BOLDOG APOR VILMOS

püspök, vértanú

született: Segesvár, Nagy-Küküllő vármegye, 1892. február 29.

elhunyt: Győr, 1945. április 2.

A teológiát győri egyházmegyésként Innsbruckban végezte. 1915-ben Nagyváradon szentelték pappá, majd Gyulán káplán, 1917-től a váradi szeminárium prefektusa és tanára, 1918-tól  Gyula plébánosa, 1929-ben csolti címzetes apát. 1941-ben győri püspökké nevezték ki. Félelmet nem ismerve pártfogolta az üldözötteket és az internáltakat, ismételten tiltakozott a zsidóüldözés ellen, beadványokkal fordult a nyilas vezetőséghez. Győr megkímélése érdekében közbenjárt a német hadvezetőségnél. 1945 nagyhetében mintegy 200 menekültről gondoskodott a püspöki vár pincéjében. Nagypénteken, amikor védelmükben föllépett, egy orosz katona lelőtte. A győri kármeliták templomában temették el, 1988-ban átvitték a székesegyházba. 1997-ben II. János Pál pápa avatta boldoggá.

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Boldog Apor Vilmos győri püspök haláláról

Nagypéntek volt az a nap, amelyen a világ Üdvözítője életét áldozta azokért, akikről előző napon így emlékezett meg főpapi imájában: Atyám,… tieid voltak és nekem adtad őket. … akiket nekem adtál, megőriztem azokat (Jn 17, 6 s köv.). És Nagypéntek volt az a nap, amelynek alkonyán az isteni Mester hűséges szolgája életét adta azokért, akiket a gondviselés ezekben a nehéz órákban reá bízott: Életét adta, de megőrizte azokat.

Erkölcsi bátorságát, különösen azokban az időkben mutatta meg, amikor sok ártatlannak igazságtalan és embertelen üldözését látta. Nem tekintve semmi kockázatot, védelmébe vette az üldözötteket. És ugyanezzel a bátorsággal áll ki Nagypénteken a rábízottak testi-lelki védelmében, amikor a halálát okozó lövések érték.

A test erőtlen, a lélek azonban erős (vö. Mt 26, 41). A válságos állapotban vergődő sebesült püspök mindvégig nyugodt, panasz nem hagyja el ajkát, lelkét már az istenközelség érzései ihletik, amikor a szentségeket felveszi.

Húsvét ünnepének utolsó órája is lepergett. Győr püspöke hazaindul az örökkévalóságba. Szavai már a végső búcsút vevő főpásztor fohászai:

„Még egyszer üdvözlöm a papjaimat. Köszönöm szerető ragaszkodásukat, és kérem, tartsanak meg emlékezetükben. Legyenek hűek az Egyházhoz, hirdessék bátran az Evangéliumot. Segítsék romjaiból felépíteni szerencsétlen magyar hazánkat. És vezessék vissza az igaz útra szegény félrevezetett népünket.

Istenem, Atyám, a te kezedbe ajánlom testemet, lelkemet! (Vö. Lk 23, 46) Jézus, Mária, Szent József, legyetek énvelem, most és halálom óráján! Jézus Szentséges Szíve, bízom benned!

Felajánlom összes szenvedésemet engesztelésül a saját bűneimért, de felajánlom papjaimért, az ország vezető embereiért és ellenségeimért. Kérem az Istent, ne tulajdonítsa nekik bűnül (vö. ApCsel 7, 60). Azt, amit elvakultságukban az Egyház ellen tesznek.

Felajánlom szenvedésemet az édes magyar hazáért és az egész világért.

Szent István, könyörögj, a szegény magyarokért!”

Az isteni Gondviselésnek úgy tetszett, hogy magához vegye a főpásztort és atyát, de ugyanakkor mindörökre híveinek adta, mint az önfeláldozás hősi példaképét. Ezt köszönjük meg a Háromszemélyű egy Istennek, aki csodálatos az ő műveiben, és akinek a neve legyen áldott mindörökké.

Könyörögés

Istenünk, te Boldog Apor Vilmos püspöknek megadtad, hogy életét feláldozza juhaiért. Közbenjárására add meg nekünk, hogy szent akaratodhoz mindig hűségesek legyünk, és testvéreink üdvösségén fáradhatatlanul munkálkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.