba lépett. Az elmondásra kerülő jelmondatot (nem beszédet) a Politikai Főcsoportfőnökségnek be kellett mutatni. Dr. Németh József, mint a tábori püspökség vezetője, közölte a kiküldött lelkész nevét és a jelmondatot is, amelyet azonban a cenzúra kijavított. A jelmondat a következő volt:

„Legyen ez a zászló szimbóluma (ezt a részt a cenzúra törölte a jelmondatból: annak a magasztos eszmének, mely dolgozó magyar népünk hőn óhajtott vágya) a szabadság, béke és függetlenség szent eszményének. Legyetek hűek ehhez a zászlóhoz és becsülettel küzdjetek alatta minden külső és belső ellenséggel szemben, fejlődő népi demokráciánk boldogulásáért. Áldja meg e zászlót és annak minden követőjét a Mindenható Atya, Fiú és Szentlélek Úristen. Amen."

A népi hadseregnek ez volt az utolsó zászlóavatása Nyírbátorban, 1949. július 3-án, a 14. honvéd zászlóaljnál.

Az év vége felé, október 5-én a Honvédelmi Minisztérium arról értesítette a krisztinavárosi plébániahivatalt, hogy az Alkotás utca 25. szám alatti helyőrségi kórház XI. sz. épületében levő kápolna bérbe adását a továbbiakban nem áll módjában teljesíteni, és ezért annak a kiürítését elrendeli.

Egyre csak tovább szűkült a lelkészi munkaterület a honvédségen belül. Már csupán két hivatal működött, a tábori püspökség és az I. kerületi parancsnokságnál: Németh József és Taál János, illetve Szenthelyi-Molnár István; a protestánsoknál pedig Szimonidesz Lajos püspök és Farkasdi Dezső.

Előbb nevelőtisztek, később pedig politikai tisztek vették át a lelkészek munkáját.

Az 1951. költségvetési évre már csak az 1. honv. kerületi lelkészt vették állományba, mert - Németh József lelkész szerint - 1950. június 20-án már a pécsi 2., a szegedi 3. és a debreceni 4. kerületi lelkészség betöltetlen volt.


A katonai lelkészet megszűnése Magyarországon

Az 1950-es esztendő még e három lelkész számára is újabb megpróbáltatást hozott. Ekkor indultak meg a szocialista országokban a katolikus papi békemozgalmak. Ennek kiindulópontja a csehszlovákiai Velehrádon megalakult katolikus papi békemozgalom volt, és ennek megszervezésére Magyarországot is bekapcsolták. Ennek lett azután áldozata Németh József és Taál János, a római katolikus tábori püspökség vezetője és beosztottja.

Még mielőtt látványos szakításra került volna sor dr. Németh József és Nógrádi Sándor honvédelmi miniszterhelyettes között, már volt egy nézeteltérés közöttük. Nógrádi Sándor közölte Németh Józseffel, hogy a tábori püspökség meg fog szűnni, őt katonai vonalon előléptetik és egyházi vonalon pedig kinevezik budapesti érseki helytartóvá, ő azonban ezt nem fogadta el.

A püspöki kar 1950. július 5-én tartott értekezletén az egyház és az állam közötti megbeszélés tervezetének első részében a püspöki kar öt pontban foglalta össze kívánságait.

Az 5. pontban a püspöki kar kijelentette, hogy „politikai és gazdasági kérdésekbe, amennyiben azok Isten törvényeivel és az egyház jogaival nem ellenkeznek, nem avatkozik bele; viszont a kormány sem avatkozik bele az egyház belügyeibe és sem a püspököket, sem a papságot nem kényszeríti, hogy politikai és hivatásukhoz nem tartozó ügyekbe beleavatkozzék.

A kormánybizottság a tervezetet, főleg az 5. pontját nem fogadta el, mert a kormány Róma kiiktatását kívánta a tárgyalásokból és „magára a főkegyúri jog gyakorlására pedig, a kinevezéseknél teljes mértékben igényt tartott". 36 A tárgyalás elnapolódott.

Miután július 5-én, a tárgyalás napján, az esztergomi káptalan Beresztóczy Miklóst káptalani helynökké választotta, Rákosi bizakodhatott abban, hogy megállapodás nélkül is teljesülhetnek személyi tekintetben a kormány kívánságai.

Ennek a magas szintű tárgyalásnak volt vetülete a dr. Németh József és Nógrádi Sándor beszélgetése. Dr. Németh József nem vállalta a helynökséget, ehelyett elment Győrbe, hogy visszatérését egyengesse az egyházmegyéjébe. Hivatalosan, szemlére távozott Sopronba és Szombathelyre. Az ügynek hátterét világítja meg dr. Szenthelyi-Molnár István visszaemlékezésének az a részlete, amit az 1950. július 21-én tartott értekezletről elmond. Ez az értekezlet a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karának tanácstermében zajlott le, és ez volt a magyarországi katolikus papok békemozgalmának alakuló ülése. Itt kérdezte a jelenlevő dr. Balogh István ny. államtitkár tőle, „hogy hol van Németh József? Most intéztem el Nógrádi miniszterhelyettes úrral, hogy ezredessé lép majd elő.” Tehát valóban szó volt az előléptetésről, csak azt nem tudta dr. Balogh István, hogy Németh az előléptetés helyett inkább az egyházmegyébe való visszatérést választotta.

A honvédelmi miniszter távirata nem érte utol dr. Németh József lelkész alezredest, de Horváth Kálmán, az I. ker. parancsnok távirata utolérte dr. Szenthelyi-Molnár István lelkész őrnagyot Balatonszéplakon. Mindkettőnek így szólt a parancs: július 21-én reggel parancsátvételre jelentkezzenek. Csak dr. Szenthelyi-Molnár István tudott jelentkezni, és így ő egyedül képviselte a katonalelkészeket a papi békemozgalom alakuló ülésén. Az alakuló ülés, amelyet Darvas József kultuszminiszter nyitott meg, többek között elhatározta, hogy 1950. augusztus 1-jén országos gyűlést tart.

Nógrádi Sándortól Szenthelyi-Molnár engedélyt kért dr. Balogh Istvánon keresztül, hogy ne kelljen feljönnie az országos gyűlésre, mert szabadságon van. A megkapott engedély birtokában ő csak augusztus 12-én tért vissza Budapestre.

A közben Budapestre visszatérő dr. Németh Józsefet Nógrádi Sándor arra akarta rávenni, hogy mint a tábori püspökség vezetője, a püspökség nevében ítélje el azoknak a püspököknek a magatartását - elsősorban dr. Pétery Józsefét -, akik megtiltották a papok részvételét a papi békemozgalomban, és annak gyűlésein. Ennek a kérésnek, vagy inkább katonai parancsnak a teljesítését - papi mivoltára hivatkozva - megtagadta. Tagadó szavainak elhangzása után a miniszterhelyettes szobájába lépett két katona, letépték róla rangjelzéseit, s letartóztatták és elvitték. A püspökség másik beosztottját, Taál Jánost is letartóztatták. A római katolikus Apostoli Tábori Helynökség - tábori püspökség - működése 1950-ben gyakorlatilag megszűnt. Működése jogilag akkor szűnt meg, amikor Németh és Taál felett ítéletet mondtak. Maga az Apostoli Tábori Helynökség egyházjogilag 1973. január 29-én, dr. Hász István halálával szűnt meg, mert azután állami előterjesztés hiányában a pápa nem nevezett ki apostoli tábori helynököt a magyar hadsereg római katolikus vallású katonáinak lelki ellátására.

A püspöki hivatal működésének megszűnése nem jelentette azt, hogy az egyes katonai kerületeknél - ha maradt lelkész -, az ne végezte volna lelkészi teendőit. Így maradt a budapesti I. kerületi parancsnokságnál dr. Szenthelyi-Molnár István őrnagy lelkész egyedül.

A római katolikus tábori püspökség továbbélésének és működésének folytatása érdekében kétféle mentő lépés született. Dr. Szenthelyi-Molnár István, amikor Budapestre való visszaérkezése után Szimonidesz Lajos protestáns tábori püspöktől megtudta dr. Németh József és Taál János letartóztatását, felkereste augusztus 16-án a Széher úti kórházban gyógykezelésen lévő Grősz József kalocsai érseket, a magyar püspöki kar az idő szerinti elnökét. Beszámolt az érseknek a tábori püspökség vezetésében beállott légüres helyzetről és kérte Grősztől, hogy mint egyetlen budapesti katonalelkészt bízza meg a tábori püspökség vezetésével. Az érsek a szóbelileg előadott beszámoló alapján szóbelileg - további intézkedésig - megbízta őt, kizárólag egyházi vonalon a tábori püspökség hivatalának a vezetésével. A szóbeli kijelentésekről a jelenlevő Násfai István lelkész két tanúval aláíratott Nyilatkozatot készített az 1950. augusztus 16-án történtekről.

Néhány nappal később - tehát augusztus 16-a után - Nógrádi Sándor kihallgatásra rendelte Szimonidesz Lajos protestáns püspököt, és dr. Szenthelyi-Molnár Istvánt. Az ő látószögéből részletesen közölte velük a két lelkész letartóztatásának körülményeit és történetét. Dr. Szenthelyi-Molnár István akkor jelentette Nógrádinak, hogy beszélt Grősszel, és az megbízta őt a tábori püspöki hivatal vezetésével. Nógrádi Sándor ekkor a következő megjegyzést tette: „Grősz érsek úrnak szuverén joga van az egyházi síkon intézkedni, katonai vonalon marad őrnagy bajtárs eddigi beosztásában az I. honvéd kerületnél." Ekkor döbbentem rá - vallja írásában dr. Szenthelyi-Molnár István -, „hogy miután nem helyeztek át a Honvédelmi Minisztérium állományába, a tábori püspökség megszűnt".

Szimonidesz Lajos protestáns tábori püspök tett ugyan javaslatot arra, hogy a honvédelmi miniszter nevezze ki Szenthelyi-Molnár Istvánt a tábori püspökség vezetőjévé, de azt is hozzátette, ha ez nem menne, akkor neki adjon felhatalmazást, hogy a római katolikus és az izraelita lelkészet ügyeit is intézze. A minisztérium vallási okokra hivatkozva elutasította mindkét javaslatot. Egy későbbi időpontban viszont - 1950. augusztus 1-jén - Szimonidesz megbízást kapott mindhárom lelkészet ügyeinek intézésére (02759/ szü. - 1950. sz.)

Szenthelyi 1951. április 2-án, a szokásos időben ment be a Veres Pálné utca 1. szám alatti irodájába, ahol a következő szolgálati jegyet kapta: „A HM Bajtárs f. hó 27-én kelt 0621/Szü. Fcsf. M.o. 1951. számú rendeletére: Értesítem, hogy a HM Bajtárs a honvédség kötelékében teljesített szolgálatára nem tart tovább igényt, ezért 1951. évi március hó 1-jével a katonai ellátási törvény alapján nyugállományba helyezte. Más életpályán való elhelyezkedése ellen nem tesz észrevételt. Eddig élvezett illetményei folyósítását 1951. évi február hó végével beszüntette."

Németh József megbízott vezető lelkész elítélésével jogilag 1951. március 1-jével, gyakorlatilag pedig április 2-ával megszűnt a magyar honvédségnél a katolikus katonalelkészi szolgálat.

A protestáns lelkészet vezetője - Szimonidesz - 1952. március 1-jéig a HM-ben maradt.

Összegezve megállapítható, hogy a katonai lelkészi szolgálat szervezete az 1945-46-os kezdeti időszaktól eltekintve egyáltalán nem képezett súlyponti kérdést a szervezés szempontjából. Módszeres elsorvasztására jellemző, hogy a megszüntetésére sem jelent meg semmiféle rendelet vagy intézkedés. A csökkentést minden esetben az őszi állománytábla-módosítással hajtották végre. Így a katonai hadrendből való végleges törlés az 1951. őszi, november 1-jével kiadott állománytábla alapján történt.


Utószó

Az a hadvezetés, amely a katonát testből és lélekből álló személynek és nem tárgynak, avagy pusztán egy számnak tekintette, mindenkor törekedett arra, hogy a katonai szabályzaton, a lőszer, a fegyver, a kenyér és bor, szállás és ruházat biztosításán túl, szellemi és lelki támogatással is biztosítsa katonáinak jó közérzetét, harci felkészültségét.

A középkortól kezdve a jelen korig egyházi és állami törvények szabályozták az egyházak és a katonalelkészek lelkipásztori tevékenységét az Osztrák-Magyar Monarchiában csakúgy, mint az önállóvá lett Magyarországon.

Amikor a kelet-európai országokban - köztük hazánkban is - megszűnt a hadseregben a katonalelkészeti szolgálat, akkor már - a Szentszék és az államok közötti megegyezés, konkordátum alapján - hat országban mint hivatalos intézmény működött. 1950-65 között újabb tizenöt országban szerveződött meg a hivatalos katolikus katonalelkészet. A II. Vatikáni Zsinat után pedig még nyolc országban. Lengyelországban ugyan nem elismerten, de mindig működött, és ma is működik a katonalelkészet.

A II. Vatikáni Zsinaton 1965 őszén fogadták el „a püspökök lelkipásztori hivatásáról" szóló határozatot, mely kimondotta: „A lelkipásztori munkák mindinkább megkívánják, hogy bizonyos munkaterületek egységes irányítás és fejlesztés alá kerüljenek... A katonák lelki ellátása sajátos életkörülményeik miatt rendkívüli gondot igényel; ezért létesüljön minden nemzeten belül - a lehetőség szerint - tábori helynökség. Mind a helynök, mind a tábori lelkészek a megyés püspökkel egyetértő munkálkodásban, nagy odaadással szenteljék magukat ennek a nehéz feladatnak.

A megyés püspökök tehát engedjenek át a tábori helynöknek elegendő számú, erre alkalmas papokat, és támogassák a katonák lelki gondozására irányuló kezdeményezéseket."

A II. Vatikáni Zsinat határozata nyomán az egyházi törvényhozásban nagy lépés következett be: az apostoli tábori helynökök felnőttek a megyés püspökök mellé kötelességekben és jogokban egyaránt.

II. János Pál pápa 1986. május 5-én nyilvánosságra hozott „Spirituali militum curae" kezdetű apostoli konstitúciójával újraszabályozta a katolikus tábori lelkészetek jogi helyzetét. Az új konstitúció kerettörvény, amely ezentúl nem tábori lelkészségekről beszél, hanem katonai ordinariátusokról. Ezentúl a tábori püspökök ugyanolyan joghatóságot gyakorolnak, mint a megyés püspökök egyházmegyéjükben.

A tábori püspökök megőrzik személyes joghatóságukat az alájuk tartozó katonalelkészek és katonák felett akkor is, ha hazájukon kívül vannak. Ugyanakkor az alájuk tartozó személyek a helyi egyház híveit is lakhely vagy rítus alapján. A katonai ordinariátusok a Püspöki Kongregációtól, illetve a Hitterjesztési Kongregációtól függnek. Az egyes államokban a kerettörvény alapján szabályozzák a kérdést az illetékes kormányokkal való megállapodással. Amíg a II. Vatikáni Zsinat előtt az egyházi hivatalos névkönyvben csak mint címzetes püspököket tartották nyilván, most már Ordinariati Militari címmel külön önálló fejezetet kaptak. II. János Pál pápa pedig Kapisztrán Szent Jánost - akinek a magyar hadsereg védőszentjeként való elismertetéséért Zadravecz István idehaza annyit harcolt - most az egész világ minden hadseregének és katonájának védőszentjévé tette meg.

A jelen munka tisztelegni kíván azok előtt a katolikus, protestáns és más vallású katona lelkipásztorok előtt, akik évszázadokon keresztül a magyar nép fiaiból alakult hadseregben, magyarul és más nyelveken ápolták a katonák lelkében az istenfélelmet és a hazaszeretetet.


Kútfők, irodalom

Esztergomi Prímási Levéltár (Eszt. PL)

Evangelikus Egyház Levéltára (EL)

Kapisztrán Ferences Tartomány Levéltára (FL)

Hadtörténelmi Levéltár (A továbbiakban: HL)

Országos Levéltár, Hadügyminisztérium (OLH)

Párttörténeti Intézet Archívuma (Pl Archívum)

Ráday Levéltár (RL)

Váci Püspöki Levéltár (VL)

Acta Apostolicae Sedis. Citta del Vaticano 1951., 1955., 1956., 1957., 1959., 1961., 1965., 1985., 1986.

Annuario Pontificio 1988. Citta del Vaticano, 1988.

Balázs Pál: Alternatív katonai szolgálat. Vigilia 1989/I.

Balogh—Secse—Varga: Vallások és a katonai szolgálat. Bp., 1989.

Bánlaky S.: A magyar nemzet hadtörténelme. XXIV. rész. Bp., 1941.

Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődése. Bp., 1895.

Berkó István: A Magyar Királyi Honvédség története 1868-1918., Bp. 1928.

Berkó István: A magyarság a régi hadseregben. Bp., 1926.

Berstein Béla: A negyvennyolcas magyar szabadságharc és a zsidóság. Bp., 1939.

Bjelik Emerich: Geschichte der k. u. k. Militárseelsorge und des apostolischen Feld-Vicariats. Wien, 1901.

Chobot Ferenc: Jézus Krisztus Egyházának története I-III. Bp., 1907,

Cserháti József-Fábián Árpád: A II. Vatikáni Zsinat tanítása. Bp.,1975.

Dr. Dezső László: Bevezetés a katonai lelkigondozásba I. könyv, Pápa, 1941.

Dombrády Loránd-Tóth Sándor: Magyar Királyi Honvédség 1919-1945. Bp., 1987.

Freész Károly: A tábori főesperes. Dr. Szenthelyi-Molnár István interjúja.Igaz Szó, 1987/12.

Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai. Bp., 1984.

Gergely Jenő: A politikai katolicizmus Magyarországon (1890-1950). Bp., 1977.

Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon 1944-1971. Bp., 1985.

Hargittai Emil: Katonai egyházi szervezetek iratanyaga a Hadtörténelmi Levéltárban. Levéltári Szemle, 1989/4.

Hetés Tibor: Csak szolgálati használatra. Bp. 1968.

Kádár Imre: Egyház az idők viharában.

Kertész Gyula: Katonai lelkipásztorkodástan. II. kiad. Bp., 1942.

Magyar-szovjet kapcsolatok 1945-1948. Dokumentumok. Bp., é. n.

Mucs Sándor: A Magyar Néphadsereg története. Bp., 1984.

Orbán Sándor: A katolikus egyház és az állam viszonyának rendezése 1945-1950. Bp., 1962.

Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje 1948-1964. München, 1988.

Simonffy András: Kompország katonái. Bp., 1981.

Szakály Sándor: A magyar katonai elit 1938-1945. Bp., 1987.

Dr. Szenthelyi-Molnár István: Visszaemlékezés. Előadás a Szent István Társulatban. 1939. február 21.

Szerdahelyi Csongor: Tábori lelkészek, katonapapok tegnap és ma. Új Ember, 1989. március 4.

Zilahy Tamás: Alternatív szolgálat. A főesperes egyik szomorúsága. Néphadsereg, 1989.


Jegyzetek

1 Magyar-szovjet kapcsolatok 1945-48. Dokumentumok. Bp., é. n. 29.

2 Sirnonffy: 438.

3 Simonffy: 441.

4 Simonffy : 442.

5 EL HM 236871Eln. - 1945. sz.

6 ELVI. 35. 2/3. r. k. HL VI. 35. 2/69., 2/19.

8 HL VI. 35. 2/174.

9 EL VI. 35. 2/174.

10 EL VI. 35. 2/176.

11 HL VI. 35. 2/24.

12 HL VI. 35. 2/21.

13 HL VI. 35. 2/176/a.

14 HL VI. 35. 2/40.

15 HL VI. 35. 2/51.

16 HL VI. 35. 2/49.

17 HL VI. 35. 2/129.

18 HL VI. 35. 2/131.

19 HL VI. 35. 2/131.

20 HL VI. 35. 2/152.

21 HL VI. 35. 2/148.

22 HL VI. 35. 2/56., 2/66.

23 HL VI. 35. 2/198.

24 HL VI. 35. 2/205.

25 HL VI. 35. 2/175., 2/189.

26 HL VI. 35. 2/355.

27 HL VI. 35. 2/349.

28 HL VI. 35. 2/347.

29 HL VI. 35. 2/334.

30 HL VI. 35. 9/116. prot.

31 HL VI. 35. 2/375.

32 HL VI. 35. 2/19.

33 HL VI. 35. 9/117. ref.

34 HL VI. 35. 3/38. r. k.

35 HL VI. 35. 3/34.

36 Salacz: 76.


A fejezetben található fontosabb személyek rövid életrajzi adatai

Vörös János
Vörös János vezérezredes, honvédelmi miniszter Csabrendeken született 1891. március 25. A traisskircheni hadapród iskolát elvégezve, 1911-től zászlós a Monarchia hadseregében. Később Hajmáskéren a 7. honvéd tüzérezrednél szolgált. Az I. világháborúban az orosz, majd az olasz fronton harcolt. A Hadiakadémia elvégzése után a szombathelyi hadtestnél vezérkari tiszt, majd a Honvédelmi Minisztériumban szolgál, később a harcászat tanára a Hadiakadémián. 1939–40-ben a Honvéd Vezérkari Főnökség híradó osztályának vezetője, mint vezérkari ezredes. 1941-től vezérőrnagyként, a 2. gépkocsizó dandár parancsnoka. 1942-ben a Honvéd Vezérkari Főnökség hadműveleti csoportfőnöke, majd anyagi csoportfőnök. 1943-tól altábornagy, a székesfehérvári II. hadtest parancsnoka. 1944. márciustól októberig vezérezredes, a Honvéd Vezérkar Főnöke. A nyilas hatalomátvételkor átment a Vörös Hadsereghez, aláírója volt a moszkvai Fegyverszüneti Egyezménynek. 1944 végétől 1945. november közepéig az Ideiglenes Nemzeti Kormány honvédelmi minisztere, majd vezérkari főnök. 1946. szept. 1-én kérésére nyugdíjazták. Balatonfüreden halt meg 1968. július 23-án.

Malinovszkij
Rogyion Jakovlevics Malinovszkij a Szovjetunió marsallja 1898-ban született. Az első világháborúban az orosz cári hadsereg, 1919-től a Vörös Hadsereg katonája. A spanyol polgárháborúban katonai tanácsadó. 1941-ben a 6. hadsereg, 1942-ben a déli front parancsnoka. Sztálingrádnál meghiúsította a németek felmentő kísérletét. 1943–44-ben a délkeleti, majd a 3. ukrán front irányítója. 1944-ben a 2. ukrán front élére került, a 3. ukrán fronttal együttműködve nagy győzelmet arattak, ekkor léptették elő marsallá. 1944 második felétől Magyarországon harcolt, ő volt Budapest ostromának irányítója. 1945-ben Mandzsúriában harcolt a japánok ellen. A háború után a távol-keleti csapatok főparancsnoka, 1956–57-ben rövid ideig a szárazföldi erők vezetője, 1957–67 között honvédelmi miniszter volt haláláig.

Kéri Kálmán
Kéri Kálmán vezérezredes Iglóban született 1901. június 25-én. Az első világháború idején lépett be a honvédség kötelékébe. A Tanácsköztársaság idején Stromfeld Aurél a Ludovika Akadémia akkor parancsnokának parancsára beállt a Vörös Hadseregbe, majd behívták a Ludovikára. 1921-ben tüzértiszt lett, majd a vezérkarban kezdett szolgálni. 1941-ben katonai attasé lett Szlovákiában. majd 1942-ben vezérkari ezredessé léptették elő, majd Nagy Vilmos honvédelmi miniszter szárnysegédként és irodavezetőjeként szolgált. 1944-ben a VI. hadtest, majd az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöke lett. Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációja után átment a szovjetekhez és csatlakozott a Moszkvába induló fegyverszüneti küldöttséghez. 1945-ben a Honvédelmi Minisztérium katonai főnöke lett a Dálnoki Miklós Béla vezette Ideiglenes Nemzeti Kormányban, ugyanebben az évben szabotázs vádjával letartóztatták. A bíróság később felmentette a vádak alól, de rendelkezési állományba helyezték. 1949-ben ismét letartóztatták, majd a kistarcsai internálótáborba, később a recski munkatáborba került. 1954-től nyugdíjazásáig éjjeliőrként, segédmunkásként, raktárosként és pincemesterként dolgozott. 1988-ban alapító elnöke lett a Recski Szövetségnek. 1990-ben rehabilitálták, vezérőrnaggyá, majd 1991-ben vezérezredessé nevezték ki. Az 1990-es országgyűlési választáson a Magyar Demokrata Fórum jelöltjeként szerzett mandátumot. Az 1990–1994-es országgyűlési ciklus legidősebb tagja, a ciklus vége előtt egy nappal hunyt el. Budapesten hunyt el,1994. május 26.-án.

Révész Géza
Révész Géza honvédelmi miniszter Sátoraljaújhelyen született 1902. augusztus 31-én. 1915-ben ezüstkovács szakmát tanult. Részt vett a Budapesti Szabadság Munkásképző Egylet szervezésében. Megalakulásától tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának. A Tanácsköztársaság idején harcolt a Vörös Hadseregben, annak bukása után Ausztriába, majd Csehszlovákiába emigrált. Hazatérése után a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségében végzett szervező munkát. 1922-ben letartóztatták, 10 évi fegyházra ítélték, fogolycserével került a Szovjetunióba 1924-ben. 1934-ben elvégezte a műszaki egyetemet és I. osztályú mérnök-tiszt lett a Vörös Hadseregben. 1944-ben a kijevi partizániskola parancsnoka lett, a szovjet hadsereg soraiban részt vett a magyarországi harcokban. 1945-től az Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége káderosztályának vezető-helyettese volt, katonai kérdésekkel foglalkozott. 1947-48-ban varsói követ. 1948-ban altábornagyként főcsoportfőnöki beosztást kapott a Honvédelmi Minisztériumban; majd a néphadsereg főfelügyelője. 1955–57-ben az Országos Tervhivatal katonai elnökhelyettese. 1957-1960 között vezérezredes, honvédelmi miniszter. 1960–63-ban moszkvai nagykövet. 1957-től az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője 1958-67-ben. 1967-től a Magyar–Szovjet Baráti Társaság alelnöke, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság tagja volt. Budapesten halt meg 1977. január 22-én.

Balogh István
dr. Balogh István római katolikus pap, kisgazdapárti politikus, államtitkár Stájerlakon született 1894. március 30.-án. 1918-ban szentelték pappá. Káplán, majd plébános Szegeden. A Szegedi Katolikus Tudósító (1927–35) alapító szerkesztője, a szegedi Tanyai Újság szerkesztője (1936–38), Erdei Ferenccel és Révai Józseffel az első koalíciós demokratikus lap, a szegedi Dél-magyarország társszerkesztője. A Független Kisgazda Párt szegedi szervezetének megszervezője, a debreceni ideiglenes nagygyűlés tagja, a miniszterelnökség államtitkára 1944-1947 között. Mint bizottsági titkár ő adta elő a fegyverszünetet kérő s Németországnak hadat üzenő javaslatot. Egyik aláírója volt a moszkvai fegyverszüneti szerződésnek. A FKgP ideiglenes országos vezetőségének tagja, 1945. augusztus 20-tól a FKgP intéző bizottságának tagja, majd a FKgP Politikai Bizottságának tagja, a FKgP főtitkára. 1947. június 4-én kilépett a pártból. Megalakította az ellenzéki, polgári, liberális Független Magyar Demokrata Pártot (1947. július), 1949 tavaszán pártjával csatlakozott a Függetlenségi Népfronthoz. Részt vett a papi békemozgalom megalakításában. Visszatért az egyházi szolgálatba, az 1950-es években vidéki plébános, majd a Budapest belvárosi Szent Mihály-templom lelkésze 1976. július 20.-ai haláláig.

Nagy Konstantin
Dr. Nagy Konstantin Gergely ferences szerzetespap Kecskeméten született1910. augusztus17-én. 1928. augusztusban lépett be a kapisztrán ferences rendtartományba, 1932-ben tett ünnepélyes fogadalmat, 1935-ben szentelték pappá. Egyházjogból doktorált. 1943-tól Szolnokon, 1947-től Budapesten tábori lelkész, őrnagyi rendfokozatban. 1948-tól Budapesten volt. hittanár. Budapesten halt meg 1981. szeptember 26-án.

dr. Szenthelyi-Molnár István
dr. Szenthelyi-Molnár István hivatásos tábori lelkész, főesperes, alezredes, Makón született 1905. augusztus 6.-án. A teológiát Szegeden végezte, 1929. június 29-én szentelték áldozópappá Csanádon. Középiskolai hittanári oklevelet szerzett. 1929. szeptember 1-től Csanádapácán volt káplán és adminisztrátor 1937. szeptember 1-ig. 1933-ban a katolikus agrárifjúsági mozgalom helyi szervezője. 1937. szeptember 1-től 1942. szeptember 28-ig Szeged-Rókuson káplán, hitoktató, a városi közkórház, a szegedi fertőzőbeteg kórház és tüdőbeteggondozó intézet lelkésze. A szeged-rókusi Katolikus Legényegylet alapítója, az iparos, kereskedő, munkás, fiú-leány katolikus egyesületek szervezője. 1942. szeptember 28-tól 1951. március 1-ig, nyugdíjazásáig volt tábori lelkész. 1950. május 1.-től tábori esperes, augusztus 6-tól főesperes. 1945-ben Budapesten egyházjogból doktorált. Budapesten hunyt el 1991. május 19-én. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Tower Vilmos
Tower Vilmos tábori főesperes Komáromban született 1879. február 17-én. A teológiát Győrött végezte, Budapesten jogot hallgatott. 1901-ben szentelték. 1910-től tábori lelkészként a traiskircheni katonai akadémia hittanára, 1918–27 között Kőszegen a Hunyadi János katonai reáliskola és nevelőintézet tanára, 1921-ben tábori plébános, 1923-tól tábori esperes és pápai kamarás. 1927-től a székesfehérvári honvéd vegyesdandár vezető lelkésze, 1928-tól tábori főesperes 1935-ben pápai prelátus, majd nyugdíjazták. 1950-es évek elején internálták és börtönbe csukták. Számos könyvet írt, egyik legismertebb az Illem-kódex papok és szerzetesek számára. Győrben halt meg 1958. január 15-én.

Grősz József
Grősz József kalocsai érsek a Moson Vármegyei Féltoronyban született 1887. december 9-én. A bécsi Pázmáneumban folytatott teológiai tanulmányok után 1911-ben szentelték pappá. 1913-tól a győri püspökségen levéltáros, szertartó, jegyző, 1921-től püspöki titkár, 1924-től püspöki irodaigazgató. 1928-tól győri segédpüspök. 1936-tól Ia szombathelyi egyházmegye apostoli adminisztrátora, 1939-től megyéspüspöke. 1943. májustól kalocsai érsek. 1945. március 29. után ő lett püspöki kar elnöke, Rómától nyert különleges megbízatásokkal fölruházva. 1948-ban Mindszenty bíboros letartóztatásának másnapján Kádár János belügyminiszter fölszólította, hogy mondjon le az érsekségről. 1950. augusztus 30-án ő írta alá a kormány és az Egyház közötti egyezményt. 1951. május 18-án letartóztatták és koncepciós perben 15 év börtönre ítélték, majd Püspökszentlászlóra, házi őrizetbe került. 1955. október 14-én az engedélyezték börtönbüntetésének megszakítását; a Szolnok melletti Tószeg plébániájára került házi őrizetbe. 1956. májusbanaz Elnöki Tanács kegyelmi úton elengedte hátralévő büntetését, s visszatérhetett székhelyére. Haláláig volt a püspöki kar elnöke. 1957-ben az Opus Pacis elnöke lett. Kalocsán hunyt el 1961. október 3-án.

Bartha Károly
Bartha Károly honvédelmi miniszter Budapesten született 1884.június 18-án. Régi katonacsalád tagjaként 1904-ben végezett a császári és királyi műszaki katonai akadémián Mödlingben. Az első világháború parancsnoki tisztségeket tölt be Budapesten és Triesztben. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcol a románok és a csehek ellen, később a Nemzeti Hadsereghez csatlakozik. 1920-tól alezredes. 1936-tól a Honvédelmi Minisztérium katonai főcsoportfőnöke. 1938-tól táborszernagy (1941-től vezérezredes). 1938. szeptemberétől 1942. szeptember 25-ig honvédelmi miniszter. Minisztersége alatt tér vissza Kárpátalja, Észak-Erdély és Délvidék. 1939. márciustól magyar királyi titkos tanácsos. 1942. szeptember 24-én Horthy kormányzó lemondatta.Németbarátsága miatt leváltják és nyugdíjazzák. 1945-ben lefokozzák. Az 1950-es években nyugatra emigrál, egy ideig Venezuelában vasútépítő mérnökként dolgozik. Ausztriában hunyt el 1964-ben egy látogatása során. 1964. november 22-én.

Szimonidesz Lajos
Szimonidesz Lajos evangélikus lelkész, művelődéstörténész, a történettudományok kandidátusa a Békés megyei Pusztaföldváron született 1884. november 4-én. A gimnáziumot Aradon, Lugoson és Késmárkon végezte. 1902-ben felvették Pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémiára. 1906-1907-ben ösztöndíjas lett a göttingeni egyetemen. Rövid ideig rákospalotai segédlelkész, majd 1909 tavaszán választották meg a nagybörzsönyi evangélikus gyülekezet lelkészévé. Innen szerkesztette az Evangélikus Lapot, majd a Theológiai szaklap és könyvújságot, a Megértő Theológiát. Rendszeresen publikált hazai és külföldi lapokban. Az első világháború alatt, gyülekezete számára saját énekeskönyvet adott ki, hogy a katonák a fronton is pontosan tudják, szeretteik otthon mit énekelnek aznap a templomban.1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt a községi tanács és a direktórium elnöke lett. Emiatt eljárást indítottak ellene kommunizmus vádjával. Négy hetet töltött vizsgálati fogságban a Budapest-vidéki Ügyészségen, a gyűjtőfogházban és a váci fegyházban. A vádakat ejtették, de az evangélikus egyház egy három évig tartó fegyelmi eljárás végén három vádpontban bűnösnek találta (kommunizmus, hivatali hatalommal való visszaélés, egyházi hatósággal szembeni lázadás). Állásától megfosztották és minden egyházi viselésére képtelennek nyilvánították. 1930-ban ügyét újratárgyalták és felmentették az összes korábbi vád alól. Budapestre költözött. Délelőtt bankban dolgozott, délután levéltárakban, könyvtárakban kutatott. A 20-as évek végétől, mint baloldali újságíró dolgozott (Népszava, Toll, Századunk, Szabad Szó, Magyar Könyvszemle, Gondolat). Kapcsolatot tartott a szociáldemokratákkal, baloldali értelmiségi csoportokkal. Illyés Gyulával és József Attilával röpiratot írt a halálbüntetés ellen. Ezért, mint elsőrendű vádlottat pénzbüntetésre Vallástörténeti tanulmányai hazai és külföldi folyóiratokban jelentek meg. Később a Svéd Vöröskereszt alkalmazottja és a „Szabadság, Emberség, Magyarság” nevű antifasiszta mozgalom tagja volt. Sok magyar zsidó életét mentette meg.1945 után először a Népgondozó Hivatalban, majd a Nemzeti Múzeumban dolgozott. 1948-ban, ezredesi, majd vezérőrnagyi rangban őt nevezték ki protestáns tábori püspöknek. 1952-ben megkapta a történettudományok kandidátusa címet. 1955-ben vonult nyugdíjba a Hadtörténeti Intézet munkatársaként. 25000 kötetes könyvtárát az Országos Széchényi Könyvtárnak adta el. Sok ezer oldal jegyzet és kiadatlan kézirat maradt utána. Hagyatéka az Egyetemi Könyvtárba került. Budapesten halt meg 1965. július 18-án.

Dinnyés Lajos
Dinnyés Lajos miniszterelnök Alsódabason született 1901. április 16-án. Keszthelyen szerzett gazdasági oklevelet, majd hosszabb külföldi tanulmányra ment. A politikai életbe a Független Kisgazdapárt szervezésekor kapcsolódott be, 1931-1938-ban kisgazdapárti programmal Alsódabas képviselője. A II. világháború éveiben katona volt, majd részt vett az antifasiszta egységfront szervezésében. 1947. március 14-től szeptember 4-ig kisgazdapárti honvédelmi miniszter, 1947. május 31-től 1948. december 10-ig miniszterelnök volt. ekkor volt a nagy bankok és a 100 munkásnál többet foglalkoztató üzemek államosítása, a szovjet-magyar, kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötése, az egyházi iskolák államosítása. 1948-tól az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ igazgatója volt. Budapesten halt meg 1961. május 3-án.

Nógrádi Sándor
Nógrádi Sándor vezérezredes Füleken született 1894. május 14-én. Losoncon, majd Budapesten rézesztergályos és villanyszerelő szakmát tanult, ekkor került kapcsolatba a munkásmozgalommal. 1916-ban Losoncon a gépgyárban tisztviselő, majd a gyár főbizalmijává választották. 1918 őszén belépett az Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, 1919 tavaszán a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben szakaszparancsnok volt, majd Csehszlovákiába emigrált. Részt vett az ifjúmunkás mozgalom megszervezésében. 1921-ben letartóztatták, három havi börtönre ítélték. 1922–23-ban a csehszlovák kommunista ifjúsági szövetség egyik titkára volt. Forradalmi szervezőmunkája miatt ismét emigrált és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé munkatársaként dolgozott Berlinben, majd Moszkvában. A húszas évek közepétől a Komintern munkatársa. Franciaországban a Fasizmus- és a Háborúellenes Világbizottság titkára volt. 1944-ben a moszkvai Kossuth Rádió egyik szerkesztője lett. 1944. májusában a kijevi partizániskola parancsnoka volt.1945 végén iparügyi államtitkárrá nevezték ki, a „széncsata” egyik fő szervezője volt. 1946-ban megbízták az Magyar Kommunista Párt Központi Vezetősége agitációs és propagandaosztályának irányításával, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára. 1949–56-ban a Magyar Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, altábornagy, majd vezérezredes, 1955. júliustól a honvédelmi miniszter első helyettese volt. 1957-ben az Magyar Szocialista Munkás Párt agitációs és propagandaosztályának vezetője, 1957-1960 között pekingi és hanoi nagykövet, 1963–67-ben országgyűlési képviselő, nyugdíjba vonulásáig az Elnöki Tanács tagja. Budapesten halt meg 1971. január 1-én.

Farkas Mihály
Farkas Mihály honvédelmi miniszter Abaújszántón született 1904. július 18-án. Az 1930-as évektől Kassán és Prágában kommunista pártmunkás. Részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a Szovjetunióba került. A II. világháború alatt propagandamunkát fejtett ki. 1944 végén hazatért, 1945. májustól tagja volt a párt Központi Vezetőségének, Politikai Bizottságának és titkárságának. 1945-ben belügyi államtitkár lett. 1946-ban főtitkár-helyettessé választották, a párt Szervező Bizottságát vezette. 1948-1953-ban honvédelmi miniszter volt. A személyi kultusz idején elkövetett törvénysértő cselekedetek egyik irányítója. 1956-ban kizárták a pártból, majd elítélték. 1961-ben szabadult; ezután kiadóvállalati lektorként dolgozott. Budapesten 1965. december 6-án hunyt el.

Beresztóczy Miklós
dr. Beresztóczy Miklós Budapesten született 1905. május 26.-án. 1928-ban szentelték pappá Esztergomban. 1929-től Esztergomban szertartó és levéltáros, 1937-től érseki titkár. 1939-47 között a Vallás és Kultusz Minisztérium katolikus ügyosztályán miniszteri tanácsos, majd az osztály főnöke. 1946-1957-ben esztergomi kanonok, 1946-57 között az Actio Catholika budapesti igazgatója. 1948-ban bebörtönözték. 1950-ben rövid ideig káptalani helynök, 1951-1956 között az esztergomi főegyházmegye általános helynöke. 1950-56-ban szervezője és első elnöke az Országos Béketanács Katolikus Bizottságának, 1957-től főtitkára (békemozgalom, békegyűlés). 1953-73 között országgyűlési képviselő, 1961-73-ban az országgyűlés alelnöke. Budapesten hunyt el 1973. szeptember 11-én.

Rákosi Mátyás
Rákosi Mátyás Adán született 1892. március 9-én, a Magyar Kommunista Párt, majd a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára, miniszterelnök. Elvégezte a Keleti Akadémiát, majd tisztviselő lett. 1910-ben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, tagja lett a Galilei Körnek. 1912-14-ben Németországban, majd Angliában dolgozott. Az I. világháborúban katona, orosz hadifogságba esett, ahol bekapcsolódott a magyar hadifoglyok forradalmi szervezésébe. A Tanácsköztársaság idején kereskedelmi népbiztos-helyettes, a szociális termelés népbiztosa. Részt vett a Vörös Hadsereg cseh intervenció elleni harcaiban; néhány napig a Vörös Őrség országos parancsnoka volt. A Tanácsköztársaság után Ausztriába emigrált, ahonnan kiutasították. 1920-tól a Szovjetuióban a Kommunista Internacionálé végrehajtó bizottságának munkatársa, 1921-től titkára. 1924 végén haza küldték illegális pártmunkára. A KMP bécsi I. kongresszusa a központi bizottság tagjává választotta. 1925. szeptemberben letartóztatták, a bíróság nyolc és fél évi fegyházra ítélte Büntetésének letelte után nem engedték szabadon, a Tanácsköztársaság idején folytatott népbiztosi tevékenységéért ismét bíróság elé állították 1935-ben és életfogytiglani fegyházra ítélték. A szovjet kormány kezdeményezésére a cári csapatok által zsákmányolt 1848–49-es honvéd zászlókért cserébe kiadták a Szovjetuniónak 1940-ben, ahol 1941-44-ben a magyar kommunista emigráció vezetője volt. 1945. elején tért haza, az MKP főtitkára lett. A Nemzeti Főtanács tagja, miniszterelnök-helyettes, államminiszter (1945-49). Az MKP-MSZDP 1948-as egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára, majd 1953-tól a párt első titkára. 1949-1952-ben a Minisztertanács elnökhelyettese, 1952-53-bana Minisztertanács elnöke. Az MDP Központi Vezetősége 1956. július eleji ülése leváltotta első titkári tisztségéből és kizárta a Politikai Bizottságból. Ezután haláláig a Szovjetunióban élt. Az 1956-os forradalom leverése után párttagsági jogait felfüggesztették. Az MSZMP Központi Bizottsága 1962-ben kizárta a párt tagjai sorából. Gorkijban halt meg 1971. február 5.-én.

dr. Pétery József
dr. Pétery megyéspüspök József Miskolcon született 1890. június 21.-én. , 1967. nov. 25.):. Az egri egyházmegye kispapjaként a teológiát Innsbruckban végezte és ott doktorált. 1912. december 29-én szentelték pappá. Az egri papnevelő intézet dogmatika tanára, majd lelki igazgató, 1938-ban kanonok. és a székesegyház plébánosa. XII. Pius pápa 1942. szeptember 24-én váci megyéspüspökké nevezte ki. Pétery József nem értett egyet, sőt eltiltotta papjait a békemozgalomban való részvételtől, helytelenítette az egyház, békemozgalommal való szoros együttműködését, s ezért hamarosan támadások kereszttüzébe került. Pétery püspököt először utazásaiban, személyes szabadságában, korlátozták, majd hónapokig házi őrizetben tartották, végül Hejcére száműzték és őrizték, hogy papjaitól, híveitől teljesen elszigeteljék. Ettől kezdve az egyházmegye életét dr. Kovács Vince segédpüspök, általános helynök, apostoli kormányzó irányította. Az 1956-os forradalom egy rövid időre szabaddá tette Pétery Józsefet is, ám 1957 tavaszán ismét száműzték Hejcére, ahol 1967. november 25-én bekövetkezett haláláig élt.