SZENT JEROMOS

áldozópap, egyháztanító

született: Stridon, Dalmácia, 347 körül

elhunyt: Bethlehem, Palesztina, 419/420. szeptember 30.

 

 

Családi nevén Hieronimus Sophronius Eusebius a Szentírás latinra fordítója (Vulgata), a négy nagy nyugati egyházatya egyike. Szülei keresztények voltak. 354: került Rómába, ahol a híres grammatikusnál, Donatusnál tanult, elmélyedt Cicero s különösen Vergilius műveinek tanulmányozásában. Itt kötött barátságot Rufinusszal. Tanulótársai kalandos életét élte, nem vetette meg a nagyváros által kínált szórakozási lehetőségeket sem, de számára Róma mindig a vértanúk városa maradt, rendszeresen látogatta a katakombákat is. 366-ban tanulmányainak befejezése után keresztelte meg Liberius pápa. Rómából Galliába ment, ahol csatlakozott egy szerzetesközösséghez. Visszatérve Aquileiában Chromatius papi közösségének tagja. Ekkor kezdett foglalkozni a Szentírással, s ez indította arra, hogy fölkeresse a pusztai kolostorokat keleten. Könyvtárát mindig, mindenhová magával vitte. Hosszabb időt kellett töltenie Antiochiában, mert 373-74-ben súlyosan megbetegedett. Hallgatta Laodikeai Apollinaris előadásait, elmélyítette görrög nyelvi ismereteit. Antiochiából a pusztába, szír szerzetesek közé ment. A Szentírás mellett a latin és görög klasszikusokat olvasta. Mint kortársai,  ő is durvának, faragatlannak érezte a próféták nyelvét. Egy álomlátás figyelmeztette tévedésére: azt álmodta, hogy ítélőszék elé került, ahol megkérdezték, mi a vallása, s válaszára: „keresztény vagyok”, a bíró azt felelte: „hazudsz, mert nem keresztény vagy, hanem ciceroniánus, mert ahol a kincsed, ott a szíved is”. Ez után Héberül kezdett tanulni. Életrajzokat írt, melyek a remeteéletmód dicsőítései, átszőve személyes megfigyeléseivel, tapasztalataival. Az antiochiai szakadás megosztotta a remetéket is. 378-ban visszament AntiochiábaDamasus pápa ekkoriban ismerte el Antiochia püspökének Paolinoszt, aki 379-ben Jeromost pappá szentelte. 380-81-ben Konstantinápolyban Nazianszoszi Szent Gergely beszédeit hallgatva fordult figyelme Órigenész írásai felé. 382-ben a római szinodusra kísérte Paolinoszt, ahol Damasus pápa fölfigyelt rá és maga mellé vette, s megbízta az evangéliumok latin fordításának javításával, majd az egész Szentírás szövegrevíziójával. Jeromos húsz éves munkájának eredménye a Vulgata. Damasus pápa mellett titkári teendőket látott el. Keresett lelki vezető volt, akinek tanácsait előkelő római hölgyek, Szent Paula, Marcella, Eustochium kérték ki. Kíméletlen éllel nyilatkozott az elvilágiasodott római papságról, mely hamarosan szembefordult vele, már csak azért is, mert a papság megszokta a Szentírás régi szövegeit, s idegenkedett az újtól. Jeromos heves és szókimondó természetű volt, ami nem segített a konfliktusok oldásában. Elterjedt, hogy Damasus pápa utóda lesz, s megszólták az előkelő hölgyekhez fűződő kapcsolatai miatt is. Amikor Paula leánya, Bresilla egész fiatalon meghalt, őt hibáztatták, hogy halálra böjtöltette. Mindezek a vádak Damasus pápa váratlan halála után nagyon megnehezítették helyzetét. Az utód, Siricius pápa nem állt ki mellette, ezért testvérével, Paulinianusszal Palesztinába indult, s Betlehemben telepedett le. Kolostort építtetett, s nemsokára utána mentek római ismerősei. Paula vagyonából három kolostor épült nők számára, akiket Jeromos megtanított a kéziratok másolására. 391-406 között fordította le az Ószövetséget a héber szöveg alapján. A fordításra az ösztönözte, hogy az Ószövetség görög fordításának (mely a már létező lat. fordítások alapjául szolgált) megbízhatóságát kétségbe vonták a zsidókra vonatkozó vitás kérdésekkrel kapcsolatban. A deuterokanonikus könyvek közül (melyeket ő apokrif iratoknak tartott) csak Tóbiás és Judit könyveit fordította le. Eszter és Dániel könyveeinek azon részeit, melyek a héber szövegben nem voltak meg, a LXX alapján vagy Theodotion fordítása szerint ültette át latinra. A kortársak ugyan idegenkedve szemlélték fordítói buzgóságát, nem értették a héberből való fordítás jelentőségét, mert a zsidóság és kereszténység közötti polémiának már nem volt akkora fontossága, mint az első két században. Az általa javított és fordított szentírási szövegek mégis elterjedtek, s Nagy Szent Gergely pápa korában nyugaton már mindenütt ezeket használták. Egyedül a héber szöveg alapján készített zsoltárfordítás (Psalterium juxta hebraeos) jelentett kivételt, mely feledésbe merült. Az általa javított szentírási szöveget a 13. századtól kezdve nevezték Vulgatának, 'elterjedtnek'.

 

Nagyon gyorsan dolgozott, szinte az egész világgal levelezett, tanácsokat adott, vitatkozott, fenyegetett, vigasztalt. 392-ben írta meg De viris illustribus ('Kiváló férfiakról') című munkáját. 390 vagy 392-ben Szalamiszi Epiphaniosz Órigenész ellen prédikált Jeruzsálemben. Hatására Jeromos elfordult Órigenésztől, és szakított barátjával, Rufinusszal is. Utolsó éveiben látása megromlott, félig vakon diktálta leveleit. Eltemette Paulát, Marcellát. Róma eleste (410) nagyon megviselte, 410/412: Rufinushoz hasonlóan menekülnie kellett a szaracénok elől. A pelagiánusok ellen viszont sikeresen lépett föl. Utolsó levelét Ágostonnak írta, mindenről lemondva, a halál gondolatával.

Számos munkát fordított görögből latinra, főleg Órigenésztől, Didümosztól valamint Pakhomiosz, Theodorosz, Orsziesziosz szerzetesreguláit és levelezésüket. - Szívesen fordított lexikális jellegű műveket: lefordította Caesareai Euszebiosz Khronikonját, Euszébiosz Onomasztikonját. Liber de nominibus hebraicis címmel görögül írt bibliai helységnévtár-fordítást is készített.

Kommentárokat írt is az egyes szentírási könyvekhez. A Szentírás héber szövegével kapcsolatos nehézségeket a Kérdések című munkájában foglalta össze. Nyelvi tudását figyelembe véve nem alaptalanul volt meggyőződve arról, hogy kortársai közül senki sem ért úgy a Szentíráshoz, mint ő.

Minden tévtanításnak elszánt ellensége volt. 379-ben Párbeszéd a luciferianusok és az ortodoxok között című munkájában Lucifer calarisi püspök párthíveinek fölfogását támadta, akik az ariánusok által kiszolgáltatott keresztséget érvénytelennek tartották. Szűz Mária örök szüzességét védte Helvidius ellen című írásában. Közzétett egy polemikus írást Vigilantius ellen is, aki elvetette a vértanúk és szentek ereklyéinek tiszteletét, a szerzetesek önkéntes szegénységét, a papi nőtlenséget. Az ún. órigenista vita során két írást adott ki János jeruzsálemi püspök, illetve Rufinus ellen. Az utóbbi címe szerint apológia (Apologia adversus libros Rufini), de valójában igen éles támadás egykori barátja ellen, teli heves kifakadásokkal. Megírta Remete Szent Pál, Malkhosz remete és Gázai Hilarius életét.

Dom Morin 1897-ben addig ismeretlen munkáit adta ki, 59 homíliáját a zsoltárokról, 10 homíliáját Szent Máté evangéliumáról. Ezt követően további 14 homília került elő, melyeket Jeromos szintén a zsoltárokról tartott; ezeket nem ő, hanem hallgatósága jegyezte le. Igazi műfaja, melyben műveltsége és latinsága teljesen érvényesülhetett, a levél volt. Epistolariuma 150 levelet tartalmaz.

Ha írásaiban valamit bizonyítani akart, mindig pozitív tényekre, adatokra hivatkozott, a Szentírásra, a hagyományra, a liturgiára, a keresztény gyakorlatra. Elsősorban moralista volt, nem elméleti teológus. Elvileg nagyon szigorú, de a gyakorlatban elnéző volt, aki abban a pillanatban nagy megértést tanúsított, mihelyt valaki személyesen fordult hozzá tanácsért: ilyenkor megszelídült, tapintatos és érzékeny lelkivezetővé változott. A reneszánsz humanistái példaképüknek tekintették, műveinek első nyomtatott kiadását Rotterdami Erasmus gondozta. Lelkiségéből született közösségek: jeromosremetékjeromosrendiekhieronimiták. Attribútumai: oroszlán, feszület és koponya, galamb, bíborosi kalap. Leginkább a négy nyugati egyházatya között ábrázolták, de bűnbánó remeteként is látható, szinte mindig idős korban. Sírja a 7. század óta Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában van. Római temploma az illírek Szent Jeromos temploma. Védőszentjüknek tekintik a tanárok és tanulók. Segítségül hívják látásgyengülés esetén.

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Himnusz

Csendüljön ajkunkon ünnepi énekünk,

áldjuk Szent Jeromost, mint fénylő csillagot,

bátor és szigorú élete, bölcs tana

fénnyel tölti a lelkeket.

 

Hol dogmák, nagy igék mennyei titkait

mélyülten keresi, s tárja fel ékesen,

hol ellenfeleket ostoroz oktatón,

visszaverve a tévedést.

 

Mennyből jött iratok zöld, üde kertjeit

szorgosan, tüzesen műveli, öntözi,

s hozván szent kegyelem drága gyümölcseit:

gazdag asztala vár reánk.

 

Mindig vágyva magány, csend csodakincseit,

virraszt éveket ott, hol született Urunk,

testét megtöri, hogy élete áldozat, Úrnak szánt

adomány legyen.

 

Érte népeidet áldd meg, Urunk, Atyánk,

adjon ő meleget, biztos irányt, utat,

hogy majd szüntelenül zengjen a háladal

néked, végtelen Istenünk! Ámen.

 

 

Olvasmány Szent Jeromos áldozópapnak Izajás próféta könyvéhez írt magyarázatainak előszavából

Teljesítem kötelességemet Krisztus parancsainak engedelmeskedve, ahogyan ő mondja: Vizsgáljátok az írásokat (Jn 5, 39), és: Keressetek, és találtok (Mt 7, 7), nehogy azt kelljen hallanom, amit a zsidóknak mondott: Tévedtek, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem az Isten hatalmát (Mt 22, 29). Ha ugyanis Pál apostol szerint Krisztus az Isten ereje és Isten bölcsessége, és aki nem ismeri az írásokat, az nem ismeri Isten erejét és bölcsességét sem, akkor, aki nem ismeri az írásokat, az Krisztust sem ismeri. 

Ezért azt a családatyát szeretném utánozni, aki kincseiből újat és régit hoz elő; meg azt a menyasszonyt, aki az Énekek énekében így beszél: Gyümölcsöt, frisset és régit is tettem el neked, kedvesem (vö. Én 7, 13). Úgy akarom tehát Izajást magyarázni, hogy őt ne csak mint prófétát, hanem mint evangélistát és apostolt is bemutassam, ő ugyanis így nyilatkozik magáról és a többi evangélistáról: Milyen szép annak lába, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet (Iz 52, 7). Isten is úgy hívja meg őt, mint egy apostolt, ezzel a kérdéssel: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Mire a próféta így válaszolt: Itt vagyok, engem küldj el! (Vö. Iz 6, 8) 

De senki se higgye, hogy csak néhány rövid szóval szeretném kifejteni ennek a szentírási könyvnek gazdag tartalmát. Hiszen ez a könyv Urunk életének minden titkát magába foglalja. E könyvben benne van a Szűztől született Emmánuel, benne van a csodás tettek és jelek szerzője, benne, hogy meghalt, és eltemették, de a halálból feltámadt, és hirdeti, hogy minden nemzet Üdvözítője lesz. És mit mondjak arról a nagyszerű tanításról, amit a fizikai és erkölcsi rendről meg az elmélyedt gondolkodás művészetéről ad elénk ez a könyv? Mindaz, amit a Szentírás tartalmaz, mindaz, amit emberi nyelv kifejezni képes, és a halandó értelem felfoghat, mind megtalálható ebben a könyvben. E könyv mélységes titkairól maga a szerzője tanúskodik: Ezeknek a dolgoknak a látomása olyan számotokra, mint egy lepecsételt könyvnek a tartalma, amelyet ha odaadnak valakinek, aki tud olvasni, s azt mondják neki: „Olvasd”, azt feleli: „Nem tudom, mert le van pecsételve”. Ha meg olvasni nem tudónak adják a könyvet, s azt mondják neki: „Olvasd”, akkor az így felel: „Nem ismerem a betűket” (Iz 29, 11). 

De ha valakinek ez kevés lenne, hallgassa meg Szent Pált, aki ezt írja: A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg. Ha egy másik jelenlevő kap kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el (1 Kor 14, 29). De hogy tudnánk elhallgatni, amikor egyedül a próféták szájával beszélő Szentlélektől függ, hogy hallgassanak-e vagy beszéljenek? Ha tehát a próféták megértették, amit hirdettek, akkor szavuk tele van bölcsességgel és okossággal. Fülükhöz nem hangok rezgése ért el, hanem magának Istennek szava szólalt meg a próféták lelkében. Egy másik próféta így tanúskodik erről: Az angyal, aki bennem szólt (vö. Zak 1, 9); és Szívből kiáltjuk: Abba, Atyánk (Gal 4, 6); továbbá: Hadd hallom, mit hirdet bennem az Úr, a mi Istenünk (vö. Zsolt 84, 9).

 

Könyörgés

Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Sík Sándor: Jeromos a barlangban

A zordon és királyi Betlehemnek

Sziklái közt, melyek szívükben őrzik

Az angyalének békés dallamát

S a Napkeleti Csillag biztatását,

Hol egykor tán az énekes Király

Talált a kóbor éji vad elől

Menedéket a nyájnak és a dalnak,

Hideg barlangja mélyén egymagában

Viharhullámok verte homlokával

Álmatlan égő óriás szemekkel

Nagy álla csontja öklén - ült az agg.

Sarutlan szikkadt lábai előtt

A meghitt társ, az oroszlán hevert,

A mély sarokban elhajítva, rúgva

Nagy életének únt emlékei:

A bíboroskalap és Cicero

Gyűröttre olvasott foszlányai.

Feje fölött kőrepedésbe szúrva

A szurkos fáklya fösvény lángja füstölt.

Előtte, nagy laposkő asztalán

A pulpitus és rajta a Tekercs:

A Törvény és a Látomás tekercse.

Ült, óriás, a végeérhetetlen éjszakában,

Szakállas kő a meztelen kövek közt,

Némán. De benn, bozontos melle mélyén

Egyre vonaglott, dörömbölt a szív,

A vérző Birodalom, az egész

Vonagló Földkerekség sebeit

Magában érző nagy római szív.

Ült, görnyedezve a vak éjszakában,

Az irtózatos látások alatt.

Mert látott, látott, mint elődei,

Kiket az angyal perzselt ajakon

Izzó szenével, hogy kiáltsanak

És hirdessék azt, ami eljövendő:

Lát, mint azok, de jaj nem a jövendőt:

Amit ő lát, az a véres jelen,

A vérözön, a bűnözön, a butaság,

A barom-ember iszonyú özönje,

Amelyre nincsen ígérve szivárvány

És nincsen bárka, nincsen Ararát:

A szőrös-bőrös barbár millióit,

A horda gótot és a csorda vandált,

Az Alarikokat, vérben s aranyban

Térdig gázolva Róma Fórumán,

A Capitolt, a Lateránt, a Sírt

Meggyalázottan, dőlten, elmerülten

És végig a világon, mindenütt

Ahol az emberarcú élet élt,

Ahol Ágoston írt és prédikált

És Ambrus és Paulinus énekelt,

Száll, egyre száll a csillagtalan éj.

Már itt is, Dávid városa körül,

A hős szűzek, az erős asszonyok,

A Paulák és Eustochiumok

Kolostorának romjai között,

Ahonnan kétszer kellett futnia

Éjnek évadján a lángok közül

Hurcolván a nehéz tekercseket,

Már itt is, itt is közeleg az éjfél.

S az éjszakában Isten házanépe,

A Titkos Test, megmocskolt, szaggatott

Kétfelé tépett Krisztus-köntösében!

Még éppenhogy feljött a föld alól,

Még éppencsak hogy összeszedte áldón

A mártírok győzelmes csontjait,

Még éppencsak hogy torkáról lerázta

A tintásujjú Hitehagyott markát,

Hogy kezdte már hirdetni a tetőkről,

Amit a Pünkösd nyelvei beszéltek:

Már jött a Tévely, jött a Szakadás,

Felállott Árius, az átkozott

És megtörülte szemét a világ,

Körülnézett s elirtózott magától,

Mert áriánus már s az ördögé.

Az ellenség, e Világ Fejedelme

Mely köztünk jár, mint üvöltő oroszlán

Egyre vadabb és egyre álnokabb.

A vértanúkat és a remetéket

Le nem bírhatta kínnal és halállal,

Sem ocsmány rémek fertelmes hadával:

Ragyog Nitria, Kalchis, Tébais,

Antal nevétől vinnyog a pokol.

Őt sem törhette meg, sem a pogány

Vergiliusok mézédes szavával,

Sem a sivatag sanyarával.

De most püspököket, császárokat

Hajlít igába, hogy tömegeket

Hajlítsanak igába, kárhozatba.

A Szék is! - jaj, hol van már Damasus,

Az igaz Főpap és igaz barát! –

Jaj, minden perc az utolsó lehet.

S a szennyes örvény torkába temethet

Görög szépséget, héber bölcsességet,

Római rendet, - mindent, amiért

Embernek lenni, élni érdemes.

A Könyvet és a könyvvé lett Igét,

Akár holnap magába nyelheti

A dicstelen sír, - és ezen a síron

Még kő se lesz, amit elhengerítsen

A szombatéj elűzött angyala.

Igen, tudom a nagy ígéretet:

"Ne féljetek, én veletek vagyok

Mindennap a világ végezetéig!" –

De hogy lehetsz velünk, Uram, ha mink,

Mink, keresztények nem vagyunk veled!

 

Elhallgatott. Nézett a súlyos éjbe

Egy miatyánknyit, azután megrázta

Hószín sörénnyel üstökös fejét,

Kezébe fogta íróvesszejét

S folytatta ott, ahol elhagyta tegnap.

Isten tolmácsa, írt és írni fog

Ma is, holnap is, és holnapután is

Isten öreg cselédje, hajnalig.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva