Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Július 15. SZENT BONAVENTURA

SZENT BONAVENTURA

püspök, egyháztanító

született: Civita, Itália, 1218 körül

elhunyt: Lyon, 1274. július 15.

 

 

Kisgyermek korában súlyos beteg lett, ezért édesanyja fogadalommal Szent Ferencnek ajánlotta, s miután meggyógyult, Civita (ma Bagnoregio egyik része) minorita kolostorában nevelték. 1236-38-ban a párizsi egyetemen tanult, 1242-43-ban doctor artium lett, és belépett a minoriták közé. Ekkor kapta a Bonaventura nevet. 1243-48-ban végezte a teológiát az Alexander Halensis vezetése alatti rendi főiskolán. 1253-ban licenciátust, majd magiszteri fokozatot kapott, és a főiskolán kezdett tanítani. A párizsi egyetem csak 1257-ben ismerte el végzettségét, abban az évben, amikor a római káptalanon távollétében megválasztották rendi generálisnak. 16 éven át vezette a minorita rendet. Aquinói Szent Tamással (1225/27-1274) együtt megvédte a kolduló rendek jogát a lelkipásztorkodáshoz, az egyetemi oktatáshoz és tanuláshoz, ugyanakkor sajátos életformájukhoz és a szegénységhez is. Pápai megbízásból 1258-ban és 1265-ben járt Angliában, 1259-ben Flandriában, 1264-ben Német- és Spanyolországban; Orvietóban, Perugiában, Viterbóban és Rómában tárgyalásokon vett részt, s közben harcolt az averroizmus ellen. 1272-től több más rendi elöljáróval dolgozott a lyoni zsinat előkészítésén. 1273-ban albanói püspök és bíboros lett. Részt vett a lyoni zsinat ülésein, a IV. ülésszak végén halt meg. A lyoni Szent Ferenc templomban temették el, majd 1450-ben az új Szent Ferenc templomba vitték át. IV. Sixtus pápa (1414-1484) 1482-ben szentté, V. Sixtus (1521-1590) 1588-ban egyháztanítóvá avatta és a doctor seraficus névvel tisztelte meg. Mint a reductio artium ad theologiam elvének követője úgy vélte, hogy valamennyi tudomány a teológia szolgálatában áll; ez utóbbinak viszont a misztikába kell torkollnia. Szerinte az a helyes tudományos módszer, amely a mindennapi és történelmi tapasztalatból kiindulva jut el végső következtetéseihez. A filozófiai-teológiai gondolkodása az ágostoni irányt követi, de több vonatkozásban Arisztotelészt is mesterének tekinti. Rendszerében a matéria és a potencia egybeesik. Így az arisztotelészi hülemorfizmus szemléletét minden teremtett dologra kiterjesztette. A megismerésben az ágostoni megvilágosodástant ügyesen kapcsolta össze az érzéki tapasztalás arisztotelészi tanával. Szent Ágostonnal (354-430) együtt vallotta a rationes seminales tanát. Egész teológiája Krisztus-központú. Mint jelentős szentírásmagyarázó elhatárolta magát attól az iránytól, melynek alapja a teológiai spekuláció, és módszeres kiindulópontja legtöbbször valamelyik isteni attribútum, amiből levezették az egzegetikus értelmezést. Misztikája szerint - melyben különösen Szent Bernát (+1081), Szentviktori Hugó (+1141) és Assisi Szent Ferenc (1181/82.-1226) hatása érezhető - a lélek Istennek a teremtményekben való természetes és kegyelmi tükröződésének hálás-csodálkozó szemlélésén keresztüljut el a misztikus egyesülésre. Az elvontat és különválasztottat mindig a konkrétum egységében látta. Az absztrakt-radikális vagy-vagy helyett inkább a reálisabb és gyakorlatibb is-is megoldást ajánlotta. A Soli Deo honor et gloria ('egyedül Istennek tisztelet és dicsőség') jelszavának megfelelően tanításai és írásai nem nélkülözik a lángoló lelkesedést és áhítatot. Idegenkedett az öncélú skolasztikus módszer merevségétől. Korának legjelentősebb szónoka volt, Szent Tamás írásait szó szerint is idézte. A következő kor zsinati tanításai sokszor hivatkoznak rá. Hatása külünösen B. Suso, az ún devotio moderna, J. Gerson és Szalézi Szent Ferenc (1567-1622) munkásságán érezhető. Joggal nevezte XIII. Leó pápa a misztikusok fejedelmének. Bíborosként vagy szerzetesként ábrázolják. Attribútumai: angyal, kehely, könyv, bíbor kalap (többnyire fára akasztva, mert megkérte a kalap átadóját, hogy tegye addig egy fára, míg ő elmosogat), életfa-feszület (a Lignum vitae című művére utal, Firenze, Santa Croce, refektórium, 1330-1406). Életének jeleneteit főleg a spanyol barokk festészet kedvelte.

 

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Szent Bonaventura püspöknek „A lélek útikönyve Istenhez” című könyvecskéjéből

Krisztus az út és az ajtó. Krisztus a lépcső és a segítség az Istenhez jutásban, mivel ő a szövetség ládájára helyezett kiengesztelési tábla (Kiv 26, 34), és ő a kezdettől elrejtett titok (Ef 3, 6). Aki erre az engesztelő táblára teljesen odafordított arccal néz, nézi a keresztre feszített Krisztust hittel, reménnyel, szeretettel, áhítattal, csodálattal, örvendezéssel, megbecsüléssel, dicsérettel és ujjongással, az ilyen ember pászkát, azaz átvonulást vállal vele, hogy a kereszt vesszejével átmenjen a Vörös-tengeren, Egyiptomból kivonul a pusztába, ahol titokzatos mannát ízlel, és Krisztussal együtt nyugszik a sírban, külsőleg mintegy meghalva, de lélekben megérezve mégis azt – már amennyire e földi életben lehetséges –, amit a hozzá forduló gonosztevőnek mondott Krisztus a kereszten: Még ma velem leszel a paradicsomban (Lk 23, 43).

Ebben az átvonulásban, ha ez tökéletes, minden értelmi tevékenységet el kell hagyni, és a szeretet minden hevének Isten felé és Istenbe kell átfordulnia. Ez azonban misztikus és titokzatos dolog, amit senki más nem ismer, csak aki megkapja; senki más nem kapja meg, csak aki vágyódik utána; de vágyódni sem tud utána senki más, csak akinek szívét a Szentlélek felgyújtotta, az a Szentlélek, akit Krisztus küldött a földre. Ezért is mondja az Apostol, hogy ezt a misztikus bölcsességet a Szentlélek nyilatkoztatta ki.

Ha azt kutatod, hogyan történik mindez, a kegyelmet kérdezd, ne a tanítást; a vágyat kérdezd, ne az értelmet; az imádság sóhajtásait, ne a tanulmányokat; a jegyest, ne a tanítót; Istent, ne az embert; a felhőt, ne a ragyogást; ne a fényt, hanem a mindenestől lángra gyújtó tüzet, amely elragadó illatával és lángoló szeretetével visz Istenhez. Ez a tűz pedig az Isten, ez a tüzes kemence Jeruzsálemben van, és Krisztus gyújtotta meg izzó szenvedésének lobogásában, amit egyedül csak az fog fel igazán, aki ezt mondja: A megfulladást áhította a lelkem, s csontjaim a halált (vö. Jób 7, 15). Aki a halált szereti, az megláthatja Istent, mert kétségtelenül igaz: Nem láthat meg engem élő ember (Kiv 33, 20). Haljunk meg tehát, és lépjünk be a felhőbe, parancsoljunk csendet gondjainknak, vágyainknak és képzeletünknek; vonuljunk át a megfeszített Krisztussal ebből a világból az Atyához, hogy miután megmutatta nekünk az Atyát, mondhassuk Fülöppel: Ez elég nekünk (Jn 14, 8), és hallhassuk Pállal: Elég neked az én kegyelmem (2 Kor 12, 9), és Dáviddal is ujjongva mondhassuk: Érje bár testemet és szívemet enyészet, szívem Istene és örökrésze mindig az Isten (vö. Zsolt 72, 26). Áldott legyen az Úr öröktől fogva mindörökké. Az egész nép mondja: Úgy legyen! Úgy legyen! (Zsolt 105, 48)

 

Könyörögés

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy akik Szent Bonaventura püspök mennyei születésnapját ünnepeljük, kiváló tudásán épüljünk, és lángoló szeretetét folytonosan utánozzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva