SZENT ATANÁZ

püspök, egyháztanító

született: Alexandria, 295/96.

elhunyt: Alexandria, 373. május 2.

Gyermekkora a Diocletianus-féle üldözés idejére esett, s már ekkor találkozott Meletiosz követőinek túlzott szigorával. Ifjúsága egy részét a pusztában, Remete Szent Antal tanítványi körében töltötte. Miután visszatért szülővárosába, diákonus lett. Ekkor tűnt föl tévtanításával Arius. Valószínűleg Atanáz püspök a szerzője annak a levélnek, amelyben Alexandrosz püspök elítélte a tévtanítást. A püspök magával vitte Atanázt a niceai zsinatra, ahol mindenki fölfigyelt rá. 328-ban megválasztották Alexandria püspökévé. Hivatalba lépve végiglátogatta a joghatósága alá tartozó területet, Szent Pakhomiosz remetéit is, akik később ismételten körükbe fogadták. Távollétében Egyiptom meletiánus püspökei bevádolták Nagy Konstantin császárnál, és megpróbálták elmozdítani székéről. Atanáz Nikomédiába ment, igazolta magát, és a császár fölmentette a vádak alól. 332 húsvétján tért vissza székvárosába. Az év végén a meletiánusok gyilkossággal vádolták meg, és a palesztinai Caesareába zsinatot hívtak össze letételére. Tervük azonban meghiúsult, mert kiderült, hogy az állítólag meggyilkolt püspököt ők maguk rejtették el egy kolostorba. A császár elismerését kifejező levéllel állt Atanáz püspök mellé. Eközben a hivatalából elmozdított Arius színleg katolikus hitvallást tett a császár előtt, aki elrendelte, hogy fogadják őt vissza az egyházi közösségbe. Atanáz püspök ezt megtagadta, ami rosszallást váltott ki a császári udvarban, amit kihasználva a meletiánusok most az ariánusokkal együtt léptek föl Atanáz püspök ellen. Az ügy tisztázására a császár zsinatot hívott össze. Atanáz püspök 50 püspökkel érkezett Tirusba, ahol a zsinat már jelenlévő 60 résztvevője csúfot űzött belőle, kísérőit be sem engedték az ülésterembe, őt pedig a császári tisztviselők mentették ki ellenségei közül. Konstantinápolyba vitték a császár elé, aki Treviribe (Trier) száműzte. A város püspöke, Maximinus szívesen fogadta. Remete Szent Antal levelet írt a császárnak Atanáz érdekében, de az haláláig (337) hajthatatlan maradt. Utóda, Constantius azonban visszaadta Atanáz püspöki székét. A 28 hónapos távollét után, november 23-án az Alexandriába visszaérkező Atanázt hívei nagy lelkesedéssel fogadták. A tirusi zsinat résztvevői azonban egy Pistus nevű ariánus püspököt akartak az alexandriai széken látni, ezért körlevelet intéztek az egyházhoz, és I. Gyula pápánál is tiltakoztak Atanáz püspök szerintük törvénytelen visszatérése ellen. A következő évben az egyiptomi katolikus püspökök zsinatot tartottak Alexandriában, s kifejezték Atanáz püspök iránti hűségüket; ezt levélben tudatták a pápával és minden egyházzal. Euszébiosz hívei zsinat összehívását kérték a pápától Atanáz püspök ügyében, de közben egy Gergely nevű kappadókiai papot püspökké választottak, aki 339-ben el is foglalta székét Alexandriában. Zavargás támadt, s Atanáz, hogy elkerülje a vérontást, elhagyta a várost, és a remeték közé húzódott vissza. A császár katonasággal kerestette, de hiába; a pápa hívására azonban Rómába ment. A pápa zsinatot hívott össze, mire az euszebiánusok szakadással fenyegetőztek (jóllehet korábban ők kérték a zsinat összehívását), mondván, hogy a pápa illetéktelenül avatkozik a keleti egyház ügyébe. 340-ben a zsinat mégis összeült. Az 50 résztvevő hosszasan tárgyalta Atanáz püspök ügyét, és a pápa végül megerősítette hivatalában. Ő azonban Rómában maradt, közvetve kormányozta egyházmegyéjét, s a vele lévő szerzetesek segítségével a rómaiakat is megismertette a keleti szerzetesség értékeivel. Az uralkodók 343 őszére Szardikába zsinatot hívtak össze. A keleti euszebiánus püspökök részvételük föltételéül szabták, hogy az általuk letett püspököket - főként Atanáz püspököt - zárják ki a részvételből. Mivel kérésük nem teljesült, elhagyták a várost; az ott maradtak megerősítették Atanáz püspökségét, és szavára elálltak az ariánusok felé közvetítőnek szánt, de félreérthető, a niceaitól eltérő hitvallás megfogalmazásától. Amikor Alexandriában Gergely ellenpápa meghalt, Constans császár rávette Atanáz püspökt, hogy térjen vissza városába. Atanáz püspök hosszas tiltakozás után útra kelt, és 346 októberében bevonult Alexandriába. Néhány éves viszonylagos nyugalom után, mivel  oltalmazói (Pakhomiosz, Constans császár, Gyula pápa) egymás után meghaltak, 352-ben ellenségei följelentették Liberius pápánál. A pápa Rómában zsinaton erősítette meg Atanáz püspököt, aki ezután a vádaskodások ellen tiltakozó levelet intézett Constantius császárhoz. A császár maga elé hívatta, de ő azt válaszolta, hogy csak kifejezett parancsnak engedelmeskedik. A parancs elmaradt, a császár ellenben 353-ban Arles-ba zsinatot hívott össze, és arra kényszerítette a résztvevő püspököket, hogy ítéljék el Atanáz püspököt. Ezt 355-ben Milánóban egy újabb zsinatra erőltette rá, s akik nem hajlottak az ariániusokkal való egyetértésre (pl. Vercelli Szent Özséb, Milánói Dénes), azokat száműzte. 356-ban a galliai püspökök zsinatával tette a császár ugyanezt, innen Poitiers-i Szent Hilariusnak kellett számkivetésbe mennie. Mivel Liberius pápa pártfogásába vette, a császár elfogatta, és őt is száműzte. 357 elején katonák jelentek meg Alexandriában, hogy eltávolítsák Atanáz püspököt, aki nem tágított; egy hónapos tárgyalássorozat után a templomban támadták meg, de klerikusai ki tudták menekíteni a városból. Újra a remeték közé ment, s ott maradt Constantius haláláig. 361-benJulianus császár, aki vissza akarta hozni a pogány vallást, a korábban letett katolikus püspököknek visszaadta a széküket, hogy a belső ellentétek szításával gyengítse a kereszténységet. Atanáz püspök buzgósága és hithűsége fölingerelte őt, ezért 362 októberében Atanáznak újra a remeték közé kellett menekülnie. A császári rendőrség hosszasan, de hiába kutatott utána. 363 júniusban meghalt Julianus, utóda, Jovinianus az igaz hit és a békesség híve volt; Atanáz püspököt zsinatra hívta Antiochiába. 363 októberben Meletiosz püspök kivételével minden résztvevő püspök aláírta a niceai hitvallást. A császár azonban a következő év februárjában meghalt, s utóda, Valens Constantius nyomdokában járt. Elrendelte, hogy űzzék el azokat a püspököket, akiket Julianus juttatott vissza székükre. Atanáz püspököt ez nem érintette, de a városában támadt zavargások miatt 365 őszén mégis titokban eltávozott. Valens császár kifejezett parancsára tért vissza, s 366-ban utoljára iktatták be hivatalába. Hátralévő éveiben már nyugodt körülmények között munkálkodhatott. Nazianzi Szent Gergely az Egyház oszlopának és az ortodoxia atyjának nevezte. 553-ban a konstantinápolyi zsinaton a legnagyobb egyházatyák között tisztelték.

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Szent Atanáz püspök szónoklataiból

Isten szellemi, romlást és anyagot nem ismerő Igéje a mi világunkba jött, bár előzőleg sem volt távol: soha nem volt a világnak egyetlen olyan része sem, amelyből hiányzott volna, hiszen Atyjával együttlétezve mindent mindenütt betöltött.

Eljött hozzánk jóságában, s mintegy felfedte magát előttünk. Megkönyörült emberi nemünk nyomorúságán, megindult a mi romlásunkon, s nem tűrve, hogy eluralkodjék rajtunk a halál – nehogy elpusztuljon a teremtmény, és nehogy meghiúsuljon Atyjának embert alkotó tevékenysége –, ő maga is olyan testet vett fel, amely nem különbözik a miénktől; és nem csupán csak jelen akart lenni ebben a testben, és nem is csak valami jelenés akart lenni.

Ha ugyanis csak látszani akart volna előttünk, nyilvánvalóan más valami dicsőbb testet is felvehetett volna; ő mégis a mi testünket öltötte magára.

A Szűzben templomot, testet épített magának, amelyben lakott, és megmutatkozott közöttünk, s azt mint engedelmes eszközt tette magáévá: így tehát a miénkhez hasonló testét – mivel mindnyájan alá voltunk vetve a halál romlásának, mindenkiért halálra adva – utolérhetetlen jósággal felajánlotta Atyjának. Részben azért, hogy mindazok számára, akik benne halnak meg, az embereket sújtó és a bűn miatt hozott törvény megszűnjék, hiszen az az Úr testében már érvényét veszítette, és hogy az ugyanolyan testtel rendelkező emberekkel szemben se legyen már hatálya; részben pedig azért, hogy a romlásba hullott embereket újra romolhatatlanná tegye, és visszahívja őket a halálból az életre. Magára vett testével és feltámadása kegyelmével teljesen száműzi tőlük a halált, mint ahogy a tűz megemészti a szalmát.

Krisztus azért vette magára a halandó emberi testet, hogy miután ez a mindenek fejedelmének, az Igének lett a teste, egyben elégtétel is legyen halálával az összes emberért, és mivel ebben a testben benne lakik az Ige, ezért maradjon is meg romolhatatlanságban, és végül az ő feltámadása kegyelméből romolhatatlan legyen minden emberi test is.

Amikor ezt a magára vett testet halálában tiszta, szeplőtelen és véres áldozatként felajánlotta, és önmagát másokért feláldozta, a halált a hozzá hasonló emberektől is elűzte.

Így Isten Igéje, aki mindenek felett áll, templomát és látható testét – amint mondta – mindenkiért felajánlva és feláldozva, halálával lerótt minden tartozást, s így Isten romlást nem ismerő Fia, aki emberi testével mindenkihez hozzá van kapcsolva, a feltámadás ígéretével méltán és joggal tett halhatatlanná minden embert.

Ezek után a halál rontásának már nincs semmi ereje az emberek felett, hála az Igének, aki az egy test révén bennük lakik.

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te megadtad Szent Atanáz püspöknek, hogy rendíthetetlenül védelmezze Fiad istenségét. Segíts kegyelmeddel, hogy tanítása nyomán és pártfogásával egyre gyarapodjunk ismeretedben és szeretetedben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.