SZENTESTE
December 24-e, karácsony böjtjének estéje.Régen fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az ádvent minden várakozása.
December 24-e, Ádám-Éva napja, két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának a neve napja és emlékezete: a karácsonyi misztériumjáték és az ünnepi szimbolika forrása. Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az "új Ádám" fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília: archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is. A Biblia nem árulja el, hogy a jó és rossz tudásának fája milyen gyümölcsöt termett, csak arról tudósít, hogy a bűnbe esettek fügefalevéllel takarták el fölfedezett szégyenüket. Az ókori zsidó szentírás-magyarázók óriás búzaszárnak, szőlőtőkének, ethrogfának (citrus medica), datolyapálmának hitték. A köztudatban mégis úgy él, hogy „annak a fának” a gyümölcse, amelybe harapva az első emberpár a bűnt is megízlelte, csakis alma lehetett. Ez az értelmezés jellegzetesen európai, csak hellenisztikus hatás alatt álló keresztény agyában születhetett. Az alma a Biblia földjén nem őshonos növény. A birsalma viszont igen (az idősebb Plinius, a legnagyobb ókori természettudós a birsalmát nevezi „aranyalmának”), és vele egyetemben mindazok, amelyeket a midrások említenek, úgyszintén, és ezek a kultuszban is jelentős szerepet töltöttek be.
Himnuszok, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájában
Az olvasmányos imaóra himnusza
Ó, népek Megváltója, jöjj,
hadd lássuk a Szűz Gyermekét!
Egész világ, ámulva nézz!
Istenhez méltó születés:
Nem férfi magvából fogant,
de Szentlélektől titkosan,
az Úr Igéje testet ölt,
mint Szűz méhén termett gyümölcs.
A Szűz várandós anya lett,
szemérme sértetlen maradt,
erénye ékszerként ragyog:
Istennek fénylő temploma.
Most hagyd el ezt a nászszobát,
e tisztaságos palotát:
mindkét természet Bajnoka,
kelj útra, futva lelkesen.
Atyának egyenlő Fia,
végy testet, indulj győztesen,
testünknek gyengeségeit
örök erővel izmosítsd.
Vár jászolodnak trónusa,
új fényt lehel az éjszaka,
s már el nem oltja semmi éj:
a hit fényében tündököl.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
időtlen századok során. Ámen.
Az esti dicséret himnusza
Világ váltsága, Krisztusunk,
Atyának egyszülött Fia,
szent születésed mily csoda,
megelőz minden kezdetet.
Atyádnak fényessége vagy,
e földön egyetlen remény:
a nagyvilág hozzád kiált,
hallgasd meg szolgáid szavát.
Ó, Üdvözítő, ne feledd,
hogy szűz Anyától testedet
magadra öltve közülünk,
egy lettél egykor mivelünk.
Így tanúsítja ez a nap,
mely minden évben visszatér:
az Atya küldött el közénk,
a világ üdvösségeként.
Őt áldja ég, föld, tengerek,
mindaz, mi bennük létezik,
jöttöd szerzőjét áldva most
dicsérő dalban zengenek.
Mi is, kiknek kicsorduló
szent véred adott életet,
ma születésed ünnepén
új dallal hódolunk neked.
Jézus, magasztal énekünk,
ki Szűztől születtél nekünk:
Atyádat és Szentlelkedet
örökre dicsérjük veled. Ámen.
Olvasmény Szent Ágoston püspök beszédeiből
Ébredj fel, ember, mert Isten érted lett ember. Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog! (Ef 5, 14) Ismétlem, Isten érted lett ember.
Örökre halott lennél, ha ő bele nem születik az időbe. Sohasem szabadultál volna meg a bűnös testtől, ha ő fel nem ölti a bűnös test hasonlóságát. Örökre hatalmában tartana a nyomorúság, ha ő nem lett volna irgalmas. Nem éledhettél volna újra, ha ő meg nem segítene. Elvesznél, ha ő el nem jött volna.
Örvendezve ünnepeljük meg tehát üdvösségünk és megváltásunk eljövetelét. Ezt az ünnepnapot ünnepeljük meg, amelyen a nagy és örök napból nagy és örök nap jött el erre a mi annyira gyorsan múló napunkra.
Ő megigazulásunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett. Így teljesül a Szentírás szava: Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék! (1 Kor 1, 30-31)
Igazság sarjad a földből (Zsolt 84, 12): Krisztus, aki mondta: Én vagyok az igazság (Jn 14, 2), a Szűztől született. És igazságosság tekint le az égből (Zsolt 84, 12): mivel az az ember, aki hisz abban, aki megszületett, nem önmagából, hanem Istentől kapta a megigazulást.
Igazság sarjad a földből: mert az Ige testté lett (Jn 1, 14). És igazságosság tekint le az égből: mert minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről van (Jak 1, 17).
Igazság sarjad a földből: a test Máriától. És igazságosság tekint le az égből: mert az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak nem a mennyből kapta (Jn 3, 27).
A hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel (Róm 5, 1), mert csókot vált az igazságosság és a béke (Zsolt 84, 12). A mi Urunk, Jézus Krisztus által: mert Igazság sarjad a földből. Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk (Róm 5, 2). Nem azt mondja: hogy „a mi dicsőségünknek”, hanem az isteni dicsőségnek a reménységével, mert az igazságosság nem belőlünk származik, hanem az égből tekint le. Tehát aki dicsekszik, az ne önmagában, hanem az Úrban dicsekedjék.
Ezért aztán amikor megszületett az Úr a Szent Szűztől, angyali dicsőítő ének zengett: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek! (Lk 2, 14)
A földön honnan volna béke, ha nem onnan, hogy igazság sarjad a földből, vagyis, hogy Krisztus testből született? Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé forrasztotta (Ef 2, 14): hogy jóakaratú emberek legyünk, akiket az egység édes köteléke köt össze.
Ebben a kegyelemben örvendezzünk tehát, hogy a mi dicsekvésünk a lelkiismeretünk tanúsága legyen; ne magunkban, hanem az Úrban dicsekedjünk. Azért mondatott: Dicsőségem, aki fejemet fölemeled (Zsolt 3, 4). Vajon ragyoghat-e fel számunkra Istennek ennél nagyobb kegyelme, mint az, hogy egyszülött Fiát, aki csak az övé volt, Emberfiává tette; és fordítva: az ember gyermekét Isten gyermekévé?
Keresd az érdemet, keresd az okot, keresd az igazságosságot – és meglátod, nem találsz mást, csak azt, hogy mindez kegyelem.
Könyörgés
Kérünk, Urunk, Jézus, siess és ne késlekedjél! Eljöveteled vigasztaló öröme töltsön el minket, mert szerető jóságodban bízva bízunk. Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Jókai Anna: Madách szava (részlet)
Nincsen földi édenkertünk, Éva nem kiálthat: „élni, élni: mily édes, mi szép!” – mert az élet kemény. Úgy tetszik, túl vagyunk a falanszteren, s mintha csúsznánk a londoni színbe vissza. Pedig most Madách megíratlan jelene várakozik előttünk: nem a Földtől való felelőtlen elszakadás meddő kalandja, s reméljük nem a Naptól elhagyott embervilág bamba halála, hanem valami más. Nem vissza a vásáros, talmi, pusztán üzleti létbe, hanem az út előbbre visz: előbbre kéne, hogy vigyen. Oda, ahová a sorsából kiszakadni vágyó Ádám visszapottyan: az eszkimó rémlátomást megelőző, tizenharmadik szín megíratlan végére. A szörnyű tanulságok utáni újrakezdés lehetőségéhez. Ebben van a kor felelőssége: ez az a fehér folt, amit még a madáchi lángelme is üresen hagyott: mi legyen a csalódott, hitében mégis makacs Ádámmal és az ő téveteg „Évájával”, mi legyen a nyugati közömbösségből és a keleti erőszakosságból egyaránt kiábrándult emberiséggel? Hogyan éljünk mint végre szabad személyiségek úgy, hogy a mindenkori másik iránti figyelem és részvét ne vesszen ki a szívünkből? Hogyan csináljunk szükségszerű, átgondolt földi programot e sokat szenvedett országnak úgy, hogy ez a program a szellem szférájában is igaz, érvényes legyen? Ez a huszonegyedik század feladata: az isteni lecke, amire Madáchnak sem volt receptje: csak sugalmazza óvatos terápiáit a kíméletlen látleletek közepette.
Pilinszky János: Sarokkő
Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit. Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik gőgjük és depressziójuk csúcsán úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség, mint holmi kondérnyi ehetetlen masszában.
Ilyen értelemben Jézus születésének és fogantatásának csodája nemcsak önmagában szívmelengető titka létünknek – de egyúttal arra is ösztökéli az embert, hogy igyekezzen minél mélyebben, minél szervesebben és minél organikusabban érteni és szeretni az univerzumot, a teremtés egészét. Régi gondolatom, hogy például a görög templom, a román templom vagy a gótikus katedrális lényegében egy-egy világmodell, s mint ilyen, mérhetetlenül több (szervesebb) a XIX. század bármelyik vekker-modelljénél. Persze, rettenetes, hogy még a hívők is Märklin-utópiákkal igyekeznek igazolni hitüket. Ahelyett, hogy elgondolkoznának azon, mi is egy élő sejt, mi is egy élő és megmozduló csecsemő? Hogy a látszatra élettelen, de királyian létező kövek és csillagok között ugyan mi is az az összekötő vonal, az a közös áhítozás, amiről Pál beszél? Hogy vajon mi is az a tűz, ami Istent teremtő Istenné és megtestesült Istenné tette – alacsonyította-emelte? Hogy miért is képesek egyes korok valódi világmodelleket emelni, míg más korok nem? Hogy a nagy csoda valójában egy „közönséges” csecsemő megszületése. Mert az, hogy Isten megszületett Betlehemben, igazán nem titka, rejtélye a teremtésnek, hanem ennyi titok, születés, rejtély után egyetlen világos szava, sarokköve, magyarázata.
Pilinszky János: Tűz és szalma
Kik veszik körül a betlehemi jászolt? Nem a történetit, a valóságosat, hanem azt, ami a századok során a képzőművészeti alkotásokban realizálódott? Valamennyien ismerjük őket: az angyalokat és a csillagot, a barlangot és a barmokat, a pásztorokat és a térdeplő három királyt. S tudjuk azt is: a valóságban némileg másképp történt. A képzelet kikerekítette és átalakította a valóságot.
De épp ez az érdekes: hogy mivel övezte körül a képzelet az Evangélium beszámolóját? Mit és kiket állított a karácsonyéj bölcsője köré?
A teljes létet. A teremtő Isten köré a teljes teremtett valóságot. A csillag: a kozmosz küldötte, minden csillag nevében. Az angyalok: a láthatatlan erők és szellemek képviselői. A barlang: a föld, amely szívéig megnyílt az Újszülött fogadására. (Vele a föld öle van jelen: melegével és minden terményével.) A barmok: az állatvilág. A szalma (ugyanaz, ami a barmok párája – lehelete): a növényvilág melengető jelenléte. A pásztorok és a királyok: az egész emberiség.
Ebben a legendás együttesben némán az is benne van – tudatosan vagy öntudatlanul –, hogy Jézus a megtestesüléssel közvetve az egész teremtett világot magára öltötte. Az emberi testtel az egész anyagi világgal való testvéri összefüggést, a test egyetemes súlyát, az anyagnak egyetemes köntösét, amelyet a nehézkedés roppant öltései fognak egybe.
Az emberiség ezzel nemcsak tulajdon életét, hanem magát az egész létet is a Kisded vállaira helyezte. Jászolábrázolásával így vall, erről tanúskodik maga az ember.
Juhász Gyula: Betlehem
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki Betlehemben született ez este,
A jászol almán, kis hajléktalan,
Szelíd barmok közt, édes bambino,
Kit csordapásztoroknak éneke
Köszöntött angyaloknak énekével.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Hogy anyja az Úr szolgáló leánya
És apja ács volt, dolgozó szegény.
És nem találtak más födélt az éjjel
A városvégi istállón kivül.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Kit a komor Sibillák megígértek,
Kit a szelíd Vergilius jövendölt
S akit rab népek vártak, szabadítót.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
A betlehemi kisded jászolára,
Amely fölött nagyobb fény tündökölt,
Mint minden földi paloták fölött.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Augustus Caesar birodalma elmúlt,
Az ég és föld elmúlnak, de e jászol
Szelíd világa mindent túlragyog.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz,
A kerek föld mindegyik gyermekéhez
Egy üzenettel jött: Szeressetek!
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
És hallgassátok meg az angyalok
És pásztorok koncertjét, mely e szent éj
Ezerkilencszázhuszonhároméves
Távolságából is szívünkbe zeng.
Ó emberek, gondoljatok ma rá,
S gondoljatok rá holnap és minden áldott
Napján e múló életnek s legyen
A betlehemi énekből öröm,
A karácsonyi álomból valóság
És békessége már az embereknek!
Szabó Magda: Ókút
A mi házunkban nem angyalt vártak legkisebb koromban sem.
Nagyapám szigorú pap volt, apámat úgy nevelte, hogy kisfiúként is tudja: a karácsony a szeretet ünnepe ugyan, ám a fenyőfával, ajándékokkal érkező Bambino-Jézuska fogalma összebékíthetetlen Jézus magasztos alakjával, és a karácsony semmit nem veszít a ragyogásából, ha hús-vér emberek gyújtják meg a fényeit, nem mennyei kezek. Apám így szokta meg, így plántálta át a maga otthonába, s talán sose realizálta, mekkora örömet szerzett nekem ezzel. Micsoda büszke és boldogító érzés volt, mikor ott kopogtam a jeges utcán, mentem vele karácsonyfát venni, szagolgattam, öleltem, simogattam, s előre láttam, még ott, a piacon, amint majd feláll fektéből, megrázza magát, sziporkázni kezd a szobában. Külön boldogság volt, hogy láthattam kialakulni végleges formáját, hogy díszíthettem, dolgozhattam rajta. Kevés ért fel későbbi élményeim között azoknak a délutánoknak az elragadtatásával, mikor az asztal körül ültünk valamennyien, diót aranyoztunk aranyfüsttel, papírláncot ragasztottunk apám ügyes keze útmutatása mellett, vattapelyheket fűztünk cérnára, s hintettünk meg ragacsos ezüstporral. Engem karácsony estéjén nem csukott ajtószárnyak mögül kihangzó csengőszó hívott be a szikrázó fához, ott állhattam, mikor anyám meggyújtotta a gyertyákat, a csillagszórót, s érezhettem, hogy a semmiből, a papír-ezüstszál-üveggömb élettelenségből, egy feldíszített fa fényei között hogy lesz csakugyan ünnep, a családé, az otthonunké, a biztonságé.
Dienes Valéria: Magnificat
Magasztalja lelkem az én Uramat,
örvendezve élek szárnyai alatt,
szolgálója lettem, lepillantott rám,
alázattal zengi dicséretét szám.
Ami velem történt, nem volt soha még,
boldognak mond engem minden nemzedék,
nagyot művelt rajtam hatalmas keze,
jóságában százszor szent az Ő neve.
Irgalma leárad, népünkre borul,
félelmünkre válasz, és szívünkre hull,
mindenható karja, csak egyet suhint,
s a kevélykedőket széjjelszórja mind.
Letöri a gőgöst képzelt magasán,
alázatos hívét áldja trónusán,
éhezőknek étket tele kézzel ád,
de a gazdagoktól zárja kapuját.
Igazak dolgára örök gondja van,
szívén hordja népét nagy irgalmasan,
atyáinkhoz szólott évezreken át,
benne bízó népe ismerte szavát.
Dicsőség az Úrnak, áldjuk az Atyát,
Fiút és a Lelket századokon át!
tudom, hogy mit adtál: töviskoronát,
áldott légy ma érte, s minden koron át!
Dr. Barsi Balázs OFM imádsága
Krisztus , Istennek megtestesült Fia! Érted és miattad szépek évszakok szerint a fák, érted és miattad szép a hóesés és a rügyfakadás, a madarak őszi és tavaszi vonulása; érted és miattad hord üzenetet egy-egy hullócsillag, s a november végén lehulló vöröses bíbor falevél. Érted és miattad maradnak zöldek a fenyvesek, és felzúgnak, mint az orgona, ha átfúj rajtuk a téli szél.
Érted és miattad ragyog még a Nap, szikrázó fényével itatva a bús téli tájat, érted és miattad mozdul az egysejtű lény, és valami ősi programnak engedelmeskedve bontakozik. Érted és miattad csillan meg az ember szemében az érteni tudás fénye és arcán a szeretet mosolya.
Mert kezdettől fogva Karácsony van a mindenségben, angyalok ezrei énekelnek, és minden várakozik ködébe burkolózva évmilliók adventjének.
Ó, szentséges Megtestesülés!
Nélküled értelme semminek sincsen, se jóra törekvésnek, se szépségnek, se igazságnak. Te vagy mindennek, ami csak létezik, titokzatos célja, rejtett értelme, belső fénye és melegsége.
Hogyan panaszkodhatnék ezentúl, hogy nem tudok imádkozni, hogy jelenlétedről újra meg újra megfeledkezem, Jézusom, mikor minden benned, érted és miattad létezik, te vagy az anyag szívének titka.
Az Úr legyen veletek, minden létezővel, emeljük fel együtt szívünket az Úrhoz, s adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!
Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindenütt: a gigantikus csillagvilágban és a vírusok világában, az angyalok láthatatlan világában és a látható anyagban, a teremtés minden kis zugában hálát adjunk néked, szentséges Atyánk, Fiad, a mi Urunk és testvérünk, Jézus Krisztus által, akiben, aki miatt és akiért létezünk, kezdet óta az angyalok, majd a föld és az ég, azután a növények, állatok és végül az ember, ki Lelkedet árasztotta belénk, hogy benne mi is fiaiddá legyünk és képesek legyünk hálát adni néked, mindenkor: reggel, délben, este és éjszaka, fiatalon és öregen, dolgozva, küzdve és szenvedve, boldogan vagy a levertség kábulatában, életünk teljében vagy a halál kapujában, hiszen dicsőséged betölti a mennyet és a földet, s e dicsőség nem más, mint a Megtestesülésnek a világmindenségben foszforeszkáló ragyogása. Mindenkor hálát adunk néked, míg ajkunk el nem némul, szívünk utolsót nem dobban; de halálos ágyunk mellett ott áll majd a következő nemzedék, hogy rögtön átvegye tőlünk a szüntelen dicséret énekét, mert ha a dicséret szava csak egy pillanatra is elhallgatna a teremtésben, a semmibe zuhannánk vissza vagy az örök kárhozatba, ahol nincsen dicsőítő ének.
A mindig és mindenkor felszálló hála csak a te szent Fiadban áll össze egyetlen hozzád méltó énekké, ő teszi teljessé a mi akadozó, kimaradozó dicséretünket, és örök hűségével, fiúi szeretetével fölemeli hozzád. Áraszd ránk Szentlelkedet, hogy az egyetemes, kozmikus prefációt örökké együtt zenghessük szent Fiaddal, szünet nélkül mondva: Sanctus, Sanctus, Sanctus!
A Római Martyrologium bejegyzése karácsonykor
„A martyrologium görög kifejezés; jelentése szoros értelemben a vértanúk jegyzéke, tágabb értelemben Krisztus tanúinak könyve, vagyis mindazon nők és férfiak névsora, rövid életrajzi adatokkal kiegészítve, akik kiemelkedő módon követték Krisztust. A vértanúk szenvedéstörténetét már az első századokban összegyűjtötték az ún. mártíraktákban. A későbbiekben ez a lista egyre bővült, majd a XVI. századtól kezdve az Egyház hivatalosan is közreadta a Martyrologium Romanumot. Az utolsó, 2004-es kiadásban mindazon hitvallók és vértanúk megtalálhatók, akiket az Egyház jelenleg szentként vagy boldogként tisztel.”
A régebbi bejegyzés az alábbi volt december 25-én:
A világ teremtésétől, mikor Isten kezdetben teremtette az eget és a földet, az ötezerszázkilencvenkilencedik évében, a vízözöntől 2957-ik évben, Ábrahám születésétől 2015-ik évben, Mózesnek és a zsidó népnek Egyiptomból való kijövetele óta 1510-ik évben, Dávidnak királlyá való fölkenése óta 1032-ik évben, Dániel jövendölésétől a hatvanötödik év-hétben, Olimpiász 194-ik évében, Róma alapításától a 752-ik évben, Oktáviánusz Augusztus uralkodásának 42-ik évében, mikor a földkerekségen béke honolt, a világ hatodik korszakában: JÉZUS KRISZTUS, az örök Isten, az örök Atyának Fia, meg akarván menteni szentséges jövetelével a világot, a Szentlélektől fogantatván, a fogantatás után a kilencedik hónapban Juda Betlehemében, Szűz Máriától emberré lévén, megszületett. A mi Urunk Jézus Krisztus születése test szerint.”
(Nádasdy Marián fordítása)
A jelenleg érvényben levő új martyrologium szövege:
„Számtalan évszázad elteltével a világ teremtése után, amikor kezdetben megteremtette Isten az eget és a földet és a maga képmására megformálta az embert; sok évszázaddal is a vízözön után, amikor a Magasságbeli a felhőkbe helyezte a szivárványt, a szövetség és a béke jelét; 21 évszázaddal azután, hogy Ábrahám, a hitben atyánk, kivándorolt a Kaldeai Úr városából; a 13. évszázadban azután, hogy Izrael népe Mózes vezetésével kivonult Egyiptomból; körülbelül az 1000. esztendőben Dávid királlyá kenése után; Dániel jövendölése szerint a 65. héten; a 194. Olimpiászkor; a Város (Róma) alapítása 752. évében, Octavianus Augustus császár uralkodásának 42. esztendejében, amikor béke honolt az egész földkerekségen, Jézus Krisztus, az örök Isten és az örök Atyának Fia, legkegyesebb eljövetelével megszentelni akarván a világot, a Szentlélektől fogantatván, és a fogantatása után kilenc hónap elteltével, a júdeai Betlehemben Szűz Máriától megszületett és emberré lett: A mi Urunk Jézus Krisztus test szerinti születése.”
(Diós István fordítása, a latin alapján javítva)
