SZENT GELLÉRT 

püspök, vértanú

A műszaki katonák védőszentje

 

Itáliában, Velencében született 977 után.  Apja, Gerardo patrícius volt, aki rokonságban állt a velencei dózséval. Gellért hét éves korában súlyosan megbetegedett. ezért szülei a bencések Szent György tiszteletére alapított monostorba vitték, és felajánlották a lovagszentnek. Megígérték, ha fölépül, ő is szerzetes lesz. Hamarosan meggyógyult és a monostor növendéke lett. 15 éves volt, mikor édesapja a Szentföldre zarándokolt és ott meghalt. Édesapja emlékére a Gellért nevet vette föl. Hamarosan édesanyját is elvesztette. 25 éves korára Gellért kiváló szerzetessé vált tudományban, imádságban, önmegtagadásban és munkában egyaránt, ezért Bolognába küldték tanulni. Hét év múlva tért vissza a kolostorba, ahol apáttá választották. Édesapja és eszményképe Szent Jeromos példájára Gellértnek is az volt a vágya, hogy a Szentföldre zarándokolhasson. Ezért három év múlva lemondott apáti tisztségéről, és hajóra szállt. Egy vihar miatt azonban Isztria partvidékén kellett kikötniük, ahol a Szent András kolostorban találkozott Razin pannonhalmi apáttal, aki Rómából hazafelé tartva rábeszélte, hogy kísérje el őt Magyarországra. A legenda szerint 1015 júliusában (más vélemények szerint viszont csak 1020 után) érkezett meg Pécsre Mór püspökhöz, akivel István királyhoz ment Székesfehérvárra. Nagyboldogasszony napján, augusztus 15-én a király és a főurak előtt prédikált Nagyboldogasszonyról. A szónoklat után - a legenda szerint - Gellért lelkében elragadtatva egy hegyet pillantott meg, melynek sziklái közt holtan látta önmagát, összetört tagokkal véresen feküdni. Megértette a látomást: Isten nem azt akarja, hogy a Szentföldre menjen, hanem itt kell maradnia, mert itt fogja elnyerni a vértanúság koronáját. Istvánnak nagyon tetszett a szónoklat, ezért az ünnep elmúltával Gellértet a palotában tarttatta, és fiának, Imre hercegnek a nevelését bízta rá. 1024-ben a Velencéből elűzött Otto Orseolo doge családjának Magyarországra érkeztekor Bakonybélbe vonult vissza, ahol  számos teológiai értekezést és homíliát írt, amelyek elkallódtak. A remeteségre manapság is emlékeztet egy kút, amelyet a környékbeli faluk népe Nagyboldogasszony és Gellért ünnepén búcsújárással szokott megtisztelni. Az itteni nép úgy emlegeti, hogy a kutat három forrás táplálja, amelyet még Gellért nevezett el az Atya, Fiú és Szentlélek tiszteletére. 1030-ban Ajtony vezér legyőzése után István király őt teszi meg csanádi püspökké. Valójában egyházszervezés, keresztény térítés várt rá, amit nagy bölcsességgel végzett el. Gellért azonosítja az ősi pogány Boldogasszony alakját Máriával. A legenda szerint ő javasolta Szent Istvánnak, hogy az országot a Boldogasszonynak ajánlja föl. Gellérthez kapcsolódik „symphonia Ungarorum”, a „magyarok szimfóniája” ismert jelenete is: éjszakai szállásán egy magyar szolgáló őrölt kézimalmával, és közben énekelt. Gellért dallamot szépnek, különösnek találta, a lányt pedig jókedvvel végzett munkájáért megjutalmazta. Így ő lett a magyar népköltészet első említője. Szent István halála után a keresztény és európai értékrend a védelmében szembe került Aba Sámuellel, aki 1044. tavaszán Csanádon 50 főurat kivégeztetett ezért április 22-i, húsvétra tervezett koronázást Gellért megtagadta, s félelmetes, prófétai szavaiban megjósolta a király halálát, a pogánylázadást és saját vértanúságát. Gellért ezzel megnyitotta a magyar püspökök azon sorát, akik a hatalommal is szembeszállva védelmezik az igaz értékeket. Az Aba korában írt teológiai elmélkedései közül ránk maradt egy, a Deliberatio supra hymnum trium puerorum ('Elmélkedés a három ifjú himnuszáról', Dán 3,58-65). Katéna jellegű, preskolasztikus munka, amelyben teológiai tartalmán túl számos időszerű utalás található (zsarnok uralkodó, gőgös világiak, romlott papság, megátalkodott zsidóság, veszélyes eretnekség stb.). Péter király uralma ellen 1046-ban a Tiszántúlon lázadás tört ki, amelyhez a pogányság visszaállítását követelők a békési Vata vezetésével csatlakoztak. Gellért püspöktársaival az ősz első napjainak egyikén Székesfehérvárról Budára igyekezett, hogy ott fogadja az oroszok közötti számkivetésből visszatérő Vazul-fiakat. Egyik este Diósd községben vacsora után megjövendölte püspöktársainak, hogy az volt az utolsó vacsorájuk. Másnap, 1046. szeptember 24-én misét mondott a Szent Szabina templomban, ahol szintén megjövendölte vértanúságukat, és azt is, hogy társuk Beneta püspök nem fog részesülni a vértanúság dicsőségében. Ha arra gondolunk, hogy a csanádi püspök ezekben a vészterhes időkben teológiai műveket írt, világos, hogy semmiképpen sem kereste a vértanúságot, hanem inkább csak elfogadta azt. Még aznap, a Buda felé tartó püspököket egy lázadó pogány csapat elfogta a pesti révhez közel, s egy kivételével megölték őket. Gellértet taligára tették, és a Kelenhegyről (a mai Gellért-hegy) letaszították, majd dárdával átszúrták és egy sziklán koponyáját szétzúzták. Holttestét először pesten a Boldogságos Szűz templomában temették el, majd végakarata szerint Csanádra vitték. A fakoporsót, amelyben addig nyugodott, kőkoporsóba helyezték. Ennek födelére tették azt a csuklyás szerzetesruhát, melyben Gellért halált szenvedett, valamint a teveszőrből készül gallért, továbbá azt a követ, amelyen fejét összezúzták, azonkívül a vasövet és ostort, melyekkel sanyargatta magát, végül egy edényt, amelyben a vérét gyűjtötték össze. A templom oltárköve az a szikladarab volt, amelyen a fejét összezúzták. Mindezek a középkorban nagy tiszteletben álltak. Az ereklyéi később szétszóródtak. Egy részük Velencébe, illetőleg a szomszédos Murano városkába került. Sírja körül egyre több csoda, rendkívüli gyógyulás történt. A spontán módon kialakult népi kultuszt követte VII. Gergely pápa általi a hivatalos szentté avatás 1083. július 26-án, Szent László király kérésére. Ünnepe a szabolcsi zsinat óta szeptember 24-én van.

Ábrázolása: Általában a magyar szentek között ábrázolják (Róma, Szent Péter-bazilika, Magyarok Nagyasszonya-kápolna). Önálló ábrázolásai között a legismertebb a vértanúságának helyén, a Gellérthegyen álló szobor (Jankovich György műve, 1904). Attribútumai: füstölő, könyv, kődarabok, kereszt.

 

Népének Szent Gellért püspökről

Felmutat égbe - Szent Gellért keresztje,

Ahhoz, ki hozzánk küldte - ki az Eszme.

Apostolod volt – boldog magyar nemzet:

Áldjuk a Szentet!

 

Őseleinket - a krisztusi hitre

Végtelen keggyel – kegyes Isten vitte. 

Gellérttől nyertünk – hogy jó volt a kezdet:

Áldjuk a Szentet!

 

Életét még zöld – keresztünkre tűzte,

Lett vértanunknak – s főpapoknak tükre.

Fehér virághoz – piros rózsát szerzett:

Áldjuk a Szentet!

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Az olvasmányos imaóra himnusza

Szép Velence, ősi város,

zengj az Úrnak éneket.

Erényekben kiváltságos,

Gondviselés van veled,

mert Gellértet a jóságos

Isten adta teneked.

 

S ő, az Isten választottja,

néki adja önmagát.

Lelke üdve lesz a gondja,

vállalván a Regulát,

földi pálya nem marasztja,

Krisztus útján megy tovább.

 

Őt e honban tiszteletben

részesítik, mint atyát.

Hitet plántál, és a mennyben

sokszorozza jók hadát,

templomot rak, s mindenekben

csodálják alázatát.

 

Legyen áldás és imádat

Háromság-egy Istennek,

az Atyának és Fiúnak

s velük a Szentléleknek,

ki a küzdőknek erőt ad,

hogy győzelmet nyerjenek. Ámen.

 

 

Könyörgés

Istenünk, Te a vértanúság győzelmével koronáztad és a hallhatatlanság dicsőségével övezted Szent Gellért püspököt. Engedd jóságosan, hogy akinek emlékét áhítatos lélekkel ünnepeljük itt a Földön, annak örök oltalma műszaki munkákban szolgáló katonáinkat védelmezze a Mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Olvasmány Szent Gellért csanádi püspöknek és vértanúnak a három ifjú himnuszáról szóló elmélkedéséből

Nagyon kevesen tudják, sőt talán senki sem tudja egészen felfogni, hogy mekkora erő van a Szentírásban.

Nézzétek, kedves testvéreim, milyen csodálatosak és milyen drágák a Szentírás sorai, és mindig szent vágyat ébresztenek. A szentek kifogyhatatlan tápláléka és szent éhsége ez. E kimeríthetetlen bőség nem hagy maga után semmi kívánnivalót, de még inkább értékesebb gyakori határozottsága.

Méltán, mert egyrészt a Szentírásból szerzi meg az ember az üdvösség ismeretét, másrészt pedig maga a Szentírás mindazokat, akik hisznek, és hitük szerint cselekednek, el is vezeti az örök életre. A Szentírás a múltat változtatás nélkül írja le, a jelent meg jobban megmutatja, mint ahogy azt látni lehet, a jövőt pedig már mintegy megtörténtet mondja el. A Szentírás minden lapjáról az igazság szól, minden lapján az isteni erő tündöklik, és minden lapja a jövőt tárja fel az emberi nem előtt.

Mint ahogy az a földön is szokott lenni, a mi meglevő felfogásunknak megfelelően példabeszédekben és elrejtve közli velünk az isteni igazságokat, amint azt a 77. zsoltár is mondja : Példabeszédre nyitom ajkamat: Hirdetem, ami rejtve volt a világ teremtésétől fogva (vö. Zsolt 77, 2).

Hogy elénk tárjon minden isteni ajándékot, a Szentírás megtanít bennünket a Szentháromság hódolatteljes ismeretére is, amelyet – a bálványok tiszteletére fordított annyi évszázadon át – nem ismert meg ez a szomorú sorsú, elvakult emberiség; tudniillik az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egy Istent és minden teremtmény Alkotóját és Kormányzóját, aki képes volt megteremteni mindazt, amit csak akart, és ami csak látszik az égen és a földön.

Ha azt kérdezed, hogy ő milyen jó, halld meg ilyen röviden összefoglalva: Menedék a nyomorúság válságos napjaiban (Zsolt 9, 10). Ha a hatalmát kérdezed, halld: Ki állhat ellen a te hatalmadnak? (Vö. Zsolt 75, 8) Ha igazságát kérdezed, halld: Igazságosan megítéli a földkerekséget (Zsolt 95, 13).

A Szentírás egészen világosan tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. Így mondja a Zsoltáros: Lelked elől ugyan hova mehetnék? Színed elől hová futhatnék? Ha fölhágok az égbe, odafönn vagy, ha leszállok az alvilágba, odalenn talállak (Zsolt 138, 7-8), és így tovább, amint a Szentírás az ő nagyságáról szól.

Ezeket a szent iratokat, amint jól tudod, nem emberi értelem találta ki, hanem isteni erő íratta le szent emberek által. Ezt akkor lehet igazán megérteni, amikor egy hívő lélek megbizonyosul arról, hogy a Szentírást mint igazságot és mint a lélekre nézve hasznosat lehet hirdetni. Mi az, ami lelkileg hasznos és drága, amit meg nem találsz a Szentírásban, ha a tiszta lélek értelmével figyelsz rá?

A Szentírás minden egyes felolvasása nem üresen elhangzó szó, és nem is késlekedik annak a megvalósításában, amit ígér, mert akik engedelmeskednek neki, azoknak meghozza az örök üdvösséget, a gőgösöket pedig, akik ellene mondanak, örök büntetéssel sújtja.

Ezért is kapjuk azt a figyelmeztetést, hogy a Szentírás szavait nemcsak meghallgatni kell, hanem üdvös cselekedetekkel az embernek teljesítenie is kell azokat. Egyszer ugyanis az Isten és az embertárs iránti szeretetre figyelmeztet bennünket, máskor meg arra, hogy a világ mulandó dolgait túl ne értékeljük, ismét máskor meg azt csöpögteti beléd, hogy meg ne feledkezzél arról a hazádról, amely majd örök lakóhelyed lesz. Türelemre int, reményt nyújt, dicséri az üdvös alázatosságot, és mindig elítéli a romlásba döntő gőgösséget, de gyakran ajánlja a jámbor alamizsnálkodást.

Eddigi minden jótéteményét felülmúlva a Szentírás akkor a legirgalmasabb, amikor tanúsítja, hogy a mi ítélő Bíránk elfogadja a bűnbánatot, és tanítja, hogy a mi jóságos Megváltónk megbocsát; sőt a Szentírás elriaszt a bűntől, hogy megjavítson bennünket, ítélettel fenyeget, hogy irgalmazhasson, és megparancsolja: úgy éljünk, hogy méltók legyünk az angyalok társaságára, és legyen meg bennünk az, ami a legdrágább és örök értékű, hogy Isten legyen minden mindenben (1 Kor 15, 28), továbbá hogy meglássuk őt színről színre, és töltekezzünk dicsőségének bőségéből, és ne legyen már többé semmi kielégítetlen vágyunk.

Ki lenne az, aki nem akarna az ilyen parancsoknak szót fogadni, hacsak nem az, aki mindenáron az örök kárhozatba akar rohanni? Minden esztelenséget és minden butaságot felülmúl az, ha valaki saját Megváltója parancsait semmibe veszi, és ugyanakkor legkegyetlenebb ellensége csábításait követi.

Ahány szó, annyi jutalom; ahány ítélet, annyi büntetés. A Szentírás nem szűnik meg hasznos tanításokat adni, csak akkor, ha kivágják a nyelvet, és az hallgat.

Mindezeket nagyon kell tudniuk azoknak, akik követni akarják Krisztust, és győzelmet akarnak aratni testük felett, amelyben nem uralkodik a Szentlélek. Végül is azt akarja a Szentlélek, hogy övéi fel legyenek fegyverezve a láthatatlan támadások ellen is, hogy legyőzzék azt a gonosz szellemet, amely Sault gyötörte. Ennek a gonosz szellemnek az elűzéséhez, mint már mondottam, főként Dávid lantjára van szükség, azaz Krisztus drága tanítására és ennek a megvalósítására. Ez teszi az Istenben hívőket jólelkűekké.