SZENT HEDVIG

királynő

született: 1372?

elhunyt: Krakkó, 1399. június 15.

I. Nagy Lajos király és Erzsébet hercegnő legkisebb leánya. I. Lajos és az osztrák hercegek Velence ellen szövetséget kötöttek, ennek biztosítékaként III. Lipót osztrák herceg fölajánlotta 1374-ben legidősebb fiát, V. Vilmost Hedvig férjének, s magára vállalta védelmét, ha Lajos király előbb meghalna. Hasonló kötelezvényt 1375-ben állított ki Lajos is, melyben 200.000 aranyforintot biztosított leányának. A hainburgi házassági szerződést közvetítő Vaskuti Dömötör zágrábi püspök a hainburgi plébániatemplomban 1378-ban „összeadta őket”. A két gyermeket ezután együtt nevelték Bécsben, majd Hedviget Magyarországra, hogy itt készüljön föl a tényleges házasságra, mely akkor valósult volna meg, amikor betölti a 12. évét. Atyja, Hedviget Vilmossal együtt a magyar trónra szánta, de a kiráy halála után az özvegy Erzsébet királyné és a nemesek az idősebb leányt, Máriát ültették a trónra, Hedviget a lengyel trónra rendelték. 1383-ban Erzsébet anyakirályné fölmentette a lengyel rendeket leányának, Máriának és jegyesének, Luxemburgi Zsigmondnak, brandenburgi őrgrófnak tett zólyomi hűségesküjük alól, mert Hedvig és jegyese, Vilmos lengyel trónöröklési jogának elismerését kívánta. A lengyel főpapok és főurak a radomi gyűlésen elhatározták, hogy Lajos király leányai közül csak azt ismerik el uralkodónak, aki férjével együtt állandóan Lengyelországban lakik, így 1384-ben fölkérték Erzsébet anyakirálynét, hogy Hedviget küldje Krakkóba, majd megkötötték a kassai örökösödési szerződést. Bár Erzsébet Hedviget Krakkóba küldte, a lengyelek azonban, akik Hedviget királynőjükké választották, Vilmost nem akarták a trónon látni. Ugyanakkor Jagelló Ulászló követeket küldött, hogy megkérje Hedvig kezét, s megígérte, hogy vele együtt az egész litván nép megkeresztelkedik és egyesül Lengyelországgal. Erzsébet megriadt a Hedvignél 28 évvel idősebb pogány fejedelemmel kötendő házasságtól, tárgyalni kezdett III. Lipóttal az esküvő mielőbbi megtartásáról. Nyáron Vilmos meg is érkezett Krakkóba. A lengyel urak s az Egyház számára azonban előnyősebb volt a Jagellóval kötendő házasság, mely Rómának új hívő népet, Lengyországnak régi ellenségtől való szabadulást ígért és Litvánián át szabad utat Oroszország közepébe. Ezért érdekeiket érvényesítve Vilmost kiűzték az országból. Hedvig, bár teste-lelke tiltakozott az új házasság ellen, mégis beleegyezését adta, mert Isten akaratát látta benne. Jagelló Ulászló 1386. február közepén érkezett Krakkóba, s testvéreivel és kíséretével együtt megkeresztelkedett, majd megtartották az esküvőt és II. Ulászló néven Lengyelország királyává koronázták. E házassággal létrejött a lengyel-litván unió. A Habsburgok, kiknek reményei ezzel szertefoszlottak, hamis híreket kezdtek terjeszteni Vilmos és Hedvig korábbi együttéléséről. Hedviga Wawel katedrálisában a papság és Bodzanta érsek jelenlétében nyilvánosan visszavonta a gyermekkorában tett házassági ígéretét. VI. Orbán pápa személyesen vizsgálta ki az ügyet, nemcsak a lengyelektől kapott jelentés alapján, hanem legátusa, Maffiolo Lampugnano érsek által is, akit csak ezért küldött 1386-ban Lengyelországba. Később Bonaventura padovai bíboros is vizsgálatot folytatott. A pápa, meggyőződvén a vádak alaptalanságáról (miután Vilmos meg se jelent Rómában a kánoni tárgyaláson, melyet ő kezdeményezett), 1388. április 18-ai bullájában dicsérte Jagelló Lászlóhoz megtérését, és szólt házasságáról, melynek érvényességét elismerte. VI. Orbán szívélyes kapcsolatot tartott a királyi párral, s utóda, IX. Bonifác pápa keresztapja lett gyermeküknek. Hedvig részt vett az áll. életében, s mindent megtett Lengyország nagyságának és hatalmának biztosítása érdekében. Egyszerű és tiszta élete, értelmessége és műveltsége révén elérte, amit sem törvény, sem fegyver nem tudott: a pogány Litvániát a kereszthez vezette. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván papok képzése céljából. Sokat fáradozott az elszakadt Ruténia megtérítéséért is. Tudván, hogy a ruténok ragaszkodnak a keleti nyelvhez, fölismerte, hogy csak akkor nyerheti meg őket az Egyháznak, ha meghagyják nyelvüket és gazdag szertartásaik használatát. Ezért a szláv bencésekhez fordult és kérte, nyissanak Krakkóban novíciátust. Kérésére IX. Bonifác 1399-ben engedélyezte a krakkói egyetemen a teológiai kar megnyitását. 1399. június 15-én gyermekszülésben halt meg, gyermekével együtt. Szívén viselte a betegek, árvák, szegények, elesettek sorsát. Gyakran látogatta a kórházakat, ápolta betegeiket. Enyhíteni próbált a parasztok nyomorán. Szentség hírében halt meg, ezért nem a Wawel-székesegyház királyi kriptájában temették el, hanem a főoltár alá, azzal a meggyőződéssel, hogy csak kis ideig marad ott, addig, míg föl nem emelik az oltár dicsőségébe. 1426-ban Albert Jastrzebiec gnieznói érsek. megalakította az első bizottságot életszentségének kivizsgálására. Az eljárás valószínűleg akkor szakadt félbe, amikor Jagelló Kázmér 1454-ben feleségül vette Habsburg Albrecht leányát, Erzsébetet, akinek nagyatyja Vilmos herceg testvére volt. Erzsébettel és kíséretével a Wawelbe költözött a Hedvig iránti ellenszenv is. A boldoggáavatási eljárás több évszázadig tartó megszakadása ellenére Hedvig tisztelete és emlékezete elevenen élt, a lengyel szentek és boldogok között őt is ábrázolták. A lengyel püspöki kar 1933-ban Czestochowában egyhangúlag elhatározta, hogy ismét kéri Hedvig boldoggá avatását. Az eljárást 1950-ben fölújították, majd II. János Pál pápa 1997-ben Krakkóban szentté avatta.

Olvasmány Jan Dlugosz krakkói kanonok „A lengyel királyság évkönyvei” című művéből

A mai napon, azaz 1399. július 17-én meghalt Hedvig királyné. Nagyon bájos arcú volt, de szokásait és erényeit tekintve még kedvesebb; a katolikus hit elterjesztője Litvániában. Ő állította fel a zsoltározók kollégiumát a krakkói székesegyházban, és két oltárt ugyanott. Ő alapította a piaszki Szűz Mária-kolostort Krakkó mellett. Ő kezdte el a szláv testvérek kolostorának felépítését. Nagyböjt és Ádvent idején vezeklőövvel és rendkívüli önmegtagadásokkal fegyelmezte testét. Bőkezű volt a szegények, özvegyek, jövevények, zarándokok, mindenféle nyomorgók és szükséget szenvedők iránt.

Nem volt benne könnyelműség, nem volt harag, nem lehetett benne gőgöt, irigységet vagy dühöt találni. Isten iránti nagy áhítatával és mérhetetlen szeretetével tűnt ki; minden világi hiúságot elutasítva magától, lelkét és gondolatvilágát egyedül az imádságra és szent könyvek, nevezetesen az Ó- és Újszövetség, a négy egyháztanító homíliái, az atyák életrajzai, prédikációk, szentek élete, Boldog Bernát, Szent Ambrus elmélkedései és prédikációi, Szent Brigitta jelenései és más, latinról lengyelre fordított könyvek olvasására fordította. Sok tehetséges, magát a tudománynak szentelő ifjú ellátásáról gondoskodott. Prágában kollégiumot alapított a litvánok számára, és fáradozott a krakkói Hittudományi Kar felállításán. Végrendeletében minden ékszerét, ruháját, pénzét és minden királyi öltözetét a szegények megsegítésére és a krakkói egyetem megújítására hagyta.

Ugyancsak a krakkói székesegyházra hagyott egy gyöngyökkel kirakott főpapi melldíszt. Olyan híres volt, és annyira megbecsülték az egész katolikus világban nagyszerű erkölcsi magatartása miatt, hogy életében a szentség példaképeként tisztelte mindenki.

Könyörögés

Istenünk, aki híveid élete vagy és az alázatosak dicsősége, te Szent Hedvig királynét a hit és a szeretet buzgó terjesztőjévé tetted. Közbenjárására add, hogy az igazság és a jóság apostolai legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.