SZENT POLIKÁRP

püspök, vértanú

elhunyt: Szmirna, 167. február 23.

Szent János apostol tanítványa volt, ő rendelte Szmirna püspökévé. Szent Ireneusz, aki Polikárpot még személyesen ismerte, biztosan állítja, hogy ennek az igazán apostoli püspöknek az igehirdetése teljesen egybehangzott azzal, amit ő Jézus szemtanúitól és tanítványaitól hallott. Ezek szerint Polikárp egyik jelentős megalapozója volt az őskeresztény hagyománynak. „Tanításával egyetértenek az összes asiai (kis-ázsiai) egyházak.” 115 körül találkozott a fogoly Antiochiai Szent Ignáccal, akitől később levelet is kapott. 155 körül Rómába ment a húsvéti vita rendezésére. Nem sikerült ugyan egyezségre jutnia Anicét pápával, ennek ellenére barátságban váltak el egymástól. Rómában találkozott Markionnal, aki megkérdezte tőle, ismeri-e. A válasz így hangzott: „Valóban megismerlek, Sátán elsőszülöttje!” Nem sokkal Rómából való hazatérése után letartóztatták, és a zsúfolt színházban vonták felelősségre keresztény hitvallása miatt. A jelenlevő prokonzul rá akarta venni, hogy tagadja meg Krisztust, mire ő így válaszolt: „Nyolcvanhat éve szolgálom Őt, és sohasem bántott meg. Hogy mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?” Máglyán égették el. Levelei közül csak a Filippiekhez írtat ismerjük, mely szorosan kapcsolódik Antiochiai Szent Ignác sorsához: A filippi keresztények felkeresték Ignácot, aki megkérte őket, hogy írjanak az antiochiai keresztényeknek. A filippiek teljesítették is kérését, levelük továbbítására Polikárpot kérték fel, a ránk maradt levél Polikárp válasza a filippieknek. Ez a levél jól mutatja, mennyire rendszeres volt a levelezés az egyházak között, sőt, a leveleket lemásolták, gyűjtötték, a levélgyűjteményeket megküldték egymásnak.

Olvasmány  a szmirnai egyháznak Szent Polikárp vértanúságáról szóló leveléből

Amikor készen állt a máglya, Polikárp, miután levetette minden ruháját, és övét is eloldotta, a saruját is le akarta vetni. Azelőtt ezt ő sosem tette, hiszen valamennyi hívő mindig azon versengett, hogy melyikük érintheti hamarabb a testét; mert szent élete miatt már vértanúsága előtt is minden jóval ékeskedett. 

Ekkor már mindent előkészítettek körülötte a máglyán. De amikor oda is akarták szögezni, azt mondotta: „Hagyjatok így, aki ugyanis megadja majd nekem, hogy elbírjam a tüzet, az megadja azt is, hogy a máglyán nyugodtan rajta maradjak akkor is, ha ezt szegekkel nem biztosítjátok.” Azért tehát nem szögezték oda, hanem csak rákötözték a máglyára. 

Ő meg hátrakötözött kézzel, mint egy, a nagy nyájból áldozatra kiválasztott kos, Istennek kedves áldozatként előkészítve, az égre tekintett, és így imádkozott: 

„Mindenható Úristen, szeretett és áldott Fiadnak, Jézus Krisztusnak Atyja, általa ismertünk meg téged: angyalok, hatalmasságok, minden teremtmény és a színed előtt élő igazak egész nemzetségének Istene! Áldalak téged, mert erre a napra és erre az órára méltattál, hogy a vértanúk közé számláltatva vegyem magamhoz Krisztusod kelyhének rám eső részét, hogy testem és lelkem romolhatatlanul támadjon fel a Szentlélek által az örök életre. Bárcsak felvételt nyernék közéjük ma a te színed előtt, mint értékes és kedves áldozat, mint ahogy erre előkészítettél, és előre már megmutattad, és most beteljesíted, hazugságot nem ismerő és igaz Istenem.

Mindezért dicsérlek, áldalak, magasztallak téged szeretett Fiad, Jézus Krisztus, az örök mennyei főpap által, akiben legyen neked, vele és a Szentlélekkel együtt dicsőség most és mindörökké. Ámen.” 

Miután kimondta az Áment, és befejezte imádságát, a máglyarakók meggyújtották a tüzet. 

Amikor a láng magasra tört fel, csodát láttunk mi, akiknek ez látni adatott, akik azért maradtunk életben, hogy másoknak elmondhassuk a történteket. A tűz mintegy boltozatot alkotott, és mint egy széltől feszített hajóvitorla, körülvette a vértanú testét. A máglya közepén a teste nem olyannak látszott, mintha égett hús lett volna, hanem mint sült kenyér vagy mint a kemence lángjában ragyogó arany és ezüst. Olyan édes illatot éreztünk, mintha tömjén vagy más drága illatszer áradt volna belőle.

Könyörgés

Istenünk, minden teremtmény Ura, te Szent Polikárp püspököt azzal jutalmaztad, hogy vértanúid közé fogadtad. Közbenjárására add, hogy Krisztus szenvedésének kelyhéből vele együtt részesedve, mi is örök életre támadjunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.