SZENT ÁGNES

szűz, vértanú

 

 

A 3-4. században élt. Legendája szerint 12 éves volt, amikor Róma prefektusának fia feleségül akarta venni. Ágnes már korábban szüzességi fogadalommal Krisztus jegyese lett, ezért elutasította a pogány ifjút, aki bosszúból följelentette.  Ágnest először nyilvánosházba hurcolták, majd máglyára ítélték, s amikor a tűz sem ártott neki, lefejezték. Halála után szentek társaságában megjelent szüleinek, és egy bárányt tartott az ölében. A Via Nomentana melletti katakombában temették el. Különleges tiszteletet érdemel gyermekfejjel tanúsított hűsége a szüzességben és a hitben. Neve a szentmise római kánonjába is bekerült. A jegyesek és a kertészek védőszentje. Rómában két temploma van. Mai tudásunk szerint Ágnes alakja a 6. század közepén Ravennában, a S. Apollinare Nuovo mozaikján szerepel először. A 14. századtól előkelő leányként ábrázolják. Attribútumai a bárány (lat. agnus, a nevére utal), hosszú haj, kard, korona, virágkorona, máglya. Magyarországon legendája az Érdy-kódexben és közápkori naptárakban már szerepel.

 

Olvasmány Szent Ambrus püspök beszédeiből

Szűznek van születésnapja; érintetlenségét kövessük! Vértanú mennyei születésnapja van, áldozatot ajánljunk fel! Szent Ágnes mennyei születésnapja van. A hagyomány szerint tizenkét éves korában jutott a vértanúságra. Annál szörnyűbb ez a kegyetlenség, amely még e zsenge kornak sem irgalmazott, de mennyivel nagyszerűbb a hit ereje, amely még ebben a korban is tanúságot tudott tenni!

Volt-e sebezhető hely azon a gyenge kis testen? Mégis volt mivel legyőznie azt a kardot, amely szinte alig tudta hol megsebezni. Az ő korabeli lányok még a szüleik egy görbe tekintetét sem igen tudják elviselni, még egy tűszúrástól is sírva fakadnak, mint valami sebesüléstől.

Ő még a véres kezű hóhérok között sem fél; mozdulatlan állja a csikorgó láncok nehéz rángatását; odatárja egész testét a dühöngő hóhér kardja elé. Még azt sem tudja, mi a halál, de már kész elfogadni. Amikor pedig máglyára hurcolják, a lángok között Krisztusnak nyújtja a kezét, és győzedelmes Urunk diadaljelével szenteli meg azt a szentségtelen oltárt. Hiába tették nyakát és két kezét vasbilincsbe, gyenge tagjait semmiképpen sem tudta összeszorítani.

Újfajta vértanúság? Büntető kínokra még gyönge, de a győzelemre már érett volt. Alig tudott harcolni, mégis könnyen érdemelte ki a győzelmi koszorút. Korára való tekintettel még semmi erényt sem várhattak tőle, mégis mestere lett a tökéletességnek. Soha még menyasszony nem ment úgy a menyegzős házba, amilyen vidáman és ünnepélyes léptekkel ő indult a kivégzés helyére. Fejét befont haja nem koszorúzta, de fel volt ékesítve Krisztus számára, nem ugyan virágokkal, hanem erényeivel.

Mindenki sírt körülötte, csak az ő szeme volt száraz. Mindenki csodálta, hogy életét, amelyből még alig élvezett valamit, olyan könnyen áldozta fel, mint aki már mindent élvezett. Mindenki bámult, hogy már az Isten mellett tanúskodhatott, pedig koránál fogva még szava sem lehetett volna a bíróság előtt. Végül is elérte, hogy Isten ügyében hittek a szavának, pedig ember ügyében még nem hittek volna neki. Mert ami a termeszét erejét meghaladja, az a természet Alkotójától van.

Hogyan ijesztgette a hóhér, hátha megrémül! Hogyan igyekezett kedveskedéssel rábeszélni, milyen ajánlatokat tett, hogy még férjhez mehet! De ő így felelt: „Már az is méltánytalanság a Jegyessel szemben, ha más jövendőbelire várunk. Azé leszek, aki már előbb engem választott. Mire vársz, hóhér? Hadd pusztuljon ez a test, ha olyan szemeknek is tetszhet, amelyeknek én nem akarom.” Odaállt, imádkozott, és lehajtotta fejét.

Csak láttad volna, hogyan remegett a hóhér, mintha ő lett volna az áldozat! Reszketett a keze, és belesápadt az arca annak a másik életnek az elvesztésébe, pedig ez a leány nem féltette a saját életét. Látjátok, ebben az egy áldozatban két vértanúság van: a tisztaságé és a hité. Szűz maradt, és a vértanúságot is elnyerte.

 

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te ebben a világban a gyöngéket választod ki arra, hogy megszégyenítsd az erőseket. Segíts kegyelmeddel, hogy mi, akik Szent Ágnes szűz és vértanú égi születésnapját ünnepeljük, példáját követve állhatatosak maradjunk a hitben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva