Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Május 30. SZENT JOHANNA

SZENT JOHANNA

vértanú

született: Domrèmy, Franciaország,  1413. január 6.?

elhunyt: Rouen, 1431. május 30.

 

 

Champagne-ból bevándorolt, négy gyermekes, módos parasztcsalád gyermeke. Apja, Jacques községi elöljáró, édesanyja Isabelle vagy Zabillet, Romée. Gyermekkorát a százéves háború rablásai, vérengzései és rettegései határozták meg, ugyanakkor mindez nem törte meg az alapvetően vidám, élénk természetű pásztorlány lelkületét, aki szeretett játszani, táncolni, tréfákban részt venni. 12 éves korában részesült az első látomásban, ami teljesen megváltoztatta, elmélyítette belső világát, gyakran gyónt, naponta hallgatott szentmisét, rendkívüli áhítattal járult a szentáldozáshoz. 13 éves korában szüzességi fogadalmat tett. Reggeltől estig a templomban volt, arccal a padlóra borulva vagy térdelve imádkozott. Az égi hangok Isten leányának szólították, jóságra buzdították, majd miután lelki élete kellőképp elmélyült, tudatták vele konkrét történelmi feladatát. Küldetésül kapta, hogy tegye a trónörököst, Károlyt Franciaország fölszentelt királyává, és tisztítsa meg az országot az angoloktól. Az isteni hívás iránti engedelmesség szembeállította környezetével: apja fenyegetése, a falusiak gúnyolódása ugyanakkor egyáltalán nem tántorították el. Baudricourt lovagtól, a közeli Vaucouleurs várának parancsnokától egy csapatot kapott és férfiruhában lovagolt az ellenség megszállta területen keresztül Chinonba a trónörököshöz, aki bizalmatlanul fogadta: letette királyi ruháját, s nemesi öltözetben elvegyült a főurak közt, hogy a „boszorkány” ne ismerje föl. De ezzel nem lehetett megtéveszteni, egyenesen az álruhás trónörököshöz lépett - akit addig sohasem látott - letérdelt előtte és ünnepélyesen mondta: „Nemes trónörökös uram, az egek Királya általam üzeni, hogy Reimsben majd királlyá kenik és megkoronázzák”. Károly az egyház tekintélyére és tapasztalatára bízta, ezért Poitiers-ben hat hétig vizsgálták szavahihetőségét, s végül az ostromlott Orléans-ba küldték kis csapat élén. Megjelenése, szava és imádsága lángra lobbantotta a hitet a város csüggedt lakóiban, fölrázta a fáradt és elbátortalanodott katonákat. Háromnapos harc után, 1429. május 8-án Orléans megszabadult az angoloktól. Ezzel megszerezte az ismert pénzember, Coeur anyagi támogatását a rendkívül nehéz loire-i hadjárathoz. 1429. június 18-án a patay-i csatában az angolokat Loire menti állásaik föladására és elhagyására kényszerítették. A francia sereg Reimsbe indult, ahol 1429. július 17-én a zászlaját vivő Johanna jelenlétében a trónörököst királlyá kenték. VII. Károly visszanyerte az angol királytól, VI. Henriktől a törvényes uralkodói jogot.

Johanna harci sikereit kizárólag Istennek tulajdonította. A katonák között szigorúan megtiltott mindenféle káromkodást, paráznaságot, elűzte a táborból a bűnös nőket, kiket lélekbelátó képességével azonnal fölismert. A polgárháború következtében hajléktalanná vált szerzeteseket és apácákat külön zászló alatt összegyűjtötte, hogy ezzel biztosítsa számukra a közös imádság lehetőségét, katonáinak pedig a szentmisehallgatást. Mindig ott volt a legveszélyesebb helyzetekben. Minden harci bátorsága ellenére is állandóan vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem békét hozni és segítséget nyújtani a szenvedőknek. Minden fontos csata előtt több ízben is, személyesen fölajánlotta az ellenfélnek a békekötést, kitéve magát ezzel az ellenfél gúnyolódásának és szitkainak. Legádázabb ellenségeinek elestét megsiratta, és hosszasan imádkozott, vezekelt értük. Károly koronázás után addig akarta folytatni a harcot, amíg küldetésének megfelelően az angolokat teljesen ki nem űzik az országból. VII. Károly féltékeny tanácsadói hatására lassanként elfordult tőle, kezdte hátráltatni terveit, lassította csapatai előrevonulását, elbocsátotta a költséges koronázási sereget, és titkos tárgyalásba kezdett az angolok oldalán harcoló burgundi herceggel, ezért Johanna Párizs fölszabadítására irányuló támadása szeptember 8-án támogatás híján sikertelen maradt. A hadsereg a király parancsa szerint visszatért a Loire-hoz. Tél végén Johanna saját felelősségére megindult a burgundoktól, angoloktól és luxemburgiaktól ostromlott Compiègne védelmére. 1430. május 23-án kirohanást intéztek az ostromlók ellen. A visszatérést néhány emberével hátvédként fedezte, mire azonban a várhídhoz ért, a várbeliek azt már (véletlenül vagy árulásból) fölvonták, így ő néhányadmagával a luxemburgi herceg foglya lett. Hiába követelte kiadatását a párizsi egyetem, hiába könyörgött érte urának a herceg felesége, a herceg 10 ezer frankért átadta az angoloknak. -A hírre, hogy angol fogságba kerül, hirtelen megingásában és halálfélelmében kivetette magát a beaurevoiri vár tornyából, ahol fogva tartották. E tettét később egész hátralévő, rövid életében siratta, és őszinte bűnbánattal gyónta meg. A szentség erejébe és az Úr irgalmába vetett rendíthetetlen hitét és bizalmát későbbi bírái kevélységnek nyilvánították. Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. Céljuk az volt, hogy aláássák ezzel a reimsi koronázás érvényességét. A perben mozgósították a domonkos inkvizíciót és a párizsi teológiai fakultást, mely akkor, a bázeli zsinat előestéjén szinte második egyházkormányzat szerepét töltötte be. Johanna hiába fellebbezett az ítélet kihirdetése előtt a pápához. A per 1431. február 21-én kezdődött Rouenban a párizsi egyetem 53 doktora és a domonkos inkvizítor előtt. Az elnök, Cauchon beauvais-i püspök az angolok nyomása alatt állt, s a per lefolytatásában több szabálytalanságot is elkövetett, ami 25 évvel később alkalmat adott a rehabilitálásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyházi bírák mindent megtettek annak érdekében, hogy beismerő vallomásra bírják, s ezzel az angolok várakozásának (a koronázás érvénytelenítése) halálbüntetés nélkül is eleget tegyenek. A per fönnmaradt okmányai szerint a kilenc hónapi nehéz fogságban kimerült Johanna válaszainak mély hitből fakadó józansága, istenismerete csodálatot váltott ki a teológiai szempontból magasan fölötte álló bíráiban is. Röviddel az ítélet meghozatala előtt azonban az alig 18 éves, a máglya félelmétől meggyötört Johanna megadta a kívánt választ: „beismerte”, hogy képzelgések áldozata lett, „hangjai” a sátántól voltak. Az egyházi hatóság ekkor máglya helyett kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, s kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Kifejezetten megígérték, hogy „vallomása” fejében az angolok börtönéből átviszik az egyháziba, de ezt aztán nem tették meg. Megtagadták tőle a szentségeket is. Látomásaiban szentjei árulással vádolták. Az angol őrség egyik katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, melyeket nem távolítottak el cellájából, számítva arra, hogy a provokáció miatt előbb-utóbb újra felölti azokat. Miután egy utolsó szentáldozást még engedélyeztek, 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok, akik mindenképp a „boszorkány” halálát akarták, azonnal átadták a hóhérnak. Kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: „Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó”. Kordéját 800 angol katona kísérte a vesztőhelyre az úton, mely alatt ő végig imádkozott. Rouen régi piacterére érve letérdelt, mindenkitől bocsánatot kért (bíráitól és elítélőitől is), és hangosan ajánlotta lelkét Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Mihálynak, Szent Katalinnak és Margitnak, majd feszületet kért. Egy angol katona két gallyat kötött össze, amit Johanna a keblébe rejtett. Amikor a máglyát meggyújtották, fölkiáltott: „Jézus! Jézus!” A hóhér maga vallotta, hogy túlságosan keserves halállal kellett meghalnia. A tömegben és az angol katonák között is elhangzott: „Az Úr vértanúja volt, szentet égettek el.” Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja. VII. Károly 1449-ben jóvátételi eljárást indított, mely 1456-ban eredménnyel zárult. Sokan életben voltak az egykori tanúk közül, s vallomásuk egyértelművé tette, hogy cselekedeteit Isten Lelkének sugallatai vezették. 1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták. XIIPius pápa 1944. május 13-án Franciaország második patrónájának nyilvánította.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva