Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Szeptember 27. PÁLI SZENT VINCE

PÁLI SZENT VINCE

áldozópap, rendalapító 

született: Ranquine, Franciaország, 1581. április 24.

elhunyt: Párizs, 1660. szeptember 27.

 

 

Szülei szegény parasztok voltak, ezért egy jótevő vállalta tanulási költségeit, így Daxban és Toulouse-ban gimnáziumot és teológiát végzett. A perigeux-i püspök 1600. október 12-én Chateau l’Eveque-ben szentelte pappá. 1604-ben teológiai bakkalaureátust szerzett, pályázott egy plébániára, még Rómába is elment megszerzése érdekében, de valaki más kapta meg helyette a kívánt állást. Nagy szüksége lett volna valami javadalomra, mert nemcsak szegényen élt, hanem sok adóssága is volt. Ennek tulajdonítható, hogy 1605–07-ben két évre eltűnt, anélkül, hogy hitelezőit kielégítette volna. 1608-ban Párizsba ment. Minden reménye abban volt, hogy sikerül kapnia valami jövedelmező egyházi hivatalt, s végre megszabadulhat gyötrő anyagi gondjaitól. 1610-ben IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házikáplánja lett. Nem sokkal később elnyerte a saintes-i egyházmegyében lévő Saint Léonard-de-Chaumes-i ciszter apátság javadalmát. Megismerkedett Pierre de Bérulle-lel - aki hamarosan megalapította az oratoriánusok francia ágát - kinek irányítása alatt lassanként feladta földies céljait. Amikor lopással vádolták, hősies türelemmel viselte a megaláztatást, s ez az esemény adta az utolsó lökést teljes megtéréséhez. 1612-ben megkapta Párizs közelében Clichy plébániát. Kiváló lelkipásztornak bizonyult, apostoli buzgósággal egészen hívei szolgálatára szentelte magát. A következő év őszén azonban Bérulle kérésére nevelői állást vállalt Philippe-Emmanuel de Gondi gróf családjában, aki a királyi gályák parancsnoka volt. A Gondi család rövid idő alatt nagyon megkedvelte, 1617-ben mégis lemondott nevelői munkaköréről, és elvállalta a lyoni egyházmegyében lévő Chatillon-les-Dombes nevű plébánia vezetését. Itt alapította az első Szeretet-Testvérületet, amelynek feladata a szegény betegek gondozása lett. Majd ismét visszatért a Gondi családhoz, missziókat tartott, és a család birtokain lévő falvakban további Szeretet-Testvérületeket alapított. 1618 húsvétján kezdett el foglalkozni a gályarabokkal, és próbált könnyíteni kegyetlen sorsukon. 1619-ben kinevezték a gályarabok lelkipásztorává. Az Oltáriszentségről nevezett Társulattal karöltve meg tudta szervezni védencei anyagi és lelki támogatását. Egyre több városban alakultak általa kezdeményezett szegény- és beteggondozó Testvérületek, ő azonban fölismerte, hogy szorosabb kötelékben működő munkatársakra van szüksége, ha azt akarja, hogy a testvérületek valóban hatékonyak legyenek. A Gondi család 1625-ben jelentős összeget bocsátott rendelkezésére e célra, Gondi gróf maga pedig felesége halála után belépett az oratoriánusok közé. Közben megtalálta az első társakat, akik hozzá hasonlóan hajlandónak mutatkoztak a missziós tevékenységre. Először a Collége des Bons Enfants-ban, 1632-ben a Szent Lázár priorátusban volt az otthonuk, innen kapták a lazaristák nevet. 1643-ban külföldön is egymás után alakultak a házaik. Algírban, Tuniszban és Madagaszkárban is sikerült Vincének missziós állomásokat szerveznie. Ugyan ebben az évben alapította Marillac Szent Lujza segítségével a Szeretet Leányai társulatot. A Missziós Papok Kongregációja és a Szeretet Leányai megalapításával hatása igen széles körben terjedt, a harmincéves háború pedig számlálatlanul hozta az olyan szükséghelyzeteket, amelyekben csak a szeretet tudott segíteni. 1640-ben létrehozott egy újabb intézményt az árva gyermekek fölkarolására. Erre különösen nagy szükség volt, mert a sok hadiárva mellett Párizsban évente mintegy 400 gyermeket tettek ki az utcára. Emellett foglalkoztatták a nép és a papság lelki problémái is. A Szent Lázár priorátusban szentelési lelkigyakorlatokat tartott teológusoknak; szegény fiúkat tanítottak és taníttattak, hogy pappá lehessenek. A számtalan papjelölt között a lazaristák nevelték Bossuet-t és Rancét is. 1633-tól keddi napokon a párizsi klérus műveltebb tagjai számára tartott előadásokat. 1643-ban a királyné meghívta a „lelkiismereti tanácsadó” hivatalára, ami azt jelentette, hogy az egyházi kinevezéseknél is volt tanácsadói szerepe. E minőségében sok jó püspök kinevezését tudta elérni, de Mazarin bíboros-kancellárral támadt összeütközése miatt elhagyta az udvart. 1655-ben súlyos beteg volt, a végén járni is alig tudott. 1729-ben boldoggá, 1737-ben szentté avatták.

 

Olvasmány Páli Szent Vince áldozópap írásaiból

Nem szabad külső ruházatuk vagy viseletük szerint értékelnünk a szegényeket, sem pedig látszólagos lelki adottságaik alapján, hiszen ők gyakran ügyetlenebbek, durva megjelenésűek. Ha viszont a hit világosságának fényében nézitek a szegényeket, akkor majd olyanoknak látjátok meg őket, mint akik Isten Fiának a szerepét töltik be, aki önként választotta a szegénységet. Amikor ugyanis szenvedett, és szinte teljesen elvesztette emberi alakját, a pogányok számára oktalansággá, a zsidók számára botránnyá lett, noha úgy mutatkozott be előttük, mint az evangélium hirdetője a szegényeknek: Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek (Lk 4, 18). Ezért hát nekünk is így kell gondolkodnunk, és követnünk kell, amit Krisztus tett, tudniillik gondját kell viselnünk a szegényeknek, őket megvigasztalnunk, segítenünk és nagyra becsülnünk kell.

Mivel pedig Krisztus szegénynek akart születni, és tanítványokul is szegényeket választott maga mellé, sőt maga is a szegények szolgája lett, ezért annyira osztozott a sorsukban, hogy – miként maga mondotta – bármi jót vagy rosszat tegyenek is a szegényeknek, úgy veszi majd, mintha neki tették volna. Isten ugyanis, aki szereti a szegényeket, szereti azokat is, akik a szegényeket szeretik. Hiszen ha valaki előtt egy ember kedves, akkor szeretetébe fogadja azokat is, akik ennek az előtte kedves embernek barátai, vagy szeretetszolgálatot tesznek neki. Ezért merjük remélni, hogy a szegények iránti szeretetünk miatt majd minket is szeret az Isten. Tehát iparkodjunk az elesetteket és szegényeket megérteni (vö. Zsolt 40, 2), gyakran felkeresve őket, és annyira együttérezni velük, hogy mi is mondhassuk az Apostollal: Mindenkinek mindene lettem (1 Kor 9, 22). Ezért arra kell törekednünk, hogy embertársaink gondját és nyomorúságát látva részvevő lélekkel kérjük Istent, öntse belénk az irgalmasság és könyörületesség szeretetét, ezzel töltse be szívünket, és őrizze is meg azt benne.

A szegények szolgálatát pedig mindennél előbbre valónak kell tartanunk, és késlekedés nélkül kell teljesítenünk. Tehát, ha még imádság idején is orvosságot vagy segítséget kellene adni valamelyik rászorulónak, nyugodt lélekkel menjetek el hozzá, és szolgálatotokat úgy ajánljátok Istennek, mintha imádkoztatok volna. Ne nyugtalankodjatok lelketekben, és ne legyen lelkiismeret-furdalástok a szegények szolgálata miatt elmulasztott imádságtokért. Nem bántjuk meg Istent, ha éppen Isten miatt hagyjuk abba az ő imádását azért, hogy ilyen szolgálatokat teljesítsünk.

Amikor tehát abbahagytátok az imádságot, hogy egy szegénynek szolgálatára legyetek, arra gondoljatok, hogy ezt a szolgálatot éppen magának Istennek teszitek. A szeretet ugyanis minden szabályt megelőz, hiszen mindenekelőtt a szeretetre kell törekednünk; és mivel a szeretet a legmagasztosabb, meg kell tennünk, amit parancsol. Tehát a szegények iránti szolgálatunkat fokozott lelki buzgósággal végezzük, felkutatva főleg az elhagyatottakat, hiszen ők azok, akiket nekünk szolgálnunk kell, és egykor ők lesznek a mi pártfogóink is.

 

Könyörgés

Istenünk, te a szegények gondozására és a papság képzésére apostoli erényekkel töltötted el Páli Szent Vince áldozópapot. Adj nekünk is lelki buzgóságot, hogy szeressük, amit szeretett, és tettekre váltsuk, amit tanított. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva