született: Róma, 2. század?
elhunyt: Szardínia szigeteg236. január 3. után
I. Orbán utódaként 230-235. szeptember 28. között volt pápa. Az első pápa, aki lemondással vált meg Péter székétől. Pápaságáról csak annyit tudunk, hogy békés időszakba esett, de a Hippolütosz-féle szakadás nyugtalanságot tartott fenn az Egyházon belül. Maximinus Thrax császár Hippolütosz-al együtt küldte számkivetésbe „ad metalla” ítélettel (bányamunkára). Itt kiengesztelődtek, de hogy Róma ne maradjon püspöknélkül, 235. szeptember. 28-án lemondott és túlélte utódját. Vértanúként tisztelték, holtestét Fábián pápa szálíttatta Rómába, és a Callistus-katakomba pápa-sírboltjában temették el.
született: Alexandria v. Asia provincia, 170 k
elhunyt: Szardínia szigete, 235
Szent I. Callistusszal, Szent I. Orbánnal és Szent Pontianusszal szemben ellenpápa. Viktor pápa idejében érkezett Rómába, nagy tekintélyre tett szert mint tanító pap. Órigenész is meghallgatta, amikor Rómában járt. Amikor Zefirinus pápa maga mellé vette diákonusként Callistust, ő fölháborodott és a diákonus ellen felhozott erkölcsi kifogásokon túl a pápát is megvádolta modalizmussal. Callistus pápasága végképp elviselhetetlen volt számára, s mikor a pápa diteizmus miatt őt és tanítványait kiközösítette, ellenpápaként lépett föl. Callistus minden intézkedését élesen bírálta: a szabadok és rabszolgák házassága érvényességének elismerésében a konkubinátus (ágyasság) szentesítését, az enyhe bűnbánati fegyelemben az Egyház lezüllesztését látta, és eretneknek bélyegezte a pápát. Maximinus Thrax császárPontianus pápával együtt Szardínia szigetére száműzte. Pontianus, hogy Róma ne maradjon püspök nélkül, lemondott, példáját ő is követte, és híveit arra intette, hogy legyenek egyek a hitben a pápával. Ezzel a kiengesztelődés megtörtént. Mindketten a számkivetésben haltak meg, s vértanúként vitték a testüket Rómába, őt a Via Tiburtina mellett temették el, és a temetőt róla nevezték el. Az allegorizáló, de népszerű szentírásmagyarázat mestere volt.
Olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából
Olvasmány Szent Ciprián püspök és vértanú levelezéséből
Hősök, testvérek, magasztallak és dicsérlek titeket! Szeretném szívetek rettenthetetlen bátorságát és hitetek hűségét méltó magasztalással hirdetni. Dicsőségesen tűrtétek mindhalálig a kegyetlen kínzást, nem futottatok meg a gyötrelmek elől: végül is a gyötrelmek hagytak el titeket. A fájdalmak közepette, a véget nem a kínzások, hanem a koszorúk hozták meg. Testetek szétmarcangolása nem azért tartott oly sokáig, hogy megtörje hitetek hősies megváltását, hanem azért, hogy az Úr felé siettesse Isten embereinek útját.
A jelenlevő sokaság csodálkozva látta, mint állnak ott Isten szolgái, bátran beszélve, tiszta lelkiismerettel, Isten erejébe öltözve. Hiszen az ég Istene harcolt értük, és Krisztus vívta meg lelkükben a csatát. Földi fegyverük semmi nem volt, de erős hitük annál inkább felvértezte őket. Kínjaikban is erősebbek voltak kínzóiknál. Szétroncsolt, megtépett tagjaik legyőzték a rájuk csapódó tépdeső vaskörmöket.
A dühödt és hosszú kínzás sem tudta megtörni e vértanúk legyőzhetetlen hitét, pedig Isten szolgáinak felszaggatott testén már nem is a tagjaikat, hanem tátongó sebeiket ütlegelték. Ömlött a vérük, hogy megfékezze ezt a nagy tűzvészt: az üldözést, és hogy kioltsa a büntető tűz lángját dicsőséges áradásával. Az Úr színe előtt fenségessé, nagyszerűvé és kedvessé tette ezt a megrendítő látványt katonáinak esküvel fogadott hűsége és önfeláldozása. Mint ahogy meg van írva a zsoltárban is, amely által a Szentlélek szól hozzánk, és arra figyelmeztet, hogy az Úr szemében drága kincs igazainak halála! (Zsolt 115, 15) Valóban, drága az a halál, amikor az ember az örökkévalóságot vásárolja meg vére árán, és a hősies erény megkapja Istentől a koszorút.
Milyen boldog volt ott, mily készséggel harcolt, majd győzött ezekben a kiváló szolgáiban a hit védelmezője, Krisztus: ő annyi kegyelmet ad a benne hívőnek, amennyit csak képes az befogadni hitének nagysága szerint. Vértanúi mellett állva mintegy a saját harcát vívta; bátorságot öntött szent nevének harcosaiba és megvallóiba, megerősítette és lelkesítette őket. És aki értünk egyszer legyőzte már a halált, mindig legyőzi azt bennünk is.
Boldog, milyen boldog a mi Egyházunk, hogy ennyi dicsőséggel magasztalja fel Isten kegyelme, s hogy napjainkban így felékesíti a dicső vértanúk vére. Azelőtt hittestvéreink jó cselekedetei hófehérré tették az Egyházat, most a mártírok vérétől bíborpiros lett. Virágai közül nem hiányzanak sem a fehér liliomok, sem a piros rózsák. Induljon hát harcba most mindegyikünk, mert nagyszerű mind a két dicsőség: nyerjünk koszorút, vagy tetteinkkel hófehéret, vagy szenvedésünkkel vérpirosat.
Könyörgés
Urunk, Istenünk, Szent Ponciánusz pápa és Szent Hippolitusz áldozópap vértanúk áldott szenvedése növelje bennünk az irántad való szeretetet, és tegye mind szilárdabbá szívünkben a szent hitet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.