SZENT KALKUTTAI TERÉZ

született: Szkopje, 1910. augusztus 27.

elhunyt: Kalkutta, 1997. szeptember 5.

Közismert nevén Teréz anya (családi nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu) albán, pontosabban a mai Albániában és Macedóniában is kisebbségben élő aromán nemzetséghez tartozó családban született.1928-ban belépett a dublini Loretói Miasszonyunk kongregációba és Indiában novícia. 1946-ban isteni sugallatra a legszegényebbek szolgálatára szentelte életét. 1948-ban engedélyt kapott XII. Pius pápától, hogy Kalkutta nyomornegyedében működhessen, megnyitotta az első iskolát. 1950-ben megalapította a Szeretet Misszionáriusai kongregációt, - mely 1965-ben kapott pápa jóváhagyást -  és a kalkuttai anyaházat. 1954-ben házat nyitott haldoklóknak, majd gyermekotthont és egy falut leprásoknak. 1965-ben létrehozta az első külfüldi alapítást Caracasban, Venezuelában. 1985-ben felszólalt az ENSZ közgyűlésén, s fogadta az USA elnöke. 1990-ben egészségi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását rend elöljárói tisztéről, de egyhangúlag újraválasztották. 1991ben Albániában nyitott három házat. Súlyos szívbetegsége miatt 1997-ben végérvényesen lemondott tisztéről. Példaképe Lisieux-i Szent Teréz volt. Több száz kitüntetést kapott, köztük 1979-ben a Nobel béke-díjat. 2003-ban II. János Pál pápa boldoggá, 2016. szeptember 4-én Ferenc pápa szentté avatta.

Olvasmány Kalkuttai Szent Teréz gondolataiból

A nővérek a tőlük telhető legjobbat akarják adni, mert a mi társaságunkban mindenestül oda kell adni magunkat Istennek; ez a közösség szelleme. Ezt úgy akarják elérni, hogy lemondanak az otthonukról, az állásukról, a jövőjükről, és egész életüket teljesen a szegények legszegényebbjeinek szentelik. Úgy gondolják, nem lehetnek eléggé hálásak Istennek azért, hogy megadta nekik azt a gyönyörű hivatást: szolgálni a szegények legszegényebbjeit.

Sok időt fordítunk a nővérek képzésére, különösen arra, hogy egyre inkább megismerjék és elsajátítsák a közösség szellemiségét, amelyet a rendi szabályzat előír. Ezt Isten akaratának tekintjük. A lelki képzéssel egyidejűleg látogatniuk kell a nyomornegyedeket. A nyomortanyákon való munka és az ott élőkkel való találkozás a noviciátusi képzés egy része. Ez a mi kongregációnk sajátossága, mert más rendekben a novíciák nem mennek ki a házból. Nálunk ez azért történik, hogy a nővérek meg tudják érteni negyedik fogadalmuk jelentőségét, amely által megígérjük: egész szívből a szegények legszegényebbjeinek szenteljük magunkat, akikben Krisztust szolgáljuk. Ez a tapasztalat hozzásegíti őket ahhoz, hogy amikor majd leteszik a fogadalmaikat, tudatosan vállalják a legszegényebbek áldozatos szolgálatát. Ezt a munkát csak Isten iránt való szeretetből lehet végezni. A szegények szolgálata alkalmat ad arra, hogy kifejezzük Isten iránti szeretetünket.

Közösségünket jellemzi a teljes odaadás, a feltétlen bizalom és a derűs lelkület. Arra törekszünk, hogy sugározzuk a Krisztusba vetett hit örömét. Ezzel akarjuk megéreztetni velük, hogy Isten szereti őket.

Szegényeinknek és betegeinknek nem csupán „valamire” van szükségük, hanem sokkal inkább „Valakire”, akit mi tudunk nyújtani nekik. Az ember számára ugyanis az egyik legnyomasztóbb dolog az, amikor magára hagyatottnak érzi magát. Nagyon is szükségesek tehát a szorgos kezek, de még inkább a szerető szívek, amelyek körülveszik őket. Mi arra törekszünk, hogy ezeket a szolgálatra kész kezeket elvigyük hozzájuk, valamint a nyitott szíveket, amelyek őszintén szeretik a rászoruló embertársakat, és úgy tekintenek rájuk, mint Krisztusra.

Könyörgés

Istenünk, te Kalkuttai Szent Teréz anyát arra hívtad, hogy a kereszten szomjazó Fiad szeretetére a legszegényebbek iránt való áldozatkész szeretettel válaszoljon. Közbenjárására add, hogy szenvedő testvéreinkben mi is Krisztust lássuk és szolgáljuk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.