Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Október 04. ASSISI SZENT FERENC

ASSISI SZENT FERENC

rendalapító 

 

A ferences rend megalapítója 1181/82-ben született az itáliai Assisiben. Atyja, Pietro Bernardone posztókereskedő a város  leggazdagabb embere volt, anyja a provance-i származású Pica asszony, Jánosnak keresztelt fiát Francescónak, 'kis franciának' becézte. Nem járt iskolába, latinul és franciául csak hibásan beszélt, és írni is nehezen tudott. Atyjától megtanulta a posztókereskedést, de tékozlóan bánt a pénzzel. A Perugia ellen viselt háborúban 1202 végén fogságba esett, s csak egy év múlva térhetett haza. Hosszas betegség döbbentette rá arra, milyen könnyelmű életet élt addig. „Magasabbrendű dolgokról” kezdett gondolkodni, de ez egyelőre csak annyit jelentett, hogy már nem kereskedő, hanem lovag akart lenni, s már nem a pénz, hanem a dicsőség és a hírnév vonzotta. 1204 nyarán vagy 1205 tavaszán csatlakozott egy sereghez, mely a kiskorú II. Frigyes jogaiért indult harcba. Spoletóban álmot látott, s ennek hatására föladta lovagi törekvéseit. Visszatért Assisiba, s gyakran látták a város előtti leprás-házban, ahol ellátta a legalantasabb szolgálatokat is. Életmódját lényegesen megváltoztatta: a csendet kereste, hogy imádkozzék; Rómába zarándokolt, belső sugallatokhoz kezdett igazodni. 1205 őszén a San Damiano-kápolnában háromszor hallotta a feszületről Krisztus szavát: „Ferenc, menj, s állítsd helyre Egyházamat, mely, mint látod, romokban van!” Megtérése után eleinte bolondnak nézték, de komoly vallásossága hamar eloszlatta ezt a véleményt. 1206-ban apja elkeseredésében följelentést tett „megtévedt” fia ellen, hogy visszaperelje tőle a pénzét. Először a városi tanácshoz, majd a püspökhöz fordult. A nyilvános tárgyalás meghökkentő módon zárult: Ferenc ruha nélkül állt ott, mert a püspök lába elé letette atyjától kapott ruháját, erszényét és így kiáltott: „Halljátok mindnyájan! Örömmel adom vissza atyámnak azt, ami az övé, nemcsak a pénzét, hanem a ruhákat is. Mostantól fogva nem azt akarom mondani: »Atyám, Bernardone«, hanem azt mondom: »Miatyánk, ki vagy a mennyekben!«” Elhagyta a várost és helyreállította a környék összedűlőfélben lévő templomait és kápolnáit. Felcsapott vásári énekesnek, s amikor az emberek köréje gyűltek, építőkövet koldult tőlük. 1209-ben Szent Mátyás apostol ünnepén a Porciunkula-kápolnába vett részt misén, amikor hallotta az evangéliumot, mely arról szólt, hogy Jézus elküldte a Tizenkettőt és meghatározta életformájukat: ne vigyenek magukkal sem pénzt, sem tarisznyát; ne legyen két ruhájuk, se sarujuk, még botjuk sem (Lk 9,3-5). Úgy érezte, hogy ez személy szerint neki szól és azonnal szó szerint elkezdte megvalósítani a hallottakat: mezítláb, kötéllel a derekán, szürkésbarna „ruhában” vándorolt a vidéken, és prédikált, gyógyított, halottat támasztott fel, és ördögöket űzött. Eredetisége és hite ellenállhatatlan erővel vonzotta az embereket. Hamarosan mások is, összesen 11-en csatlakoztak hozzá. Ferenc egy évig oktatta őket, majd kettesével elindultak prédikálni. Evangéliumi részletekből összeállított életformuláját, ősreguláját III. Ince pápa 1209/10. Rómában szóban jóváhagyta. Ezzel megszületett az Ordo Fratrum Minorum, a kisebb testvérek rendje, akik igen szigorú életmódot folytattak, gyakran nélkülözték a legszükségesebb dolgokat is, csúfolták és bántalmazták, s leginkább saját rokonságuk üldözte őket. De az „assisi bűnbánók” végtelen türelme fölkeltette az emberek figyelmét. Száma bámulatos gyorsasággal gyarapodott, néhány év múlva a pünkösdi káptalanra már 5000 testvér gyűlt össze. 1209-24 között Ferenc apostoli utak sorát járta be, és mindenkinek hirdette a béke és a jóság, a pax et bonum evangéliumát. Szent Klára beöltöztetésével a Porciunkula-kápolnában elindította a klarisszák rendjét. A pogányok közti misszió és vértanúság vágyától indítva 1212/13-ban Palesztinába, 1213/14-ban Spanyolországba és Marokkóba indult, de egy vihar, ill. betegség mindkét alkalommal visszafordította. 1216-ban Perugiában III. Honorius pápától megkapta a Porciunkula-búcsú kiváltságát. 1217-től a testvéreket kezdte nyugati misszióba küldeni. Közülük öten 1220-ban a rend első vértanúi lettek Marokkóban. 1219/20-ban a Szentföldre ment, de az iszlámot nem karddal, hanem prédikációval akarta megtéríteni. 1219 őszén Damiette közelében találkozott a szultánnal és prédikált neki, aki megcsodálta a rendkívüli embert. Visszatérve Assisibe részletesebben kidolgozta a a regulát, melyet a pápa Solet annuere bullájával 1223-ban hagyott jóvá. A Porciunkula-kápolna mellett alakult ki a rend anyakolostora, ahová később évente káptalanra gyűltek össze. A kápolna körül gallyakból építették meg kunyhóikat. Mindenütt az igazi szegénység uralkodott, a szegénységet annyira fontosnak tartotta, hogy úgy tekintette, mint „Krisztus menyasszonyát”. Feladatának tekintette, hogy testvéreivel együtt Jézus életét jelenítsék meg az emberek között. Bensőséges kapcsolat fűzte a természethez, de minden romantika nélkül. Baráti módon tudott szólni az állatokhoz, mintha az egész teremtés paradicsomi állapotából mutatott volna meg valamit. Ügyelt arra, hogy (ellentétben az albigensekkel és a katarokkal) megőrizze a hierarchiával a jó kapcsolatot. Meghagyta fiainak, hogy különösen tiszteljék a papságot. 1221-ben megalapította a Bűnbánók Harmadik Rendjét (Ferences Világi Rend). 1223 végén jóváhagyta a rend első teológiai iskolájának megnyitását Bolognában, s első tanárává Páduai Szent Antalt nevezte ki. 1223 karácsonyán Greccióban fölállította az első jászolt. 1224 nyarán, miután a rend vezetését átadta, betegen visszavonult az Alverna-hegyre. A Szent Kereszt felmagasztalásának napján, hajnalban kapta meg a stigmákat, látható formában elsőként az Egyház történetében. Testben megtörten érkezett vissza Assisibe. Súlyos gyomor- és májbántalmaktól szenvedett, a lábai megdagadtak. Éjszaka álmatlanul feküdt sárkunyhójában, vak volt és vérzett. a következő reggelen vidám lélekkel énekelte az Istent és a teremtést dicsérő Naphimnuszt. 1226. október 3-án megáldotta testvéreit, fölolvastatta Jézus búcsúbeszédét, és még egyszer átnyújtott a jelenlévőknek egy-egy falat kenyeret. Majd megkérte őket, hogy vetkőztessék le, és fektessék le a puszta földre; azt akarta, hogy a végső szegénység legyen a halotti ruhája. Énekelve adta vissza lelkét az Úrnak. 1228-ban IX. Gergely pápa szentté avatta.

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

A reggeli dicséret himnusza az imaórák liturgiájában

Ferenc fényárba öltözött

a többi égi szent között,

s mint nagy kiváltság részese

hordozza Krisztus zászlaját.

 

Apostolokkal osztja meg

szegénység bő jutalmait;

nehéz keresztjét hordta itt:

Krisztus-szövetség nagy jelét.

 

Lélekben mint hős vértanú

kereszttel járt az Úr után,

ezért most joggal trónol ő

a vértanúknak társaként.

 

Lemondás üdvös útjain

keresztet hordott szüntelen:

a hitvallóknak nem múló

dicsfényét méltán kapta meg.

 

Követte tűrő Mesterét

szűztisztaságban, hűen itt,

most tisztasága béreként

szüzek karában ünnepel.

 

Atyánk, Fiú s az égi Láng

Ferencnek látva sebeit

árassza ránk is általuk

fényét, mely éltet, boldogít. Ámen.

 

 

Olvasmány Assisi Szent Ferencnek az összes hívőhöz írt leveléből

Az örök Atya Szent Gábor főangyalt azzal az üzenettel küldte a Boldogságos Szent Szűzhöz, Máriához, hogy az ő fölséges, szent és dicsőséges Igéje leszáll majd a mennyből, és a Szűzanya méhében magára veszi gyarló emberi természetünket. Isten Igéje, bár végtelenül gazdag volt, mégis a szegénységet választotta a maga és Boldogságos Édesanyja számára. Szenvedése előtt megünnepelte tanítványaival együtt a Húsvétot. Azután pedig így imádkozott Atyjához: Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely (Mt 26, 39). 

De ugyanakkor a saját akaratát egészen az Atya akaratára bízta. Az Atya akarata pedig az volt, hogy áldott és dicsőséges szent Fia, ez a nekünk adott és értünk emberré lett Fia, tulajdon vére árán áldozatul adja oda magát értünk a kereszt oltárán. Nem saját magáért áldozta fel magát – hiszen minden általa lett –, hanem a mi bűneinkért adta oda áldozatul magát, példát hagyva nekünk, hogy nyomdokaiba lépjünk (vö. 1 Pét 2, 21). Azt is akarja, hogy általa mindnyájan elnyerjük az üdvösséget, és befogadjuk őt tiszta szívünk, tiszta lelkünk templomába. 

Milyen boldogok és áldottak azok, akik szeretik Urunkat, és úgy cselekszenek, ahogy Urunk meghagyta az evangéliumban: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből; embertársadat pedig, mint saját magadat (Mt 22, 37). Szeressük tehát Istent, és imádjuk őt tiszta szívvel, tiszta lélekkel, mert mindenekelőtt ezt óhajtja. Ezért mondja: Az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát (Jn 4, 23). Vagyis mindazoknak, akik őt imádják, lelkük benső hűségében kell imádniuk. Terjesszük is eléje dicsérő imádságainkat éjjel-nappal, és mondjuk: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy (Mt 6, 9), mert szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni (Lk 18, 1). 

Azonkívül igyekezzünk megteremni a bűnbánat méltó gyümölcseit (Mt 3, 8). Szeressük embertársainkat, mint saját magunkat! Legyen szeretetünk, legyünk alázatosak, adjunk alamizsnát, mert az lemossa a lélekről a bűnök szennyét. Az ember mindazt elveszíti, amit itthagy e világon. Csak a szeretetből végzett jó cselekedetei érdemét és kiosztott alamizsnáit viszi magával: ezekért kap majd az Úrtól jutalmat és méltó viszonzást. 

Ne akarjunk okosak és bölcsek lenni e világ szerint. Inkább legyünk egyszerűek, alázatosak és tiszták. Soha ne akarjunk mások fölé kerekedni, hanem inkább legyünk minden ember szolgája és alárendeltje Isten kedvéért. Mindazokon, akik így tesznek, és mindvégig állhatatosan kitartanak, megnyugszik az Úr Lelke, sőt bennük fog lakni, mint hajlékában. A mennyei Atya gyermekei lesznek, mert az ő tetteit teljesítik, így a mi Urunk, Jézus Krisztus jegyesei, testvérei, sőt anyja lesznek.

 

Könyörögés

Istenünk, te megadtad Assisi Szent Ferencnek, hogy a szegénységben és alázatosságban Krisztushoz váljék hasonlóvá. Tégy készségessé minket, hogy mi is az ő útján járva kövessük Fiadat, és örvendő szívvel veled egyesüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Naphimnusz

Ferenc e legnépszerűbb és legismertebb művének, “a Naptestvér énekének” keletkezését a Perugiai Legenda meséli el minden részletével együtt (43.44.51.100). Eszerint a Naphimnusz ujjongása Ferencben nem a sikerek csúcsán, a természet szemlélése közben, a lelkesedés tetőfokán született meg. Éppen ellenkezőleg, szinte a mélyponton. Megírásakor Ferencet szemfájása és egyéb betegségei kínozták, nem tudott aludni, viskójában egerek zavarták, lelkére sötétség nehezedett. 
Itt hirtelen megértette, mi vár rá az Úrnál. “Nekem tehát ezentúl nagyon kell örvendeznem betegségeimben és gyötrelmeimben, vigaszt kell találnom az Úrban, és mindig hálát kell adnom az Atyaistennek és egyszülött Fiának, Urunknak, Jézus Krisztusnak és a Szentléleknek a nekem juttatott nagy kegyelemért és áldásért, hogy tudniillik irgalmasságában engem, méltatlan kis szolgáját, még mint testben élő embert kegyes volt országáról biztosítani. Ezért az Úr dicséretére, a mi vigasztalásunkra és szomszédaink épülésére új dicsőítő éneket akarok szerezni az Úr teremtményeiről, melyeket nap mint nap használunk, és amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi nem súlyosan vét Teremtője ellen. Naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék.” 
Az utolsó két strófa kivételével 1225 áprilisában született. Az olasz irodalom umbriai dialektusban írt egyik első emléke ez, csak két régebbi szövegemlékről tudunk. A fordítót ezért szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a per szó fordítása: Áldott légy, Uram, minden alkotásod-ért –által.

 

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,

Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás,

És minden áldás.

Minden egyedül téged illet, Fölség,

És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,

Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,

Aki a nappalt adja

és aki reánk deríti a te világosságod.

És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:

A te képed, Fölséges.

Áldjon, Uram téged Hold nénénk

és minden csillaga az égnek;

Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drága szépnek!

Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,

Levegő, felhő, jó és rút idő,

kik által élteted minden te alkotásodat.

Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,

oly nagyon hasznos ő,

oly drága, tiszta és alázatos.

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;

Vele gyújtasz világot éjszakán.

És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,

Ki minket hord és enni ad.

És mindennemű gyümölcsöt terem,

füveket és színes virágokat.

Áldjon, Uram téged minden ember,

ki szerelmedért másnak megbocsát.

És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.

Boldogok, kik tűrnek békességgel,

Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

Áldjon, Uram, nővérünk, a testi halál,

Aki elől élő ember el nem futhat.

Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,

És boldogok, akik magukat megadták

te szent akaratodnak,

Második halál nem fog fájni azoknak.

Dicsérjétek Uramat és áldjátok,

És mondjatok hálát neki,

és nagy alázatosan szolgáljátok.

 

P. Tamás Alajos OFM: Szent Ferenc Himnusz

Assisi Szentje, szegények atyja!

Nyomodba tépünk, te nép barátja!

Viharban járunk, roskadoz a lábunk,

Második Krisztus, te légy a várunk!

Ha dől Isten háza, tartsd erős vállad,

Ha lankad a lelkünk, jöjj égő zsaráttal;

Benned remél, ím, téged vár

Az Egyház, a hon s a hű magyar nép.

 

Dalolva jártad az élet útját,

Tündöklő köntöst soha nem hordtál.

Napfényes lelked egekbe szárnyalt,

Ha hegedültél két száraz ággal.

Ha dől Isten háza, tartsd erős vállad!

Ha lankad a lelkünk, jöjj égő zsaráttal!

Benned remél, ím, téged vár

Az Egyház, a hon s a hű magyar nép.

Verna hegyéről szeráfként szállsz le,

farkasból bárány immár sok ember.

A halál nővért zsoltárral várod,

mindhárom rendre áldásod szálljon!

Ha dől Isten háza, tartsd erős vállad!

Ha lankad a lelkünk, jöjj égő zsaráttal!

Benned remél, ím téged vár

az egyház, a hon, s a hű magyar nép.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva