Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Augusztus 08. SZENT DOMONKOS

SZENT DOMONKOS

áldozópap, rendalapító

született: Caleruega, 1170 körül

elhunyt: Bologna, 1221. augusztus 6.

 

 

Szent Domonkos (Domingo de Guzmán) a XIII. század egyik legnagyobb hatású prédikátora volt, saját írásai, hitvitázó iratai, prédikációi azonban nem maradtak fenn. Rendtársainak elsősorban nem szavaival, hanem tetteivel prédikált: istenkeresésre és életszentségre tanította őket, s mindenekelőtt imádságra. A kortársak tanúsága szerint legjellemzőbb s egyben legvonzóbb tulajdonsága volt, hogy mindig Istennel vagy Istenről beszélt. Szülei nemesi származásúak: apja, Félix de Guzmán, Caleruega földesura, édesanyja Boldog Janka (Juana de Aza), akinek ősei keresztes vitézek voltak, és akit a helyi spanyol Egyház ma is mély tisztelettel övez a szegények iráni szeretete és könyörülete miatt. Domonkos nevét anyja kedvelt zarándokhelyének, Santo Domingo de Silos bencés monostorának védőszentjéről kapta.Gyerekkorától papi pályára szánták, s ennek megfelelően taníttatták, de két további testvére is pap lett: Antal nevű bátyja egy közeli káptalan kanonokja volt, öccse, Mannes pedig követte Domonkost a Rendbe, s később őt is boldoggá avatták. Domonkos kezdetben Palenciában, anyai nagybátyjánál tanult. Tehetséges diák volt, és a stúdiumot mindig nagyra értékelte. 15 vagy 16 éves lehetett, amikor egy éhínség alkalmával eladta a tanuláshoz elengedhetetlen drága könyveit és minden más értékét, hogy a nélkülözőkön segítsen. Ez a tette hívta fel Domonkosra a közeli Osma püspökének a figyelmét is, aki 1193-1195 körül meghívta, hogy az osmai papi káptalan tagja legyen, és részt vegyen a káptalan megreformálásában. Teológiai tanulmányai után Domonkost itt szentelték pappá. Mintegy 8-10 éven keresztül élte ennek a közösségnek szemlélődő-szolgáló életét, s nem gondolt arra, hogy hamarosan egy új szerzetesrend alapítója lesz. Éjjelente imádságban virrasztott, a bűnösök megtéréséért könyörgött Istenhez. Az aszkézis szerves részét képezte mindennapjainak: hosszú éveken keresztül gyakorolta azt az ágostonos fegyelmet, amelyet később nagy buzgalommal adott át másoknak. Hamarosan a káptalan alpriorjává választották, jóbarátja, a közösség priorja, Diego d’Azevedo pedig Osma püspöke lett. Életének fordulópontja 1203-ban érkezett el – ekkor mintegy 30 éves lehetett –, amikor egy királyi diplomáciai küldöttség tagjaként elkísérte püspökét Skandináviába. Útjuk keresztülvitt Dél-Franciaországon, ahol közvetlen közelről szembesültek azzal, hogy mekkorává dagadt a szélsőségesen dualista, ún. kathar illetve albigens eretnekség befolyása, mennyire tehetetlen a tévtanok terjedésével szemben a gyakran korrupt és felkészületlen klérus, s milyen nagy szükség lenne az apostolok életformáját hitelesen élő, katolikus hithirdetőkre. Az ibériai félszigeten folyó reconquista már korán megismertette Domonkossal az iszlámot és a judaizmust, ez a keresztény eltévelyedéssel való személyes találkozás azonban életre szólóan mély benyomást tett rá. Ez volt első hithirdető sikere, amely hamarosan tovább vitte egy új hivatás felé. Az egyház szükséghelyzetére akart választ adni, amikor – egy újabb skandináviai és egy római út után – Diegóval együtt prédikálni kezdett Dél-Franciaországban. Mindketten egy ciszterci szerzetesekből álló pápai küldöttséghez csatlakoztak, akik Provence vidékén próbálkoztak az eretnekek megtérítésével, kevés sikerrel. Az albigensek által is gyakorolt evangéliumi szegénység vállalása Diego ötlete volt. Hamarosan nyilvánvaló vált, hogy egyedül ez hitelesítheti a hithirdetést. Bár eleinte ez a kisebb csapat együtt prédikált, 1207-től Domonkos teljesen egyedül maradt. A ciszterciek hazatértek monostorukba, Diegónak pedig vissza kellett térnie egyházmegyéjébe, ahol rövidesen meghalt. Domonkos azonban ebben a helyzetben sem csüggedt el, és nem tántorodott el hivatásának és küldetésének céljától. Az albigensekkel folytatott hitvitái ugyan nem hoztak látványos, tömeges megtéréseket, mégis volt ennek az időszaknak egy rendkívül jelentős hozadéka: a hűséges küzdelemben megélt magányos évek megérlelték benne a Prédikátorok Rendjének gondolatát. Lassan társak gyűltek köré. Egyikük Toulouse-i házában telepedtek le, s itt kezdték meg a közös életet és prédikációt, előbb csak magánfogadalmat téve Domonkos kezébe. 1215-ben Fulco, Toulouse püspöke úgy hagyta jóvá őket, mint szerzeteseket. Domonkos rkkor már aktívan kereste a jóváhagyást közössége számára: elkísérte püspökét 1215-es a IV. Lateráni Zsinatra, hogy a pápa elé tárja elképzelését. III. Ince arra biztatta őt, hogy válasszanak maguknak regulát, és így váljanak igazi szerzetesrenddé, amely már nem kötődik a Toulouse-i egyházmegyéhez. Domonkos társaival Szent Ágoston Reguláját választotta, melyet a Premontrei Rend szabályzatának a szerzetesi fegyelemre vonatkozó részeivel egészítették ki, s ezzel a monasztikus hagyományokban is megerősítették az ekkor 16 tagot számláló közösséget. Az új Rendet végül III. Honoriusz pápa erősítette meg és hagyta jóvá 1216. december 22-én. Domonkost életének hátralévő 5 évében a Rend megszervezése kötötte le. Testvéreit Európa egyetemi városaiba küldte (Párizs, Bologna), hogy prédikátori hivatásukhoz előbb alapos teológiai képzést kapjanak. Kezdettől fogva mindenütt nagyszámú hivatást vonzottak, tanárok és diákok egyaránt csatlakoztak hozzájuk. Emellett Domonkos személyesen több női közösséget is alapított – Prouille, Madrid, Róma, Bologna –, és lelki-anyagi jólétüket mindvégig a szívén viselte. Nem feledkezett el hithirdetői hivatásáról sem: Róma környékén és Lombardiában is prédikált. Az intenzív tevékenység kimerítette erejét. Elgyengülve, gyomorbajtól gyötörve vonszolta magát az 1221-es Bologna-i nagykáptalanra. 1221. augusztus 6-án halt meg, testvéreitől körülvéve. Sírja Bolognában a Szent Miklós templomban van. található. Személyes jóbarátja, IX. Gergely pápa avatta szentté 1234-ben.

 

Olvasmány a domonkos rend történetére vonatkozó különféle iratokból

Olyan nagy életszentség jellemezte Domonkost, és Isten iránt akkora buzgóságot tanúsított, hogy ez bizonyságul szolgált mindenki előtt: ő az istentisztelet és a kegyelem kiváltságos embere. Lelkierejének egyensúlyát semmi sem ingatta meg, csak a mások iránti részvét és segítő könyörület rendítette meg. Mivel pedig az örvendező szív megvidámítja az ember arcát, ezért a külsején is megnyilvánuló jósága és vidám tekintete tanúskodott a belső ember tökéletes összeszedettségéről.

Szavában és cselekedetében mindenütt evangéliumi emberként jelent meg. Nappal senki sem volt nála szívesebb és kedvesebb a testvérekhez és társaihoz. Éjszaka viszont senki sem volt olyan kitartó a virrasztásban és imádságban, mint ő. Ritkán beszélgetett, s akkor is vagy Istennel beszélt az imádságban, vagy Istenről beszélt másoknak. Erre buzdította testvéreit is.

Állandóan azt a külön kegyelmet kérte magának Istentől: ajándékozza meg őt olyan igazi szeretettel, hogy hathatósan tudja munkálni és irányítani az emberek üdvösségét. Meg volt ugyanis győződve arról, hogy csakis akkor lesz igazán Krisztus testének tagja, ha minden erejével úgy szenteli magát a lelkek megmentésére, mint ahogy a mindenek Üdvözítője, Jézus Krisztus is egészen feláldozta magát a mi üdvösségünkért. Ennek a munkának a végzésére alapította meg isteni sugallatra a Prédikáló Testvérek Rendjét.

Élőszóval és leveleiben is gyakran buzdította arra rendi testvéreit, hogy állandóan tanulmányozzák az ó- és újszövetségi Szentírást. Mindig magával vitte Máté evangéliumát és Szent Pál leveleit. Annyit foglalkozott velük, hogy szinte könyv nélkül tudta az egészet.

Kétszer vagy háromszor is püspökké választották, de egyszer sem fogadta el. Jobban szeretett a szegénységben együtt élni testvéreivel, mint bármely püspöki székben ülni. A szüzesség erényét haláláig sértetlenül megőrizte. Arra vágyakozott, hogy Krisztus hitéért megostorozzák, darabokra marcangolják, és így haljon meg. IX. Gergely pápa e szavakkal tett róla tanúságot: „Olyan embernek ismertem, mint aki mindenben követte az apostolok életmódját. Semmi kétségem sincs afelől, hogy a mennyben részesült is az apostolok dicsőségében.”

 

Könyörgés

Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva