LWANGA SZENT KÁROLY és TÁRSAI

Ugandai vértanúk

 

 

A francia misszionárius fehér atyák első csoportja 1879-ben érkezett Ugandába. Szívesen fogadták őket, de az arab kereskedők Mtesa királyt ellenük fordították, ezért három év múlva el kellett hagyniuk az országot. Mtesa utóda, a fiatal Mwanga király 1884-ben hívta vissza őket. A királyi udvarban voltak már keresztények, sőt egyik másik igen magas hivatalt viselt. Ilyen volt Mkasa József udvarmester és Kagwa András, a királyi testőrség parancsnoka, a király barátja. Ők ketten fölfedeztek egy összeesküvést, amelynek élén a legmagasabb hivatalt viselő Katikiro állt. A király tudomásul vette a vádat, de a bűnös halálbüntetését elengendte, sőt, meghagyta hivatalában, őpedig bosszút forralt ,,árulói'' ellen. Mkasa József példás keresztény életet élt, s már 1882-ben fölvette a keresztséget. Minden héten kiváltott a saját jövedelméből legalább egy rabszolgát, emellett hitoktatói munkát is végzett. Katikiro azonban egyre inkább a keresztények ellen hangolta a királyt, és elérte, hogy 1885. október 30-án királyi parancsra megöljék Hannington anglikán püspököt és vele együtt sok más keresztényt. Kémkedéssel vádolták őket. Ugyanezzel rágalmazta meg Mkasa Józsefet is a király előtt, aki hitt neki és szabad kezet adott felette. Katikiro elfogatta Józsefet, lefejeztette, majd elégette a holttestet. Subuggwao Dénest, a tizenhét éves apródot rajtakapták, hogy hitoktatást tart. Mivel nem tudták eltéríteni a hitétől, maga a király döfött lándzsát a torkába. Egész éjszakán át hagyták a vérében feküdni, majd másnap, 1885. május 25-én reggel lefejezték. Ugyanennek a napnak az estéjén a király kihirdette elhatározását: mindazokat, aki imádkoznak, megöleti. Számára az imádkozás olvasást jelentett, mert a keresztények könyvből imádkoztak. Így az ,,olvasók'' azonosak voltak a keresztényekkel. Lwanga Károly, az apródok vezetője azonnal fölismerte a helyzet komolyságát, és maga köré gyűjtötte imádságos virrasztásra azokat, akik hűségesek voltak a hitükhöz. Készültek a vértanúságra. A közöttük lévő négy katechument levizsgáztatták és azonnal megkeresztelték. Másnap reggel a király nagy bíróságot hívott össze; s az apródoknak sorban, egyenként jelentkezniük kellett. A király kihirdette: ,,Mindazok, akik nem imádkoznak, foglaljanak helyet itt mellettem, akik pedig imádkoznak, álljanak oda a fal mellé!'' Károly volt az első, aki kilépett a sorból, és odaállt a nádból font falhoz. Tizenöt társa követte. A hóhérok megkötözték és elvezették mindnyájukat. A börtönben kellett várakozniuk, míg útnak indították őket a hatvan kilométer távolságban kijelölt vesztőhelyre. A következő napon Katikiro megint a király elé járult, és bevádolta előtte a király barátját, Kagwa Andrást, hogy ő a pártütő keresztények vezére. A király kiszolgáltatta neki a barátját, akit halálra ítélték, lefejezték és elégették. Másnap a következő magas rangú keresztény került sorra: Murumba Mátyás, akit halálra ítéltek és kegyetlen módon végeztek vele. Eközben az apródokat kétnapos erőltetett meneteléssel a kivégzés helyére hajtották. Néhányat már útközben megöltek. Miután megérkeztek, további hat napot várakoztatták őket, mert nem készült el a vesztőhely. Június 3-án reggel kihozták a kunyhóból a foglyokat, és megkötözve sorba állították őket. Elsőként vezetőjüket, Lwanga Károlyt égették el elevenen. A többieket egymáshoz kötözték, és egy hatalmas máglyán elégették.  Jamari János-Mária nem sokkal később követte őket a vértanúságba. A huszonkét ugandai vértanút XV. Benedek pápa 1920-ban avatta boldoggá. XI. Pius pápa 1934-ben Lwanga Károlyt az Actio Catholica és az afrikai ifjúság védőszentjévé nyilvánította. VI. Pál pápa 1964. október 18-án, a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakán avatta szentté a vértanúkat.

 

Olvasmány VI. Pál pápának az ugandai vértanúk szentté avatásakor mondott szentbeszédéből

Ezek az afrikai vértanúk a Martyrológiumot, azaz a győztesek könyvét egy olyan új lappal gazdagítják, amelyen egyaránt szörnyű, véres és dicső események vannak feljegyezve. Egy egész lapot mondtam, amely egészen méltó módon csatlakozik az ősi Afrikának ama kiváló beszámolóihoz, amelyekről a jelen korban élő és bizonyos mértékben kishitű emberek talán úgy gondolták, hogy többé már nem is lesz azoknak a lapoknak méltó folytatása.

Mert ki is remélhette volna, hogy egy teljesen hasonló példaképet tudunk majd odaállítani azok mellé a lelkeket megrendítő akták mellé, amelyek beszámolnak a scili vértanúkról vagy a karthágói mártírokról és az uticai vértanúk tündöklő csapatáról, akikről megemlékezik Szent Ágoston és Prudentius is? Továbbá ki hitte volna, hogy az egyiptomi vértanúk mellé – akiknek fönséges dicséretét Aranyszájú Szent János írásaiban találjuk meg –, majd pedig a vandál üldözések vértanúi mellé napjainkban olyan újabb történetek sorakoznak oda, amelyekben semmivel sem kevesebb a bátor tanúságtétel, és amelyek semmivel sem kisebb dicsőségről számolnak be?

Ki gondolhatta volna, hogy az annyira közismert, dicső afrikai vértanú és hitvalló szentek, mint Ciprián, Felicitász és Perpétua, meg a nagy Ágoston mellé egykor majd odasorakoztatjuk Lwanga Károlyt, Mulumba Kalemba Mátyást – milyen drága nevek ezek nekünk – és az ő húsz társukat? És külön említésre méltók azok az anglikán egyházhoz tartozó keresztények is, akik szintén Krisztusért szenvedték el a halált.

Ezek az afrikai vértanúk mindenesetre egy új korszak megnyitói. De jaj, ne gondoljunk most vallásüldözésekre és vallási viszálykodásokra, hanem inkább egy keresztény és társadalmi megújhodásra.

Afrikát ugyanis megszentelte ezeknek a vértanúknak a vére, és velük egy új korszak kezdődött el. (Ó, bár adná Isten, hogy ők legyenek az utolsó vértanúi is, hiszen oly nagy és annyira értékes az ő áldozatuk!) Afrika most újjászületik, mint szabad és önrendelkezésű Afrika.

Az a gaztett, amelynek áldozatául estek, oly irtóztató és annyira jellegzetes volt, hogy már maga ez is nyilvánvalóvá teszi: mennyire szükséges, hogy ez az új nép erkölcsileg is teljesen átformálódjék, és a jövő nemzedékeinek egy egészen új lelki beállítottságot tudjon áthagyományozni. Az a gaztett mintegy elősegíti az átmenetet abból az egyszerű és műveletlen életformából, amelyben voltak ugyan bizonyos kiváló emberi értékek, de tele volt hibával és babonás gyengeséggel, és mintegy saját rabságában volt gúzsba kötve; elősegíti az átmenetet abba a kulturált életbe, amely már emelkedettebb emberi lelkületet és magasabb fokú szociális életformát követel meg.

 

Könyörgés

Istenünk, te a vértanúk kiömlő vérét keresztényeket termő magvetéssé tetted. Adj mindenkor bőséges aratást Egyházad szántóföldjén, amelyet Lwanga Szent Károly és társai vérük hullásával öntöztek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva