Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Május 07. BOLDOG GIZELLA

BOLDOG GIZELLA

királyné

született: Regensburg, 985.

elhunyt: Passau, 1065? május 7.

 

 

Szent István király felesége, Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő leánya. Regensburgi Szent Wolfgang nevelte. Szemlélődő hajlamú, mélyen vallásos lélek volt, kolostorba akart lépni. Szülei kívánságára lett 996-ban I. (Szent) István király felesége Scheyernben (Bajorország). Házasságukat leghatározottabban Gizella nagynénje, Gerberga apácafőnöknő ellenezte, aki nem tudta elfogadni, hogy unokahúgát kizárólag politikai okokból kiszolgáltassák egy „barbár” ország „barbár” uralkodójának. István azonban műveltségével, figyelmességével és őszinte viselkedésével eloszlatta aggályait. Új hazájában Gizella azon nagy európai uralkodónők egyike lett, akik sokat tettek a keresztény Nyugat megerősödéséért. Városa Veszprém lett (a veszprémi püspök ettől kezdve a mindenkori magyar királyné gyóntatóatyja, a koronázás alkalmával koronázó főpapja), ahol fölépítette a székesegyházat és apácazárdát alapított. Részt vett az esztergomi és a somlyóvásárhelyi zárda alapításában. Gyermekei közül Ágota (a Magyarországra menekült angol Edwin herceg felesége, Skóciai Szent Margit anyja) és Imre érte meg a felnőttkort, a másik három (nevük ismeretlen) kis korában elhunyt. István törvénye szerint a templomok miseruháit és más fölszerelési tárgyakat a királyi udvar volt köteles biztosítani. Ennek gondját a királyra Gizellára bízta, aki valóságos „paramentumgyárat” alapított Veszprémben. Munkatársnői magyar és bajor udvarhölgyei, valamint a veszprémi zárda apácái voltak. Maga is részt vett a munkában, nagyon szépen varrt és hímzett, a magyar koronázási palást Gizella munkája, de már a Koppány elleni csatához is készített két zászlót Istvánnak Szent György és Szent Márton képeivel. Ha egy-egy templomnak az öt liturgikus színben csak egy-egy rend öltözetet juttatott is, az is legalább 1500-2000 miseruha elkészítését jelenti. Utódainak, a magyar királynéknak, mutatván, hogy Gizella nyomdokában járnak, a koronázási szertartás alatt néhány varró és hímző öltést kellett a koronázási paláston végezniük háziasszonyi erényeik bizonyítására.  Gizella sokszor elkísérte férjét ellenőrző útjaira is az országban. Fia, (Szent) Imre halála, 1031 után mindinkább visszavonult. Férje halála (1038) után a környezetétől (Péter és Aba Sámuel alatt) sok méltánytalanságot viselt el. Mivel testvére, Henrik császár halála (1024) óta a magyar-német kapcsolat elhidegült, szülőföldjéről sem számíthatott pártfogásra. Özvegysége alatt még bőkezűbben gyakorolta a jótékonyságot, mint azelőtt, ezért gondnokság alá helyezték, bevételeit lényegesen csökkentették, Veszprémben háziőrizetben tartották. Mint később Erzsébettől, tőle is beszámíthatatlanság ürügyével vették el javait. Péter fogságából azok a magyar rendek szabadították ki, akik Pétert elűzték, Aba Sámueléből azok a bajor lovagok, akik Pétert másodszor trónra segítették. 1042-ben Gizella visszatért Bajorországba, és a passaui Niederburg bencés kolostorban apáca lett, ahol 1045-ben apátnővé választották. Halála után itt temették el. A padlóba mélyített sír sírköve fölé 1420 körül gótikus síremléket emeltek.

 

Olvasmány VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának, s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmával írt

Ami a magyar népet leginkább megindította, és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

A hit, az Istennek ez a felbecsülhetetlen ajándéka természeténél fogva rendületlenül áll, mert Krisztusra, a sziklára épült az Egyház, vagyis azoknak a közössége, „akik Jézus Krisztusban az üdvösség szerzőjét és az egység és a béke alapját látják”. Hiszen már Szent Pál apostol figyelmeztet, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13, 8).

Valóban, a hit semmiképp sem minősíthető emberileg kigondolt rendszernek, egy letűnt szociális helyzet tükörképének: a hit a Szentlélek ajándéka, a szellem szabad hódolata, amellyel az ember nagylelkűen válaszol Istennek, s a hozzá intézett isteni sugallatnak engedelmeskedik; a hit az Istennel való kapcsolatunk természetfeletti bizonysága, amely a feltámadás és az örök élet reményéből él és cselekszik.

A hit, amely összeköt bennünket az örök Istennel, és a hívők közössége, az Egyház, nem egy távoli kornak ránk hagyott maradványa, hanem élő, lobogó, lüktető valóság. „Krisztus az egyetlen közvetítő ugyanis Egyházát, a hit, a remény és a szeretet közösségét, látható szervezetnek alapította a földön, s azt szüntelenül fenntartja. Az Egyház, amely emberi és isteni elemekből tevődik össze, a keresztet és az Úr Krisztus halálát hirdeti, amíg az újra el nem jön.”

Amikor tehát a magyar katolikus Egyház történelmének évkönyveit lapozgatjátok, legyetek mélyen meggyőződve róla, hogy ezek a régi dicső emlékek nem tűntek el egyszer s mindenkorra, hanem új életre kelnek, s megújulnak a jelenben. Tartsátok tehát kitüntető kötelességteknek, hogy a múlt eseményeiről nemcsak emlékezzetek, hanem egyúttal tanúságot is tegyetek erről a régi és mégis mindig új hitről, és őseitek szent örökségét a maga tisztaságában és érintetlenségében adjátok át utódaitoknak.

Szilárd bizalommal fogjatok tehát munkába, és bízva Isten kegyelmében, kövessétek ezt a buzdítást: Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben (Zsid 13, 7).

Ti vagytok mintegy a láncszem, amely hazátokban a múltat összeköti a jövővel. Fontoljátok meg alaposan az ebből eredő kötelességteket Isten és az eljövendő századok előtt. Mint az Egyház és Krisztus titokzatos testének tagjai, az Igazság munkatársai (3 Jn 8) kell, hogy legyetek: a ti feladatotok ugyanis, hogy az evangélium igazsága hirdettessék. Azon kell lennetek, hogy Krisztus szava el ne fojttassék. Hiszen maga Pál apostol mondja: Hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? (Róm 10, 14)

Kitartó, nagy buzgalommal kérjétek tehát a gondviselő Istent, hogy támasszon köztetek apostoli hivatásokat, papokat, szerzeteseket, férfiakat és nőket, világi apostolokat, szent szolgákat az Egyháznak, hűséges tanítványokat az isteni Mesternek, nagylelkű, serény, önzetlen szolgálókat Istennek és népének.

Titeket pedig, kedves hívek, kiváltképpen kérünk, hogy pótoljátok azt, amit paptestvéreitek elvégezni nem tudnak, legyetek azon, hogy otthonotokban, családjaitokban, az emberek között, akikkel érintkeztek, az evangélium világossága soha el ne homályosodjék. Az ilyen tanúságtétel néha bátor helytállást kíván, nehézségekkel jár, önmagatokról és érdekeitekről való lemondásra kötelez: de mindezekért bőséges lesz a jutalmatok az Úr Krisztus ígérete szerint: Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt (Lk 12, 8).

Legyetek meggyőződve arról, hogy nem vagytok egyedül, s a többiektől magatokra hagyatva, amikor fáradhatatlan munkával arra törekedtek, hogy az a hit, amely Szent István buzgó munkájának eredményeként rendkívüli módon megerősödött nemzetetekben, ne csak megmaradjon a maga érintetlenségében, hanem a mindennapi élet gyakorlatában új életerővel mintegy újra felvirágozzék, és új megnyilvánulási formákkal gyarapodjék a társadalom mai igényei szerint. Mint Krisztus titokzatos testének tagjai, legyetek meggyőződve róla, hogy ti annak az Egyháznak vagytok gyermekei, amely szerető lélekkel részt vesz minden egyes fiának aggodalmában, örömében és reményében.

 

Könyörgés

Urunk, Istenünk, te megtanítottad Boldog Gizellát, hogy már itt a földön országodat keresse, és az élet különféle útjain neked szolgáljon. Közbenjárására engedd, hogy hivatásunkban hűségesek maradjunk, és majd egykor beléphessünk a megígért országba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva