Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Május 04. SZENT FLÓRIÁN

SZENT FLÓRIÁN

vértanú

A vegyivédelemi katonák és a tűzoltók védőszentje

elhunyt: 304. május 4.

 

 

A  római hadsereg keresztény tisztje volt, aki leszerelése után mint veterán Noricum tartományban Mantemban (Krems mellett) élt. Diocletianus császár uralkodása alatt, 303-ban ismét föllángoltak az erőszakos keresztényüldözések. Legendája szerint, amikor Flórián megtudta, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) elfogtak negyven keresztényt, útra kelt, hogy segítségére legyen a foglyoknak. Elfogták és Aquilinus bíró elé vitték, aki megbotoztatta, és arra ítélte, hogy nyakában kővel vessék a folyóba. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról egy malomkővel a vízbe taszították le Flóriánt. Holttestét egy Valéria nevű özvegy kiemelte a vízből és eltemette.

A sír fölé később templomot építettek, mely a bencések, majd a lateráni kanonokok gondozásába került. Körülötte épült ki a mai híres kegyhely, St. Florian (Linztől délre). 1183-ban Krakkóba vitt ereklyéi fölé bazilikát építettek. Tisztelete Ausztriában, Bajorországban és Lengyelországban terjedt el leginkább. Kezdetben árvíz ellen hívták segítségül. A 15. században egészült ki legendája azzal, hogy ifjú korában imádságával megmentett egy égő házat. Ekkor Szent Lőrinc helyébe lépett mint a tűzvész ellen védő szent, s a tűzzel kapcsolatos mesterségekkel foglalkozók (pékek, serfőzők, kéményseprők, fazekasok, kovácsok) patrónusa lett. Magyarul először az Érsekújvári kódex adja elő Flórián életét. Tartós népszerűségére családneveink is utalnak Flórián, Flóris, Fóris, Fórizs, Forján, Furján. Oltára van a pozsonyi székesegyházban, a soproni Szent Mihály-templomban. Gótikus faszobrai Besztercebányán, Pozsonyban, Ruszton, Szentjakabfalván láthatók. A barokk Pestbudán legnevezetesebb Szent Flórián -emlék a Christ Antal vízivárosi pékmester által 1759-ben alapított Fő utcai Szent Flórián-kápolna. A tabáni tűzvészre emlékeztet a tabáni templom egyik mellékoltára. A képen Szent Flórián, mellette angyal önt vizet a lángba borult Budára. Szent Flórián-szobor áll még a Belvárosi templom külső szentélyfalán, az óbudai Szent Flórián téren.  Tűzvész ellen a barokk időkben Szent Flórián-szobrot szoktak a házak homlokzatára, sörfőző műhelyek bejárata fölé is helyezni. A régi templomok és városi középületek tornyában őrzött tűzharang leginkább Szent Flórián nevét viselte, és bizonyos meghatározott időpontokban, így Szegeden este 9 órakor az ő tiszteletére szólalt meg. A 17. század elején tűzpatrónus, a ház tűzvész ellen védő szentje; ünnepén a kemencében nem égett tűz, tiszteletére böjtöt és körmenetet tartanak, s képét vagy szobrát a ház homlokzatára helyezik. Napja „tűztiltónap” volt. Néhol az egész faluban e napon csak ősi módon élesztett „újtűzről” gyújthattak tüzet: reggel napfölkelte előtt valamely élőfa vastagabb, szárazabb ágán át kötelet dobtak, és azt két végénél fogva két ember addig húzogatta, amíg lángot nem vetett. Tűzzel való kapcsolata alapján védőszentje a kéményseprőknek, serfőzőknek (a sör egykori tréfás szegedi neve: flóriánvíz), fazekasoknak, kovácsoknak, pékeknek.

Ábrázolása: Lovagi ruhában, páncélban, zászlóval és lándzsával, a reneszánszban és a barokkban ókori katonaruhában (D. Stanetti szobra a körmöcbányai Mária-temőlom főoltáráról, Budapest, Nemzeti Galéria, 1764) és sisakban ábrázolták. Legkorábbi képe 1150 körül készült (Salzburg, Nonnberg-templom). Álló alakja a 15. század óta az Alpok vidékén sok késő gótikus oltáron látható, gyakran Szent György párjaként. Életének jelenetei A. Altdorfer oltárán láthatók (1510/15 körül). Az egykori liptószentmiklósi magántulajdonból ma a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában őrzött, 1490 körüli faszobra formai jegyei alapján (elnagyoltan faragott arcvonások, könnyed-lebegő állás, páncélján enyhén domború díszítmény) a szepességi faszobrászat emléke.

Attribútumai: dézsa, melyből egy égő házra vizet önt, ritkán malomkő, égő ház (Kefemarkt, főoltár, 1490 k.), lándzsa, sas, zászló.

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Himnusz

Az Egyház boldog kórusa

új himnuszával zengje ma

Istennek hálaénekét,

Szent Flórián dicséretét.

 

Cetius-hegynek városát

elhagyja, s házát, otthonát,

Laureacumba érkezik,

a szenteket hol üldözik.

 

Elfogják bajtárs katonák,

szó, ütleg, ostor sújt reá,

kínozzák, zúzzák csontjait:

hitében meg nem törhetik.

 

Vállán épség már nem maradt,

s az ártatlan mocsoktalant

folyóba dobják, mélybe hull,

és gyilkosára éj borul.

 

Atyánkat áldjuk, s egy Fiát,

ki sírból győztesen kiszállt,

s ki kettőjüktől származik,

a Lelket áldja elme, szív. Ámen.

 

 

Olvasmány Bangha Béla beszédeiből

Visszaszáll a lelkem a múltba. Szüzeket látok, és vértanúkat, akik liliomot tartanak kezükben, és pálmát lengetnek. Csodálva kérdezem őket: ti, virágai az emberiségnek, ti emberfeletti emberek, mi tett titeket oly naggyá, oly erőssé, hogy szembe tudtatok helyezkedni mindazzal, amit a test kíván, s az élet ígér?

S valamennyi egy titokzatos fehér kenyérre mutat, s az oltárra, amelyből mint élő szökőkútból árad a láthatatlan erő, a krisztusi lendület, a természetfölöttiség csodás varázsa, a hősiesség és a lelki nagyság vérhulláma. Látok férfiakat és nőket, ifjakat és leányokat, akik mind húsból és vérből valók, s mégis megállták helyüket a legnehezebb harcokban, és diadalra vitték törékeny testükben a lélek és keresztény eszmeiség örök igényeit. Honnan merítették erre az erőt? Kérdem tőlük, és valamennyi így felel: az Oltáriszentségből. Krisztus eleven testének s vérének vétele edzett meg bennünket, s az ojtott isteni erőt emberi erőtlenségünk törzsébe; az tisztította meg, s hasonlította át a mi vérünket, hogy Krisztus szívverése lett a mi szívünk dobogása. Oltáriszentség! Ami jó és nemes, tiszta és hősi volt valaha a kereszténység történetében, mind a te csodád, a te varázsod, a te ihlető erőd nagyszerű eredménye!

Még mélyebbre szállok vissza a múltba. Egy ember ül tizenkét hívétől környékezve tágas, Húsvétra díszített teremben. Szomorúság és szeretet ül az ember arcán, csodálkozás és ámulat a tanítványaién. A Megváltó és apostolai búcsúlakomát ülnek. A mester távozik, Golgotára, kereszthalálra készül. De nem tudja rászánni magát, hogy árván hagyja övéit. Nem hagylak árván benneteket (Jn 14, 18) – mondja nekik a végrendelkező anya gyengédségével. S nem hagyta árván őket. Itt hagyta nekik örökségül önmagát. Ez az én testem, ez az én vérem kelyhe, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (vö. Mt 26, 26-28). A tanítványok szent áhítattal veszik az ő testét, és isszák az ő vérét. Eszükbe jut, hogy hiszen a Mester erről a csodálatos eledelről és italról külön hosszú beszédet mondott már régebben, Kafarnaum vidékén, a Genezáreti-tó partján. Ott megmondotta, hogy csodálatos, mennyből szállt kenyeret fog adni nekik, és ez a kenyér nem lesz egyéb, mint az ő teste. És aki eszi majd ezt a kenyeret, az ő testét, és issza az ő vérét, azt ő a saját teste és vére részesének tekinti, és fel fogja támasztani az utolsó napon. És jaj annak, aki nem eszi élő hittel ezt a kenyeret, s nem issza ezt a vért, mert abban nem lesz élet, az elszárad, eltikkad, elhal, és nem lesz része őbenne. Most megtette a Mester, amit akkor ígért: odaadta nekik az ő testét és vérét, s megmondta, miként kívánja, hogy tanítványai a jövőben is hasonlóképp tegyenek az ő emlékezetére.

Jézus van itt jelen, hogy áldozzon értünk, s a szentmise titokzatos aktusában megújítva, világ végéig egyre folytassa a keresztfán egykor értünk bemutatott áldozatát. Jézus van itt jelen, hogy tápláljon bennünket, hogy erőt, frissességet, lendületet adjon, hogy el ne fáradjunk, ki ne merüljünk, meg ne rokkanjunk a hosszú és keserves úton, amely az ő csillagos trónusáig vezet. Mint pelikánmadár a mondában, tulajdon vérével frissít fel bennünket, valahányszor lankadunk, egy egész életen át, első áldozásunk napjától addig a napig, amikor megtörő szemmel, szakadozó szívvel utoljára fogjuk magunkhoz venni halálos ágyunkon, mint a minden halálon diadalmaskodó örök élet biztos, édes, éltető zálogát!

 

Könyörgés

Istenünk, te Szent Flórián vértanú emléknapján örömmel töltesz el minket. Engedd, hogy akinek dicsőséges győzelmét tiszteljük a földön, annak boldog társaságát elnyerjük a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

 

Szent Flórián legendái

Az egyik legenda szerint Flórián Caecia erőd parancsnoka lett, az erődben hatalmas tűzvész pusztított, amit Flórián - szinte kilátástalan helyzetben - megfékezett. Katonái, kiket a legszörnyűbb tűzhaláltól mentett meg, Flórián emberfeletti, isteni erejének tulajdonították a tűzvész elmúltát s hírét szájról szájra adva, megszületett a Flórián-legenda.

A másik legenda szerint Flórián még gyermek volt, amikor imádságos közbenjárására csodálatos módon kialudtak egy égő ház lángjai. A másik legenda szerint egyszer egy szénégető nagy máglyát rakott, melyet annak rendje-módja szerint portakaróval fedett be. Amikor a farakás belseje már izzott, egy nagy szélvihar megbontotta a portakarót, és az egész lángba borult. A szénégető próbálta újra befödni a máglyát, de eközben ő maga is a lángok közé esett. Nagy veszedelmében így fohászkodott: „Szent Flórián, aki vízben lettél vértanú, küldj vizet segítségemre, és mentsd meg az életemet!” Azonnal víz öntötte el a máglyát, és a szénégető megmenekült. A Legenda Aurea, az aranylegenda szerint: „Florián Lorchba indult, és a keresztények után kutató katonákkal találkozott. Így szólt hozzájuk: «Ne fáradjatok tovább a keresztények kutatásával, hiszen én magam is keresztény vagyok. Forduljatok meg, és jelentsétek a parancsnoknak.»Amikor Aquilinus a parancsnok kínpaddal fenyegette, így imádkozott: «Uram Istenem, tebenned reméltem, tehát soha meg nem tagadhatlak. Kész vagyok érted szenvedni, és föláldozni életemet, csak adj erőt a szenvedésre, és végy föl választottaid sorába, kik előttem megvallották szent nevedet.»Aquilinus ennek hallatára rákiáltott: «Micsoda badarságot beszélsz, hogy dacolni akarsz a császár parancsával!» Mire Flórián: «Míg földi fegyvert hordtam, titkon szolgáltam Istenemet, és a sátán soha nem bírt elidegeníteni Tőle. Most a testem ugyan hatalmadban van, de a lelkemnek nem árthatsz, mert az egyedül Istené. Engedelmeskedem parancsaidnak, amennyiben mint katona ezzel tartozom, de arra senki nem kényszeríthet, hogy bálványokat imádjak!» Miközben botozták, ezt mondta: «Tudd meg, semmiféle kínzástól nem félek. Gyújtass máglyát, és én Jézus Krisztus nevében örömmel lépek rá. Íme, most áldozatot mutatok be Uramnak Istenemnek, aki megerősített, s ezen megtiszteltetésre méltatott engem.» Egykori katonatársai vitték a kivégzésre. Megkötözték, követ kötöttek a nyakába, és fölállították a híd korlátjára, de egyikük se merte a vízbe taszítani. Hosszú idő után jött egy fiatal katona, aki nem ismerte Flóriánt, ő odaugrott és belelökte a folyóba. Amikor azonban kíváncsian utána tekintett, hogy lássa elmerülését, megvakult.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva