REMETE SZENT ANTAL

született: Coma, Közép-Egyiptom, 250 körül

elhunyt: 356.

Jómódú családban nevelkedett; húsz éves volt, amikor szülei meghaltak. Az evangélium hatására eladta ingóságait, gondoskodott a húgáról, birtokát szétosztotta a szegények között és elhagyta szülővárosát, hogy teljesen az imádságnak és a munkának éljen. Előbb egy szent remete közelébe költözött, később egészen egyedül élt. Az első időkben kemény kísértéseket kellett kiállnia: az ördög sokat zaklatta, de ő egyre keményebb vezekléssel verte vissza támadásait. Következő lakóhelye egy régi sírbolt volt, amelyről csak egyetlen barátja tudott. Megszakított minden emberi kapcsolatot és elvándorolt a Pispir-hegységbe. Befalazta magát egy kastélyrom cellaszerű kis zugába, s húsz évet töltött itt elmélkedésben. Amikor az emberek rátaláltak, s egyre többen keresték föl tanácsért, elhagyta celláját és gondjaikban segítette látogatóit. Körötte remetetelep, két monostor alakult ki: az egyik a Pispir-hegységben, a másik a Nílus nyugati oldalán. Így lett Antal az első társas remeteség, a kezdetleges formájú szerzetes közösség „apátja”. 307-ben itt látogatta meg Szent Hilárion. 311-ben a Maximianus-féle keresztényüldözés idején Alexandriába ment, hogy szolgálatára legyen a híveknek és bátorítsa a hitvallókat. Az üldözés elmúltával elhagyta a várost és a thébai pusztába vonult vissza, mert túl sok kíváncsiskodó gyűlt köréje. Később egy karavánnal Kelet felé indult, és 300 mérföldnyire a Nílustól, Coltzumnál telepedett meg. Innen kelt útra, hogy meglátogassa Remete Szent Pált. A pispiri remeték nyomára akadtak, és újra köréje telepedtek. Halála előtt néhány hónappal újra Alexandriába ment, hogy szembeszálljon az arianizmus követőivel. Két tanítványának megengedte, hogy utolsó napjaiban vele legyenek, de megparancsolta, hogy sírjáról senki ne tudjon. Barátságban volt Szent Atanázzal, s mikor azt száműzték, leveleket írt érdekében Nagy Konstantinhoz. Életrajzát 365-ben Szent Atanáz írta meg. ereklyéi a 11. században Franciaországba kerültek, ahol 1095-ben megalakult az antoniták rendje. Az ördög feletti győzelmei és csodái miatt a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. A bizánci művészetben a 8. századtól ismert képein ősz szakállú szerzetes könyvvel. Az antoniták alapítása után főként a betegek patrónusának tekintették és ábrázolták. A késő középkorban gyakran antonita ruhában, kezében T alakú kereszttel (antalkereszt) vagy apáti bottal ábrázolták. Gyakran ábrázolták Szent Pálnál tett látogatását, s főleg a 15-16. század megkísértését (H. Bosch).

Orbánc (Szent Antal tüze), bőrkiütések, skorbut, pestis, járványok, kelések, fejfájás esetén hívják segítségül. A cukrászok, harangozók, haszonbérlők, hentesek, kesztyűsök, kosárfonók, mészárosok, munkások, porcelánkészítők, posztósok, sertéskereskedők, sírásók, takácsok patrónusa.

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Szent Antal életrajzából, amelyet Szent Atanáz püspök írt meg

Nem telt el még hat hónap sem a szülők halála után, amikor szokása szerint a vasárnapi misére ment, és útközben azt forgatta magában, hogy hogyan hagyták el az apostolok mindenüket, és követték Üdvözítőnket, és azokra is gondolt, akik az Apostolok Cselekedetei szerint minden vagyonukat eladták, árát pedig az apostolok lábához tették, hogy a szegényekről gondoskodjanak belőle. Elgondolkodott azon is, hogy az ilyeneket micsoda remény várja a mennyben. Ezen elmélkedve lépett be a templomba, s történt, hogy amikor az evangéliumot olvasták, Antal hallotta, hogy az Úr azt mondja a gazdag ifjúnak: Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem! (Mt 19, 21)

Antal ekkor, mintha isteni indításra jutottak volna eszébe a szentek, s mintha őmiatta olvasták volna az említett részt, mihelyt kijött a szentmiséről, az őseitől örökölt birtokot (mintegy 300 szántásnyi termékeny és szép fekvésű földje volt), elajándékozta a falusi szomszédoknak, hogy az ne legyen terhére sem neki, sem a húgának. Aztán pénzzé tette minden ingóságát, s az érte kapott nagy összeget szétosztotta a szegények között, csak egész keveset tartott vissza a húga számára.

Legközelebb a vasárnapi misére menve hallotta, hogy az Úr azt mondja az evangéliumban: Ne aggódjatok a holnap miatt! (Mt 6, 34) Ezután már azt sem tudta elviselni, hogy valamije is maradjon, s kimenve, azt is szétosztotta a szegényebbek között. Húgát az általa ismert szüzekre és a hívekre bízta, hogy ők neveljék. Ő maga pedig ettől kezdve háza közelében önmegtagadó életre adta magát, és kemény, önmegtartóztató életet élt.

Saját kezével dolgozott, mert ezt hallotta: Aki nem dolgozik, ne is egyék! (2 Tessz 3, 10) Így részben magának tudott kenyeret venni, részben a szegényeken tudott segíteni.

Gyakran imádkozott, mivel azt tanulta, hogy visszavonultan, szünet nélkül kell imádkozni (vö. 1 Tessz 5, 17); annyira figyelt a szentírási olvasmányokra, hogy abból semmit sem felejtett el, hanem mindent megjegyzett, úgyhogy végül is emlékezete szolgált neki könyv gyanánt.

Az összes közelben lakó és becsületes férfi, akivel bizalmasan elbeszélgetett, csodálta ezt az embert, és Isten barátjának hívták. Egyesek gyermekükként, mások testvérükként szerették őt.

Könyörgés

Istenünk, kegyelmed ajándékából Szent Antal apát csodálatosan szép remeteélettel szolgált neked a sivatagban. Közbenjárására segíts, hogy önmagunkat megtagadva, mindennél jobban szeressünk téged. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.