AQUINÓI SZENT TAMÁS
domonkos rendi áldozópap, egyháztanító
született: Roccasecca vára, Itália, 1225. vagy 1227.
elhunyt: Fossanuova ciszterci apátság, 1274. március 7.
Az Aquinói grófi családból származik. Mint legkisebb fiút klerikusnak szánták, ezért öt éves korában a montecassinói bencésekre bízták nevelését. 1239-ben a nápolyi egyetemre küldték, ahol grammatikát, logikát és természettudományt tanult. 1244-ben belépett a domonkos rendbe, amit anyja annyira ellenzett, hogy amikor elöljárói máshová küldték, útközben bátyjaival elfogatta, és 1245 őszéig várukban fogva tartották. Amikor a család elbocsátotta, a rendfőnök Teutonicus János Párizsba küldte, ahol Nagy (Szent) Albertet hallgatta, kihez élete végéig benső barátság szálai fűzték. 1248-ban követte Albertet Kölnbe, ahol hamarosan asszisztense lett, mint baccalaureus biblicus tanítani kezdett. Albert ajánlására rendje 1252-ben Párizsba küldte, ahol megkezdte szentencia-magyarázatait. 1256-ban teológia magiszter, de a koldulórendi tanárokkal szemben tanúsított ellenállás miatt csak 1257-ben fogadták be (Szent Bonaventurával együtt) a magiszteri karba. 1259-ben visszatért Itáliába. 1265-ben kapta a megbízást, hogy Rómában főiskolát szervezzen a tehetségesebb rendi növendékeknek. 1268-ban ismét Párizsba küldték, hogy az egyetemen tanítson. 1272-ben Nápolyban megszervezte a rendi főiskolát. 1273-ban befejezte a tanítást, visszavonult minden megbízatásból. 1274-ben a pápa hívására elindult a lyoni zsinatra, de útközben megbetegedett és a fossanuovai ciszterci apátságban elhunyt.1323-ban avatták szentté, 1567-től egyháztanító, 1880-tól „minden katolikus iskola védőszentje”. A hittanhallgatók, könyvkereskedők, iskolák, szüzek védőszentje.
Mint filozófus, a középkori gondolkodókra jellemző misztikus hajlamokon bámulatos fegyelmezettséggel uralkodó egyéniségével tűnik ki. Személyi vonatkozásokon, érzelmi mozzanatokon felülemelkedő, tárgyilagos ténymegállapításra törekvő, sokoldalú, analízisei felett hatalmas szintetikus erővel rendelkező, ritka munkabírással megáldott elme, nyugodt, harmonikus egyéniségét tükrözik művei is. A filozófia öncélúságának felismerésével elfogultság nélkül igyekezett elmélyedni a különböző rendszerekbe. A szinkrézis veszedelmét szerencsésen elkerülve, Arisztotelész, Szent Ágoston, az újplatonizmus és az arab bölcselet gondolatvilágának az értékeit sikerült szintézisbe foglalnia. Forrásai értékelésénél az a szempont volt mérvadó előtte, hogy a tételek elfogadásánál nem az állítók tekintélye, hanem azok az érvek a döntők, melyek az állítást alátámasztják. S mivel úgy találta, hogy e követelménynek Arisztotelésznek tapasztalaton alapuló, egységes, zárt gondolatrendszere felel meg a legjobban, a platonikus hatás alól korán felszabadítva magát, mesterénél, Nagy Szent Albertnél nagyobb határozottsággal és következetességgel foglalt állást Arisztotelész mellett, anélkül, hogy a kritika jogáról vele szemben is lemondott volna. A maga elé tűzött cél mellett rendíthetetlen határozottsággal tartott ki, noha kívülről az averroistákkal, a skolasztikán belül pedig a platonikusokkal ugyancsak kemény küzdelmet kellett vívnia. Ez a biztos és határozott állásfoglalás szintézise sikerének a titka. Az arisztotelizmusban is benne rejlő teocentrikus tendenciák kifejlesztésével kiszélesített világképét Szent Ágoston eszmetana íveli át. Az arisztotelizmus ideálisabb tartalommal telítésével s a platonizmus merész röptű intuícióinak a tapasztalat előtti igazoltatásával alakult ki Tamás teocentrikus rendszere, melyet az egészen uralkodó belső egység mellett méltán hasonlítanak a kk. dómjaihoz. De nemcsak a tartalmi egység, hanem az okfejtés világossága, a kifejezés szabatossága és gördülékenysége tekintetében is Tamás műve a középkor legsikerültebb szellemi alkotása, mely részére a princeps scolasticorum, 'a skolasztikusok fejedelme' nevet maradandóan biztosította.
A metafizika tételeit a létfogalom elemzéséből vezeti le. Az összefüggések megragadásához az intuíció képességével nem rendelkezvén, a valóságot csakis fogalmaink révén közelíthetjük meg. Lelki fejlődésünk során eszmélődésünk kezdete a legelső és legegyetemesebb fogalom kialakítása, a minden közelebbi meghatározás nélküli lét (Summa Theologica I, 5, 2; De verit. I, 1). E legelső fogalmunk minden további ismeretünk burkolt foglalata, mert további ismereteink (szubsztancia, ember) vagy ennek konkrét meghatározásai, vagy az egyetemesség különböző viszonyait (lényeg, jó) jellemzik. A létfogalom szabja meg tudásunk határát, mert ami a lét fogalma alá nem vonható, nem ismerhető meg. Egyetemleges kiterjedtségénél fogva ez tehát a legtranszcendentálisabb fogalom. Felette áll a kategóriáknak, mert a kategóriák a lét bizonyos módjait fejezik ki, de a lét az összes kategóriákat átfogó mozzanat. A léthez semmi kívüle álló jegy nem adható oly módon, mint a nemhez a faj, vagy a magánvalóhoz a járulék (De verit. I, 1). A lét közelebbi ismeretét részben a lét transzcendentális tulajdonságainak, részben a lét különböző módjainak vizsgálatával nyerjük. A gondolkodás és cselekvés tárgyainak, a tudományos, erkölcsi és művészi értékeknek a dolgok belső, ontológiai struktúrájához való vonatkoztatása adja meg, bölcseletének sajátos létfilozófiai jellegét s értékszemléletének realisztikus vonását.
A lét tapasztalatilag kétségtelen változó voltának magyarázatára a fontos arisztotelészi fogalompár, a lehetőség és ténylegesség (potentia-actus) elve szolgál. Ennek alkalmazásával jutunk a lényeg és létezés viszonyának a megállapításához, mely a tomizmus nagyfontosságú tétele. A lényeg (essentia) az a léttartalom, melyet a dolog definíciója kifejez (I, 29, 2). A létezés (existentia, esse) a lényeg megvalósulása (actualitas essentiae), a valóság rendjébe való kihelyeződése.
A lét okaira vonatkozólag elfogadja Arisztotelész létesítő, anyagi, formai és cél-ok négyes felosztását, de nagy szerepet játszik rendszerében az eszközokság, melyben egy létesítő ok nem önállóan, hanem a főoktól (causa principalis) átvett indítással működik (Summa Theologica I, 45, 5; Gent. II, 21). A forma által nyert valóságos létnek a tevékenységtől való megkülönböztetésére szolgál az elsődleges és másodlagos aktus felvétele (actus primus-actus secundus), s ezzel kifejezésre jut az állag és járulék megkülönböztetésén alapuló azon tétel, hogy a szubsztanciák a működések hordozói, de nem azonosak a működéssel. A működésekből következtetve jutunk el azok alapjának, a természetnek (natura) az ismeretére, s viszont a természet meghatározza a működést (operari sequitur esse Summa Theologica I, 75, 2.; Gent. II, 79). A célszerűségnek Arisztotelésznél is jobban kidomborító bizonyítékát szolgáltatja a cél-oknak, mint legfontosabb oknak (causa causarum) kiemelése. Az anyag ui. csak egy létesítő ok behatására ölthet formát, de utóbbit csak valami célra való törekvés indíthatja a működésre. A cél-ok tehát az összes többi okok működésének megindítója és irányítója (Summa Theologica I-II, 1. 2).
Isten létét a tapasztalatból kiinduló öt úton bizonyítja, istenbizonyítás öt útja (Summa Theologica I, 2, 3.).
A világ időbeni teremtése hitigazság. Bölcseleti érvekkel az időbeni vagy az öröktől való teremtés kérdése nem dönthető el (Summa Theologica I, 46, 2), azonban magának a teremtésnek a tényét Tamás Nagy Szent Alberttel és Maimonidesszel szemben bölcseletileg is bizonyíthatónak tartja.
A fizikai világban a forma érvényesülésének a foka határozza meg a lények rangsorát. A szervetlen világban még az anyag van túlsúlyban; a növényeknél a formának az anyag tehetetlenségét legyőző ereje már az önmozgásban nyilvánuló életben jut kifejezésre; az állatvilág már érzéki működésre is képes, végül az ember az anyagtól független tevékenységre is képes. Sajátos létformája, a szellemi lélek által az ember Isten közelébe, az anyag és a szellemvilág határmesgyéjére emelkedik (lélek).
Lelki tevékenységeink a tárgyakhoz kétféle vonatkozásban lehetnek: a megismerés a tárgyat befogadó, a törekvés a tárgyi világra kiható működés (Summa Theologica I, 60).
Az érzékek által felfogott tárgyra ösztönszerűen irányuló érzéki törekvéstől (appetitus sensitivus) megkülönböztetendő a valóság egész körére beállított szellemi törekvőképesség, az akarat (Summa Theologica I, 80, 2.). Az arisztotelészi, Szent Ágoston-i etika és a korábbi korok hagyományainak eredeti szintézise az ő rendszeres összefoglalásra törekvő etikája, mely szervesen illeszkedik be gondolatrendszere egészébe. Ez az etika is pszichológiai kiindulású, mint az arisztotelészi, de az emberi törekvés célpontját az örökkévalóságba helyezi át. Lásd: tomista etika
Arisztotelésszel vallja, hogy az ember természeténél fogva társas lény. Mivel ösztönei az állatnál fejletlenebbek, az ember a létfenntartáshoz szükségeseket csak mások segítségével, társadalmi együttélésben szerezheti meg kielégítő módon. A társas természet egy másik követelményét látja az emberek egyénenként különböző képességeiben, mely a kölcsönös kiegészülésre utal. S a beszéd képessége szintén az ember társas életre rendeltségét bizonyítja. A közlés, önmaga megnyílása a szellemi lény tökéletességéhez tartozó tulajdonság (politika) Elszórtan közölt esztétikai nézetei is szorosan hozzásimulnak metafizikai és lélektani tanításaihoz (szép).
Rendi ruhában, tonzúrával, tanítva ábrázolják: egy nyitott könyvre mutat, vagy ujjain számlálja az Isten megismerésének útjait (Justus van Gent, Párizs, Louvre, 15. sz.). Attribútumai: keblén a nap, könyv és toll, kehely vagy monstrancia, a Szentlélek galambja, liliom, lábánál mitra és pásztorbot. A wismari Szent György-templom Szent Tamás oltárán életének szinte minden jelenete látható (ma az egykori domonkos kolostor ebédlőjében). Averroës elleni harcát is ábrázolták: szentek, próféták és az egyházatyák vagy Arisztotelész és Platón között trónol, lábánál a legyőzött Averroës (B. Gozzoli, Párizs, Louvre, 1480 körül). Andrea da Firenze Tamást Mózes, a négy evangélista és Szent Pál közé állítja. Aquinói Szent Tamás győzelme című képén (Firenze, S. Maria Novella, Spanyol kápolna, 1365/70) lábánál Arius, Sabellius és Averroës, a legyőzött eretnekségek képviselői.
Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából
Olvasmány Aquinói Szent Tamás áldozópap rövid szentbeszédeiből
Miért kellett az Isten Fiának értünk szenvednie? Nagy szükség volt erre. Két okot is fel lehet hozni: először, hogy bűneinktől megváltson, másodszor, hogy saját példájával tanítson meg minket, miként kell élnünk.
Ami a megváltásunkat illeti, Krisztus szenvedése váltott meg bennünket attól, amit bűneinkért megérdemeltünk volna.
De nem kisebb jelentőségű az sem, amit példaadása jelent nekünk. Krisztus szenvedése ugyanis megújította egész életünket. Aki ugyanis tökéletes akar lenni, az vesse meg azt, amit Krisztus megvetett a kereszten, és vágyódjék arra, amire Krisztus vágyott. Mert minden erényre példát ad a kereszt.
Gondoljunk csak a szeretetben való példaadásra: Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért (Jn 15, 13). Ezt tette Krisztus a keresztfán. Ha tehát ő életét adta értünk, akkor semmi szenvedés nem lehet nehéz, amit őérte vállalunk.
Vagy gondoljunk a türelemben való példaadásra, erről szintén a kereszt tanúskodik kiváló módon. A türelem két szempontból is értékes: vagy úgy, hogy valaki súlyos szenvedéseket türelmesen visel el, vagy pedig úgy, hogy elfogadja azt is, amit el lehetne hárítani, de nem tér ki előle. Krisztus türelemmel viselte el a legnagyobb szenvedést is a keresztfán, mert amikor szenvedett, nem fenyegetőzött (1 Pét 2, 23); mint a juhot, úgy vitték feláldozni, és nem nyitotta szóra ajkát (vö. ApCsel 8, 32). Krisztus türelmes kitartása a kereszten csodálatraméltó! Mi tehát fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát. Emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal (Zsid 12, 2).
Ha az alázatosság példáját keresed: nézz a keresztre, mert Jézus, Isten létére, vállalta, hogy Poncius Pilátus elítélje, és meghaljon.
Ha az engedelmességre keresel példát, kövesd azt, aki engedelmes volt Atyjának mindhalálig: Ahogy egy embernek (azaz Ádámnak) engedetlensége miatt mindnyájan bűnössé váltak, ugyanúgy egynek engedelmességéért meg is igazultak (Róm 5, 19).
Ha a földiek megvetésére keresel példát, kövesd azt, aki a Királyok Királya és az Urak Ura (1 Tim 6, 15), akiben a bölcsesség és tudomány minden kincse rejlik (Kol 2, 3), de mégis eltűrte, hogy mezítelen legyen a kereszten, hogy kigúnyolják, leköpdössék, összeverjék, tövissel koronázzák, aztán ecettel és epével itassák.
Te se áhítozz hát díszes ruhákra és gazdagságra, hiszen elosztották maguk közt ruháimat (vö. Mt 27, 35). Ne törekedj arra, hogy tiszteljenek, hiszen ő gúnyt és verést szenvedett! Ne törekedj magas rangokra, hiszen tövisből koszorút fontak, és fejére tették (vö. Mk 15, 17). Ne törekedjél élvezetekre, hiszen szomjúságomban ecettel itattak (Zsolt 68, 22).
Könyörgés
Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted az életszentségre való buzgó törekvéssel és a szent tudomány szenvedélyes szeretetével. Kérünk, add segítségedet, hogy világosan megértsük tanítását, és híven kövessük jótetteinek példáját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
