SZENT KÁZMÉR

herceg

született: Krakkó, 1458. október 3.

elhunyt: Grodnó, 1484.

 

 

Apja IV. Kázmér lengyel király, anyja Habsburg Erzsébet. 1467-től Dlugosz Jan történetíró, majd Callimachus Buonaccorsi humanista nevelte. 1471-ben sikertelen hódítást indított Magyarország ellen. 1481-ben királyi helytartó Radomban, miközben apja Vilniusban székelt, ahol ő 1483 tavaszán lett alkancellár. Tuberkulózist kapott, Grodnóban próbálták gyógyítani. Itt halt meg a krakkói püspök jelenlétében. A vilniusi dómban temették el. 1604-ben sírját fölnyitották, testét romlatlanul találták és átvitték a később róla elnevezett vilniusi templomba. Népe emlékezetében mint igazságos uralkodó él. A szüzesség védőszentje, de pestis és háború idején is segítségül hívják. Litvánia védőszentje.

 

Olvasmány Szent Kázmérnak egy csaknem vele egykorú szerzőtől írt életrajzából

Szinte hihetetlen, hogy a mindenható Isten iránt mekkora szeretet lángolt a Szentlélek kegyelméből Kázmér szívében, mégpedig tettetés nélküli, túláradó, igaz szeretet, amely aztán bensejéből embertársaira is kiáradt. Nem létezett számára a világon kedvesebb és kívánatosabb öröm, mint amikor saját javait kioszthatta, és önmagát is mindenestül Krisztus szegényeinek, az utasoknak és betegeknek, a foglyoknak és a bajbajutottaknak adhatta. 

Az özvegyek, árvák és elnyomottak nemcsak egyszerűen oltalmazót találtak benne, nem is csak gondviselőt, hanem atyjuk, fiuk és testvérük is lett. 

Itt most bizony hosszú történeteket kellene elmondanom, ha minden egyes megnyilatkozását el akarnám sorolni annak a csodálatos szeretetnek, amely őbenne Isten és az emberek iránt lángolt.

Hogy mennyire eltöltötte az igazságosság, mennyire mértékletesen élt, mennyire vezette az okosság, és milyen erős lelkű és állhatatos volt, mindezek elmondására gyenge a szó, és erőtlen a gondolat. Főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy abban a fiatal életkorban élt így, amikor az emberek természetes hajlamaikat követve meggondolatlanok szoktak lenni, és könnyen hajlanak a rosszra. 

Nap nap után kérlelte atyját, hogy az uralkodásban és alattvalói kormányzásában tartsa szem előtt az igazságosságot. Ha aztán olykor hanyagságból vagy emberi gyengeségből valami hiba mégis előfordult, sohasem mulasztotta el, hogy királyatyját szerényen figyelmeztesse.

A szűkölködők és a nyomorgók ügyét egészen a saját ügyének tekintette. Ezért a nép körében a szegények védelmezőjének nevezték. Jóllehet igen magasra emelte őt a királyi vér és a fejedelmi származás, mégsem esett nehezére soha akár a legegyszerűbb vagy legalantasabb emberekkel való érintkezés vagy társalgás.

Mindig azt kívánta, hogy azon szelídek és lélekben szegények közé tartozhassék, akiké a mennyek országa, mintsem a hatalmasok és dicsők közé, akiké a világ. Az uralkodás magas szerepét sem kívánta magának, sőt akkor sem akarta elfogadni, amikor atyja ajánlotta fel neki. Attól félt, hogy a gazdagság fullánkjai, amelyeket a mi Urunk, Jézus Krisztus töviseknek nevezett, valamiképpen lelkét is megronthatják, és hogy a földi érdekek mételye őt is megfertőzheti.

Mindvégig szűzi módon élt, és élete utolsó napjáig megőrizte szűzi ártatlanságát. Ezt mindenki tanúsítja és állítja, akár legbensőbb szolgái, akár bizalmasai, vagyis olyan kiváló és előkelő férfiak, akik közül egyesek ma is élnek, és akik előtt egész külső és belső élete ismerős volt.

 

Könyörgés

Istenünk, neked szolgálni uralkodást jelent. Szent Kázmér közbenjárására add, hogy mindenkor szentségben és igazságban szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva