SZENT BERTALAN

apostol

 

 

Az Újszövetség csak az apostolnévsorokban (Mt 10,2-4; Mk 3,16-19; Lk 6,14-16; Apcsel 1,13) említi. Keleten a 9-ik, nyugaton, a 11. századtól azonosították a Jn 1,41-46-ban szereplő Natánaellal. Későbbi sorsáról alig tudunk valamit. Valószínűleg  Asia tartományban, Mezopotámiában és Örményországban térített. Albanopoliszban szenvedett vértanútságot, ahol a király parancsára, akinek testvérét megtérítette, leányát ördögűzéssel meggyógyította. A keleti hagyomány szerint keresztre feszítették, a nyugati hagyományban korábban lefejezésről, Sevillai Szent Izidor óta elevenen történt megnyúzásáról beszélnek. A bőrmunkások, csizmadiák, kesztyűsök, könyvkötők, mészárosok, szűrszabók, vargák védőszentje, idegesség ellen kérik oltalmát. Az ókeresztény és bizánci művészetben az apostolokk sorában könyvvel vagy könyv-tekerccsel ábrázolják. Attribútumai: könyv, kés, karján lenyúzott bőre. Michelangelo a Sixtus-kápolna utolsó ítéletén Bertalan bőrére önarcképét festette. A népi hagyományban ünnepe sok helyen az ősz kezdő napjának számított.

 

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Aranyszájú Szent János püspöknek az első korintusi levélről mondott szentbeszédeiből

A szent kereszt tanulatlan emberek révén győzött, mégpedig az egész földkerekséget győzte meg. Nem jelentéktelen dolgokat hirdetett: Istenről szólt, az igaz vallásról, az evangélium szerint való életről és az eljövendő ítéletről. Az egyszerű, tanulatlan embereket mind bölcs emberekké tette. Lásd tehát, mennyire igaz, hogy Isten „oktalansága” bölcsebb, „gyengesége” pedig erősebb az embereknél.

Hogyan nyilvánult meg ez a nagyobb erő? Úgy, hogy az egész világot meggyőzte, és mindenkit arra kényszerített, hogy állást foglaljon. A Megfeszítettnek nevét számtalan ellensége akarta kiirtani a földről, és éppen az ellenkezője következett be: ez a név diadalmasan fennmaradt, sőt egyre nőtt a híre, ellenségei pedig elbuktak, és utolérte őket a pusztulás. Bár élők viseltek hadat a Megholttal szemben, mégsem értek el semmit. Tehát amikor a görögök azt mondják rólam, hogy halott vagyok, nagy ostobaságuknak adják bizonyságát; amikor nekik az a véleményük rólam, hogy ostoba vagyok, én akkor minden bölcsnél bölcsebbnek bizonyulok; amikor ők engem gyengének neveznek, akkor pedig a saját maguk még nagyobb gyengeségét tárják a világ elé. Amit ugyanis Isten kegyelmével kitűnően meg tudtak valósítani a vámosok és halászok, azt a bölcselők, a zsarnokok és ahányan csak élnek a föld hátán, még csak elképzelni sem tudták.

Erre gondolt Pál, amikor ezt írta: Istennek a „gyöngesége” erősebb az embereknél (1 Kor 1, 26). Már csak ebből is nyilvánvaló, hogy Istentől való ez az igehirdetés. Mert ugyan honnan is juthatott volna tizenkét embernek eszébe, hogy ekkora vállalkozásba kezdjen? Olyan tizenkét embernek, akik tanulatlanok voltak, akik ki sem mozdultak a tavak, folyók és eldugott falvak világából. Akik azelőtt talán életükben sem láttak nagyvárost, városi forgatagot, most üzenjenek hadat az egész földkerekségnek? Volt, aki megírta róluk, mégpedig kertelés nélkül, legkevésbé sem akarva palástolni bűnüket, hogy gyávák és kislelkűek voltak. Mekkora bizonyság ez az igazság mellett! Mit is írtak meg tehát róluk? Azt, hogy amikor Krisztust elfogták, egyszerre megfeledkeztek sok csodájáról, elfutottak; aki pedig az első volt a tizenkettő közül, még meg is tagadta Urát.

Hogyan magyarázzátok meg azt, hogy akik Krisztus életében a zsidók támadására egyszeriben összeomlottak, ugyanazok akkor, amikor már Jézus meghalt, és eltemették, és amint ti mondjátok, fel nem támadt, tehát nem is intézett hozzájuk bátorító szavakat, nem lelkesítette őket, igen, akkor fogtak hozzá, hogy az egész mérhetetlenül nagy földkerekséget meghódítsák? Vajon nem mondhatták volna-e egymásnak: „Micsoda?! Önmagát nem volt képes megmenteni, hát majd megvéd minket? Életében önmagán sem segített, hát majd halálában fog mellénk állni? Életében egyetlen népet sem hódított meg, mi pedig majd, nevére való hivatkozással, meg fogjuk győzni az egész világot? Ilyesmit nemhogy megtenni, de csak elképzelni is, ellenkezik a józan ésszel!”

Éppen ezért nyilvánvaló, hogy ha nem látták volna őt feltámadása után, és hatalmának ekkora bizonysága nem győzte volna meg őket, semmiképpen sem bocsátkoztak volna ekkora kalandba.

 

Könyörgés

Urunk, Istenünk, erősítsd bennünk azt a hitet, amellyel Szent Bertalan apostol mindhalálig ragaszkodott Fiadhoz. Közbenjárására add, hogy Egyházad híven szolgálja minden nép üdvösségét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva