Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Január 20. SZENT SEBESTYÉN

SZENT SEBESTYÉN

vértanú

 

 

Szent Ambrus szerint - Milánóban, más források szerint Narbonne-ban született. Valószínúleg Diocletianus idején került Rómába, ahol egy január20-i napon lett vértanú és a katakombákban temették el. Ezen adatokra támaszkodik a 450 körül Rómában írt passiója, mely szerint Sebestyén a császári testőrség katonája, tisztje, majd Diocletianus és Maximianus személyes testőre volt. A császárok bizalmát élvezte, ezért sokat tudott segíteni a bebörtönzött keresztényeknek, s előkelő családokat is meg tudott téríteni. Így fogságában bátorította a két testvért, Márkot és Marcellinust; együtt virrasztott a házaspár Nikosztratosszal és Zoéval, akiket Márk és Marcellinus szüleivel, Tranquillinusszal és Marciával együtt térített meg. Csodái hatására tért meg a város prefektusa, Cromatius és a fia, Tiburtius is. Akiket elvezetett a hitre, mind vértanúk lettek. Apostolkodása és a vértanúk temetése körüli szolgálatai nem maradhattak titokban. Amikor eltemette a négy megkoronázottat, a császár elé vitték, aki arra ítélte, hogy nyilazzák halálra. Katonatársai kivitték egy mezőre, egy fához kötözték, és annyi nyilat lőttek bele, hogy sündisznóhoz hasonlított. Holtnak vélve otthagyták, de amikor éjszaka jöttek a keresztények, hogy eltemessék, köztük a vértanút Castulus özvegye, Iréne, látták, hogy még él. Bevitték a városba, s a Palatinuson egy nemes asszony házában csodálatosan visszanyerte egészségét. A hívők azt tanácsolták neki, hagyja el Rómát, de ő a Hercules-templomban szertartást végző császárok elé ment, s megvallotta hitét. Diocletianus erre lefogatta, halálra ostoroztatta, s holttestét a szennycsatornába dobatta. Sebestyén megjelent egy Lucina nevű asszonynak, és kérte, hogy a Via Appián, az apostolfejedelmek mellé temessék.

Tisztelete a 16. századig nagyon eleven, Rómában kilenc bazilikát építettek Szent Sebestyén tiszteletére. Galliai tiszteletének központja Soisson lett. 680-ban Rómát megmentette a pestistől, ezért főleg a járványok idején hívták segítségül. Róma városának egyik patrónusa. A fűzőkészítők, halottvivők, íjászok, katonák, kertészek, magkereskedők, puskaművesek, tímárok, tüzijáték-árusok, vaskereskedők védőszentje.

Emlékének fő központja a Via Appián lévő katakombába volt, amelyet róla neveztek el. Itt épült föl már a 4. században a tiszteletére épült bazilika a San Sebastiano amely ma is Róma hét főtemplomának egyike.

Ábrázolása: Legkorábbi római képein vértanú-koronás katona (Callistus-katakomba, 5. század; S. Pietro in Vincoli, mozaik, 680 körül). A 13. századtól mint a keresztes lovagok patrónusát római katonaruhában, de lovagi fegyverzettel, pajzzsal és karddal ábrázolták (Freiburg). Később egy vagy több nyílvesszőt tart a kezében (id. H. Holbein, hohenburgi oltár, Prága, Nemzeti Galéria, 1509). 1350-től a pestisjárvány után vált gyakorivá vértanúságának képe: fához kötözött, szakálltalan, ágyékkötős ifjú, testében több nyílvesszővel (Ciszter pszaltérium, Besançon, Bibliotheque municipalis). A 15. századtól és a barokk művészetben e képtípust nagyon kedvelték. Besorolták a tizennégy segítőszent közé, és az ismétlődő pestisjárványok miatt nagyon tisztelték, mert a Zsolt 7,13 szerint a nyílvessző a hirtelen betegség jelképe, és Sebestyén sebekkel borított teste hasonlított a pestises betegekéhez.  Az itáliai művészetben inkább a fedetlen férfitest szépségét hangsúlyozták, és tájkép- vagy épületháttérrel ábrázolták. A német és a holland művészet inkább a sebesült, szenvedő testet emelte ki, s gyakran hóhérait is megjelenítette (H. Memling, Brüsszel). Előfordul az őt ápoló Szent Iréne és egy angyal társaságában (Van Dyck, Párizs, Louvres, 1625), holttestének megtalálása és közbenjárása a pestises betegekért is.

 

Himnusz

Dicsőséges Szent Sebestyén,

Kinek sok seb esett testén,

Vére földre öntetvén

Az ellenségnek nyilai

Tested liggatták a dárdái

És sok kínzó szerszámi.

 

De a szeretetnek nyila

Szíved inkább hasogatja,

Hogysem ellenség nyila.

Mert az nem csak a nyilakat

Győzte meg, de a kínokat,

Kínzó tyrannusokat.

 

Azért Isten a pestisben

Téged tett orvosunkká, a mi

Testünknek sérelmében.

Minthogy ez a nyavalya

Országunkat háborgatja,

Segítségedet óhajtja.

 

Istenünket dicsőítvén,

Hálát adva hű imában,

Rossz nyavalyát elűzze.

Majd földi éltünk befejezvén

Veled legyünk a mennyégben,

Lelkünk örvendezzen.

 

 Olvasmány Szent Ambrus püspöknek a 118. zsoltárhoz írt magyarázatából

„Sok szorongatás közepette kell bejutnunk az Isten országába.” (ApCsel 14, 22) Ha sok az üldözés, sok a tanúságtétel is; ahol sok a győzelmi koszorú, ott sok volt a küzdelem is. Javadra válik tehát, ha sok az üldöző, mert a sok üldözés közepette könnyebben találsz lehetőséget arra, hogy te is koszorút nyerj.

Tanuljunk Sebestyén vértanú példájából, akinek mennyei születésnapját ünnepeljük ma.

Sebestyén milánói származású volt. Talán már eltávozott innen az üldöző, vagy még ide sem ért a birodalomnak erre a részére, vagy itt csak enyhébb volt az üldözés. Sebestyén úgy látta, hogy itt egyáltalán nincs lehetőség a küzdelemre, vagy csak nagyon kicsi harcra van kilátás.

Rómába ment, ahol elkeseredett üldözések dúltak hitünk ellen; ott szenvedett, azaz ott nyerte el a győzelmi koszorút. Tehát örök halhatatlanságának állandó lakhelyét ott szerezte meg, ahová csak jövevényként érkezett. Ha akkor csak egyetlen üldöző lett volna, Sebestyén nem kapott volna ott sem vértanúi koszorút.

De még rosszabb, hogy nem csupán látható üldözők vannak, hanem láthatatlanok is, mégpedig sokkal többen.

Miként ugyanis egy üldöző király sok helyre küldött ki üldözési parancsot, és így az egyes tartományokban és városokban több üldöző is lett, ugyanígy irányítja a sátán is sok csatlósát, akik nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is üldözik az egyes lelkeket.

Ezekről az üldözésekről mondatott: Az üldözésből mindenkinek kijut, aki buzgón akar élni Krisztus Jézusban (2 Tim 3, 12). Ez mindenkire vonatkozik, senki sem kivétel. De hát ki is lehetne kivétel, ha már maga az Úr is elviselte az ilyen üldözések próbatételeit?

Hány ilyen elrejtett vértanúja van Krisztusnak napról napra, akik tanúságot tesznek az Úr Jézus mellett! Ismerte ezt a vértanúságot és ezt a Krisztus melletti hűséges tanúságtételt az az Apostol is, aki ezt írta: „A mi dicsőségünk lelkiismeretünk tanúságtételében áll (2 Kor 1, 12).”

 

Könyörgés

Istenünk, add meg nekünk az erősség lelkét, és taníts minket Szent Sebestyén vértanú ragyogó példájával a beteg katonákat segíteni, gyógyulásukért mondott imáinkban kérjük, fogadd el Szent Sebestyén közbenjárását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

A betegséget már a kereszténység előtt is nyilakkal szimbolizálták, pl. Apolló nyilai, de az Ószövetség szerint is a betegség nyilai gyötrik az embert: „Mert belém fúródtak az Úr nyilai, és mérgük felissza lelkemet...” (Jób6,4) Már a longobárdok idején az akkori pestisjárványban Szent Sebestyén közbennjárásáért folyamodtak a Legenda Aurea szerint: „valaki azt az isteni kinyilatkoztatást kapta, hogy a járvány csak akkor szűnik meg, ha Páviában oltárt emelnek Szent Sebestyénnek. A Szent Péter bilincseiről elnevezett templomban meg is építették az oltárt. Mire azonnal abbamaradt a csapás. Rómából pedig idehozták Szent Sebestyén ereklyéit.”

Szent Sebestyén ünnepét egészen a 354. évi római naptárig lehet visszavezetni. Életének pontos adatai nem ismertek, csak az egyértelmű, hogy kultusza széles körben elterjedt, és korai eredetű. Már Szent Ambrus (339-397 Itália) tanúsítja Szent Sebestyén tiszteletét. A 118. zsoltárról mondott 20. beszédében azt mondja, hogy Sebestyén édesanyja milánói volt, így Milánó, amelynek Ambrus volt a püspöke, igényt tartott a vértanúra és közbenjárására. Sebestyén Diocletianus társcsászára, Maximianus idejében (286-305) került Rómába, és ott szenvedett vértanúságot 298 körül. Ambrus beszéde azt jelenti, hogy Szent Sebestyén tisztelete 380 táján már elérte Milánót. Szent Ambrus így imádkozik Szent Sebestyén ünnepének prefációjában: „Tiszteletre méltó Urunk, boldog mártírodnak, Sebestyénnek neved megvallásáért kiontott vére csodáidat hirdeti: hogy a gyöngeségben megmutatkozik a Te erőd, s fáradozásainkban Te adsz előmenetelt, és az erőtlen betegeknek gyógyulást adsz szented imáira. ”

Szent Sebestyén tiszteletét az is tanúsítja, hogy III. Sixtus pápa (432-440), kolostort alapított a bazilika mellett. és a szerzeteseket bízta meg azzal a feladattal, hogy gondoskodjanak a szent tiszteletének folyamatosságáról, az istentisztelet rendjéről és a zarándokok gondos ellátásáról. Ebben a kolostorban keletkezett az 5. század első felében a Szent Sebestyén-legenda. Ez a szenvedéstörténet tele van csodás eseményekkel, hirtelen megtérésekkel és a keresztény hit védelmét szolgáló terjedelmes szónoklatokkal. A zarándokok áhítatos vágya és kíváncsisága a csodálatos iránt inspirálta ezt a legendát.

A legenda szerint, amit aztán Jacobus de Vragine is földolgozott a középkor legolvasottabb könyvében, a Legenda aureában (1260), Szent Sebestyén római katona volt, a császári gárda tisztje. Narbonne-ban született, de Milánóban élt. Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen szolgálatára rendelte. Sebestyén meggyőződéses keresztény és ugyanakkor katona is volt. Egyszerre tudott császári tiszt és valódi keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. Legendája tehetséges szónoknak mondja Sebestyént, aki bajtársait hitre akarta vezetni, támogatta és erősítette a bebörtönzött keresztényeket. A kiterjedt keresztényüldözésnek végül maga Sebestyén is áldozatul esett, a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Egy oszlophoz kötözték, hogy halálra nyilazzák, amikor azt gondolták, hogy meghalt, ott hagyták a testét. Egy hívő római özvegy, Iréne házába vitte a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg az föl nem épült. Amikor sebei behegedtek, Sebestyén azonnal a császár elé járult, akit szemrehányásokkal illetett a keresztényekkel szembeni kegyetlen és igazságtalan eljárásai miatt. Amikor Sebestyén újra megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl.

A legenda írójának meggyőződése volt, hogy a keresztény hit és élet legyőzhetetlen; bárhogyan gyötörjék és kínozzák is, maga a hívő személy halhatatlan, ezért a Bibliából is ismert technikával, a dublettel, megismétli, és így fokozza Sebestyén szenvedését és helytállását. Eszerint Sebestyén újra az üldözők kezére kerül, halálra ítélik, és bunkókkal halálra verik, és egy csatornába dobják. Egy Lucina nevű római asszony temeti el.

A Legenda aurea így beszél Szent Sebestyénről: Sebestyén (Sebastianus) a ‚követő’ (sequens), a ‚boldogság’ (beatitudo), az astim, azaz ‚város’ és az ana, azaz ‚fölfelé’ szavakból tevődik össze, mintegy ‚aki a legfőbb Város és a mennyei dicsőség boldogságát követi’, vagyis birtokolja és megszerzi. Mégpedig Ágoston szerint öt pénzen: a szegénységen az Országot, a fájdalmon a vigasságot, a munkán a nyugalmat, a szégyenen a dicsőséget, a halálon az életet. Sebestyén neve a ‚nyereg’ szóból (bastum) is eredhet. Krisztus a harcos, az Egyház a ló, a nyereg pedig Sebestyén, akinek közvetítésével küzdött az Egyházban Krisztus, és aki sok vértanút felülmúlt. Sebestyén neve másképpen: ‚körülvett’ vagy ‚körüljáró’, mivel Sebestyént a nyílvesszők úgy vették körül, mint sünt a tüskéi, és a vértanúkat körüljárta, mindegyiket megerősítette. A prefektus Diocletianus császár előtt följelentette Sebestyént, akit az magához hívatott: „Mindig palotám első emberei közül valónak tartottalak, és te titokban az én üdvöm ellen és az istenek sérelmére voltál.” Sebestyén így válaszolt: „Mindig a te üdvöd érdekében tiszteltem Krisztust, mindig a Római Birodalomért imádtam az egekben lakozó Istent.” Diocletianus a mező közepén megköveztette Sebestyént és katonáival rányilaztatott, s azok úgy telelövöldözték nyílvesszőkkel, hogy olyan lett, mint egy sündisznó. Azt hívén, hogy már meghalt, eltávoztak. Sebestyén azonban néhány napon belül felépült sebeiből, és odaállt a palota lépcsőjére, és a császárokat keményen megfeddte a keresztények ellen elkövetett bűneik miatt. Így szóltak a császárok: „Nemde ez a Sebestyén az, akit már rég halálra nyilaztattunk?” Sebestyén így válaszolt; „Az Úr azért méltóztatottengem feltámasztani, hogy találkozhassam veletek és megfeddjelek titeket bűneitek miatt, amiket Krisztus szolgái ellen követtek el.” A császár erre addig ütlegeltette, mígnem kilehelte lelkét. Testét a csatornába dobatta, hogy a keresztények ne tisztelhessék vértanúként. Szent Sebestyén azonban a következő éjszakán megjelent Szent Lucának, s fölfedte, hol van a teste, és meghagyta, hogy az apostolok lábaihoz temessék el. Így is történt. Diocletianus és Maximianus császárok idejében szenvedett vértanúságot. Ők az Úr 187. éve táján kezdtek uralkodni.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva