SZENT I. JÁNOS

pápa, vértanú

elhunyt: Ravenna, 526. május 18.

Szent Hormisdas utódaként 523. augusztus 13-tól 526. május 18-ig  volt pápa. I. Jusztinosz császár, hogy végleg kiirtsa a birodalomból az arianizmust, megparancsolta, hogy az ariánusok templomaikat adják át a katolikus papságnak és térjenek meg. Az ariánus keleti gótok királya, Nagy Teodorik ezért maga elé rendelte Ravennába Jánost, és megparancsolta neki, hogy menjen el Konstantinápolyba és vegye rá a császárt a rendelet visszavonására. 525 karácsonyán érkezett Konstantinápolyba, ahol a nép és a papság Péterként fogadta és ünnepelte. 526-ban a húsvéti liturgiát ő vezette a Hagia Szophiában. Jusztinosz császár azt kívánta, hogy másodszor is koronázza meg, s viszonzásul visszaadta a templomokat az ariánus gótoknak. Teodorik elégedetlen volt, ezért Ravennában fogva tartotta Jánost, akiről a hagyomány azt tartja, hogy a börtönben (Boëthiushoz hasonlóan) vértanú lett. Ő vezette be a keresztény időszámítást (éra), azaz Dionysius Exiguus számításai alapján Krisztus születésétől kezdte számlálni az éveket. 530-ban holttestét átvitték Rómába, és a Szent Péter-bazilika átriumában helyezték el.

Olvasmány a Prédikátor könyvéből

Aki szereti a pénzt, az soha sem kap elég pénzt, és aki szeret szerezni, annak soha sem elég a jövedelme. Ez is hiábavalóság! Ahogy nő a vagyon, szaporodnak a pusztítói. És mi haszna van a birtokosának? Csak a szeme elégül ki. A dolgozó ember álma édes, akár keveset, akár sokat eszik. De a gazdagot jóllakottsága nem hagyja aludni.

Van egy szörnyű baj, amit a nap alatt láttam: a gazdagság, amit tulajdonosa a vesztére tartogat. A gazdagság ugyanis valami szerencsétlenség folytán elvész, és ha fia születik, ennek nem marad semmi. Mezítelenül született, s úgy megy el innét, amint jött; abból, amit fáradsággal szerzett, semmi sem marad a kezében. Az is rettenetes nyavalya, ha úgy kell elmennie, ahogy jött. Mit használ hát neki, hogy szelet hajszol? Így minden napját sötétben és gyászban, kedvetlenségben, betegségben és bosszúságban tölti el.

Nos, megállapítom: az a jó, amiben az embernek része lehet, ennyi: egyék, igyék és érezze magát jól minden fáradozás közepette, amely adódik a nap alatt, életének azon a néhány napján, amelyet Isten ad neki, mert ez az osztályrésze. Igen, ha valakinek Isten gazdagságot és vagyont adott, és megengedte, hogy élvezze és kivegye részét belőle, és örömét találja munkájában: ez Isten ajándéka. Mert az ilyen nem sokat törődik élete napjaival, mivel Isten örömmel tölti el szívét.

Más bajt is láttam a nap alatt, amely súlyosan ránehezedik az emberre. Van, akinek Isten adott gazdagságot, kincseket, megbecsülést, és semmi sem hiányzik abból, amit szíve kíván. De Isten nem engedi, hogy élvezze, hanem idegen élvezi. Ez hiábavalóság, és szörnyű gyötrelem!

Lehet valakinek száz fia és ugyanannyi lánya, megérhet mégoly magas kort is, de ha nem élvezheti javait, és tisztes temetésben sincs része, akkor azt mondom: az elvetélt magzat boldogabb nála. Ez sötétben jön, és sötétben megy, sötétség borítja még a nevét is, az nem látta a napot, és nem ismeri az éjszakai nyugodalmat; egyik sem több, mint a másik! Ha az kétszer ezer évig élne is, de nem volna örömére, akkor nem ugyanoda jut mind a kettő?

Az ember minden fáradozása a szájáért van, de a gyomra mégsem telik meg. Mivel van többje a bölcsnek, mint a balgának? És mit tartsunk a szegényről, aki a nyilvánosság előtt fenn tudja tartani a látszatot?

Könyörgés

Istenünk, hűséges lelkek megjutalmazója, te a mai napot Szent I. János pápa vértanúságával szentelted meg. Hallgasd meg néped könyörgését, és add, hogy szent vértanúd érdemét tisztelettel ünnepelve, állhatatos hitét is kövessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.