Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / KRISZTUS A MINDENSÉG KIRÁLYA

KRISZTUS
A MINDENSÉG KIRÁLYA

Krisztus Király vasárnapja

Az egyházi év utolsó vasárnapja

Krisztus királyi méltóságának a 20. századig nem volt külön ünnepe. XIII. Leó pápa az 1900-as jubileumi év alkalmából a 20. század királyának hirdette ki a Megváltót, ezzel előkészítette az ünnepet. Akkor világszerte mindenütt a legmagasabb hegyek ormán, illetve magaslatokon kereszteket és Krisztus-szobrokat állítottak föl a Megváltó emlékezetére, közöttük a híres Béke-Krisztus-szobrot az Andok egyik legmagasabb csúcsán.

Az I. világháború után XI. Pius pápa a niceai zsinat 1600. évfordulójánján, 1925-ben szentévet hirdetett, melynek mottója: „Krisztus békéje uralkodjék Krisztus országában!” A szentév végén, december 11-én rendelte el a pápa a Quas primas enciklikával Krisztus Király ünnepét.

Krisztus királyi méltóságának ünneplésével a népek, családok, személyek békéjének urát állította a hívek közé, hangsúlyozva, hogy Krisztus a megtestesüléssel és a megváltó halállal szerezte királyságát a világ üdvösségére. Az ünnepet 1969 óta az utolsó évközi vasárnapon üljük.

 

Krisztus Király 

Latinul: Christus Rex; Rex Regum Dominus dominantium

A mindenség Istentől fölkent uralkodója, akit János evangélista a látomásaiban látott: „Fehér lovon ül, hűségesnek és igaznak hívják. Igazságosan ítél és harcol. Szeme olyan, mint a lobogó tűz, a fején ékes korona. Neve föl van írva, de senki sem ismeri, csak Ő maga. Vértől ázott ruha van rajta, a neve: Isten Igéje. Az égi seregek fehér lovon kísérik, tiszta fehér patyolatba öltözve. Szájából éles kard tör elő, hogy lesújtson a nemzetekre (...) Öltözetén a csípő körül ez a név volt felírva: királyok Királya, uralkodók Ura.” (Jel 19,11-16).  Az Ószövetség Messiás-várásának lényeges része egy megváltó király várása. A messiási ígéretek ugyanis konkrét történelmi helyzetben hangzottak el és szorosan kötődtek Dávid házához. A királyság bevezetése, Saul és Dávid sorsa világosan mutatja, hogy Istennek határozott célja volt a monarchia kialakulásával Izraelben, ezt jelzi a Nátán-jövendölés és a Dáviddal kötött szövetség (2Sám 7. f.). A Zsoltáros arról beszél, hogy a Messiás-királynak kettős feladata lesz: meg fogja törni Isten ellenségének hatalmát, és igazságos, békés országban valósítja meg Isten uralmát (Zsolt 2; 72; 110). De a földi király képéből kiindulva a zsoltárok már olyan eszményi uralkodót ábrázolnak, akinek működése túllépi Izrael földi kereteit: életét Istentől kapja (Zsolt 2,7), a dávidi uralkodók sorában áll, de fölül is múlja őket, ezért Dávid dinasztiájának letűnését is túlélheti; mivel különleges kapcsolatban van Istennel és az emberekkel, az üdvösség reménye is hozzá kapcsolódik. Az Újszövetségben beteljesednek a jövendölések. Az angyali üdvözletkor Gábor főangyal a születendő Gyermek királyságáról összefoglalóan mondja: „Neki adja az Úr Isten az ő atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és országának nem lesz vége” (Lk 1,33). A napkeleti bölcsek a földkerekség királyának születését jelző csillagot látva indultak el és keresték Jeruzsálemben „a zsidók született királyát” (Mt 2,1-6). Heródes kérdésére, hogy hol születik a Krisztus, az írástudók Mikeást idézve Dávid városát, Betlehemet adják meg születési helyül (Mt 2,6). Nyilvános működése idején Jézus királyi méltóságát is elrejtette. Kitért az elől, hogy kir-lyá tegyék (Jn 6,15), de szenvedése előtt, virágvasárnap mint királyvonult be városába, Jeruzsálembe úgy, ahogy a próféta jövendölte: szamárcsikó hátán, szelíden és alázatosan (Mt 21,5; Jn 12,15). Amikor a főpapok Pilátus elé vitték, királyként állították oda, akit ők nem vallottak magukénak, mert „nekünk nincs királyunk, csak császárunk” (Jn 19,15). Pilátus meg is kérdezte Jézust: „Tehát király vagy te?”, és ő megvallotta: „Te mondod, hogy én király vagyok”, de kinyilatkoztatásként feltárta uralmának isteni lényegét: „Én arra születtem és azért jöttem e világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. És mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.” (Jn 18,37) A megostorozott Jézust Pilátus így mutatta meg a tömegnek: „Íme a királyotok!”, majd a halálos ítélet megindoklásául ezt íratta Jézus feje fölé keresztfeliratul: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya” (Jn 19,19)Golgotán ezzel csúfolták az arra járók a megfeszített Jézust: „Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és akkor hiszünk neki!” (Mt 17,42). Isten országának beteljesedéséről ismételten királyi példázatokat mondott Jézus, utalván a maga király voltára (Mt 18,23; 22,2), s az utolsó ítéletet dicsősége trónján királyként fogja tartani (Mt 25,34). A megcsúfolt és megostorozott Jézus a királynak járó bíborszínű palástot visel (Ecce homo), a föltámadott ~ palástja is ilyen színű.

 

Himnuszok és olvasmány az imaórák liturgiájában

A reggeli dicséret himnusza

A Fölséges képmása vagy, 

Fényből való Fény, Istenünk, 

dicsőség, Megváltónk, neked, 

áldás, királyi hódolat!

 

Szálló idők közponja, te, 

örök reményünk vagy nekünk, 

minden lelekre van jogod, 

s mi néked önként hódolunk.

 

A tiszta Szűz virága vagy, 

és minden nemzedék feje, 

a hegyről gördült sziklakő: 

betöltesz roppant földeket.

 

A zsarnoktól rég elnyomott 

és kárhozatra szánt sereg 

jármát levetve általad, 

immár a mennyre tart igényt.

 

Pap, mester és törvényhozó, 

ruhádon vérrel írt írás: ?

Királyoknak Királya ő, 

uralkodók közt legnagyobb!”

 

Atyának, Léleknek veled, 

örök dicsőség, Krisztusunk, 

ki megváltottál véreden 

és országodba felvezetsz. Ámen.

 

Az esti dicséret himnusza

A századoknak szent Ura, 

népek Királya, Krisztusunk, 

egyetlen Bíránk vagy nekünk, 

ítélsz elméket, szíveket.

 

A fényes égi kórusok téged 

hódolva áldanak, s mi velük 

valljuk, földiek: a mindenség 

Királya vagy!

 

Ó, békeszerző Krisztusunk, 

hajlíts meg minden lázadót, 

hozd vissza Egyházadba mind 

a szerteszéledt híveket!

 

A Fán ezért függsz véresen 

kitárva értünk két kezed, 

feltárod értünk lángoló, 

lándzsával átvert Szívedet.

 

Itt, oltárunknak asztalán 

ezért rejt értünk bor, kenyér, 

s általvert Szíved vére ad 

népednek üdvöt, életet.

 

Szép áldás néked, Jézusunk, 

mindent vezérlő Szeretet! 

Atyával, Lélekkel neked 

most és örökre tisztelet! Ámen.

 

Részlet Origenész áldozópapnak az „Imádság” című könyvecskéjéből

Isten országa Urunk és Üdvözítőnk mondása szerint nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van vagy amott (Lk 17, 21); hanem az Isten országa bennünk van, mert közel van hozzánk az ige: ajkunkon és szívünkben (vö. Róm 10, 8). Aki imádkozik azért, hogy jöjjön el Isten országa, az kétségtelenül helyesen teszi, ha azért imádkozik, hogy Isten országa benne megerősödjék, gyümölcsözzék és beteljesedjék. Hiszen a szentek mindegyikében Isten uralkodik, és minden szent engedelmeskedik Isten szellemi törvényeinek, aki szentjeiben lakik, mint jól kormányzott városban. Az ilyen tökéletes lélekben ott van az Atya, és az ilyenben az Atyával együtt uralkodik Krisztus, eme szavai szerint: Hozzá megyünk, és lakást veszünk nála (Jn 14, 23). 

Isten bennünk levő országa akkor fog folytonos előrehaladásunk révén betetőzéséhez eljutni, amikor beteljesedik az, amiről az Apostol szól: Krisztus — miután minden alája van már vetve — átadja az uralmat Istennek, az Atyának, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28). 

Ezért hát olyan szerető, ragaszkodó lélekkel, mint amilyen az Igében volt, mondjuk csak szüntelenül mennyei Atyánknak: Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! (Mt 6, 9-10). 

Isten országáról meg kell azt értenünk, hogy amiként ott nincs köze az igazságnak a gonoszsághoz, és nem fér össze a világosság a sötétséggel, és nem hozható össze Krisztus Beliállal (2 Kor 6, 14-15), úgy Isten országa sem állhat fenn a bűn országával együtt. 

Ha tehát azt akarjuk, hogy Isten uralkodjék bennünk, akkor semmi módon se uralkodjék a bűn a mi halandó testünkben (Róm 6, 12), hanem sanyargassuk tagjainkban azt, ami földies (Kol 3, 5), és hozzunk gyümölcsöt a Szentlélekben, hogy bennünk, mint valami lelki Paradicsomban, maga Isten járjon-keljen, s kizárólag Ő uralkodjék bennünk Fölkentjével, Krisztussal. Ő trónoljon bennünk annak a lelki erőnek dicsőségében, amelyet megkapni óhajtunk, s trónoljon addig, amíg bennünk levő valamennyi ellensége lábainak zsámolyává nem lesz (vö. Zsolt 109, 1); és meg nem szűnik bennünk az ő ellenségének minden uralma, hatalma és ereje. 

Már meg is valósulhat mindez mindegyikünkben, és az utolsó ellenség, a halál is (1 Kor 15, 26) megszűnhet, úgyhogy Krisztus bennünk mondhatja: Halál, hol a te fullánkod? Halál, hol a te győzelmed? (1 Kor 15, 55.) Már most megvalósulhat, hogy romlandó testünk elnyerje a szentséget és romolhatatlanságot, és hogy a halandó levetve a halált az Atya halhatatlanságába (1 Kor 15, 53) öltözzék, hogy a bennünk lévő Isten uralkodása révén az újjászületés és feltámadás javainak már most is örvendjünk.

 

Kocsis Imre: Krisztus király szolgálata?

Krisztus király ünnepe viszonylag új keletű - XI. Piusz pápa rendelte el 1925-ben -, ám az ünnep tartalma kezdettől fogva szerves része a hitletéteménynek. Jól tudjuk, hogy Jézus (bár a király címet nemigen használta) Isten királyi uralmának eljövetelét hirdette, s a legszorosabban kapcsolta azt saját személyéhez. Az első keresztények pedig ezzel a tömör, de igen sokat mondó formulával vallották meg hitüket: "Jézus Krisztus az Úr". Az a meggyőződés jut itt kifejezésre, hogy a keresztre feszített Názáreti Jézust Isten felmagasztalta, és a világmindenség Urává tette, "(ezért) Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban" (Fil 2,10). Az ősegyház ugyanakkor azt is hittel vallotta, hogy Krisztus uralma a történelem végén mindenki előtt nyilvánvalóvá válik majd, és azoknak is el kell ismerniük, akik most elutasítják (vö. Jel 1,7).

Krisztus királyságának ez a hármas dimenziója jól látható a szentmise olvasmányaiban. Ezékiel prófétának a jó pásztorról szóló jövendölése Jézus földi működésére vonatkoztatható. Jézus többek között azzal valósította meg Isten uralmát (az üdvösséget), hogy mindenkihez odafordult, és kiváltképpen az "elveszett bárányok" megkeresésével törekedett összegyűjteni Isten szétszóródott népét. Szent Pál apostol a szentleckében Krisztus jelenlegi egyetemes uralmát hangsúlyozza: "Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti." Az evangéliumban pedig Jézus királyságának végidőbeli kinyilvánulása kerül a figyelem középpontjába: a végső napon dicsőségesen visszatérő Emberfia minden embert számadásra szólít.

Az evangéliumi részletet az utolsó ítélet példabeszédszerű leírásának tekinthetjük. Nem a végső események forgatókönyve áll előttünk, hanem egy szemléletes elbeszélés, amelyben Jézusnak a szeretetről szóló tanítása az utolsó napon bekövetkező ítéletre hivatkozva nyer megfogalmazást. A szakasz tehát elsősorban nem informatív, hanem figyelmeztető és buzdító célzatú.

Az ítéletkor megvalósuló szétválasztással kapcsolatban Jézus a korabeli pásztorok gyakorlatára utal: az együtt legelő nyájból esténként különválasztották a juhokat és a kecskéket. (A görög szövegben, szó szerinti fordításban, juhok és kecskék elválasztásáról van szó.) Ennek oka az volt, hogy a kecskék éjjelente melegebb tartózkodási helyet igényeltek. Az sem mellékes szempont, hogy a juhok többnyire fehérek voltak, a kecskék ellenben sötétbarnák vagy feketék. Különválasztásuk ezért jól szemlélteti, hogy mi alapján történik majd az elkülönítés az ítélet napján.

A végítélet kimenetelét az irgalmasság cselekedeteinek megtétele, illetve elmulasztása fogja meghatározni. Jézus a felebaráti szeretet hat megnyilvánulását sorolja fel, ám a "listát" nem tekinthetjük kimerítőnek. A hangsúly az ínségben levő embertárs megsegítésén van. Bár a felsoroltak az irgalmasság testi cselekedeteihez tartoznak, nyilvánvalóan nemcsak "testiek", vagyis nem pusztán külső segítséget jelentenek. A betegek meglátogatásának és a börtönben levők felkeresésének kifejezetten a lelki támaszadás és vigasznyújtás a célja. De a többi cselekmény is csak őszinte belső együttérzés (irgalmas lelkület) által kap értelmet, és válik érdemszerzővé. Aki csupán azért ad alamizsnát, hogy a kéregetőt "lerázza" magáról, nem irgalmasságot gyakorol.

Magában a felsorolásban nincs semmi új, hiszen az itt említett jótettek az Ószövetségben és a korabeli zsidó iratokban is előfordulnak (vö. Iz 58,4-8; Tób 1,16-20). Az újdonság abban áll, hogy Jézus mint ítélőbíró minden jócselekedetet saját személyével hoz összefüggésbe: "Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, nekem tettétek!" Miként kell érteni ezt az azonosítást? Nem misztikus azonosságról van itt szó - mintha Jézus a szükséget szenvedő "köntösébe" öltözne -, de nem is merőben általános emberi szolidaritásról. A "legkisebb testvérrel" való azonosulás abból fakad, hogy az ítélő király egykoron "egyszerű" emberként élt a földön, és a bűnt kivéve minden gyengeségünket magára vette (Mt 8,17). A megtestesült Isten Fia a szó szoros értelmében testvérünk lett, és az irgalmas szeretet felülmúlhatatlan példáját adta. Követése ezért nem jelenthet mást, mint a testvériesség lelkületének elsajátítását és életre váltását.

A mai evangéliumi részlet nem hagy kétséget afelől: Krisztus király nemcsak hitvalló magasztalást kíván tőlünk, hanem azt is elvárja, hogy minden embertársunkban (főleg a rászorulókban) őt szolgáljuk. Hódolatunk akkor válik hitelessé, ha nem csupán dicsőítő szavainkkal valljuk őt életünk Urának, hanem életvitelünkkel is, amelyben azt tesszük alapelvnek, amely Jézus életének alapelve volt: az irgalmasságot.

 

Sík Sándor: Jézus Krisztus

Király, ki feltakart piros szíveddel állsz a vérző föld felett, 

Míg mélye még féligcsitult világrengések forradalmas émelyétől 

Embertelen görcsökben hánytorog, 

S lábad körül az összevissza tipratott világmezőn 

Véresre-rázott emberszív-rögök vonaglanak: 

Krisztus-Király, 

Egyetlen álló tiszta Csend a kábító hullámverésben, 

Egyetlen élő Fény az érthetetlen örvény éjjelében, 

Krisztus-Király, hozzád jövünk, 

A mélységből kiáltunk hozzád.

Hajolj le hozzánk, halld az emberszívek sápadt kórusát, 

Ezerszeres sirámmal vulkánlik feléd 

Emberbűn, emberőrület és embergyötrelem. 

Irgalmazz nekünk, Irgalom! 

Mi már magunknak irgalmazni nem tudunk.

Szív, egyetlen Kiraly, 

Fordíts meg minket és ömöld belénk 

Megváltó véred életzsongító tüzét.

Ki Úr vagy miriádnyi mérhetetlen nagyvilágokon, 

Építsd fel pártos szíveink kövéből 

Emberországod templomát.

Emeld fel, ó Király, a koszorús keresztet, 

S a kereszten az örök halmok óhaját, 

A mindenség rejtelmes Fókuszát, 

A minden-szív sugárzó Mágnesét, 

Amelyben egy titokba forrt 

A Végtelenség és a húsos ember, 

Gyémánt végzet és anyás irgalom, 

És mindöröktől minden szeretet.

Ó Szív, 

Királyi Szív, ki Úr vagy, 

és a mindenséget mozdulatlan mozgatod, 

És mégis egy vagy miközülünk, 

Testvér és kisded és jegyes, 

Meleg, piros bor s fehér, lágy kenyér; 

Ki most se nézed ráncba-vont homlok megett 

Ítélkező Király-bosszúval 

Halálba-táncos forgatag futásunk: 

De mint az édes anyaszem 

Simogató szigorral várja végig 

A tehetetlen gyerektoporzékolást, 

És korholása csókot ígér és büntetése is becéz: 

Úgy vársz reánk, úgy hívsz magadhoz, úgy ölelsz:

Öleld magadhoz ezt az őrült századot: 

A kisdedekért, akiket szeretsz, 

A Magvakért, melyek mozdulnak a mélyben 

S a rothadás csíráztató setét ölén 

Tisztább tavasznak pattogják ígéretét, 

Mert sejtjeikben napbanéző,

hozzád-húzó emberösztön énekel: 

Légy jó hozzájuk, keltető Nap, Ősmeleg! 

Hadd bontsa fel rózsás fejét az új kelet, 

Fagyott földünket hadd koszorúzza új kalász, 

Hadd hullámozza ég felé megint a föld 

Az ezredeknek ősdalát: 

A nagy Királynak, kinek minden él, 

A jó Királynak, kiből minden él, 

A Szív-Királynak, kiben minden él.

 

Az 1938. évi budapesti eukarisztikus kongresszus indulója

Győzelemről énekeljen

Napkelet és Napnyugat,

Millió szív összecsengjen,

Magasztalja az Urat!

Krisztus újra földre szállott,

Vándorlásunk társa lett;

Mert szerette a világot,

Kenyérszínbe rejtezett.

Krisztus, kenyér s bor színében,

Úr s Király a Föld felett :

Forrassz eggyé Békességben

Minden Népet s Nemzetet!

 

Egykor értünk testet öltött,

Kisgyermekként jött közénk;

A Keresztfán vére ömlött

Váltságunknak béreként.

Most az oltár Golgotáján

Újra itt a drága vér,

Áldozat az Isten Bárány,

Krisztus teste a kenyér.

Krisztus, kenyér s bor színében…

 

Zúgjon hát a hálaének,

Szálljon völgyön, tengeren:

A szeretet Istenének

Dicsősség és üdv legyen!

Az egész Föld legyen Oltár,

Virág rajta a szívünk,

Minden dalunk zengő zsoltár,

Tömjén illat a hitünk!

Krisztus, kenyér s bor színében…

 

István király árva népe,

Te is hajtsd meg homlokod,

Borulj térdre, szórd elébe

Minden gondod, bánatod!

A kereszt volt ezer éven

Reménységed oszlopa:

Most is Krisztus jele légyen

Jobb jövendőnek záloga:

Krisztus, kenyér s bor színében…

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva