Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Április 23. SZENT ADALBERT

SZENT ADALBERT

püspök, vértanú

 

 

Prágában született 956 körül, nemes cseh családból származott. 981-ben szentelték pappá, majd két év múlva prágai püspök lett. Hat évig küszködött, hogy vallásosságra vezesse a félig pogány népet, majd XV. János pápa engedélyével Rómában az Aventinuson lévő Szent Bonifác és Alexius-kolostorba vonult, ahol öt évet töltött imádságban és vezeklésben. Prágában a helyzet egyre romlott, ezért a mainzi érsek kérte a pápát, hogy küldje vissza Adalbertet, melyet ő meg is tett. 993-ban újra elhagyta Prágát, és Magyarországon keresztül Róma felé indult. Esztergomban megkeresztelte Gézát és fiát, Vajkot (vagyis Szent István királyt). Három év római tartózkodás után 996-ban V. Gergely pápa ismét visszaküldte Prágába, de ott oly ellenségesen fogadták, rokonságát megölték és kifosztották. Ekkor Chrobry Boleszláv lengyel herceghez menekült. Adalbert elhatározta, hogy a lengyelek között fogja hirdetni az evangéliumot. El is indult a Visztula mentén a testvérével, Gaudentiusszal, és egy Benedek nevű pappal néhány fegyveres kíséretében. Danckáig (Gdansk) jutottak el, ahol elbocsátotta a fegyvereseket és a poroszok közé indult. Azok azonban ellenségnek tekintették és megölték 997. április 23.-án. Holttestét előbb Gnieznóban, majd 1039-ben Prágában temették el. Szent István király Adalbertet választotta az esztergomi főegyházmegye patrónusává, s 1010-ben a székesegyházat szentelt neki Esztergomban.

 

Himnusz

Mártírt dicsér az énekünk,

apostolt, Isten bajnokát,

kit cseh, lengyel, porosz hívő

s magyar nép hálás szívvel áld.

 

Híres törzsből fakadt virág,

még szellőtől is bágyadott,

de kit máris szülői vágy

szívben Istennek áldozott.

 

Korral szilárdult jelleme,

kitűnt szeméremérzete;

a Szentírásból nyert erőt,

s a Szentlélek tanítja őt.

 

Püspökké szentelték fel őt;

vezesse Krisztus híveit,

s mint jó pásztor bárányokért

legyen kész vérét ontani.

 

Megérezték szűkölködők,

hogy atyjuk jobbja mint segít,

meghallották kóbor juhok

hívó szavát, intelmeit.

 

Zsákmányolásban megzavart

sátán dühe nem bírt vele;

el kell tehát pusztítani –

de még dicsőbb lett így neve.

 

Lándzsákkal rontottak reá,

a főpapra, cinkos vadak,

s elvérzett, mint oltárra tett

Istennek kedves áldozat.

 

Kérünk, Megváltó Jézusunk,

hogy bűneinket megbocsásd,

s e mártír érdeméből

adj nekünk örök vigasztalást. Ámen.

 

 

Olvasmány Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

Íme, Adalbert dicsérete: Az ember tönkrement benne, s az Isten működött benne: hajlamai, szenvedélyei, nemessége, gazdagsága, pompája, hírneve, méltósága, érseki uralma tönkrement benne, s miután tönkrement Adalbertben minden emberi, megnyilatkozott benne az Isten ereje: ő nem emberi, ő isteni! 

A Szentlélek tüze elharapódzott Adalbert lelkében, s intette, nógatta mindig többre: „Szenteld nekem szüzességedet, Adalbert, mondj le a házaséletben megengedett élvezetekről. Mondj le minden gyönyörről, amely érzékies, és ha fellázad ösztönöd, foszd meg kényétől a szent szegénység által – törd meg erejét böjt és önmegtagadás által –, szakítsd félbe álmodat virrasztás által, és ha ez sem elég, bosszuld meg az erényt véres ostorozás által. Van-e magányos hely Prága közelében? Fuss oda, és szedd össze sokszor lelkedet; nem küldelek a vértanúi halálba, de mivel tudom, hogy a pogány sötétség s az ármány vesz körül, amely el akar téged tántorítani hitedtől, tudd meg, hogy nem szabad eltántorodnod semmi áron tőlem, sem hízelgéssel, sem rémisztéssel, sem ígéretekkel. Ha rá akarnak venni, hogy szegd meg hitedet: nyújtsd testedet vasfogóknak, csontjaidat fűrészeknek, inaidat a kínpadnak, fejedet a baltáknak. Mutatnak majd izzó kemencéket: ne félj beléjük vettetni; mutatnak jeges tavakat: ne félj rajtuk dideregni; ne legyen előtted hegycsúcs oly meredek, vadállat oly éhes, kerék oly csonttörő, nyíl oly éles, rostély oly tüzes, amely miatt meg akarnád tagadni azt, amire tanítlak és buzdítlak!” Ezek azon lelkes érzelmek, amelyek az ifjú Adalbert szívében is a Szentlélek erejében megfogamzottak, visszhangjai a szavaknak: Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik (Mt 10, 28). S volt-e lelke hozzá az ifjúnak? Nem zavarodott-e meg, nem szorult-e össze a szíve? Ó, nem szorult el szíve, mert megtörte benne Isten az embert! 

Az isteni gondviselés a magyarokhoz vezette, hogy Krisztus édes igája alá hajtván a királyt, meghódítsa népét is, azzal a hódítással, amelyekről írják: Non ferro, sed ligno! Nem vassal, hanem (kereszt)fával! Most tűnt föl, mily nagy Adalbert, s hogy mennyit bír, aki előbb ingott, panaszkodott és sírt tehetetlensége és sikertelensége fölött. Isten eltöltötte őt, miután megtörte! Kiszemelte őt arra, hogy a magyar népet ő keresztelje meg, s hogy ki előbb egyes lelkekkel is alig boldogult, most népeket hódítson meg Krisztusnak. 

Álmélkodva idézzük, s alkalmazzuk Szent Ágoston szavait Adalbertre: Si Adalbertus non orasset, Hungaria Stephanum non haberet! Ha Adalbert nem imádkozik, ha nem sír, nem szenved, ha szíve alázatosságában meg nem törődik az Isten keze alatt, Magyarországnak nincs Istvánja! Ha Adalbert nincs, hol vagy, István király? Ne gondoljuk ezt túlzásnak: a lelkek, a kegyelmek világában éppúgy vannak láncolatok és sorsok, öröklések és származások, mint a családokban. Vannak lelkiatyák és lelki gyermekek. 

Adalbertet, az Isten szentjét, kérve kérjük, hogy – amint Sirák fia mondja – csontjaiból élet áradjon (vö. Sir 46, 14), s fölserkenjen az a hit, az az istenfélelem, az az erény, amelyet ő köztünk áldásosan széthintett.

 

Könyörgés

Istenünk, te vértanúdat, Szent Adalbert püspököt szenvedései jutalmául szentjeid sorába emelted. Add, kérünk, hogy példája nyomán eljuthassunk az örök hazába. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva