SZENT ÁGOSTON

püspök, egyháztanító

Latin nevén Aurelius Augustinus a legnagyobb latin egyházatya Numidiaban született 354. november 13-án. Apja Patricius, anyja Szent Mónika. Tanulmányait Madaurában és Karthagóban kezdte, 383-84-ben Rómában tanult, 384-től a retorika tanára Milánóban. Sikeres világi pályafutásának 386 nyarán váratlan megtérése vetett véget. Már mint gyermek a katechumenek közé került, s édesanyja keresztény szellemben nevelte, de Ágoston nem keresztelkedett meg, majd tanulmányai során elidegenedett hitétől. Egy nővel való ágyasságából (akivel 385-ben szakított) született Adeodatus nevű fia. Diákként ismerte meg Karthagóban Cicero: Hortensius című dialógusát, mely fölkeltette benne a metafizikai érdeklődést, melynek következtében a filozófiában és az örök bölcsességben kereste és vélte megtalálni az igazi boldogságot. E keresés közben a Szentírás olvasása csalódást okozott, elsősorban tartalma, nyelvezete és stílusa miatt is. Így lett rabja a vallási megismerést és belátást ígérő manicheizmusnak 383-ig, majd amikor csalódottan elfordult tőle, és rövid ideig meggyőződés nélkül a szkeptikus akadémikusokhoz (szkepticizmus) csatlakozott. Milánóban Szent Ambrus prédikációi és az ottani keresztény újplatonikus hatás átsegítették a vallással kapcsolatos nehézségein. Kemény erkölcsi vívódás után a Római levél 13 ihletésére 386 nyarán véglegesen döntött: lemondott állásáról, hogy szerzetesi életformában az isteni bölcsességnek szentelje magát. 387 húsvétjának éjjelén keresztelte meg Szent Ambrus. 388-ban visszatért Afrikába, ahol Tagastéban apai örökségéből hozzákezdett új életformájának megteremtéséhez. 391-ben Hippóban pappá, 395-ben püspökké-szentelték. A megöregedett Valerius segédpüspöke lett, akit egy évvel később követett a hippói püspök székben. Papjaival kolostori közösségben élt. Tevékenységének kisugárzása hamarosan túllépte egyházmegyéjének határait. s Elsősorban a manicheizmussal, a donatizmussal, 411 -től a pelagianizmussal, a szemipelagianizmussal és az arianizmussal szemben védte szóban és írásban az Egyház hiteles tanítását. Akkor halt meg Hippoban 430. augusztus 28-án, amikor a pogány vandálok ostromolni kezdték székvárosát. Először a város székesegyházában temették el. Az iszlám pusztítása elől a 7. században Szardínia szigetére, 725 körül Páviába menekítették ereklyéit, ma a Ciel d'Oro-templom főoltára fölött őrzik.  

Műveit halála után tanítánya és barátja, calamai Possidius rendezte, aki megírta életrajzát is. A Vallomások (Confessiones) Istenhez szóló ima formájában mutatják be életében a kegyelem működését; levelei és a Retractationes (kritikai utószó az általa kiadott írásokhoz) élete hű tükörképét nyújtják. A későbbi korok, sőt napjaink számára sem veszített jelentőségéből. A Egyház tanításának fejlődésében szinte valamennyi szakterületen órási jelentősége volt. A keresztény ókor legnagyobb filozófusa és teológusaként az ókor és középkor fordulóján jobban ismerte a keresztény filozófiát és teológiát, mint bárki más a következő századokban. Vallási lelkesedése termékenyítően hatott a misztikára; a dialektika iránti különös vonzódásával a skolasztikus teológia elvi megalapítója lett,  tudományeszménye és államtana lényegesen hatott a későbbi korok társadalmi gondolkodásra, beszédeiben és írásainak stílusában új életre keltette az ókori latin nyelvet, és megtermékenyítően hatott az egyház latinitásra. Amikor az újkor kezdetén a nyugati kereszsténységet a reformáció két táborra osztotta, Ágoston szelleme mindkét félre továbbra is nagy hatással volt, tanításukban és megfogalmazásaikban a reformátorokat is befolyásolta (augusztinizmus, bajanizmus, janzenizmus, megvilágosodástan, ontologizmus). Korai írásain még a sztoa és az újplatonizmus hatása érezhető, később újplatonizmust kereszténnyé és a következő évszázadok teológiájában is használhatóvá tette. Dogmatikai tanításának fejlődésére az újplatonizmus több vonatkozásban is hatott, valódi forrása mindig a Szentírás és az Egyház hagyománya volt. Gondolkodásának középpontjában az Isten-kérdés áll: az üdvtörtörténet minden igazságát és problémáját, akárcsak a kegyelmi eszközök kérdését, erről az oldalról nézi. Gondolkodásában Istenből és a szellemi világból indult ki, és így számára az ember testet öltött szellemi lélek. Az emberi lélek szerinte az isteni megvilágosítás hatására mintegy belülről ismeri meg a dolgokat, ehhez az ösztönzést a kívülről, a testi szervek által ható benyomások adják. Az örök igazságok változhatatlan ideáit, melyek alapján a lélek megismer és ítél, a lélek nem maga alkotja, hanem már magában hordozza. A lélek megelőzően adott örök igazságai az egyetlen örök igazság felé mutatnak, aki maga az Isten. Az abszolút igazság után az ember éppen úgy vágyakozik, amint a boldog életre vágyódik az igazság keresése során. Istennek a világhoz való viszonyáról úgy tanít, hogy az mentes minden panteista tendenciától (panteizmus). A bibliai teremtés-fogalom világos kifejezést nyer gondolkodásában. Számára a  teológia nem elvont tanrendszer, inkább a hívő ember kegyelem által megvilágosított tudása Istenről: a kegyelemnek, a szív misztikus tapasztalatainak és a keményen összeszedett emberi gondolkodásnak együttes gyümölcse, ami mindig az üdvösség vágyából fakad és a konkrét helyzetben születik meg. A teológia így sohasem lesz zárt rendszer. Számára természetes volt, hogy az ész tevékenysége a hit aktusában egyben a meghajlást is jelenti a tekintély előtt, mely igazolja az egyelőre még be nem láthatót, de ezt az igazolást a belátás és a hit elsőbbsége teszi lehetővé. A pelagianizmussal folytatott vitájában olykor egyoldalúan hangsúlyozta mind a bűnbeesést, mind az áteredő bűnt, akárcsak az isteni kegyelem és kiválasztás ingyenes és tévedhetetlen működésének tanát. Elsőként fejti ki a szentségi karakterről szóló tanítást és a látható Egyház szükségességét valló nézetét. A keresztény élet legmagasabb fokát a bölcsességben éri el, ami nem más, mint Isten és az isteni dolgok szeretetteljes élvezete.

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

A reggeli dicséret himnusza

Csillagként fénylik e csodálatos pap,

egyháztanítónk, Szent Ágoston püspök,

gazdagon szórja hitünk tiszta fényét

szerte a földön.

Égi Sionnak nagynevű fiáért

adjunk ma hálát Isten irgalmáért,

ki őt csodásan bő kegyelmi fénnyel

fűzte magához.

Ő szent hitünket éber szemmel őrzi,

tévely hatalmát tőlünk messze űzi,

erkölcsi szennyet mos le igaz tannal,

nagy diadallal.

Ágoston, népnek kegyes oktatója,

papságunk tükre, szerzetesrend atyja,

hogy ránk ma kedvvel nézzen Isten arca,

kérd te is értünk!

Áldás, dicsőség a Szentháromságnak,

hogy titkát ésszel, szívvel is kutattad,

mert lélek mélyén s fent a csillagokban

képe jelen van. Ámen.

Olvasmány Szent Ágoston püspök Vallomásainak könyvéből

Intést kaptam, hogy térjek magamba, és azért vezetéseddel bensőm mélységébe léptem. Megtehettem, mert te lettél segítőm (vö. Zsolt 29, 11). Beléptem. Lelkem szeme bármilyen gyönge volt, de lelkem e szeme fölött, értelmem fölött, változhatatlan világosságot láttam. Nem a testi szemmel is látható mindennapi világosságot. Nem is ezzel a világossággal valami egyneműt, ennél talán nagyobbat, vakítóbban világítót és özönével mindent betöltőt. Nem ebből származott, hanem másmilyen volt, minden egyébtől ugyancsak eltérő. Nem úgy terült értelmem fölé, mint például a vízre az olaj, vagy földünkre az ég. Magasabban volt, mert ő alkotott engem, és én alatta voltam, hiszen tőle kaptam létezésemet. Ha valaki az igazságot ismeri, ismeri ezt a fényt is. 

Ó, örök igazság! Ó, igaz szeretet! Ó, szeretetreméltó örökkévalóság! Te vagy ez, Istenem. Éjjel-nappal hozzád sóhajtozom. Midőn első ízben észrevettelek, magadhoz emeltél engem, hogy rádöbbenjek: valóban létezik, amit ismernem kellene, de ismeretére még nem vagyok alkalmas. Nagy erősen reám sugaraztál, és visszalökted gyönge pillantásomat. Szeretet és borzongás remegett végig rajtam. Ráeszméltem, hogy messze bolyongok tőled, és nem hasonlítok hozzád ezen a vidéken. Mintha a magasságból szavadat hallottam volna: „Én az erősek eledele vagyok. Növekedj, és eszel majd belőlem. Nem te változtatsz azonban engem magadba, mint tested eledelét, hanem te változol majd belém.”

Utat kerestem, miképpen szerezzek erőt, amely alkalmassá nevel majd arra is, hogy élvezzelek téged. És nem találtam, míg nem öleltem át az Isten és az ember közötti közvetítőt, az ember Krisztus Jézust (vö. 1 Tim 2, 5). Ő mindenek fölött való, örökké áldott Isten (Róm 9, 5). Hívogat és szólongat bennünket: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14, 6). Az eledelt, amelynek vételére még gyönge voltam, a test leplébe zárta, mert az Ige testté lett (Jn 1, 14), hogy tejjel etesse csecsemőkorunkat Bölcsességed révén. Mindent általa teremtettél.

Éppen olyan régi, mint örökkön új Szépség: későn gyulladt föl szereteted bennem. Íme, belül voltál, én pedig kívül, és kint kerestelek. Szépséges világodnak én rútságommal rohantam neki. Velem voltál, de én nem voltam veled. Távol tartottak tőled engem olyan dolgok, amelyek nem léteznének, ha nem volnának benned. Hívtál, kiáltottál, és összetörted süketségemet. Fölcsillámlottál, sugarad rám özönlött, és messze űzted vakságomat is. Illatoztál, én lélegzetet vettem, és már lihegek feléd. Megízleltelek, már éhezek reád, és szomjúhozlak téged. Érintettelek, és fölgyulladt a vágyam, hogy békédet elnyerjem.

Könyörögés

Istenünk, újítsd meg Egyházadban azt a lelkületet, amellyel betöltötted Szent Ágoston püspök szívét, hogy mi is egyedül téged szomjazzunk és keressünk, igaz bölcsesség forrása és minden szeretet szerzője.

A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.