PRÁGAI SZENT ÁGNES

szerzetesnő

született: Prága, 1205.

elhunyt: Prága, 1282. március 2.

 

 

Atyja IOttokár cseh király, anyja III. Béla leánya, Konstancia. Atyja tervei szerint először Henrik sziléziai herceg és Szent Hedvig fiával jegyezték el, s Sziléziába vitték. Szent Hedvig a trebnici ciszter apácák gondjára bízta. Jegyese halála után visszavitték Prágába, s a doksonyi premontrei nővérek nevelték. Új vőlegénye a későbbi VIIHenrik császár lett, ezért Ausztriába vitték. Fölbontva ezt az eljegyzést, atyja II. Frigyes császárnak ígérte. Amikor 1230-ban apja meghalt, visszatért Prágába, ahol a ferencesek háza közelében kolostort építtetett, majd a Szent Jakab-templom mellett klarissza kolostort alapított, melynek első nővéreit Assisi Szent Klára küldte, akivel levelezésben állt. 1234-ben átvette a kolostor irányítását. Különös gondja volt a betegekre, a leprásokra és az árvákra, s hamarosan egész városnegyed alakult karitatív intézményekből. Szent Ferenc, Mária Magdolna és Szent Borbála tisztelezére templomokat építtetett. Kolostorait 1782-ben szüntette meg II. József. Boldoggá avatását a huszita háborúk akadályozták meg. IIJános Pál pápa 1989-ben avatta szentté.

 

Olvasmány Szent Klára szűznek Prágai Szent Ágneshez írt második leveléből

Hálát adok Istennek, aki Kegyelmét adja, s akiről hisszük, hogy minden jó adomány és minden tökéletes ajándék (vö. Jak 1, 17) osztogatója, hogy téged oly kiváló erényekkel díszített fel, s a tökéletesség olyan jegyeit ragyogtatta fel benned, mivel lelkiismeretesen utánoztad a tökéletes Atyát, és megérdemelted, hogy oly tökéletessé válj, hogy még az ő szeme se találjon benned semmi tökéletlent. Ez az a tökéletesség, amelyért maga a Király vesz föl majd téged a mennyei hajlékba, ahol dicsőségben ül csillagtrónusán. Hiszen megvetetted a földi királyság méltóságát, visszautasítottad a császár házassági ajánlatát, a legnagyobb alázat és a legforróbb szeretet szellemében elfogadtad a szent szegénységet, és Jézusé lettél, aki méltónak talált arra, hogy jegyese légy.

De mert tudom, hogy mennyire kitűnsz az erényekben, nem zavarlak további dicséretekkel, és nem akarlak fölösleges szavakkal zaklatni, jóllehet nem kellene hiábavalónak tartanod azt, ami számodra némi vigaszt jelenthet. Ámde csak egy a szükséges (Lk 10, 42), ezért Isten előtt erre az egyre intelek, és figyelmeztetlek annak szeretetéért, akinek szent és kedves áldozatul adtad magad, hogy emlékezz jó feltételeidre, mint második Ráchel, és mindig szem előtt tartsd elhatározásaidat; hogy tartsd meg, amit megtartasz, hogy tedd meg, amit teszel, és soha ne hagyd abba, hanem egyre gyorsabban fuss, és könnyebben lépkedj ezen az úton úgy, hogy lábad meg ne sebesüljön, és be ne porosodjék; hogy biztosan, örömmel és vígan lépkedj a biztos boldogság ösvényén; hogy ne higgy senkinek, és ne hallgass senkire, aki ezen elhatározásodtól eltántorítani akarna, vagy utadba akadályt állítana; hogy tartsd meg a Fönségesnek tett fogadalmaidat olyan tökéletességben, amilyenre téged az Úr Lelke meghívott.

Ha valaki mást mondana, vagy olyanra akarna rábeszélni, ami tökéletességed kárára lenne, és az isteni meghívással ellentétes volna, ne fogadd meg tanácsait, még ha tisztelettel tartoznál is neki, hanem állj oda mint szegény szűz a szegény Krisztus mellé. Gondolj arra, hogy ő milyen megvetésnek tette ki magát érted. Te is vesd meg magad érte ezen a világon, és kövesd a Jegyest, aki minden emberi álomképnél gyönyörűbb. Ő a te üdvösségedért minden férfinál alávalóbb és megvetettebb lett, ütlegelték, egész testét véresre verték, és a keresztfán kínhalált szenvedett. Felséges királylány, láss, figyelj, elmélkedj és vágyaddal kövesd. Ha vele szenvedsz, vele fogsz uralkodni is. Ha vele érzed a fájdalmat, vele érzed az örömet is. Ha vele halsz a kereszten kínlódva, lakást kapsz majd a mennyben a szentek dicsőségében, és neved be lesz írva az élet könyvébe, s az emberek előtt is dicsőséges lesz.

A világi és mulandó dolgokért a mennyei ország örökké tartó dicsőségét kapod, a földi javakért örök javakat, s örökkön-örökké fogsz élni.

 

Könyörgés

Istenünk, te Prágai Szent Ágnes szüzet a tökéletesség útjára vezetted, hogy a királyi méltóság helyett alázatos lélekkel egyszülött Fiad keresztjét szeresse. Add, hogy példáját követve ne csak a világi dolgokkal törődjünk, hanem elsősorban a mennyeiekhez ragaszkodjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva