CLAVER SZENT PÉTER

jezsuita áldozópap

született: Verdú, Spanyolország 1580. június 25.

elhunyt: Cartagena, Kolumbia, 1654. szeptember 8.

Egyszerű, mélyen vallásos parasztcsaládból származott. Anyja halála (1593) után teológiai tanulmányait Pedro Jaime vichi püspöknél kezdte meg. A barcelonai egyetemen tanult, 1602. augusztus 7-én belépett a jezsuita rendbe, 1604 augusztusában tett fogadalmat. 1605-ben Mallorcán tanult tovább, s a palmai Montesión jezsuita kollégiumában tanúja volt Rodriguez Szent Alfonz, a rendház kapusa életszentségének. Visszatérve Barcelonában befejezte teológiai tanulmányait, majd 1610. április 15-én missziósként Nuevo Reino de Tierra Firmébe (Új-Granada, ma Kolumbia északi része) indult. Alonso de Sandovalnak, az Afrikából Cartagena kikötőjébe hurcolt néger rabszolgák első apostolának a munkatársa, 1622-ben annak halála után utóda. 1616-ban pappá szentelték. A jezsuita kollégium melletti kis cellában élt, és minden erejével a kikötőbe érkező, elcsigázott, sokszor beteg rabszolgákat szolgálta. 34 év alatt 30 ezernél több keresztséget szolgáltatott ki. 1620 körül megfogadta, hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz. Figyelemmel kísérte védencei sorsát, és gondoskodott hitoktatásuk folytatásáról. Törődött a foglyokkal és az inkvizíció foglyaival is, és különös figyelmet fordított az eretnekekre és az iszlám híveire. 1651-től betegségében önmagát és szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért. 1850-ben boldoggá, 1888-ban Alonso Rodriguezzel együtt szentté avatták.

Olvasmány Claver Szent Péter áldozópap leveleiből

Tegnap, 1627. május 30-án, Szentháromság vasárnapján egy igen nagy hajóval sok-sok néger érkezett, akiket Afrika folyóiból szedtek össze. Odamentünk és kosarakban birsalmát, citromot, édességeket és még sok minden mást vittünk nekik. Majd elmentünk lakóhelyükre. Mintha egy másik Guineába érkeztünk volna. Át kellett vergődnünk különböző csoportokon, amíg eljutottunk a betegekhez, akik rengetegen voltak, és nedves, sőt sáros földön feküdtek. Hogy túlságosan ne érje őket a nedvesség, földet hordtak össze, abba cserepeket és tégladarabokat tettek. Ilyen volt a fekvőhelyük, amely nemcsak emiatt volt nagyon kényelmetlen, hanem különösen azért, mert mezítelenek voltak, ruha nem védte testüket.

Letettük köpenyünket, és az árusoktól deszkákat hoztunk, szalmát tettünk rá, és így fekvőhelyet készítettünk nekik. Azután odavittük a betegeket. Két csoportba osztottuk őket: egyik csoporthoz a társam ment tolmáccsal, a másikhoz magam mentem. Két néger már kihűlőfélben volt, közelebb a halálhoz, mint az élethez, szinte érverésüket sem lehetett észlelni. Parazsat tettünk cserepekre, és a haldoklók közelébe helyeztük. Erre a parázsra illatszert szórtunk, amelyből két zacskóval is volt nálunk, és ezen alkalommal fel is használtuk. Ezután köpenyeinkkel betakartuk őket, nekik ugyanis nem volt takarójuk, és gazdájuktól is hiába kértünk. Úgy tűnt, hogy az illatos füsttől és a melegtől magukhoz tértek. Szemükben öröm csillant fel, mikor ránk néztek. Ilyen módon szólítottuk meg őket, nem annyira szóval, mint inkább azzal, amit értük tettünk. Úgy gondolták, azért hoztuk ide őket, hogy enni adjunk nekik. Minden másféle beszéd és megnyilatkozás teljesen haszontalan lett volna. Oda ültünk, majd letérdeltünk melléjük, arcukat és testüket borral mostuk meg, kedveskedésünkkel igyekeztünk mosolyra bírni őket. Olyan természetes emberi eszközöket használtunk fel tehát, amelyek a betegeket valahogy képesek örömre hangolni.

Ezután hozzákezdtünk, hogy kifejtsük előttük a keresztségről szóló tanítást, s annak a testre és a lélekre gyakorolt csodás hatásait. Midőn a kérdéseinkre adott válaszaikból úgy látszott, hogy mindezt megértették, áttértünk a részletesebb tanításra, tudniillik beszéltünk nekik az egy Istenről, aki kinek-kinek érdemei szerint ad jutalmat vagy büntetést, és egyéb más hitigazságokról. Kértük, hogy indítsanak bánatot, és mutassák ki, hogy elkövetett bűneiktől elfordulnak. Végül, amikor már úgy látszott, hogy eléggé felkészültek, kifejtettük nekik a Szentháromságnak, a megtestesülésnek és a szenvedésnek titkát. Szemük elé állítottuk a keresztre feszített Jézust, ahogyan a keresztelőkút felett le van festve, ahol Krisztus sebeiből patakokban csorog a vér, és az ő nyelvükön előimádkozva a bánatimát, segítettük őket, hogy felindítsák a tökéletes bánatot.

Könyörgés

Istenünk, te Claver Szent Pétert a rabszolgák szolgálatára hívtad, és erőt adtál neki arra, hogy csodálatos szeretettel és türelemmel segítségükre legyen. Közbenjárására add meg nekünk, hogy mindig azt keressük, ami kedves előtted, felebarátainkat pedig tettel és igazsággal szeressük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.