SZENT KORNÉL

pápa

született: Róma-Centumcellae, ma Civitavecchia

elhunyt: 253. június

Szent Fábián utódaként 251. március és 253. június között volt pápa. A Decius-féle üldözés miatt Fábián pápa halála után 14 hónapig nem választottak pápát. Ez idő alatt a római egyházat Novatianus pap vezette, aki valószínűleg arra számított, hogy az üldözés elültével őt választják meg, mert amikor Kornélt választották, híveivel megválasztatta és fölszenteltette magát, és Kornéllal egyidőben értesítette a püspökségségeket pápaságáról. Kornéllal különösen a hittagadásba esettek ügyében ütközött össze, azt hirdette ugyanis, hogy aki az üldözés idején félelmében bárhogy megtagadta a hitét, többé nem lehet a kat. egyh. tagja. Kornél ezzel szemben 251 őszén Rómában zsinatot tartott, mely úgy határozott, hogy az elesetteket megfelelő penitencia után vissza kell fogadni. Kornél erről hosszú levelet írt Fabius antiochiai püspöksnek. E levélből tudjuk, hogy a római egyházban ekkor 46 pap, hét diákonus, hét szubdiákonus, 42 akolitus és 52 exorcista, lektor és ajtónálló volt. Karthagói Szent Ciprián két püspököt küldött Rómába, hogy a szakadás dolgát világosan láthassa, s ezután határozottan Kornél mellett foglalt állást. 252. júniusában Gallus császár új üldözést indított, Kornélt elfogatta és Centumcellae-be száműzte, ahol kb. egy év múlva meghalt. Testét a 3. század végén átvitték a Callistus-katakombába. Sírfölirata vértanúnak nevezi. Sírját Damasus pápa fölékesítette és hozzáférhetővé tette.

SZENT CIPRIÁN 

püspök, egyházatya

született: Karthagó, Észak-Afrika, 200/210.

elhunyt: Karthagó, 258. szeptember 14.

Thascius Caecilius Cyprianus jómódú pogány család gyermeke volt, aki barátja, Caecilius hatására ismerkedett meg Krisztus tanításával és 246. húsvét éjszakáján keresztelkedett meg. Lemondott jövedelmező rétori és ügyvédi állásáról, vagyonát jórészt a szegények között osztotta ki, kedvenc pogány szerzőit is félretette. Püspöke két év múlva pappá szentelte, majd egy év múlva, püspöke halála után a nép főpásztorának követelte. Decius császárüldözése idején rejtekhelyéről kormányozta, erősítette híveit. 26 levelet írt hozzájuk, megokolta távollétét, s kitartásra buzdította őket. 251. márciusában visszatért Karthágóba, s a hitükben megingottakat (lapsi) kellő bűnbánat után visszafogadta. Szembeszállt az ún. hitvallókkal, akik vezeklés nélkül, pusztán az ő igazolásukkal (libellus pacis) visszaengedték volna őket az Egyház közösségébe, ugyanakkor enyhítette a visszafogadás föltételeit. 251-ben Karthágóban zsinatot tartott, amelyen számos püspöktársával együtt kiközösítette az ellene lázadást szító Felicissimus diákonust és 5 presbitert. 252-53-ban az egész birodalmat sújtó pestisjárvány idején betegápoló és segélyszervezetet hozott létre, amivel kivívta a pogányok megbecsülését is. 252-ben az újabb üldözési rendelet után kihirdette, hogy a hitükben megingottak bűnbánati idejét befejezettnek kell tekinteni, s vissza kell fogadni őket a ker. közösségbe „hogy a közeledő új küzdelemre fölkészítsük őket” (57. levél). Az eretnekek keresztelését érvénytelennek vallotta. 257-ben a Valerianus-féle üldözés alatt elfogták, s mert nem volt hajlandó áldozni a pogány isteneknek, halálra ítélték. A vesztőhelyen levetette dalmatikáját, odaadta papjainak, úgy várta a hóhért; fejvétele előtt meghagyta övéinek, fizessenek a hóhérnak 25 aranyat. Övéi lepedőket és kendőket terítettek alá, hogy fölfogják vérét. Mint klasszikus római jellem, nyugodtan fogadta a halált. Bölcsessége, férfias határozottsága, emberszeretete, hitbuzgalma, véranúsága hírnevet szereztek neki Afrikán túl is; hívei a szorongatás ellenére fényes temetést rendeztek és utóbb két templomot emeltek tiszteletére. Szent Ágoston öt beszédében dicsőítette.

Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából

Olvasmány Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből

Ciprián, szeretett testvérének, Kornélnak.

Ismerem hited és erényességed dicső bizonyságait, testvér. Hitvallásod jó hírét nagy-nagy örömmel vettem, és szinte úgy érzem, hogy magam is társad vagyok, sőt részesedem érdemeidben és dicsőségedben. Ez természetes, hiszen egy az Egyházunk, egy szív, egy lélek vagyunk, és megbonthatatlan az egyetértésünk. Paptársai dicsérete fölött melyik pap nem örvendezik úgy, mint a sajátja fölött? Mely testvériség nem örvendezik bárhol is a testvérek örömével?

El nem mondható, hogy mekkora lelkesedés és ujjongás fogadta a bátorságodról és sikeredről érkezett jó híreket. Te voltál testvéreid vezére a hit megvallásában, sőt, a testvérek hitvallása még nagyobbá tette a tiedet. Azzal tehát, hogy elsőnek léptél a dicsőség útjára, sokakat tettél a dicsőség társává; azzal pedig, hogy mindenki nevében elsőnek voltál kész hitvallást tenni, hitvalló lelkületet öntöttél a népbe. Ezért nem is lehet tudni, mit dicsérjünk inkább: vajon a te mindenre elszánt és szilárd hitedet, vagy pedig a testvérek eggyé forrott szeretetét. Mert nálatok a nagy nyilvánosság előtt bizonyosodott be a példamutató püspök erénye, de ragyogó volt az egységes testvéri közösség csatlakozása is. Nálatok valóban egy a szív, és egy az ajkatokon felhangzó vallomás is: hitvallóvá lett az egész római egyház.

Íme, szeretett testvérem, ragyogó volt az a hit, amelyet a szent Apostol hirdetett rólatok. Lelki szemeivel ő már akkor előre látta dicséretre méltó hősiességteket, valamint férfias helytállástokat, és szavaival jövendő érdemetekről előre tanúskodott. Amikor az atyákat dicsérte, azzal versenyre hívta ki az utódokat. Egységes magatartástokkal, bátorságotokkal nagyszerű példát adtatok a többi testvérnek az egységre és a lelki erősségre.

Szeretett testvér, mivel az intelmetadó Úr gondviselése tanít rá, és az isteni irgalmasság üdvös tanácsai figyelmeztetnek, hogy immár elközeleg versenyünk és küzdelmünk napja, ezért – amennyire csak lehetséges, tekintettel a szeretetre, amellyel egymáshoz ragaszkodunk – különösen arra buzdítunk, hogy az egész néppel együtt szüntelenül kell imádkozni, virrasztani, böjtölni. Ezek ugyanis a mi mennyei fegyvereink: segítenek, hogy megálljuk helyünket, és bátran kitartsunk. Ez a mi lelki erődítményünk, ezek isteni nyilaink, amelyek megvédenek minket.

Gondoljunk sokszor egymásra, legyünk egy szív és egy lélek, mindenkor imádkozzunk egymásért, a nehéz órákat és a megpróbáltatásokat pedig enyhítse kölcsönös szeretetünk.

Olvasmány a Szent Ciprián püspök vértanúságáról készült prokonzuli aktákból

Szeptember 14-én reggel nagy tömeg gyűlt össze Sextus birtokán, Galerius Maximus helytartó parancsára. E napon ugyanő, Galerius Maximus helytartó – a Sauciolum-teremben ülve – maga elé vezettette Cipriánt. Amikor megjelent előtte, Galerius Maximus helytartó így szólt Ciprián püspökhöz: „Te vagy-e Thascius Cyprianus?” Ciprián püspök válaszolta: „Én vagyok.”

Galerius Maximus helytartó így szólt: „Te adtad ki magad a szentségtörő emberek főpapjának?” Ciprián püspök válasza: „Igen, én.”

Galerius Maximus helytartó: „A szentséges császárok megparancsolták neked, hogy végezd el a szertartásokat.” Ciprián püspök: „Nem teszem meg!”

Galerius Maximus rászólt: „Fontold meg!” Ciprián püspök így válaszolt: „Az én álláspontom igaz, ily igaz dologban nincs mit fontolgatni. Tedd azt, amit parancsoltak neked.”

Ekkor Galerius Maximus tárgyalt a bíróság tagjaival, majd kelletlenül és zavarodottan e szavakkal mondott ítéletet: „Sokáig éltél szentségtörő lelkületben, sok embert szerveztél be gonosz összeesküvésbe. A római isteneknek és a szent vallásnak ellenségévé lettél. A jámbor és szentséges uralkodók: Valerianus és Gallienus fenségek, és a nemes Valerianus császár sem tudott téged vallása követésére visszatéríteni. Rád bizonyult, hogy gyalázatos bűnöket követtél el, és ezeknek az embereknek vezére is voltál. Ezért elrettentő példa leszel számukra, akiket aljas bűnöddel magad köré gyűjtöttél: a megsértett jogrendet véred ontása állítja helyre.” Miután ezeket előadta, egy tábláról felolvasta a határozatot: „Thascius Cyprianus karddal való kivégzését elrendeljük.” Ciprián püspök felkiáltott: „Hála legyen érte az Istennek!”

Amint elhangzott az ítélet, a jelenlevő testvérek felkiáltottak: „Fejezzetek le minket is ővele!” Ebből azután a testvérek soraiban zavargás támadt. A nagy tömeg elkísérte Cipriánt a kivégzés helyére. A nevezett Cipriánt így vezették el Sextus birtokán az egyik szántóföldre. Ott az elítélt levetette piros köpenyét, letérdelt, majd leborult a földre, hogy Urához imádkozzék. Utána levetette felsőruháját is, és átadta a diakónusoknak. Fehér ingjében állt, és várta a hóhért.

Amikor a hóhér megérkezett, Ciprián felszólította övéit, hogy adjanak neki huszonöt aranyat. A testvérek a vér felfogására vásznat, kendőket terítettek le előtte. Ezután a boldog vértanú, Ciprián, saját kezével tette rá a kendőt szemére, de mivel megkötni végül is magának nem tudta, Julianus pap és Julianus alszerpap tette meg ezt helyette.

Ez volt Szent Ciprián szenvedésének története. Testét a pogányok kíváncsiskodásától tartva először a közelben temették el; éjnek idején kihantolták, és a vértanút gyertyák és fáklyák fényénél nagy áhítattal és diadalmenetben vitték Macrobius Candidianus kormányzó kertjébe. Ez a kert a Mappalia felé vezető úton van, a halastó közelében. Néhány nappal ezután meghalt Galerius Maximus helytartó. Szent Ciprián vértanú szeptember 14-én szenvedte el a halált, Valerianus és Gallienus császár alatt, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus uralkodott, akié a tisztelet és dicsőség mindörökkön-örökké. Ámen.

Könyörgés

Istenünk, te Szent Kornél pápát és Szent Ciprián püspököt néped gondos pásztorává rendelted, és megadtad nekik, hogy vérük ontásával tegyenek tanúságot rólad. Engedd, hogy közbenjárásukra gyarapodjunk hitben és állhatatosságban, és odaadó lélekkel munkálkodjunk az Egyház egységén. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.