1956. október 23-án kezdődött el a diktatúra elleni forradalom és a szovjet megszállás elleni fegyveres felkelés.
A kommunista diktatúra ellen 1956. október második felében az egyetemi ifjúságtól országszerte meginduló tiltakozások október 23-án Budapesten forradalmi tömegmozgalommá váltak. A Bem-szobornál tartott szimpátiatüntetés rendszerellenes tömegdemonstrációvá vált, a tömeg átvonult a Parlament elé, ahol a közel kétszázezer főre gyarapodott tiltakozók meghallgatták Nagy Imre beszédét. Közben ledöntötték a Dózsa György úti Sztálin-szobrot, a Magyar Rádió épületénél pedig estére ostromállapot alakult ki, melyet a fegyverhez jutott felkelők hajnalra elfoglalnak.
A forradalmat a szovjet csapatok fegyverrel fojtották vérbe, melyet a hatalomra emelt Kádár-rezsim megtorlása követett.
A forradalom leverését követően tilos volt október 23-át megünnepelni, forradalomként említeni. A hivatalos álláspont szerint „ellenforradalom” zajlott, melyet „reakciós” és „köztörvényes elemek” szerveztek. Október 23-a emlékét a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan, itthon legfeljebb titokban lehetett szóba hozni. Az 1980-as évek végén a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezd 1956 valódi története nyilvánosságot kapni, 1988-ban követelik Nagy Imre és a kivégzett mártírok rehabilitációját, majd 1989-ben több százezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és társait.
Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án a Parlamentnél kiáltják ki a III. magyar demokratikus köztársaságot. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.
XII. Piusz pápa LUCTUOSISSIMI EVENTUS kezdetű enciklikája
Róma, 1956. október 28.
Azok az igen gyászos események, melyek Kelet-Európa népeit sújtják, különösen pedig a számunkra oly kedves Magyarországot, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik, mélyen megrázzák atyai lelkünket. De nemcsak a mienket, hanem bizonyára mindazokét, akik számára drága értéket jelentenek a civilizáció jogai, az emberi méltóság és szabadság, amely kijár egyénnek és nemzetnek egyaránt. Apostoli hivatalunkból fakadó tudat ösztönöz bennünket ezért arra, hogy sürgető felhívással forduljunk hozzátok Tisztelendő Testvérek és a rátok bízott nyájhoz, hogy testvéri szeretettől csatlakozzatok hozzánk, könyörögjünk az Istenhez, esdjük ki Tőle, Akinek kezében van a népek sorsa és vezetőinek nemcsak hatalma, hanem élete is, - hogy legyen vége a hatalmas vérontásnak és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik
Legyen végre világos mindenki előtt, hogy ha a nép rendje egyszer felborul, azt nem lehet viszaállítani sem a halálosztó fegyverek erejével, sem a polgárokra alkalmazott erőszakkal, mert az ő legbelsőbb érzéseiket nem lehet elfojtani, sem pedig csalárd elméletekkel, amelyek megrontják a lelket, megsértik az Egyház, a polgári és a keresztény lelkiismeret törvényeit. Az igazi szabadság iránti sóvárgást sohasem lehet külső erőszakkal elfojtani.
Rendkívül komoly körülmények között, melyek a keresztény nyáj egy részét annyira sújtják, kedves emlékek jutnak eszünkbe. Midőn 20 évvel ezelőtt elődünk XI. Piusz legátusaként Budapestre mentünk, hogy résztvegyünk az Eucharisztikus világkongresszuson, melyet akkor ott tartottak meg, nagy örömmel és vigasztalással láttuk, hogy a szeretett magyar katolikusok mily nagy áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget, midőn azt a város utcáin körmenetben vitték. Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanaz a hit, az isteni Megváltó ugyanilyen szeretete lángol fel ismét ennek a népnek a lelkében, annak ellenére, hogy azok, akik az istentelen kommunizmust rájuk erőszakolták, minden eszközzel arra törekedtek, hogy kitöröljék lelkükből atyáik vallását.
Ezért szilárdan hiszünk abban, hogy ez az igen nemes nép, még ebben a szörnyű felfordulásban is, melynek közepén találta magát, imával fordul az Istenhez, hogy kieszközölje az igazságos renden alapuló, annyira óhajtott békét. Biztos reményünk továbbá az is, hogy minden igaz keresztény, a világ bármely részében éljen is, csatlakozik imáival az oly sok bajtól és igazságtalanságtól sújtott testvéreinek könyörgéséhez és ezzel tanúsítja a szeretet nagy közös kötelékét. Különösen buzdítjuk erre az imahadjáratra azokat, akikre különös gyengédséggel tekintünk - hiszen ugyanúgy kell tennie földi helytartójának is, ahogyan maga az isteni Üdvözítő tett -, azokra, akik éveik első virágjában pompáznak ártatlanságban, kedvességben és bájosságban, különösen nagy reményt fűzünk ezeknek a kicsinyeknek az imádságához, mert ebben az annyi bűntől beszennyezett világban már valamiképpen az angyalokat kell szóhoz juttatni. Velük együtt minden keresztény hívja segítségül a Boldogságos Szűz Mária hatalmas pártfogását, mely olyan értékes az Isten előtt, hiszen ő isteni Megváltónk anyja és a mi szeretett édesanyánk is.
Nincs kétségünk aziránt, hogy minden ember a városokban és községekben, sőt még a legtávolabbi falvakban is, ahol csak világít az Evangélium fénye - minden keresztény, főleg pedig a kisgyermekek - egész lelkükkel felelnek atyai buzdításunkra, melyhez a tietek is csatlakozni fog, úgy hogy Isten kegyelmének befolyásával és segítségével, melyet oly sok könyörgő hang, valamint Szűz Mária közbenjárása esdett ki, a szeretett magyar nép, melyet oly sok szomorúság sújtott és oly sok vér öntözött, éppúgy mint Kelet-Európa népei, akiket megfosztottak vallási és polgári szabadságuktól, boldogan és békésen szabhatnak igazságos rendet társadalmi életüknek, biztosítva Istennek és Jézus Krisztusnak, az isteni Király törvényeit, akinek országa "az igazság és béke országa, a szentség és kegyelem országa, az igazság és kegyelem országa." (Krisztus Király prefáció.)
Ettől a reménytől lelkesítve, mindnyájatoknak Tisztelendő Testvérek s a gondotokra bízott nyájaknak, különösen pedig mindazoknak, akik Magyarországon és Kelet-Európa többi országaiban nehéz körülmények között és annyi baj által sújtva élnek, egész szívünkkel küldjük apostoli áldásunkat.
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallatószobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
gomolygó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal-morse-jében,
nemcsak a bíró hűvös
ítéletében: bűnös! –
ott zsarnokság van,
nemcsak a katonásan
pattogtatott “vigyázz!”-ban,
“tűz”-ben, a dobolásban
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,
nemcsak a titkon
félig nyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,
a száj elé kapott ujj
“pszt”-jében, hogy ne mozdulj,
hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan
fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet
növelő néma könnyek
zuhatagában,
táguló szembogárban,
az van az éjben halkan
sikló gépkocsizajban
meg abban,
megállt a kapulajban;
abban, ahogy a “halló”
közben – érzed – a kagyló
csöndjén keresztül
figyel egy idegen fül;
nemcsak a telefondrót
közt vergődő Laokoon-mód:
vonat, repülő, sínpár,
gúzsbog, kötélszár,
mert zsarnokság van,
nemcsak a talpra álltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,
az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
az operában,
a trombitában,
ott van az utca sarkán
az éppoly harsány –
vígan vagy kongó zordan
feszülő kőszoborban,
az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben;
mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,
abban, ahogy a gyermek
dadog az idegennek,
ahogy, mielőtt súgtál,
hátrafordultál,
nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál is jobban
bénító szólamokban;
az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,
ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,
nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,
mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél,
tányérban és pohárban,
az van az orrba-szájban,
világban és homályban,
szabadban és szobádban,
mintha nyitva az ablak
s bedől a dögszag,
mintha a házban
valahol gázfolyás van,
ha magadban beszélgetsz,
ő, a zsarnokság kérdez,
képzeletedben
se vagy független,
fönt a tejút is már más,
határsáv, hol fény pásztáz,
aknamező; a csillag:
kémlelő ablak,
a nyüzsgő égi sátor
egyetlen munkatábor;
mert zsarnokság szól
lázból, harangozásból,
a papból, kinek gyónol,
a prédikációkból,
templom, parlament, kínpad,
megannyi színpad;
hunyod-nyitod a pillád,
mind az tekint rád;
mint a betegség,
veled megy, mint az emlék,
vonat kereke, hallod,
rab vagy, erre kattog;
hegyen és tavak mellett
be ezt lehelled;
cikáz a villám, az van
minden váratlan
zörejben, fényben,
szív-hökkenésben;
a nyugalomban,
a bilincs-unalomban,
a záporzuhogásban,
az égig érő rácsban,
a cellafal-fehéren
bezáró hóesésben;
az néz rád
kutyád szemén át,
s mert minden célban ott van,
ott van a holnapodban,
gondolatodban,
minden mozdulatodban;
mint víz a medret,
követed és teremted;
kémlelődsz ki e körből,
ő néz rád a tükörből,
ő les, hiába futnál,
fogoly vagy, s egyben foglár;
dohányod zamatába,
ruháid anyagába
beivódik, evődik
velődig;
töprengenél, de eszmét
tőle fogan csak elméd,
néznél, de csak azt látod,
amit ő eléd varázsolt,
s már körben lángol
erdőtűz gyufaszálból,
mert mikor ledobtad;
el nem tapodtad;
így rád is ő vigyáz már
gyárban, mezőn, a háznál;
s nem érzed már, mi élni,
hús és kenyér mi,
mi szeretni, kívánni,
karod kitárni,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
fiad neki nemzed,
hol zsarnokság van:
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
mert már miattad dermed
dacba a gyermek,
s lesz az öledben ringó
feleség ringyó;
vakondként napsütésben
így járunk vaksötétben
s feszengünk kamarában
futva bár Szaharában;
mert ahol zsarnokság van,
minden hiában,
e dal is, az ilyen hű,
akármilyen mű,
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
1953 nyarára Magyarország gazdasági válságba került, melyhez nagyfokú belső elégedetlenség járult. Ezt azonban Rákosi Mátyás (1892–1971) és a kommunista párt vezetői nem vették, vagy nem akarták figyelembe venni. A szovjet vezetés Moszkvába hivatta a magyar pártvezetőket, ahol Rákosit arra utasították, hogy adja át a miniszterelnöki posztját Nagy Imrének (1896–1958). Nagy Imre kampányprogramjában bejelentette az iparosítás csökkentését, az életszínvonal emelését, az internálótáborok megszüntetését, és azt, hogy lehetővé válik a parasztok kilépése a termelőszövetkezetekből. Nagy Imre azonban munkáját csak másfél évig végezhette, mert a moszkvai segédlettel ismét megerősödött Rákosi irányította pártvezetés 1955-ben leváltotta, majd a pártból is kizárta. Az országban egyre nőtt az elégedetlenség, az értelmiségiek egyre gyakrabban adták jelét nemtetszésüknek, fórumuk a Petőfi Kör lett.
Október 16.
A magyarországi reformellenzék a lengyelországi tüntetőkkel rokonszenvezett, és a diákok szerveződése is felgyorsult az egész országban. Szegeden megalakult a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), az első kommunistáktól független ifjúsági szervezet. Október 17-től Budapest, Sopron, Pécs és Miskolc aktivizálódó egyetemi hallgatói is csatlakoztak a MEFESZ-hez. A budapesti Műszaki Egyetem hallgatói október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedett követeléseik között az alábbiak voltak a legfontosabbak: a szovjet csapatok kivonása, új kormány alakítása Nagy Imre vezetésével, Rákosi és társai bíróság elé állítása, általános, egyenlő és titkos választások, új gazdaságpolitika, a munkásság létminimumának megállapítása, március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítása. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására, melyet a belügyminisztérium engedélyezett.
Október 23-án, kedden a Budapesti Műszaki Egyetemen nem volt rendes tanítás. Délutánra a hallgatóság tüntetését végül a pártvezetőség az utolsó pillanatban engedélyezte. A Műegyetem udvaráról induló felvonuláshoz egyre többen csatlakoztak, a hallgatók röplapokat osztogattak, és némán, jelszavak nélkül vonultak. A Petőfi–szobor előtt találkoztak a különböző egyetemek hallgatói. Sinkovits Imre színművész itt szavalta el a Nemzeti dalt, majd együtt vonultak a Bem térre, hogy kifejezzék a lengyel események iránti szolidaritásukat. 15 órakor a Bem-szobor talapzatán állva Veres Péter, a Magyar Írók Szövetségének elnöke felolvasta a szervezet kiáltványát a tömegnek, a diákok pedig a tizenhat pontot. Ezután Zbigniew Herbert lengyel író is köszöntőt mondott, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot, végül a diákok megkoszorúzták a szobrot. A jelenlévők létszáma ekkor már több mint ötvenezer fő volt.A nemzeti színű zászló közepéből a szovjet mintájú címert kivágták. A lyukas lobogó a forradalom szimbólumává vált. A tömeg a beszédek elhangzása után nem oszlott fel, a Margit hídon át az Országházhoz indult, ahol egyes források szerint már kétszázezer fősre duzzadt. A tüntetők a Kossuth téren függetlenséget követeltek. Ezt követően ezrek vonultak tovább a Magyar Rádió épülete elé, a tizenhat pontból álló követelésük felolvasása céljából. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) azonban megakadályozta az épületbe való bejutást. Gerő Ernő pártfőtitkár este 8 órakor elmondott rádióbeszédében csőcseléknek titulálta a tüntetőket és gyakorlatilag harcot hirdetett ellenük. A rádióbeszéd olaj volt a tűzre – felbőszítette a Sztálin-szobornál gyülekező, egyre duzzadó tömeget. A diktátor szobrát este fél 10-kor ledöntötték a tüntetők. A Rádiónál a tüntetők ahelyett, hogy meghátráltak volna, különböző rigmusokat, jelszavakat kezdtek skandálni, mire válaszul az ÁVH a tömegbe lőtt. A fegyvertelen fiatalokra támadókkal egyet nem értő magyar katonák egy része átállt a tüntetők oldalára, és ellátták őket fegyverrel, hogy megvédhessék magukat. Számos ember vált a harcok áldozatává. A Rádió épülete 24-én hajnalban került a felkelők kezére.
Október 24. szerdán a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének (MDP KV) éjszakai rendkívüli ülésén az éjszaka folyamán újjáválasztották a párt Politikai Bizottságát és Titkárságát, valamint létrehozták az MDP KV Katonai Bizottságát. Gerő Ernő megmaradt első titkári megbízatásában. Reggel fél 5-kor a Minisztertanács közleményében gyülekezési, csoportosulás- és felvonulási tilalmat rendelt el. Nagy Imre kinevezett miniszterelnök statáriumot léptetett életbe. A karhatalmi szervek utasítást kaptak arra, hogy a rendelet megszegőivel szemben a törvény teljes szigorával lépjenek fel. Reggel 9-kor a rádió közölte, hogy a szovjet csapatok a magyar végrehajtó hatalom kérésére részt vesznek az ún. „ellenforradalom” leverésében. Ezen a napon alakultak ki az egyes fővárosi felkelő csoportok központjai. Ilyen volt Pesten a Baross tér, a Corvin köz, a Tűzoltó utca, a Boráros tér, Újpest és Csepel, a budai oldalon pedig a Széna tér, valamint a Móricz Zsigmond körtér. Dél után tíz perccel Nagy Imre a következőt közölte: „…mindazok, akik a további vérontás elkerülése érdekében ma 14 óráig megszüntetik a harcot és leteszik fegyvereiket, mentesülnek a statáriális eljárás alól.” Később 18 órára módosították a határidőt. A katonai helyőrségek parancsnokai intézkedéseket adtak ki a harckészültség fokozása és a laktanyák, raktárak őrségének megerősítése érdekében, mivel a felkelők a nap folyamán több laktanya ellen is sikeres akciókat hajtottak végre és fegyvereket zsákmányoltak. Este háromnegyed 9-kor Kádár János, az MDP Politikai Bizottságának tagja, egyben a Központi Vezetőségének titkára, elítélte az eseményeket és reakciósnak titulálta a felkelőket.
Október 25-én csütörtökön reggel 6 óra 23 perckor a rádió közölte, hogy a „puccskísérletet” az éjszaka folyamán sikerült felszámolniuk, valamint „az ellenforradalmi erők szét vannak verve”. Délelőtt a honvédelmi miniszter a katonáknak azt a parancsot adta, hogy a felkelőket délig meg kell állítani. A parlament előtti tüntetőkre a téren álló szovjet páncélosokból, és valószínűsíthetően a környező épületek felől is tüzet nyitottak. A közelben lévő Jászai Mari téren eközben a felkelők negyven percig tartó tűzharcban álltak a szovjet és magyar katonákkal. Az MDP vezetése a 24-én Budapestre érkezett Anasztasz Mikojan szovjet miniszterelnök-helyettessel és Mihail Szuszlov, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának titkárával való tárgyalást követően lényegi változáson ment át. A Központi Vezetőség felmentette Gerő Ernő elnököt, helyére Kádár Jánost választotta. Utóbbi szerint az eredetileg békés tüntetés az ellenforradalmárok megjelenésével a „népi demokrácia” elleni támadássá alakult át. Nagy Imre úgy nyilatkozott, hogy ha a rend helyreáll, eljön a reformok ideje, és tárgyalások kezdődhetnek a szovjet csapatok kivonásáról. A főleg Budapesten folyó harcok és a sztrájk átgyűrűzött az egész országra.
Október 26-án pénteken reggel fél 5-kor a rádión keresztül a Minisztertanács arra szólította fel a budapesti lakosságot, hogy ne hagyják el otthonaikat. A Magyar Néphadsereg vezérkari főnöke az alábbi üzenetet juttatta el az összes katonai alakulatnak: „A csapatok és raktárak a laktanya területén jól látható helyre tűzzék ki a nemzeti színű zászlót, címer nélkül. A rádiókat az ablakra tegyék ki. Ha megtámadnák a laktanyát, szólítsák fel a tömeget távozásra, és csak abban az esetben lőjenek, ha azok be akarnak törni, vagyis fegyverrel támadnak.” A Néphadsereg már nem volt egységesnek vagy hatékonynak mondható, mivel alakulatainak egy része átállt, vagy tétlenül nézte a laktanyák lefegyverzését. Délután negyed 5-kor az MDP KV azt nyilatkozta, hogy a függetlenség és egyenjogúság alapján tárgyalás indult Moszkvával a két ország közötti viszony rendezése céljából. A helyzet normalizálásának egyik feltételeként a szovjet csapatok kivonását nevezték meg. Ezenkívül amnesztiát hirdettek a fegyveres harc minden résztvevőjének arra az esetre, ha este 10-ig letennék a fegyvert. Országszerte sortüzeket nyitottak tüntető forradalmárokra, többek között Mosonmagyaróváron, Kecskeméten és Nagykanizsán.
Október 27-én szombaton a belügyminiszter reggel negyed 7-kor tartott rádióbeszédében bejelentette a kijárási tilalom meghosszabbítását a harcok elhúzódása miatt. Negyed 12-kor a közvélemény megismerhette a kormány új összetételét. Janza Károly honvédelmi, Tildy Zoltán államminiszter lett. Előbbi még kora délután elrendelte, hogy a „fegyveres csoportok ellen bevetett katonai egységek szünet nélkül folytassák azok megsemmisítését és a rend helyreállítását”. A szovjet csapatok parancsnoksága ultimátumot juttatott el a Corvin köz védőihez, megadásra szólítva fel őket. A IX. kerületi parancsnokság és a Kilián laktanya eközben közös védelmi tervet dolgozott ki, ebbe beavatták Iván Kovács Lászlót, a Corvin közi csoport parancsnokát. Nagy Imre kezdeményezte a Corvin köz elleni támadás leállítását, emiatt különböző politikusok, értelmiségiek és szűkebb környezetének egyes tagjai is kritizálták. Az őrzászlóalj parancsnokának a Széna téri felkelő csoport vezetőivel folytatott tárgyalása a fegyverletételről nem bizonyult sikeresnek. A híradóezred egyik alegységének sikerült elfoglalnia a Szabadság hidat, valamint, az este folyamán, ellenőrzése alá vonnia a Móricz Zsigmond körteret. A változást akarók összefogásának eredményeként öntevékeny nemzetőr csapatok alapítási hullámát hozta a nap. Aszódon, Debrecenben, Fertődön, Miskolcon és Sopronban is alakultak ilyen típusú egységek. Az éjszaka folyamán a párt Politikai Bizottsága Mikojan és Szuszlov jelenlétében megtárgyalta azt a Kádár János által beterjesztett platformot, amely az „ellenforradalom” radikális átértelmezéséről (tűzszünet, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH feloszlatása) értekezik.
Október 28-án vasárnap a reggel 6 órai rádióközleményben a katonai parancsnokság azt állította, hogy a felkelők és a hadsereg között előbbiek kérelmének megfelelően tárgyalások kezdődtek. A szabadságharc egyik kulcsmomentumát jelenti a Kossuth Rádióban 13 óra 20 perckor elhangzó közlemény, mely szerint: „A Magyar Népköztársaság kormánya a további vérontás megszüntetése és a békés kibontakozás érdekében elrendeli az általános, azonnali tűzszünetet. Utasítja a fegyveres erőket, hogy csak akkor tüzeljenek, ha őket támadják.” 17 óra 25 perckor Nagy Imre miniszterelnök már nemzeti demokratikus mozgalomként értékelte az eseményeket. Gerő Ernő, Hegedűs András, Bata István és Piros László kommunista vezetőket családjukkal együtt a Szovjetunióba szállították. A párt Központi Vezetősége tevékenysége megszűnt, létrejött egy hatfős elnökség Kádár Jánossal az elnöki poszton, tagnak választották még Apró Antalt, Münnich Ferencet, Kiss Károlyt, Szántó Zoltánt és Nagy Imrét. Folytatódott a nemzetőr egységek számának gyarapodása. Ebben a folyamatban segítséget nyújtottak a Néphadsereg egyre nagyobb arányban átálló tagjai. Szimbolikusnak tűnő, ám az eseményeket megelőző években szinte elképzelhetetlen változásokat idézett elő Janza Károly altábornagy honvédelmi- és Münnich Ferenc belügyminiszter közös parancsa, mely az állami címer eltávolítására és a nemzeti szalag kitűzésére irányult. Az addigi „elvtárs” megszólítás helyett a „bajtárs” került bevezetésre, továbbá december 31-i határidővel intézkedtek a hagyományoknak megfelelő rendfokozati jelzésekhez való visszatérésről. A nyugati nagyhatalmak kezdeményezésére összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa a magyarországi helyzet megvitatása céljából, a Szovjetunió tiltakozása és Jugoszlávia tartózkodása mellett.
Október 29-én hétfőn a szovjet csapatok megkezdték a fővárosból történő kivonulást, de a Kilián laktanya és a Corvin-köz környékén még történtek összetűzések. Münnich Ferenc belügyminiszter bejelentette az Államvédelmi Hatóság feloszlatását és helyette egy új, demokratikus rendőrség megalapítását kezdeményezte. Elindult a tagok lefegyverzése. Az ÁVH tagjainak jelentős része menedéket kért a szovjet hadseregnél. 3200 ÁVH-s Budaörsnél, egy másik nagyobb csoport a XIII. kerületi Elektromos pályán gyűlt össze, innen indultak el a tököli szovjet bázis felé. Délután negyed 6-kor a Honvédelmi Minisztérium rádión keresztül arról tájékoztatott, hogy „…a budapesti ellenállási csoportok vezetőivel való megegyezés alapján az ellenállók megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak. A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapestről.” Este 8-kor a Budapesten tartózkodó szovjet csapatok tűzszüneti parancsot kaptak.
Október 30-án kedden Moszkva nyilatkozatban jelezte, hogy a Szovjetunió hajlandó megvizsgálni a Varsói Szerződés értelmében Magyarországon tartózkodó szovjet haderő helyzetét. Ezen kívül úgy vélte, a magyar dolgozók jogos mozgalmához ellenforradalmi, reakciós kapitalisták is csatlakoztak. Továbbá a szovjet vezetés kijelentette, hogy a magyar kormány kérésének megfelelően hajlandóak kivonni a Budapesten lévő szovjet alakulatokat, valamint tárgyalni a Magyarország területén állomásozó haderejük teljes visszavonásáról. Felkelő csoportok körülbelül háromórányi harc után sikeresen elfoglalták a Köztársaság téri kommunista pártszékházat. A támadók közül húsz-harminc, a védők közül hozzávetőleg húsz fő halt meg, akik közül kb. tízen népítélet, lincselés áldozatai lettek. A foglalások nem értek véget: az orvostanhallgatók a IX. kerületi pártbizottság épületét, majd a X. kerületi pártszékházat is birtokba vették. 16 óra 57 perckor Nagy Imre közölte, hogy „a kormány kezdeményezésére a szovjet hadsereg csapatainak a kivonulása megkezdődött. Minden hatóság, az ország minden polgára az elvonulás teljes rendjének a biztosítása érdekében tartózkodjék minden provokatív, zavaró vagy ellenséges cselekedettől, hogy így is hozzájáruljon a szovjet hadsereg csapatainak a kivonulásához.” Fél 7-kor Janza Károly honvédelmi miniszter alábbi parancsa került beolvasásra: „A társadalmi és nemzeti megújhodásunkat kiharcoló hősi forradalmunk eredményeként megállapodtam a szovjet fegyveres erők parancsnokságával csapataik Budapestről való kivonásának rendjéről. Eszerint a Budapesten lévő összes szovjet csapatok kivonulásukat 1956. október 30-án délután 4 órakor megkezdik, és előre kidolgozott terv szerint 1956. október 31-én virradatig befejezik. A szovjet csapatok kivonulásával párhuzamosan fővárosunkban a néphadsereg egyes alakulatait vonom össze. A rend fenntartásának feladatait a néphadsereg, a rendőrség és a nemzetőrség csapatai együttesen látják el.” Este 10 órakor a honvédség rétsági alakulata Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy vezetésével, kormányutasításra a felsőpetényi házi őrizetéből kiszabadította Mindszenty József hercegprímást, akit Nagy Imre miniszterelnök hivatalosan is rehabilitált. A napokon keresztül utcára ki nem lépő lakosságot a szovjet csapatok által szétlőtt városrészek fogadták. Megkezdődtek a helyreállítási munkálatok.
Október 31-én szerdán a XII. Pius pápa által táviratban köszöntött Mindszenty József hercegprímás reggel 9-kor érkezett a budai érseki palotába, hogy külföldi katolikus segélyszállítmányokról tárgyaljon külföldi egyházi vezetőkkel. A Kilián laktanyában a Magyar Néphadsereg, a nemzetőrség, a fegyveres csoportok, az újjászerveződő politikai pártok és szervezetek részvételével megtartották a Forradalmi Karhatalmi Bizottság gyűlését. Itt többek között bejelentették, hogy egységes parancsnokság alá vonják a honvédség, rendőrség, határőrség és a felkelő csoportokból megalakult nemzetőrséget. Este 8 órakor a Kossuth rádió bemondta, hogy Nagy Imre, a minisztertanács elnöke tárgyalásokat kezdeményez Moszkvával a szovjet alakulatok teljes kivonásáról. Újjáalakult a Nemzeti Parasztpárt (Petőfi Párt néven) és a Keresztény Demokrata Néppárt, valamint a Parasztszövetség. Eisenhower elnöknek a forradalmat és a magyar nemzetet méltató nyilatkozata ellenére biztosította a Szovjetuniót arról, hogy nem tekinti potenciális szövetségesének az új magyar kormányt. A szovjet pártvezetésben egyre inkább nőtt a magyarországi beavatkozást pártolók befolyása, akik a korábban intervencióellenes Pekinget is meggyőzték.
November 1-én csütörtökön a magyar reptereket a szovjet haderők lezárták. A Nagy-kabinet megtiltotta a magyar honvédségnek az ellenállást. Teljes harckészültségbe helyezték a jugoszláv hadsereget, melynek felvonultatása megkezdődött a magyar határ mentén. A délelőtt folyamán Losonczy Géza államminiszter bejelentette, hogy a külügyminiszteri posztot aznap átvevő Nagy Imre miniszterelnök kormányának néhány tagjával (Kádár János, Erdei Ferenc, Losonczy Géza, Tildy Zoltán és Dobi István) fogadta Jurij Andropovot, a Szovjetunió budapesti nagykövetét, és követelte az újonnan Magyarországra érkezett szovjet csapatok azonnali kivonását. Deklarálta, hogy országunk kilép a Varsói Szerződésből és semlegessé válik. Utóbbi szavatolásáért az ENSZ-hez és a nagyhatalmakhoz fordult. Kádár János bejelentette a Magyar Dolgozók Pártjának megszűnését, és az új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megalakulását. Kádár és Münnich Ferenc belügyminiszter a nap folyamán titokban elhagyták a fővárost, és a Szovjetunióba távoztak. Aktivizálódtak a kommunista diktatúra évei alatt elnyomott civilek és értelmiségiek. Többek között megalakult a Politikai Foglyok Országos Szövetsége (POFOSZ), a Keresztény Magyar Párt, a Keresztény Front, valamint újjáalakult a Magyar Cserkészszövetség. Mindszenty József bíboros esti rádiós nyilatkozatában a szabadságharcot méltatta.
November 2-án pénteken gyakorlatilag országszerte befejeződtek a harcok. Újjáalakult a koalíciós Nagy-kormány, az új kabinet honvédelmi miniszterévé Maléter Pált nevezték ki. A kormányfő kijelölte a Varsói Szerződésből való kilépésről tárgyaló delegáció tagjait (Losonczy Géza államminisztert, id. Antall Józsefet, Farkas Ferencet, Kővágó Józsefet és Márton Andrást). Ezt követően a rádióban a következőket mondták be: „…október 31-én és november 1-én sajnálatos módon újabb szovjet egységek lépték át a magyar határt. A magyar kormány minden tőle telhető erőfeszítést megtett, hogy elérje a csapatok visszarendelését, lépései azonban hiábavalónak bizonyultak, sőt a szovjet csapatok tovább folytatták előnyomulásukat, egyes egységek pedig Budapest körül vonultak fel. Mindennek következtében a magyar kormány 1956. november 1-jén felmondta a Varsói Szerződést.” Kezdetét vette a békeállomány feltöltése a hadsereg egyes alakulatainál. Kaposváron és Nagyatádon hétszáz, Szekszárdon háromszáz, Hódmezővásárhelyen ezernégyszáz behívóparancs került kézbesítésre. Megalakult a szovjet csapatkivonásról tárgyaló delegáció. Tagjait Janza Károly honvédelmi miniszter jelölte ki, a küldöttség vezetője Erdei Ferenc miniszterelnök-helyettes lett. Andropov szovjet nagykövet közölte, hogy Moszkvát Mihail Malinyin hadseregtábornok képviseli a tárgyalásokon. Késő délután Nagy Imre és környezete elkönyvelte Kádár János és Münnich Ferenc eltűnését. Apró Antal, Kiss Károly, Marosán György és Nógrádi Sándor is elhagyta a fővárost, ők a tököli szovjet bázisra távoztak. Hruscsov és Malenkov ezen a napon Bukarestben román, csehszlovák és bolgár vezetőkkel tárgyalt, megágyazva a szovjet fegyveres beavatkozásnak. A jugoszláv vezetők nem ellenezték a szovjet beavatkozást. Hruscsov Münnich Ferencet, a keményvonalas kommunistát javasolta az új vezetés élére, de jugoszláv javaslatra végül Kádár János személyében egyeztek meg.
November 3-án szombaton újabb kormányátalakítás történt. A végrehajtó hatalom testületének tagjai a következő személyek voltak: Nagy Imre miniszterelnök és külügyminiszter, Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István (Független Kisgazdapárt), Bibó István, Farkas Ferenc (Petőfi Párt), Kádár János, Losonczy Géza (MSZMP), Fischer József, Kelemen Gyula, Kéthly Anna (Szociáldemokrata Párt) államminiszterek, valamint Maléter Pál honvédelmi miniszter. Kádár János rejtélyes távolléte ellenére is a kabinet tagja maradhatott. A délelőtt megkezdődtek a magyar–szovjet katonai tárgyalások a csapatkivonások részleteiről, a hősi emlékművek megóvásáról, valamint az ünnepélyes búcsúztatásról. A szovjet delegáció megígérte, hogy több szovjet csapatszállító szerelvény a magyar határon nem érkezik be. Megállapodtak, hogy a megbeszéléseket este 10-kor folytatják. Tildy Zoltán miniszter a Losonczy Géza kollégájával közösen tartott délutáni nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a kormány mindent meg fog tenni, hogy a teljes egyenjogúság és függetlenség alapján becsületes, nyílt és jószomszédi viszonyt alakítson ki Magyarország és a Szovjetunió között. Losonczy kiemelte a nemzeti függetlenség megőrzésének fontosságát, és kijelentette, hogy a kormány nem engedi, hogy visszatérjen a kapitalizmus. Eközben Kádár János a Szovjetunió segítségét „kérte” az „ellenforradalom” leveréséhez. Vezetésével ellenkormány alakult (Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány). Ebben Münnich Ferenc a fegyveres erőkért felelős miniszteri tárcát kapta. Mindszenty József bíboros rádióbeszédében egyebek mellett foglalkozott a függetlenség kérdésével. A Magyarországon történteket szabadságharcként értékelte. Úgy vélte, hogy „mi, magyarok az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni”. A beszéd tiltólistára került a Kádár-rendszer időszaka alatt. A szovjet csapatok lezárták a magyar–osztrák határt és a Ferihegyi repülőteret. A szovjet csapatkivonási tárgyalások második fordulójára érkezett tárgyaló küldöttség négy tagját (Erdei Ferencet, Maléter Pált, Kovács István vezérőrnagyot, Szűcs Miklós ezredest) és az őket kísérő személyeket Tökölön Ivan Szerovnak, a KGB elnökének vezetésével letartóztatták. Az akcióban az október 28-án a Szovjetunióba távozott Piros László kommunista exbelügyminiszter és a korábban a szovjet hadseregnél menedéket találó volt magyar ÁVH-sok is részt vettek.
November 4-én vasárnap éjfélkor Vaszilij Kazakov vette át a magyarországi szovjet csapatok főparancsnokságát. Dalibor Szoldatics jugoszláv nagykövet az éjszaka folyamán Szántó Zoltán közvetítésével átadta Nagy Imrének Tito és Alekszandar Rankovics belügyminiszter üzenetét, melyben közölték, hogy a jugoszláv kormány menedéket biztosít a magyar kormányfő és társai számára. Hajnali 4 órakor megkezdődött a „Forgószél” fedőnevű hadművelet végrehajtása. Ez a forradalom szovjet csapatok általi leverését, valamint a Magyar Néphadsereg egységeinek lefegyverzését jelentette. A román határon keresztül újabb szovjet csapatok özönlöttek Magyarország területére. 5 óra 5 perckor a szolnoki rádióban elhangzott közlemény szerint a Kádár Jánoshoz köthető, moszkvai hátszéllel rendelkező Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány szovjet katonai segítséggel megkezdte az „ellenforradalom” leverését. Nagy Imre 5 óra 20 perckor megszólalt a rádióban: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!” Nagy Imre rádión visszatérésre szólította fel az előző este Tökölre távozott tárgyalódelegációt. Ezáltal a nyilvánosság előtt leleplezte a szovjet részről történt törvénytelenséget.
Márai Sándor: Mennyből az angyal
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
Tóth Bálint: Magyar litánia
Hallottátok, hogy mondatott: Szemet szemért és fogat fogért...
Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségeidet.
Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket...` (Máté 5, 38, 43, 44)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
feledni éjszakai vad hánykolódásokat,
(egy hónapban két éjjelt börtönben töltök,
és kéthavonként felakasztanak.)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
hogy megszeressem a hóhérokat,
s imádkozzam ellenségeimért...
Pedig tudom, ez az egyetlen út.
ki megnyithatja a szent kaput
az oltárhoz, hol a szeretet ég,
de befogadni az igaz igét -,
hogy magam előtt se legyek hazug -,
tudod, Uram, ez száz szentnek elég!
Igaz, ha annyi vagyok, mint ők,
semmi vagyok.
Nézem, Krisztus, a tévét:
ez mind élőhalott:
pöszög, dadog,
nem bánt meg semmit,
nem kér bocsánatot.
Hadd kérdjem Tőled:
Én megbocsáthatok?
Megbocsáthatok-e
a cvikkeres Nagyért,
a hórihorgas Pálinkás őrnagyért,
Maléterért és Mansfeld Péterért,
a Kossuth téren meggyilkoltakért,
Magyaróváron meggyilkoltakért,
Salgótarjánban meggyilkoltakért,
a háromszázakért, az ötszázakért,
és a ki tudja hogy hány ezrekért;
a Pesti Srácokért, s a Pesti Lányokért,
Angyalért és az angyali Géreczért. S a korábbiakért:
Donáthért, Kiss Szalézért
és Apor Vilmosért,
a Recsken holtakért,
a vallatáskor agyonvertekért,
a börtönökben égigkínzottakért,
tyúkketrecbe telepítettekért,
és a határon agyonlőttekért.
S a későbbiekért:
Bériért, Gáliért,
s ki tudja még kiért,
ki korábban halt, mint rendeltetett,
Uram, itt valaki felfejtette
a te szent tőrvényedet!
Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.
És mégis, mégis fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időkre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég -,
mi nem kezdhetjük újra
XII. Piusz pápa DATIS NUPERRIMIS kezdetű enciklikája
Róma, 1956. november 5.
Egy nemrég kiadott körlevélben, melyet a katolikus püspökökhöz intéztünk, annak a reménynek adtunk kifejezést, hogy a nemes magyar nép számára végre talán felvirradt az igazságra és a szabadságra alapozott béke új hajnala, mert úgy látszott, hogy kedvezően alakulnak a dolgok a nemzet életében. A később érkezett hírek azonban fájdalmas keserűséggel töltötték el lelkünket. Megtudtuk ugyanis, hogy a magyar városokban és falvakban ismét folyik a polgárok drága vére, mert lelkük mélyéből vágynak az igazi szabadság után; az ország éppenhogy felállított intézményeit felforgatták; megsértették az emberi jogokat, és idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet.
Kötelességünk diktálja, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat és bánkódjunk a fájdalmas események felett, melyek keserű fájdalmat és méltatlankodást keltettek nemcsak a katolikus világban, hanem minden szabad nemzet körében. Fontolják meg végre azok, akiket felelősség terhelt azokért a gyászos eseményekért, hogy a népek igazi szabadságát sohasem lehet vérbe fojtani. Nekünk, akik atyai lélekkel tekintünk minden népre, ünnepélyesen ki kell jelentenünk, hogy minden erőszak, minden igazságtalan vérontás, bármely részről induljon is ki, mindenkor tilos. Ismét sürgetnünk kell minden népet és társadalmi osztályt, hogy teremtsék meg már a békét, amelynek igazságosságon és szabadságon kell alapulnia, és éltető tápláléka a szeretet.
Istennek Kainhoz intézett szava: "Testvéred vére hozzám kiáltott a földről" (Gen 4,10) még ma is teljes mértékben érvényes. A magyar nép vére is az Úrhoz kiált, aki, mint igaz bíró a közönséges polgárokat rendszerint csak haláluk után bünteti meg bűneikért, de az uralkodókat és nemzeteket néha még életükben sújtja igazságtalanságaikért, amint ezt a történelem példái elénk tárják. Hasson az Isten ezeknek a felelős embereknek a lelkére, hogy végre véget érjen az igazságtalanság, minden erőszak megszűnjék és minden nép egymás közötti békében élve, ismét megtalálja a jogos rendet a higgadt nyugalom légkörében.
Azért küldjük imáinkat az Istenhez, hogy azok, akik halálukat lelték ezekben a szomorú napokban, különleges módon élvezhessék az örök világosságot és békét a mennyben; szeretnénk továbbá, ha minden keresztény egyesítené könyörgését a Mienkkel ezért a szent célért. Midőn ezeket az érzéseinket tudomástokra hozzuk, szívből küldjük nektek, Tisztelendő Testvérek, és híveiteknek, különösen pedig a szeretett magyar népnek apostoli áldásunkat, a mennyei kegyelem jelét és atyai jóakaratunk bizonyítékát.
Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt
XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata
Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez hozzájárul másik aggodalmunk a veszélybe került béke miatt, valamint fájdalmunk, midőn látjuk, hogy megfogyatkoznak azok sorai, akiknek tekintélye, egysége és jóakarata, általános vélemény szerint, sok bizalmat megérdemelt volna a népek közötti igazságosságon és igazi szabadságon alapuló egyetértés folyamatos visszaállítása terén.
Ki tagadhatná, hogy a béke és a szabadság ügyében a haladás megkezdett útján jelentős lépések történtek visszafelé, ismét árnyékba borítván a reményeket, amelyek fáradságos munka árán feléledtek, és amelyekre sokféle bizonyíték nyújtott alapot.
Nagyon sok vért ontottak ki igazságtalanul. Nagyon sok gyászos esemény, nagyon sok öldöklés történt most váratlanul. A bizalom vékony szála, mely ismét kezdte egyesíteni a népeket, és kissé összefűzni a szíveiket, úgy látszik, elszakadt; gyanú és igazságtalanság vájt még mélyebb elválasztó szakadékot. Az egész világ jogosan rökönyödött meg az erő alkalmazásához való visszatérés gyorsaságának láttán, pedig ezt mindkét fél számtalanszor alkalmatlan eszköznek ítélte a viták eldöntésére és a jog diadalra jutásának biztosítására.
Kétségtelen, hogy a világ, felébredve a céltalan erőszak napjainak lázából, megrendült bizalmában, mert az események annak a politikának visszatéréséről tanúskodnak, amely - bár különböző módon - az egyik fél önkényes cselekedetét és a gazdasági érdekeket az emberi élet és az erkölcsi értékek fölé helyezi.
Tekintettel az igazságosság és a testvéri szeretet iránti ekkora nemtörődömségre, az embereknek a jövő iránti szkepticizmusára, az egyes emberek gondolatvilága közti nagy eltérésekre, Mi, akik Istentől azt a hivatalt kaptuk, hogy előmozdítsuk valamennyi nemzet jólétét, és Akik erősen hisszük, hogy a béke nem elérhetetlen álom, hanem mindenki által megvalósítható kötelesség; azzal a szándékkal, hogy hozzájáruljunk a béke megmentéséhez egészében és alkotórészeiben - szívből fakadó felhívásunkat intézzük a népekhez: állítsuk vissza a béke útjait, erősítsük meg azok egységét, akik erre vágynak, állítsuk vissza a bizalmat azokban, akik ezt elvesztették
Először is hozzátok szólunk, szeretett embertestvérek, férfiak, asszonyok, értelmiségiek, fizikai munkások, művészek és földművelők, bármely fajból vagy országból valók is vagytok, mert nektek kell tudomására hozni vezetőiteknek legbensőbb érzéseiteket és igazi törekvéseiteket. A legutóbbi események megerősítették, hogy az emberek - családok és egyesek egyaránt - többre becsülik munkájuk és családjuk nyugalmát még az annyira óhajtott jólétnél is. Készek ezt visszautasítani is, ha ennek ára a zsarnokság, vagy a háború kockázata összes következményeivel: a romokkal, gyásszal és halállal együtt.
A vallás, a civilizáció és a helyes emberi érzés nevében legyen vége a törvénytelen és brutális elnyomásnak, a háborús terveknek, a nagyhatalmak közti politikai nyomásnak - tehát mindazon dolgoknak, melyek a földi életet a szorongás és a terror szakadékába rántják, megölik a lelket és semmivé teszik a munka és haladás vívmányait.
Ez a természet szava. Ezt széltében-hosszában hangosan kell hirdetni és meg kell hallania, el kell fogadnia mindenkinek, akire a nép a hatalom gyakorlatát rábízta. Ha a közhatalom - azon határon belül, ameddig ez az ő kötelessége - nem törekszik legalább a polgárok életét, szabadságát és nyugalmát biztosítani, bármilyen eredményt tud is felmutatni, alapvető célját illetően kudarcot fog vallani.
De minden egyéb súlyos gondon túlmenően ránehezednek az emberek gondolataira a magyarországi gyászos események A világ egyetemes és önkéntes megmozdulása, amelyet a más súlyos eseményekkel való törődés sem képes csökkenteni, megmutatja, mennyire szükséges és sürgető visszaadni a szabadságot az attól megfosztott népeknek. Lehetséges az, hogy a világ közönyösen szemlélje embertestvéreit és magukra hagyja őket, hogy a lealacsonyító rabszolgaság legyen a sorsuk? Magától értetődik, hogy a keresztény lelkiismeret nem veheti semmibe azt az erkölcsi kötelességet, hogy megpróbálja minden megadott eszközzel eredeti állapotába visszaállítani méltóságukat és visszaadni szabadságukat.
Nem titkoljuk magunk előtt, hogy milyen kényes ma a viszony az egyes nemzetek és az ezeket magukba foglaló földrészekre kiterjedt csoportosulások között. De hallassa szavát a lelkiismeret, a Teremtő és a testvéri szeretet rendeljen alá még súlyos áldozatok árán is, minden más problémát, minden egyéni érdeket a rabszolgaságba taszított millió emberi élet elsődleges és alapvető problémáinak.
Amint lehetséges, kezdjék meg az emberek soraik rendezését és fűzzék szorosra szilárd közös szerződésben mindazokat - kormányokat és népeket egyaránt -, akik ki akarják taposni ezen a világon az Isten fiait megillető méltóság és tisztelet ösvényeit. Ez a szerződés legyen olyan, amely képes tagjait hatásosan megvédeni minden igazságtalan támadás ellen, amely jogaik és függetlenségük ellen irányul. S nem a becsületes emberek hibája lesz, ha azok számára, akik letérnek erről az ösvényről, csak az elszigetelődés sivatagja marad osztályrészül. Talán majd egyszer megvalósul az - és Mi egész szívünkkel erre vágyunk -, hogy a békét és szabadságot őszintén szerető népek tökéletes egysége elegendő lesz arra, hogy belátásra bírja azokat, akik az emberi társadalom legelemibb törvényeit is semmibe veszik és ezzel személy szerint is megfosztják magukat attól a jogtól, hogy az emberiesség, az igazságosság és a béke nevében szót emelhessenek.
Népeik pedig talán jobban, mint mások, legalább is érezzék szükségességét annak, hogy visszatérjenek és és részt képezzenek ismét az emberi családban és egyesüljenek ismét a béke és szabadság ügye érdekében. Béke, szabadság! Eljött az óra, amikor ezek a súlyos szavak nem engednek többé teret a kétértelműségnek. Visszakapták eredeti tiszta jelentésüket, ahogy Mi is mindig értettük azokat és amelyet a természet törvényeiből és a Teremtő akaratának megnyilvánulásából vontak le. Újra és újra mondjátok el ezeket, hangoztassátok és állítsátok működésbe. Vezetőitek hű tolmácsai legyenek igazi érzéseiteknek, igazi törekvéseiteknek. Isten segítsen benneteket, Isten legyen a ti erőtök.
Isten! Isten! Isten! Bárcsak hangzanék ez a kimondhatatlan név, minden jog, igazságosság és szabadság forrása, a parlamentekben, a tereken, az otthonokban, a gyárakban, értelmiségiek, fizikai munkások száján, a sajtóban és a rádióban. Legyen az Isten neve - amely rokonértelmű a békével és a szabadsággal - a jóakaratú emberek irányító mértéke, a népek és nemzetek köteléke, a jel, amelyről a közös felszabadulás munkájában a testvérek és munkatársak felismerik egymást. Rázzon fel benneteket az Isten a bódultságtól, szabadítson meg a zsarnokokkal és a háborús uszítókkal való minden bűnrészes kapcsolattól, világítsa meg lelkiismereteteket, erősítse meg akaratotokat az újjáépítés munkájára. Mindenekfölött pedig visszhangozzék az Ő Neve a templomokban és a szívekben hatalmas fohászként az Úrhoz, hogy végtelen hatalmával segítsen végrehajtani mindazt, aminek elérésében az emberi erők oly nagy nehézségbe ütköznek.
Ezzel az imádsággal, melyet első helyen mindig a Kegyelem Trónusához intézünk, biztosítunk benneteket, szeretett gyermekeink, hogy visszatér a nyugalom és beragyogja a földet és a lehangolt arcokat, és ez a béke, amely ily nagy megpróbáltatásokon ment keresztül, tisztábban, tartósabban és igazabban kerül ki belőlük.
XVI. Benedek pápa: Együtt ünnepelünk a magyarsággal
2006. szeptember 23-án, pápaságunk második évében
XVI. Benedek pápa személyes követének nevezte ki Angelo Sodano bíborost az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján október 22 és 23. között Budapesten sorra kerülő ünnepségekre.
Tisztelendő Testvérünknek, a Római Szent Egyház bíborosának, Angelo Sodanonak, nyugalmazott államtitkárnak, a Bíborosi Testület dékánjának
Nemes és méltányos dolog megvédeni és megőrizni kinek-kinek szabadsága és vallása jogait. Mert „az igazi szabadság az istenképiség nagy jele az emberben” (Gaudium et spes, 17). Ezért az az Egyház véleménye, hogy az igazságos méltóságot és szabadságot a jognak védelmeznie kell. „Isten ugyanis értelmes és szabad társas lénynek teremtette az embert” (uo. 21). Azok pedig, akik ilyesmi miatt jogtalanságot szenvednek, vagy életüket vesztik, dicséretre és kegyes emlékezetre méltóak.
Amint tehát ötven esztendővel ezelőtt boldog emlékű elődünk, XII. Piusz pápa együtt érző lelkülettel kísérte imáival és vigasztalta szavaival a szabadságát védő magyar népet, ugyanúgy szeretnénk most mi is nagy örömmel együtt ünnepelni azokon az ünnepségeken, amelyekkel rövidesen megemlékeznek majd Budapesten az ötvenedik évfordulón arról a hősi népfelkelésről és szabadságharcról. Meg vagyunk ugyanis győződve róla, hogy az ilyesfajta esemény javára szolgálhat ezen nemes nemzet és egész Európa hitének és egységének. Ezért szívesen fogadtuk Magyarország tiszteletreméltó elnökének, Sólyom Lászlónak meghívását. Minthogy azonban személyesen nem mehetünk oda, azért szívesen és bizalommal ruházzuk rád e feladatot, Tisztelendő Testvérünk, aki már oly régóta vállalod magadra nagy bölcsességgel és hozzáértéssel a római püspöknek az egész Egyház javát érintő mindennapi súlyos gondjait.
Miért is jelen levelünkkel kinevezünk téged legátusunknak azon ünnepélyes megemlékezésre, amelyre Budapesten a jövő hónapnak, októbernek 22. és 23. napján Magyarország szabadságának megünneplése alkalmából fog sor kerülni. Képviselj tehát bennünket, elnököljél az ünnepi szertartásokon, tolmácsold üdvözletünket megfelelő módon valamennyi jelenlévőnek, főképpen Magyarország elnökének és összes tisztségviselőjének és a lelkipásztoroknak; biztosítsd mindnyájukat jóindulatunkról, szeretetünkről, és arról, hogy lélekben velük vagyunk. Buzdíthatsz mindenkit a Vatikáni Zsinat szavaival, „különösképpen a nevelőket, hogy olyan emberek alakítására törekedjenek, akik az erkölcsi rendhez hűen engedelmeskednek a törvényes tekintélynek, és szeretik az igazi szabadságot” (Dignitatis humanae, 8).
Felelősséggel ajánljuk legátusi feladatodat Magyarország Nagyasszonyának, valamint Szent Istvánnak és Kapisztrán Szent Jánosnak hathatós közbenjárásába, abban a reményben, hogy ez az esemény javára szolgál ama nemzetnek, hitében megerősíti, és egyúttal a szeretetnek és békének bőségesebb gyümölcsét termi. Végül, pedig azt akarjuk, hogy adjad nevünkben apostoli áldásunkat, a mennyei kegyelem zálogát és a velünk való közösség bizonyságát mindazoknak, akik ezen ünnepségen részt vesznek.
AZ 1956-os FORRADALMI UTÁNI IDŐSZAK
NOVEMBER 5. HÉTFŐ
A szovjetek elfoglalják a Magyar Rádió épületét. A Thököly úton, a Vérmezőnél, Kőbányán, a Körösi Csoma úton, a Zalka Máté téren, a Lehel út környékén, a IX. és a XIII. kerületben, valamint Csepelen folytatódik az ellenállás. A Corvin köz ellen 13 órakor megindul a szovjet támadás.
Pécsett, Komlón és Veszprémben folyik a harc. Dunapentelén a Rákóczi Adó megkezdi a sugárzást. Tatabányára bevonulnak a szovjetek.
Szolnokon a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívásban kér segítséget a szocialista országok kormányaitól. A Szovjetunió üzenetben ajánlja fel segítségét.
Krakkóban több ezer ember tüntet a szovjet intervenció ellen tiltakozva.
NOVEMBER 6. KEDD
A szovjetek megtörik a Széna téri, a gellérthegyi és az óbudai ellenállást, de a Móricz Zsigmond körtéren, a Thököly úton és a Corvin közben a felkelők még tartják állásaikat. A Várban több száz főnyi, nehézfegyverzettel rendelkező felkelő harcol tovább. Csepelen lelőnek egy szovjet repülőgépet. A Kossuth Akadémián folyó tárgyalásokon a szovjetek feltétel nélküli fegyverletételt követelnek, amit a nemzetőrök nem fogadnak el.
A Mecsekben a szovjetek megtámadják a visszavonuló nemzetőrök utóvédjét.
Késő este elindul Szolnokról a Kádár Jánost Budapestre szállító szovjet menetoszlop.
NOVEMBER 7. SZERDA
Hajnalban a Kádár Jánost és kormánya több tagját szállító szovjet harckocsik megérkeznek a Parlamenthez. Délután a Kádár-kormány leteszi az esküt. (A törvényes Nagy Imre-kormány nem mondott le!) A Kádár-kormány visszaállítja az október 23. előtti államigazgatást, betiltják a forradalmi katonatanácsok működését, a forradalmi bizottságokat megfosztják intézkedési joguktól. November 7-ét munkanappá nyilvánítják, eltörlik az orosz nyelv kötelező oktatását, feloszlatják az Államvédelmi Hatóságot.
A Várban közel 300 nemzetőr behúzódik az Országos Levéltárba. A szovjetek tankokkal és nehéztüzérséggel támadják őket.
November 7-e tiszteletére a Tűzoltó utcai kommunista felkelők kitűzik a magyar és a vörös zászlókat. A szovjetek fokozott erőkkel támadnak. Pesthidegkúton, a Baross téren, a XX. kerületben és Csepelen még tart az ellenállás.
300-350 mecseki felkelő kiépíti a Vágot pusztai tábort. Pécsett, a Sopianae Gépgyárban sztrájkbizottság alakul.
25-30 perc bombázás után megindul a támadás Dunapentele (Sztálinváros) ellen, a magyar légvédelmi ütegeket a szovjetek nehéztüzérséggel lövik, késő délután a védelem összeomlik, a szovjetek beveszik a várost.
NOVEMBER 8. CSÜTÖRTÖK
Az óbudai Schmidt-kastélynál, a IX. kerületben, Kőbányán és a Thököly útnál megszűnik az ellenállás. Szovjet harckocsik hatolnak be Csepelre.
A szovjetek elfoglalják a kővágószőlősi uránbányákat.
Szovjet és magyar katonák támadást indítanak a hegyeshalmi vámházat védő felkelők ellen, rövid tűzharc után a felkelők a túlerő elől Ausztriába menekülnek.
New Yorkban az ENSZ második rendkívüli közgyűlése folytatja a magyar kérdés megvitatását.
NOVEMBER 9. PÉNTEK
Az Elnöki Tanács az államigazgatás legfőbb szervévé a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt nyilvánítja, és törvényesíti a forradalom alatt bevezetett Kossuth-címert.
Megkezdődik a Honvéd Karhatalom szervezése, kibocsátják a Tiszti Nyilatkozatot, amely a Kádár-kormány feltétlen támogatását követeli meg.
A Széna térnél és a Vajdahunyad utcánál szórványos harcok folynak. A szovjetek általános támadást indítanak Csepel elfoglalására, vadászgépekről és nehéz-tüzérséggel folyamatosan lövik a városrészt.
Bajánál Budapestről és Dunapenteléről menekülő felkelők vonulnak Jugoszlávia felé.
A Mecsekben a szovjetek tüzérségi tűz alá veszik a felkelők főhadiszállását.
Tarjánnál a Budapestről Ausztria felé menekülő felkelők konvojára szovjet páncélosok tüzet nyitnak. A szovjetek bevonulnak Oroszlányba. Király Béla Nagykovácsiban a nemzetőrség maradványaival védelemre rendezkedik be.
A szovjetek közlik Kádár Jánossal, hogy a jugoszláv követségen tartózkodó Nagy Imre és társai nem távozhatnak Jugoszláviába.
Az ENSZ második rendkívüli közgyűlésén újabb határozatokat fogadnak el a magyarországi helyzettel kapcsolatban.
NOVEMBER 10. SZOMBAT
A Kádár-kormány 8-15 százalékos béremelést hirdet, és megszünteti a gyermektelenségi adót. Az 1. sz. Karhatalmi Tiszti Ezred megkezdi működését.
Nagy Imre Rankovic jugoszláv követnek küldött levelében kijelenti: nem hajlandó lemondani.
Budapesten szórványos harcok folynak.
A Magyar Vöröskereszt élére kormánybiztost neveznek ki. A Nemzetközi Vöröskereszt újból megindítja a segélyszállítmányokat.
Kiutasítják a Budapesten tartózkodó lengyel újságírókat.
A szovjetek támadása miatt a mecseki felkelők a Kelet-Mecsekben lévő Kisújbányára vonulnak vissza.
Letartóztatják a Békés Megyei Forradalmi Tanács tagjait, emiatt sztrájkba lépnek a békéscsabai üzemek. Sátoraljaújhelyen a nemzetőrség leteszi a fegyvert. A szovjetek bevonulnak Dorogra és Esztergomba, Nagykovácsinál pedig megtámadják a Király Béla vezette nemzetőregységet, melynek tagjai rövid ellenállás után nyugat felé menekülnek.
A Kádár-kormány elfogadja az ENSZ-segélyt. Svájc egy konferencia összehívását látja jónak a négy nagyhatalom, valamint India részvételével.
A jugoszláv kormány fenntartja a menedékjogot Nagy Imre és társai számára.
NOVEMBER 11. VASÁRNAP
Ülést tart az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága, ahol Kádár János beszámol forradalom alatti tevékenységéről; ezen a napon mondja el november 4-e utáni első rádióbeszédét.
A mecseki felkelők Kisújbányán rendezkednek be. Baranya megye ipari és bányaüzemeinek küldöttei tanácskozásukon felhívást fogadnak el, melyben elítélik a Kádár-kormányt és követelik a szovjet csapatok kivonulását.
Tito pulai beszédében ellenforradalomnak minősíti a magyarországi eseményeket, és a szocializmus bukásának veszélyével indokolja a szovjet intervenciót, ugyanakkor a körülmények kényszerével magyarázza a jugoszláv vezetés beleegyezését.
NOVEMBER 12. HÉTFŐ
A Kádár-kormány az ENSZ Magyarországgal kapcsolatos határozatait az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősíti. A Magyar Közlöny közli az Elnöki Tanács rendeletét a Nagy Imre-kormány felmentéséről, és ismerteti a Kádár-kormány tagjainak névsorát. Az Írószövetség elnöksége kiáltványt intéz a nemzethez. Az Újpesti Forradalmi Munkástanács felhívást tesz közzé központi munkástanács alakítására. Budapest üzemeinek képviselőit másnapra hívják össze. A MEFESZ országos választmánya a Dózsa György úti szakszervezeti székházban kezdi meg működését.
A Mecsekben rejtőző felkelőket folyamatosan támadják a szovjetek, létszámuk mintegy 200 főre apad. Sátoraljaújhely környékén szórványos harcok folynak. A miskolci, a győri, valamint a mosonmagyaróvári vasipari munkástanácsok a szovjetek kivonását, szabad és titkos választásokat, a Nagy Imre-kormány és a munkástanácsok elismerését követelik.
AZ ENSZ XI. közgyűlése napirendre tűzi a magyar kérdés tárgyalását.
NOVEMBER 13. KEDD
A Kádár-kormány rendeletet ad ki, amelyben engedélyezi a munkástanácsokat. Megalakul a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom. Az újpesti városházát körülveszik a szovjetek, és letartóztatják a munkástanács több tagját. A központi munkástanács e napra tervezett megalakítását másnapra halasztják.
A szovjetek a Mecsekben több felkelőt foglyul ejtenek. A Békés Megyei Forradalmi Bizottmány tagjainak letartóztatása miatt a megyében folytatódik a sztrájk. Az oroszlányi és tatabányai bányaüzemek munkástanácsokat alakítanak, Dorog és Leányvár között a felkelők felrobbantják a vasúti pályát.
NOVEMBER 14. SZERDA
Az Egyesült Izzóban megalakul a Nagy-budapesti Központi Munkástanács (KMT), melynek küldöttsége este a Parlamentben tárgyal a Kádár-kormány vezetőivel.
Az ózdi vagongyárban újraválasztják a munkástanácsot. A Dorogi és a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkástanácsai csatlakoznak a KMT-hez. A szovjetek megszállják Salgótarjánt.
Az ENSZ-közgyűlés napirendre tűzi a magyar kérdést, melyet 1957. január 9-én kezd tárgyalni.
Eisenhower elnök sajtóértekezletén röviden érinti a magyar kérdést is, és kijelenti: az Egyesült Államok nem tesz semmit, amivel további harcra bátorítaná a magyarokat.
NOVEMBER 15. CSÜTÖRTÖK
A KMT elnökévé Rácz Sándort választják, éjjel újabb tárgyalás zajlik a Parlamentben a KMT és a Kádár-kormány között. A Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom kiadja a „Magyar újjászületés tízparancsolatát” és megindítja az Október Huszonharmadika című illegális lapot. A csepeli munkástanács a munka felvételére szólít fel.
A mecseki felkelők visszatérnek Vágot pusztára. Karhatalmi csoportokat vetnek be Mázán, Szászváron és Magyaregregyen. Pécsváradra szovjet csapatokat vezényelnek. Győrött újabb letartóztatásokra kerül sor. Salgótarjánban nagygyűlést hívnak össze, amelyen a munka részleges felvétele mellett döntenek. Az olajipari munkástanácsok határozatot hoznak a termelés megindításáról.
Lengyel párt- és kormányküldöttség utazik Moszkvába, a szovjetek jelentős engedményeket téve teljesítik a lengyel igényeket. Közös közleményben deklarálják, hogy támogatják a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.
NOVEMBER 16. PÉNTEK
Egy leányfalui titkos találkozón Kádár szovjet kérésre beleegyezik a Nagy Imre-csoport Romániába deportálásába. A Budapesten tárgyaló csehszlovák delegáció 90 millió korona értékű áru szállítását ígéri Magyarországnak. Letartóztatják Angyal Istvánt. A fővárosban újságírósztrájk kezdődik. A KMT a sztrájkjog fenntartásával felhívást ad ki a munka felvételére, közben küldöttsége újból tárgyal Kádár Jánossal.
A mecseki felkelők elindulnak nyugat felé, a „láthatatlanoknak” sikerül átcsúszni a szovjet gyűrűn. Pécsett a munkástanácsok küldöttei a munka felvétele mellett döntenek. A szovjetek másodszor is megszállják Salgótarjánt, ahol a Forradalmi Munkás-Paraszt Tanács átveszi a hatalmat. A karcagi üzemek a deportálások elleni tiltakozásul kétnapos sztrájkba lépnek.
Az ENSZ főtitkára háromtagú bizottságot hoz létre a magyarországi helyzet vizsgálatára.
NOVEMBER 17. SZOMBAT
Kádár követeli a jugoszlávoktól, hogy Nagy Imrét és társait adják át kormányának. Az újságírósztrájk ellenére megjelenik a Népszabadság. Megkezdik a munkásőrség felállítását.
Salgótarjánban az Acélárugyár munkásgyűlése a sztrájk folytatása mellett dönt.
NOVEMBER 18. VASÁRNAP
A jugoszláv vezetés ragaszkodik a Nagy Imrééknek adott garanciához, de nincs kifogása az ellen, hogy a csoport tagjai Romániába távozzanak. A KMT küldöttsége Grebennyik szovjet városparancsnokkal tárgyal. A Kádár-kormány közleményben cáfolja a tömeges letartóztatásokat és deportálásokat. A Népszabadság cikke szerint az október 23-i népmozgalom követeléseit kivétel nélkül meg fogják valósítani.
Munkástanácsot választanak a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél.
Egyezményt köt a Kádár-kormány, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Vöröskereszt a Magyarországra irányuló segélyszállítmányok szétosztásáról.
Letartóztatják a kolozsvári Bolyai Egyetem diákszövetségének vezetőit.
NOVEMBER 19. HÉTFŐ
Nagy Imre és társai kijelentik, hogy nem kívánnak az országból távozni. A KMT felhívást ad ki az Országos Munkástanács megalakítására, az üzemek jelentős részében megindul a munka.
Szovjet küldöttség látogat az Írószövetségbe.
A forradalomhoz hű szervezetek – a KMT, a Magyar Parasztszövetség, a MUOSZ, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága, az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Zeneművészek Szövetsége és az Írószövetség – levélben kérik Nehru indiai miniszterelnököt, hogy járjon közbe Magyarország érdekében.
Letartóztatják Szabó Jánost, a Széna téri felkelők parancsnokát.
A KGB lefoglalja és Moszkvába szállítja a forradalom eseményeit megörökítő filmeket.
Kecskeméten az Alföldi Konzervgyárban új munkástanácsot választanak. Baján és Pécsett a munkástanácsok a sztrájk folytatása mellett döntenek.
A Szovjetunióba deportáltak egy részét átadják a magyar hatóságoknak.
A Pravda Tito pulai beszédét ismertetve azzal vádolja a jugoszláv elnököt, hogy beavatkozott Magyarország belügyeibe.
19-20-án az ENSZ-közgyűlés ismét tárgyalja a magyar kérdést.
NOVEMBER 20. HÉTFŐ
Leszerelik azokat a tiszteket, akik nem írják alá a Tiszti Nyilatkozatot. Kelet-német küldöttség tárgyal Budapesten az országnak nyújtandó segítségről.
A pécsi bányászküldöttség Tatabányán és Oroszlányban a szénbányászok munkástanácsával tárgyal, majd Budapestre utazik, ahol a KMT-vel és a kormánnyal folytatnak megbeszéléseket. A tatabányai munkástanács, a pécsi, a komlói és a közép-dunántúli munkástanácsokkal való egyeztetés után, kidolgozza a Kádár-kormány elé terjesztendő követeléseket. A Mecsekben befejeződik a fegyveres ellenállás.
NOVEMBER 21. KEDD
A Kádár-kormány írásos garanciát ad Jugoszláviának, hogy Nagy Imrét és társait nem fogják felelősségre vonni.
A Parlamentben tárgyalnak a dorogi, a tatabányai, a borsodi és pécsi bányászok küldöttségei. Sikertelen kísérlet történik az Országos Munkástanács megalakítására. A helyszínnek kijelölt Nemzeti Sportcsarnokot szovjet páncélosok veszik körül. A KMT 48 órás tiltakozó sztrájkot hirdet. Délután a KMT küldöttsége a kormánnyal tárgyal. Grebennyik vezérőrnagy nyugati újságírók előtt a deportálásokat egyes tisztek túlkapásának minősíti. Megalakul a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa.
A bajai üzemekben felveszik a munkát. Salgótarjánban megkezdődik a megyei munkástanácsot megalakító értekezlet. Megindul a munka a dunántúli kőolajipari vállalatoknál.
Az ENSZ közgyűlése háromnapos vita után több határozatot hoz Magyarország ügyében. Svájcban a magyar szabadságharcra emlékezve három percre megáll az élet.
NOVEMBER 22. SZERDA
Nagy Imre és társai – miután a jugoszlávok biztosították őket sértetlenségükről – szovjet katonai autóbuszon elhagyják a jugoszláv nagykövetséget, de az ígéretet megszegve Mátyásföldre, a KGB-parancsnokságra, majd repülőgépen Romániába viszik őket.
Nehru üzenetet küld Kádár Jánosnak, melyben javasolja, hogy Magyarország fogadja az ENSZ főtitkárát és az ENSZ-megfigyelők csoportját. Éjszaka a KMT küldöttsége Kádárral tárgyal. Pécsett a szénhiány miatt korlátozni kell a villamosenergia-fogyasztást.
Hajnalban a mecseki felkelőcsoport maradványa Barcs közelében átlépi a magyar-jugoszláv határt, ahol a jugoszlávok lefegyverzik, és a kaproncai (Koprivnica) menekülttáborba szállítják őket.
Gyulán a munkástanácsok a sztrájk folytatása mellett foglalnak állást.
NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK
A jugoszlávok jegyzékben tiltakoznak a Nagy Imre-csoport elrablása miatt.
A Kádár-kormány elismeri a KMT-t tárgyalófélként, a KMT felhívása a munka felvételére szólít fel. A Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa és a KMT felhívására 14 és 15 óra között a forradalom emlékére leáll a közlekedés a fővárosban, és Budapestre néma csend borul.
Budapesten tárgyal a kommunista vezetésű Szakszervezeti Világszövetség delegációja.
Pécsbányatelepen a pécsi, komlói, mohácsi és szigetvári üzemek munkástanácsainak küldöttei megalakítják a Baranya Megyei Központi Munkástanácsot.
A bukaresti repülőtérről Nagy Imrét és társait családtagjaikkal együtt Snagovba viszik.
NOVEMBER 24. PÉNTEK
Hivatalos magyar közlemény jelenik meg Nagy Imréék távozásáról. A Népszabadság szerkesztősége sztrájkba lép. A fontosabb üzemekbe kormánymegbízottat neveznek ki.
Komárom és Nógrád megyében folytatódik a sztrájk.
Lengyelország 100 millió zloty értékű segélyt nyújt Magyarországnak.
NOVEMBER 25. SZOMBAT
A KMT vezetői és a kormány tagjai a Parlamentben megbeszélést tartanak, ami éles szóváltás után félbeszakad. Budapestre érkezik J. N. Koshla, India prágai nagykövete, aki december 7-ig tartózkodik Magyarországon.
A Győr-Sopron Megyei Munkástanács irányításával helyi szakszervezeti vezetőket választanak.
NOVEMBER 26. VASÁRNAP
A KMT határozata követeli, hogy a Kádár-kormány nyilatkozzék Nagy Imre és társai sorsáról és adjon lapengedélyt a KMT újsága számára. Kádár János rádióbeszédében hosszan foglalkozik a Nagy Imre-kérdéssel; ezt követően 1958. június 17-ig az ügyről semmiféle tájékoztatás nem jelenik meg. J. N. Koshla Kádár Jánossal tárgyal az ENSZ-megfigyelők beutazásáról. Tatabányán a munkástanács felhívást ad ki a kétműszakos termelés megindítására.
NOVEMBER 27. HÉTFŐ
A KMT felhívásban tiltakozik Kádár előző esti rádióbeszéde ellen, este a KMT Rácz Sándor vezette küldöttsége tárgyal Kádárral a Parlamentben.
A Kádár-kormány felhívásban fordul a parasztsághoz, amelyet ígéretekkel próbál megnyerni. Az Írószövetség levelet juttat el a diplomáciai képviseletekhez, amelyben tiltakozik Lukács György elhurcolása miatt. Debrecenben megkezdődik a tiszti karhatalmi zászlóalj szervezése. Nagykanizsán a dunántúli olajipari vállalatok munkástanácsai munkástanácsok létrehozására szólítják fel a vállalat alföldi és budapesti részlegeit, és állandó küldöttet delegálnak a KMT-hez.
NOVEMBER 28. KEDD
A KMT és a kerületi munkástanácsok együttes ülésén Rácz Sándor beszámol a kormánnyal folytatott tárgyalásairól. A Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa határozatában síkraszáll a forradalom célkitűzései mellett.
Münnich Ferenc nyilatkozatában az ÁVH-sok tevékenységének felülvizsgálatát helyezi kilátásba. (Az általános felülvizsgálatra soha nem kerül sor.)
Megjelenik az MSZMP irányította Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség felhívása az „Újra szép lesz Budapest” mozgalom megindításáról.
A tatabányai és a dorogi bányaüzemekben folytatódik a sztrájk.
NOVEMBER 29. SZERDA
Megalakul az Összegyetemi Forradalmi Bizottság, valamint a Csepeli Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa. Pécsbányátelepen több mint 300 bányász lép sztrájkba. A lábatlani üzemek felhívást tesznek közzé egy a Duna menti üzemeket összefogó munkástanács megalakítására. Salgótarjánban a KMT küldöttei a megyei munkástanáccsal tárgyalnak.
Lengyel napilapok folytatásokban közlik budapesti tudósítóik naplóit. Az NSZK 10 millió márka értékű élelmiszer- és gyógyszersegélyt juttat Magyarországnak.
NOVEMBER 30. CSÜTÖRTÖK
A szovjetek felszólítják Kádárt a megtorlások megkezdésére. Kijelölnek hat-nyolc forradalmárt, akiknek azonnali kivégzését szükségesnek tartják.
A KMT felhívást ad ki, hogy amíg sajtóengedélyt nem kapnak, senki ne vásárolja az MSZMP lapjait. A közellátási kormánybiztos megszünteti a szesztilalmat.
Orosházán feloszlik a forradalmi bizottság. Kádár Tatabányán tárgyal a munkástanács képviselőivel, és a munka felvételét szabja a további tárgyalások feltételéül. Salgótarjánban a megyei munkástanács küldöttséget akar indítani Kádárhoz, de a karhatalmisták erőszakkal feloszlatják a tanácskozást.
Moszkvában, a Lomonoszov Egyetemen röpcédulák és falragaszok jelennek meg, amelyek valósághű információkat követelnek a magyarországi eseményekről.
DECEMBER 1. PÉNTEK
Bécsben megjelenik a Nemzetőr című emigráns lap első száma. A jugoszláv kormányt tájékoztatva Kádár a Nagy Imre-ügyet magyar belügynek nyilvánítja. A KMT sztrájkellenes felhívást ad ki. Rendelet jelenik meg az október 23-a után emigráltak közkegyelemben részesítéséről. Kétezer fős belügyi karhatalmi ezred alakul.
Baján együttes ülést tartanak a városi tanács és a munkástanácsok küldöttei. A pécsbányatelepi bányászok sztrájkja eredménytelenül ér véget. Tatabányán a sztrájkoló bányászok a karhatalom leszerelését követelik. Salgótarjánból két küldöttség közül csak egy jut el a Parlamentbe. Megismétlik november 30-i követeléseiket, és sztrájk folytatását helyezik kilátásba. Balassagyarmaton a városi üzemek munkástanácsai le akarják állítani a kenyérgyárat. Az akciót karhatalmisták akadályozzák meg.
DECEMBER 2. SZOMBAT
Megkezdődik az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának háromnapos ülése. Az októberi eseményeket ellenforradalomnak minősítik. December 2-7. között India moszkvai nagykövete Budapesten tartózkodik, tárgyal Kádár Jánossal, aki elutasítja a diplomata kibontakozásra vonatkozó javaslatait. A belügyi karhatalmi ezred egyik zászlóalját a nyugati határra irányítják.
A megyei munkástanács Salgótarjánban a sztrájk folytatása mellett dönt. Felkérik a szovjeteket, hogy a bosszúálló karhatalmisták helyett vegyék át ők a közigazgatást Nógrádban.
DECEMBER 3. VASÁRNAP
Moszkvában a Lomonoszov Egyetem vezetése 150 hallgatót kizár az egyetemről. Hazaküldik a balti köztársaságbeli hallgatókat, és az év végéig felfüggesztik a marxista-leninista filozófiai előadásokat és foglalkozásokat.
A román külügyminiszter az ENSZ közgyűlésén kijelenti, hogy Nagy Imre és csoportja politikai menedékjogot élvez Romániában.
DECEMBER 4. HÉTFŐ
Több ezer nő vonul a Hősök terére, ahol virágokat helyeznek el az Ismeretlen Katona sírjánál és kitűzik a forradalom zászlaját. A Szabadság téren, az amerikai nagykövetség előtt is tüntetésre kerül sor.
Orosházán megalakul a területi központi munkástanács, és csatlakozik a KMT követeléseihez. Dorogon megalakítják a Duna Menti Központi Munkástanácsot, melyhez csatlakoznak az esztergomi, lábatlani, nyergesújfalui és tokodi üzemek munkástanácsai. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt Munkástanácsa és a tröszt vezetése megállapodik a munka felvételében.
DECEMBER 5. KEDD
Kormányhatározat jelenik meg a forradalmi bizottságok megszüntetéséről.
12 óra körül több száz nő vonul a Március 15. tér felé, hogy virágokat helyezzenek el a Petőfi-szobor lábánál. A szovjetek közbelépése vet véget a megmozdulásnak. Több egyetemi kollégiumnál tüntetők akadályozzák meg a diákok deportálását. Délután újabb tüntetést oszlat szét a karhatalom a Szabadság téren. Az esti órákban mintegy 200 értelmiségit és munkástanácstagot tartóztatnak le. Megjelenik a „Fehér könyv” első kötete.
A Nógrád Megyei Munkástanács felszólítja a bányászokat a munka felvételére.
Az ENSZ-közgyűlés határozatot hoz ENSZ-megfigyelők Magyarországra küldéséről.
A CSKP KB bejelenti, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolatban 674 esetben indult per Csehszlovákiában.
DECEMBER 6. SZERDA
A KMT memoranduma leszögezi, hogy a kormánnyal folytatott tárgyalások annak merevsége miatt, eredménytelenül zárultak. Tiltakozik a munkástanácsok vezetőinek sorozatos letartóztatása ellen. A KMT december 9-ére országos ülést hív egybe az országos munkástanács megalakítására. (Ezt végül 8-án tartják meg.)
A kormány a főváros több pontján, kommunista gyűléseket szervez. A Népköztársaság útján (Andrássy út) és a Nagykörúton vörös zászlókkal felvonuló kommunistákat megtámadják a gyárakból hazafelé tartó munkások. A tüntetőket dobáló tömeget a karhatalom és a szovjetek szétoszlatják. A November 7. tér (Oktogon) közelében tűzharc alakul ki. A Nyugati pályaudvarnál a karhatalom a munkások közé lő. A Baross téren gyülekező tömeget a karhatalom és a szovjetek oszlatják szét.
Tüntetések Békéscsabán, Gyulán, Tatabányán és Sarkadon. A letartóztatások miatt másnap sztrájk tör ki Békéscsabán. Nógrádban a munkásvezetők letartóztatása miatt sztrájkba lépnek a megye bányaüzemei. Esztergomban ülést tart a Duna Menti Központi Munkástanács.
Az UNESCO IX. ülésszakán határozatot fogadnak el a magyarországi iskolák helyreállításának segítéséről.
DECEMBER 7. CSÜTÖRTÖK
Ülést tart a KMT. Levelet intéznek a szovjet miniszterelnökhöz, melyben javasolják a közvetlen kapcsolatfelvételt a KMT és a szovjet kormány között. Kádár János fogadja Soldatic jugoszláv nagykövetet, s kilátásba helyezi, hogy Nagy Imre és társai ügyét békésen rendezik. A Keleti pályaudvar környékén a karhatalom tüntetést oszlat fel.
Baján megakadályozzák a Bajai Központi Munkástanács megalakítását. Tüntetések Pécsett, Orosházán, Dévaványán, Battonyán, Mezőkovácsházán, Gyulaváriban, Dobozon, Berettyóújfaluban, Esztergomban és Sarkadon. Salgótarjánban másnapra kommunista tüntetést hirdetnek.
Véget érnek a XIV. nyári olimpiai játékok. A magyar sportolók jelentős része külföldön marad.
DECEMBER 8. PÉNTEK
Kecskeméten a megalakítják a megyei munkástanácsot. Battonyán újabb tüntetést oszlatnak szét a szovjetek. Tatabányán a letartóztatások miatt a sztrájk és a tüntetések folytatódnak. A város egyik bányásztelepén fegyveres őrséget szerveznek, hogy megakadályozzák a karhatalmisták razziáit.
A KMT ülésére Budapestre indul a Nógrád Megyei Munkástanács küldöttsége. Salgótarjánban a szovjetek és a karhatalmisták tüzet nyitnak a tüntető tömegre. 8-10 percig tart a mészárlás, amelynek 52 halálos és kb. 150 sebesült áldozata van. A sortűz hírére a KMT 48 órás sztrájkot hirdet. Pásztónál felrobbantják a Zagyván átívelő vasúti hidat, hogy megakadályozzák a deportálásokat.
DECEMBER 9. SZOMBAT
A kormány törvényen kívül helyezi a munkástanácsokat, köztük a KMT-t is. Az Építők Székházában gyülekező munkástanács-küldötteket letartóztatják. A KMT megbízottai személyesen viszik a fontosabb vidéki központokba a sztrájkfelhívást.
Pécsett 1200-1500 kommunista előtt Marosán György mond beszédet, majd kormánypárti tüntetést tartanak a Széchenyi téren. Tüntetések Dévaványán, Szeghalmon, Vésztőn és Miskolcon. Oroszlányban a munka felvétele mellett döntenek. Salgótarjánban folytatódnak a letartóztatások, az acélgyári nemzetőrség két vezetőjét brutális kegyetlenséggel meggyilkolják a karhatalmisták. Az MSZMP Nógrád Megyei Ideiglenes Intéző Bizottsága közel 120 küldött részvételével megyei aktívaértekezletet tart.
DECEMBER 10. VASÁRNAP
Tüntetés Miskolcon, a szovjetek a tömegbe lőnek. A menekülők alatt leszakad a Szinva-híd – többen meghalnak. A miskolci Lenin Kohászati Művek munkástanácsa megtiltja az MSZMP szervezését az üzemben. Győrben folytatódik a sztrájk. Egerben 48 órás sztrájkot hirdetnek. Több helyen tüntetések és koszorúzások zajlanak. Tatabányán késő este a karhatalmisták szovjet támogatással megtámadják a bányásztelepet. Több órás küzdelem után az őrség felhagy az ellenállással, hárman meghalnak a harcokban.
DECEMBER 11. HÉTFŐ
Az egész országban megkezdődik a KMT által meghirdetett 48 órás általános sztrájk. Mindenütt leáll a termelés, szünetel a vasúti forgalom és a tömegközlekedés. Válaszul a Kádár-kormány kihirdeti a statáriumot és elrendeli a gyári munkásőrségek lefegyverzését.
Bali Sándort és Rácz Sándort, a KMT vezetőit a Parlamentben letartóztatják. A Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa ismét a sztrájk ellen foglal állást, ennek ellenére minden gyáregységében beszüntetik a munkát. Újra megkezdik a „vasfüggöny” kiépítését a nyugati határon. A közellátási kormánybiztos újra szesztilalmat rendel el.
A magyar ENSZ-delegáció a Kádár-kormány elleni támadások miatt kivonul a közgyűlésről. A Nemzetközi Vöröskereszt Liga elnöke látogatást tesz Budapesten.
Kecskeméten, Debrecenben és Baján az üzemek többsége csatlakozik a sztrájkhoz. Baján megkezdődnek a letartóztatások. Újabb tüntetés Egerben és Zalaegerszegen.
DECEMBER 12.
Újjászervezik az internálótáborokat. Tüntetés a Bosnyák téren, melyet a karhatalom szétoszlat. Tüntetés Kecskeméten és Gyomán.
Egerben a karhatalom a tüntetők közé lő: nyolc halott, huszonhét sebesült.
Az ENSZ-közgyűlés újabb határozatot fogad el, amely elítéli a Szovjetuniót magyarországi beavatkozásáért.
DECEMBER 13.
Dunaújvárosban és Dorogon lefegyverezik a nemzetőröket.
DECEMBER 14.
A szovjet pártvezetés határozatot hoz szovjet tanácsadók Magyarországra küldéséről.
DECEMBER 15.
Miskolcon kivégzik Soltész Józsefet.
DECEMBERb 17.
Munkaszüneti nappá nyilvánítják március 15-ét.
DECEMBER 22.
A karhatalmisták egy fegyveres csoportot fognak el a Bakonyban.
DECEMBER 24.
A Népszabadság karácsonyi száma vallásos témájú írások közlésével igyekszik megnyerni a közvéleményt. Az éjféli misére alatt felfüggesztik a kijárási tilalmat.
DECEMBER 28.
Az Írószövetség taggyűlésén Tamási Áron Gond és hitvallás című írását a magyar írók elvi nyilatkozataként fogadják el.
DECEMBER 30.
Az Elnöki Tanács rendelete alapján az ÁVH feladatait a rendőrség veszi át.
DECEMBER 31.
Szilveszter éjszakáján is fenntartják a kijárási tilalmat.
1957.
Január 1-4. Szovjet, bolgár, csehszlovák, román és magyar vezetők tanácskozása Budapesten.
Január 4-7. Az ENSZ főtitkárhelyettese Budapesten tárgyal a Magyarországnak nyújtandó ENSZ-segélyekről.
Január 5-7. Az emigráns Magyar Forradalmi Tanács alakuló közgyűlése Strasbourgban.
Január 5. Megjelenik a Magyar Ifjúság című lap első száma.
Január 6. Megjelenik a Kádár-kormány programja „A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány nyilatkozata a legfontosabb feladatokról” címmel.
Január 7-11. Csou En-laj kínai miniszterelnök moszkvai látogatásán a magyar felkelés kemény megtorlását szorgalmazza.
Január 7. A Pécsbányatelepen kezdődő sztrájkot karhatalmisták törik le.
Január 10. Az ENSZ öttagú bizottságot alakít a magyar események kivizsgálására.
Január 11. A Csepeli Vas- és Fémművekbe kormánybiztost neveznek ki, az ellene tüntető munkások összecsapnak a karhatalmistákkal, egy munkást halálos lövés ér.
Január 12. Rendeletet hoznak a gyorsított büntetőeljárás bevezetéséről.A száz főnél többet foglalkoztató üzemekre kiterjesztik a statárium hatályát.
Január 17. A belügyminiszter felfüggeszti az Írószövetség működését.
Január 19. Kivégzik Dudás Józsefet és Szabó Jánost.
Január 20. A belügyminiszter kormánybiztost nevez ki a MUOSZ élére.
Január 21. Belügyi felügyelet alá helyezik az összes művészeti egyesületet.
Február Újjáalakul az Úttörők Szövetsége. Genovában megalakítják a Magyar Szabadságharcosok Szövetségét.
Február 2. Kádár salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.
Február 18. Törvényerejű rendelet a Munkásőrség felállításáról. A Fővárosi Bíróságon megkezdődik Tóth Ilona és társai pere.
Február 26. Az MSZMP IKB ülésén Kádár bejelenti, hogy Nagy Imre és társai ellen vizsgálatot indítanak.
Február 27. A Külügyminisztérium szóvivője nyugati újságírók előtt kijelenti, hogy a kormánynak nem áll szándékában Nagy Imrét bíróság elé állítani.
Február 28. Kőbányán megalakul az első munkásőrzászlóalj.
Március 5-6.Letartóztatások a Budapesti Műszaki Egyetemen.
Március 10-15. A közelgő nemzeti ünnepen a kormány újabb felkeléstől tart, országszerte tömeges letartóztatásokra és karhatalmi akciókra kerül sor.
Március 12. Csepelen, Ózdon és Mosonmagyaróváron munkásőregységek alakulnak.
Március 15. A karhatalom tüntetőleg megszállja Budapestet és a nagyobb városokat.Romániában a magyar forradalommal kapcsolatban több mint 20 embert végeznek ki, több ezret börtönöznek be.Londonban megjelenik az Irodalmi Újság első száma.
Március 17. Vidéken 38 munkásőrzászlóalj és 70 munkásőrszázad kezdi meg a működését.
Március 21. Megalakul a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ).
Március 21-28. Kádár János vezetésével magyar delegáció látogat Moszkvába.
Március 25. A Kossuth Kiadó kötetet jelentet meg az „ellenforradalom” külföldi megítéléséről.
Március 29. Kommmunista nagygyűlések a fővárosban több tízezer ember részvételével.
Március 30. Budapesten erődemonstrációt tart a Munkásőrség.
Április 5.Kádár János levélben kéri a jugoszláv kormánytól Nagy Imre és társai „menedékjogának” – formális – megszüntetését.
Április 13. Budapesten feloldják a közel fél éve tartó kijárási tilalmat.
Április 17. A Nagy Imre-csoport letartóztatott tagjait Budapestre szállítják.
Április 21. A belügyminiszter feloszlatja az Írószövetséget, letartóztatják Déry Tibor írót.
Május 1.Megkezdik az új aknazár telepítését a magyar-osztrák határon.
Május 7. Az ausztriai magyar menekülttáborban éhségsztrájk tör ki az Egyesült Államokba való bevándorlás leállítása miatt. 100-120 magyar diák tüntet Bécsben, az amerikai nagykövetség előtt a bevándorlás engedélyezéséért.
Május 9. Az országgyűlés – 1956. augusztus 3-a óta először – összeül. A Kossuth-címer helyett elfogadják az új, népköztársasági címert.
Május 23. Letartóztatják Bibó Istvánt és Tildy Zoltánt.
Május 27. Budapesten aláírják a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok jogi helyzetét rendező egyezményt.
Május 28. A belügyminiszter elrendeli a rendőrség állományának politikai megtisztítását, arendőrök 25-30%-át bocsátják el.
Május 30. A Kádár-kormány felkéri a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát, hogy június 30-ig szüntesse be magyarországi tevékenységét.
Június 5-11.Bolgár kormányküldöttség tartózkodik Magyarországon, nagygyűlést tartanak a Sportcsarnokban, amelyen Kádár és a bolgár pártvezető, Zsivkov mond beszédet.
Június 20. Az ENSZ ötösbizottsága beterjeszti jelentését Magyarországról.
Június 22. A Kádár-kormány a magyar belügyekbe való beavatkozásnak minősíti az ENSZ ötösbizottság jelentését.
Június 28. Budapesten kivégzik Tóth Ilonát. A Hazafias Népfront országszerte gyűléseket szervez az ENSZ-ötösbizottság jelentésének megtárgyalása ellen.
Szeptember 9.Megkezdődik a magyar forradalommal szimpatizáló leningrádi egyetemi hallgatók pere.
Szeptember 10-14. Az ENSZ-közgyűlés elfogadja az ötösbizottság jelentését.
Október 15-tőla forradalom évfordulója közeledtével országszerte röplapok és falfeliratok jelennek meg.
Október 22. A Magyar Szabadság Szövetség, a Magyar Írók Szövetsége Külföldön, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szabad Szakszervezetek és a Magyar Egyetemisták Angliai Szövetsége ünnepséget tart a forradalom első évfordulóján.
Október 23. Az ország lakossága különböző formákban emlékezik, tiszteleg az első évfordulón, de tömegmegmozdulásra azonban nem kerül sor. A néphadsereg, a rendőrség és a munkásőrség járőrei cirkálnak Budapest és más városok utcáin, többszáz embert vesznek őrizetbe. Münchenben, Bonnban, Nyugat-Berlinben, Bécsben, Strasbourg-ban, Bernben, Zürichben, Párizsban, Hágában, Oslóban, Stockholmban, Rómában, Madridban, New Yorkban, Saigonban, Mainzban, Hannoverben, Rejkjavikban, Koppenhágában, Sydney-ben, Washingtonban, Montevideóban és Santiago de Chilében is megemlékeznek a magyar forradalomról. Londonban megjelenik az emigráns Népszava első száma .
Október 30. Nagygyűlés a Köztársaság téren, a pártház ostromának első évfordulóján
November 3.Megszüntetik a rögtönítélő bíráskodást.
November 12-16. Moszkvában tanácskoznak a világ kommunista pártjai.
November 17. Megszüntetik a munkástanácsokat.
December 10.Az MSZMP határozata az osztályszempontok figyelembevételét és soron kívüli tárgyalást ír elő a forradalomban való részvétellel vádoltaknál.
December 21. Losonczy Géza éhségsztrájkja során belehal a kényszertáplálásba.
December 30. Kivégzik Iván Kovács Lászlót.
1958.
Január 3-7.Az ENSZ menekültügyi főbiztosa látogatást tesz Magyarországon.
Január 9. Kivégzik Brusznyai Árpádot.
Január 16-17. Amerikai újságírók látogatnak Magyarországra.
Február 5-6.Megkezdődik a Nagy Imre és társai elleni titkos per.
MárciusOktóber 23. címmel magyar, később angol nyelven időszakos újság jelenik meg New Yorkban az emigráns szervezetek kiadásában.
Március 14-17. Az I. Magyar Szabadságharcos Világkongresszus tanácskozása Párizsban.
Március 24. Az Angol Kommunista Párt küldöttsége Budapesten tárgyal.
Március 27-28. Magyar-jugoszláv tárgyalások Kara-Gyorgyevón Tito és Kádár vezetésével.
Április 2-10.Hruscsov vezetésével szovjet küldöttség látogat Magyarországra.
Április 24. Kivégzik Szilágyi Józsefet.
Május 24.Hruscsov fogadja Kádárt. A megszállt országokban jelentős szovjet csapatcsökkentéseket hajtanak végre, amit Kádár visszautasít. Romániából végleg kivonják a szovjet csapatokat.
Június 9-15.A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével folytatja a Nagy Imre-per titkos tárgyalását.
Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani, Donáth Ferencet tizenkettő, Jánosi Ferencet nyolc, Tildy Zoltánt hat, Vásárhelyi Miklóst ötévi börtönre ítélik.
Június 16. A Budapesti Országos Börtönben kivégzik Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált, valamint Gábor Péter újpesti nemzetőrt.
Június 17. Nyilvánosságra hozzák a Nagy Imre-per ítéleteit. A kivégzések hírére tüntetésekre, tiltakozó nagygyűlésekre kerül sor számos nyugati országban.
Június 21. Az ENSZ ötösbizottsága nyilatkozatban ítéli el Nagy Imre és társainak kivégzését.
Július 31.A Párttörténeti Intézet kiadásában megjelenik az Ellenforradalom Magyarországon, 1956 című kötet.
AugsztusMegjelenik a „Fehér könyv” V. kötete Nagy Imre és bűntársai ellenforradalmi összeesküvése címmel.
Október 23.Világszerte megemlékezéseket tartanak a magyar forradalomról, így Párizsban, Ausztriában, Amszterdamban, a Vatikánban, Münchenben, Oslóban, Madridban és New Yorkban.
November 16.Az első országgyűlési választás a forradalom után.
December 1.Kivégzik Angyal Istvánt.
December 11. Az ENSZ közgyűlése ismét napirendre tűzi a magyar kérdést.
1959.
Március 21.Kivégzik Mansfeld Pétert.
Április 3.Részleges amnesztia a 2 évnél nem hosszabb időre elítéltek részére.
Július 9.A Nemzetközi PEN az írók számára amnesztiát kér Kádártól.
Október 23.Tüntetések a forradalom évfordulóján több nyugati nagyvárosban, Párizsban, Constanzban, Luzernben, Stockholmban, Baselben, Londonban, Zürichben, Oslóban, Hannoverben Bonnban, Grazban, Buenos Airesben, New Yorkban, Los Angelesben, Montrealban, Montevideóban és Johannesburgban.
Október 27. Ötezer fővel emelik a munkásőrség létszámát.
December 8-10.Az ENSZ közgyűlésében újra van napirenden a magyar kérdés.
1960.
Április
Részleges amnesztiát hirdetnek. A szűkkörű amnesztia éhségsztrájkot váltott ki a Váci Országos Börtönben.
Május 9.Illyés Gyula 1956 óta először nyilatkozik a sajtónak
SzeptemberHruscsov és Kádár New Yorkba érkezik az ENSZ közgyűlésére
Október 23.A New York-i, ohiói, nebraskai, marylandi, michigani, oregoni és texasi kormányzók a magyar szabadságharcosok napjának deklarálják október 23-át. A világ nagyvárosaiban tüntetésekkel, emlékmű avatásokkal emlékeznek a magyar forradalomra.
December 16-18.A KISZ I. kongresszusa.
1961.
Február 6-7.Tömeges házkutatások Budapesten. Államellenes összeesküvés vádjával számos papot letartóztatnak.
Március 15.A katolikus püspöki kar nyilatkozatban ítéli el a letartóztatottak „bűncselekményeit”.
Augusztus 26.Kivégzik a Baross téri felkelőket.
Október 23.Megemlékezések a világ számos nagyvárosában, többek között Buenos Airesben, Rómában, Grazban, New Yorkban és Párizsban.
1962.
Augusztus 16. Az MSZMP KB határozata „a törvénysértő perek lezárásáról”, az 1950-es évek koncepciós pereiről. Kizárják a pártból a szovjet emigrációban élő Rákosi Mátyást és Gerő Ernőt.
Október 20. A magyar-amerikai titkos tárgyalásokon megállapodás születik: az általános amnesztia fejében a magyar kérdést leveszik az ENSZ napirendjéről.
December 18. Az Egyesült Államok kezdeményezi a magyar kérdés levételét az ENSZ közgyűlésének napirendjéről., melyet a közgyűlés 20-án elfogadott.
1963.
Február 24. Országgyűlési és tanácstagválasztásokon a szavazók 98,9%-a a Hazafias Népfront jelöltjeire adja voksát.
Március 21. Az új országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János bejelenti az általános amnesztiát.