SZENT I. SZILVESZTER

pápa

született: Róma, 3. század

elhunyt: Róma, 335. december 31.

Szent Miltiades utódaként 314-335 között Róma püspöke. Alakját annyira elhomályosította Nagy Konstantin, hogy korabeli adatok nem is maradtak fönn. 325-ben pap képviselőket küldött a niceai zsinatra, de szerepe nem volt annak lefolyásában. A Donatio Constantini 8. századi koholmány, s annak sincs alapja, hogy ő keresztelte volna meg Konstantin császárt.

Pápai öltözékben, sárkánnyal (kígyóval), néha bikával ábrázolják. A legendájából vett jelenetek közül leginkább Rómának a sárkánytól való megszabadítását (Maso di Banco, Firenze, S. Croce,1340 k.) és Nagy Konstantin megtérítését (Róma, SS. Quattro Coronati, 1200 k.) szokták ábrázolni.

Könyörgés az imaórák liturgiájából

Istenünk, jöjj segítségére népednek. Kormányozz és vezess minket, hogy közbenjárónk, Szent Szilveszter pápa oltalmával biztos úton haladjunk földi életünkben, és eljussunk az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Évvégi hálaadás

Az év utolsó napján tartott hálaadó ájtatosság az elmúlt évben Istentől kapott jótéteményekért. Régebben litánia, a II. Vatikáni Zsinat óta szentmise, szenttbeszéddel, melyben a plébánosok számot adnak a híveknek az egyhközsség életének eseményeiről és számokban megragadható oldaláról: születések, keresztelők, esküvők, temetések, szentáldozások.

Ennek a szentmisének a végén éneklik el hálaadásul a Te Deum-ot. Az őskeresztény lelkiség nagy alkotása a "Téged, Isten, dicsérünk" (Te Deum) himnusz. Benne az ég és föld egyesül a Legszentebb dicséretében. Isten fölségének magasztalására és hálaadásul imádkozzuk különféle ünnepeken, ünnepi szertartásokon, zsolozsmában. Igen ajánlatos a közösségekben is. Sok katolikus hívő gyakran elimádkozza Isten dicséretére magán imádságként. A Te Deum az Egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke. A IV. században keletkezett, sőt egyes részei, elemei még korábbra, a vértanúk korába vezethetők vissza. A szöveg a zsoltárok költészetéhez hasonlóan magasrendű, emelkedett próza, rím és szabályos ritmus nélkül, mégis szárnyaló, ünnepélyesen egyszerű nyelven, mint a Biblia és a liturgia többi szövegei is. A Te Deum-ot őseink gyakrabban énekelték, mint manapság szokásos. Ezzel is arra nevelték magukat, hogy a liturgia szellemében Isten imádását tartsák a legszebb, az emberhez legméltóbb foglalatosságnak, abba egész önátadással bekapcsolódjanak. Mi is énekeljük minél gyakrabban: misék végén a nagy ünnepeken (pl. Húsvét, Szentháromság, Krisztus Király, más főünnepek), ájtatosságokon, vallásos összejövetelek, lelkigyakorlatok alkalmával.

A himnusz első részében az ég és föld egyesül egy óriási karban, hogy egy szívvel énekelje a Legszentebbet. E rész középpontjában hangzik föl az Izaiás próféta látomásából ismert, Istenhez legméltóbb dicséret: SANCTUS -- Szent, szent, szent! Az énekben ez a vers mintegy Isten személyes jelenlétét idézi. Előtte a teremtés nagy műve zengi a dicséretet (az egész kozmosz, majd az angyalok, s az Isten trónjához legközelebb álló kerubok és szeráfok), a Sanctus után pedig a megváltás műve idéződik fel (először a megtestesült Istenhez legközelebb álló apostolok, azután azok, akiket Isten különleges szolgálatra kiválasztott - az ősegyház ezeket hívta prófétáknak -, majd a vértanúk, s az egész földön elterjedt Anyaszentegyház). Az első részt a Szentháromság magasztalása zárja le.

A második szakasz Krisztusról szól. Őt jövendölte a 23. zsoltár: a "Dicsőség Királyát", aki majd megjelenik, s az angyali fejedelmektől megnyitott mennyei kapun át belép oda, emberi természete szerint is. A Te Deum erre gondolva már a beteljesülést hirdeti: a Dicsőség Királya kijött az Atyától, hogy az emberiséget megmentse; a halál és feltámadás győzelme után neki újból megnyílnak e kapuk, hogy oda már minket is bevigyen magával.

A harmadik szakasz kéri, hogy a megváltásban részesült, megkeresztelt hívőket is vigye be Krisztus az örök dicsőségbe, végül a negyedik rész zsoltárokból vett idézetekkel Isten segítségét kéri földi életünkre.

Téged, Isten dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk.
Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.
Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.
Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.

Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!

Nagyságoddal telve ég, föld,* dicsőséged mindent bétölt.
Téged dicsér, egek Ura * apostolok boldog kara.
Dicséretes nagy próféták * súlyos ajka hirdet és áld.
Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet.
Vall tégedet világszerte * szent Egyházad ezerszerte.
Ó Atyánk, téged *s mérhetetlen nagy Fölséged.
S azt, ki hozzánk tőled jött le * Atya igaz Egyszülöttje.
És áldjuk veled * Vigasztaló Szentlelkedet.
Krisztus, Isten Egyszülöttje * Király vagy te mindörökre.
Mentésünkre közénk szálltál * szűzi méhet nem utáltál.
Halál mérgét megtiportad * mennyországot megnyitottad.
Isten jobbján ülsz most széket *: Atyádéval egy fölséged.
Onnan leszel eljövendő *: mindeneket ítélendő.

Téged azért, Uram, kérünk,* mi megváltónk, maradj vélünk!
Szentjeidhez végy fel égbe * az örökös dicsőségbe!
Szabadítsd meg, Uram, néped, * áldd meg a te örökséged!
Te kormányozd, te vigasztald * mindörökké felmagasztald!

Mindennap dicsérünk téged, * szent nevedet áldja néped.
Bűntől e nap őrizz minket * és bocsásd meg vétkeinket!
Irgalmazz, Uram, irgalmazz ;* híveidhez légy irgalmas!
Kegyes szemed legyen rajtunk * tebenned van bizodalmunk.

Te vagy Uram, én reményem, * ne hagyj soha szégyent érnem!

Sík Sándor: Te Deum

Téged Isten dicsérlek 
és hálát adok mindenért.

Hogy megvolt mindig a mindennapim 
és nem gyűjtöttem másnapra valót, 
hála legyen.

Hogy mindig jutott két garasom adni 
és magamnak nem kellett kéregetnem, 
hála legyen.

Hogy értenem adatott másokat 
s nem kellett sírnom, hogy megértsenek, 
hála legyen.

Hogy a sírókkal sírni jól esett 
és nem nevettem minden nevetővel, 
hála legyen.

Hogy megmutattál mindent, ami szép 
és megmutattál mindent, ami rút, 
hála legyen.

Hogy boldoggá tett minden, ami szép 
és ami rút, nem tett boldogtalanná, 
hála legyen.

Hogy sohasem féltem a szeretettől 
és szerethettem, akik nem szerettek, 
hála legyen.

Hogy akik szerettek, szépen szerettek 
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem, 
hála legyen.

Hogy amim nem volt, nem kívántam, 
és sohasem volt elég aki voltam, 
hála legyen.

Hogy ember lehettem akkor is, 
mikor az emberek nem akartak emberek lenni, 
hála legyen.

Hogy megtarthattam a hitet 
és megfuthattam a kicsik futását 
és futva futhatok az Érkező elé 
s tán nem kell a városba mennem 
a lámpásomba olajért, 
hála legyen!

Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen! 
és ma is kiálthatom: úgy legyen! 
és holnap és holnapután és azután is 
akarom énekelni: úgy legyen! - 
hála legyen, Uram! 
hála legyen!