Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Június 03. SZENT XXIII. JÁNOS

SZENT XXIII. JÁNOS

pápa

született: Sotto il Monte, Olaszország, 1881. november 25.

elhunyt: Róma, 1963. június 3.

 

 

Családi nevén Angelo Giuseppe Roncalli 11 éves korában belépett a bergamói egyházmegyei szemináriumba, és itt végezte középiskolai tanulmányait. 1901-től Rómában teológiát tanult, 1904-ben doktorált, majd pappá szentelték. Bergamóban püspöki titkár és teológiai tanár a szemináriumban. Az I. világháborúban egészségügyi katona, majd tábori lelkész. 1921-ben a Propaganda Fide kongregációba, 1922-ben a Hitterjesztés Műve főtanácsába hívták meg, közben a római szemináriumban patrisztikát tanított. 1925. március 3-án aeropoliszi címzetes érsekként Bulgária apostoli vizitátora, március 19-én szentelték püspökké. Fáradozásai eredményeként 1926--ban fölállították Szófiában az apostoli exarchátust. 1931-ben Bulgária, 1934-ben Törökország és Görögország apostoli delegátusa, székhelye Isztambulban, 1937-től Athénban volt. 1944. december 23-tól párizsi nuncius, 1952-ben a Szentszék állandó megfigyelője az UNESCO-nál. 1953. január 12-től bíboros, 15-től velencei pátriárka. 1958. október 28-án 4 napos konklávén választották pápává. 1959. január 25-én a falakon kívüli Szent Pál-bazilikában jelentette be a II. Vatikáni Zsinat összehívását. 1959-ben adta ki Ad Petri cathedram, és Princeps pastorum, 1961-ben a  Mater et Magistra, 1963-ban Pacem in terris enciklikáit. II. János Pál pápa 2000-ben boldoggá, 2014-ben Ferenc pápa szentté avatta. 2017. június 17-én az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció által kiadott dekrétum értelmében Ferenc pápa felhatalmazásával az olasz hadsereg védőszentjévé nyilvánította. A vatikáni dikasztérium indoklásként utal a szent tábori lelkészi lelkes szolgálatára, amely során előmozdította a keresztény erényeket a katonák között. Továbbá a Kongregáció rámutat életének ragyogó példájára és a béke iránti állandó elkötelezettségére.

 

Olvasmány Boldog XXIII. János pápa Egy lélek naplója című művéből

Figyelemre méltó, hogy a Gondviselés miként vezetett vissza oda, ahová papi hivatásom első indításait kaptam, azaz a lelkipásztori szolgálathoz. Most is a lelkek teljes és közvetlen szolgálatában érzem magam. Valójában mindig azt tartottam, hogy egy egyházi személy számára az úgynevezett diplomáciát is át kell járnia a lelkipásztori szellemnek; másként semmit sem ér, és nevetségessé teszi a szent küldetést. Most arra választottak ki, hogy a lelkek és az Egyház igazi érdekeit képviseljem, azaz, hogy az Egyház végső célja: a lelkek üdvössége, az égbe vezetése megvalósuljon. Ez elég számomra, és hálát adok érte az Úrnak. Ezt mondtam Velencében a Szent Márk-bazilikában beiktatásom napján. Nem kívánok mást, nem gondolok másra, mint élni és halni a lelkekért, akiknek a szolgálatára megbízást kaptam. A jó pásztor életét adja juhaiért. Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn 10, 11. 10).

Pápai szolgálatomat olyan életkorban kezdem – hetvenhét évesen –, amikor mások befejezik azt. Az örökkévalóság küszöbén érzem tehát magam. Jézusom, lelkünk első pásztora és püspöke, életemnek és halálomnak titka a te kezedben van, és közel a szívedhez. Egyrészt remegek, hogy közeledik a végső óra, másrészt bizakodom és napról napra előre nézek. Gonzága Szent Alajos helyzetében érzem magamat. Végzem a napi munkámat, mindig törekszem a tökéletességre, de még inkább gondolok az isteni irgalomra.

A még hátralevő néhány évemben – a szó teljes értelmében – szent lelkipásztor akarok lenni, mint elődöm Szent X. Piusz pápa, mint a tiszteletre méltó Ferrari bíboros, és mint püspököm, Radini Tedeschi, amíg élt, és ahogyan folytatta volna életét haláláig. „Így segítsen meg engem az Úr!” Ezekben a napokban Szent Gergelyt és Szent Bernátot olvastam; mindketten a lelkipásztor belső életéért aggódtak, amely, nem szabad, hogy háttérbe szoruljon az anyagi, a külső teendők miatt. Napomnak mindig az imádságban kell eltelnie; az imádság az én lélegzetvételem. Törekszem rá, hogy mindennap elmondjam a rózsafüzért 15 titkával – lehetőleg a kápolnában az Oltáriszentség előtt – azzal a szándékkal, hogy az Úrnak és a Madonnának ajánljam Velencében és az egyházmegyében élő gyermekeim legfőbb gondjait: a papságot, a fiatal szeminaristákat, az Istennek szentelt szüzeket, a világi hatóságokat és a szegény bűnösöket. Mint bíborosnak és pátriárkának az egyházi méltóság és tekintély nagy fénye mellett két fájdalmas problémám adódott: egyrészt a pátriárkai javadalom szűkössége, másrészt a szegények nagy száma, az alkalmazottak jogos követelései és a különféle segélyezések.

A javadalom hiányossága nem akadályozott meg engem, hogy javítsam az anyagi feltételeket mind a magam, mind pedig a szolgálatban utódaim számára. Szívből áldom az Urat ezért a kissé megalázó és gyakran zavarba hozó szegénységért. Ez tett engem egyre hasonlóbbá a szegény Jézushoz és Szent Ferenchez, de biztos vagyok benne, hogy nem halok éhen. Ó, boldog szegénység, amely nagy áldást biztosít nekem a jövőre nézve és mindarra, ami nagyon fontos az én lelkipásztori szolgálatomban.

 

Könyörögés

Mindenható, örök Isten, te Szent XXIII. János pápa életében az egész világ előtt felragyogtattad a jó pásztor példáját. Közbenjárására add, hogy az igaz keresztény szeretetet mi is örömmel sugározzuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva