Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Május 24. SZŰZ MÁRIA keresztények segítsége

SZŰZ MÁRIA

KERESZTÉNYEK SEGÍTSÉGE

 

A Szűz Mária, keresztények segítsége fohász az 1571-es lepantói győzelem után került be a lorettói litániába. Az Egyház gyakran megtapasztalta az Istenszülő hathatós segítségét, a keresztény hit ellenségei által támasztott üldözések közepette is. Már az első keresztény századok óta elterjedt az a szokás, hogy az üldözések viharában a Boldogságos Szűz Máriát hívják segítségül.

Szent V. Piusz pápa mindent megtett az egész keresztény világot végveszélybe sodró török birodalom ellen. Mohács után, 1526-ban minden elveszni látszott. 1541-ben elesett Buda. A pápa 1568-ban adott Miksa magyar királynak 30000 aranyat a végvárak védelmére, de a török előnyomulás feltartóztathatatlannak látszott. Ekkor a Szentatya szövetséget hozott létre a török tengeri haderő ellen Velencével és Spanyolországgal; ám az imában bízott legjobban. A rózsafüzér imádkozását szorgalmazta, melyet környezetével ő maga is kitartóan imádkozott. Így történt az egyesült keresztény sereg és a túlerőben levő török hajóhad Lepantó melletti összecsapásakor is, 1571. október 7-én. A rózsafüzért imádkozva, a pápa sugallatban értesült a győzelemről. Elrendelte, hogy október 7-e Mária, Rózsafüzér Királynője ünnepe legyen; a Keresztények Segítsége megszólítást is a hívek imáiba ajánlotta.

A Szűz Mária, a keresztények segítsége liturgikus ünnepet VII. Piusz rendelte el, szabadulása emlékére: amikor Napóleon elűzte a pápát Szent Péter székéből és fogságban tartotta Franciaországban, a pápai államot pedig birodalmához csatolta, az egész Egyház buzgón imádkozott, a Boldogságos Szűz oltalmát kérve. VII. Piusz a lorettói litánia fohászai között szereplő megnevezéssel fordult védelemért Máriához, a keresztények segítségéhez. Napóleon Moszkva alatt vereséget szenvedett, a pápa 1812-ben kiszabadult. 1814. május 24-én magyar huszárok díszkíséretével és védelmével vonult be Rómába. 1815-ben a pápai állam is visszakerült fennhatósága alá. VII. Piusz a Szűzanya iránt hálából, Mária tiszteletére rendelte el az ünnepet május 24-ére, a Keresztények Segítsége címmel.

 

Olvasmány Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

Nem emeljük túl a határon, túl a teremtmények fokán a Szent Szüzet, nem imádjuk a Boldogságos Szüzet. Egy a közbenjáró Isten és az ember között: Jézus Krisztus (vö. 1 Tim 2, 5);Bízunk az élő Istenben, aki minden embernek üdvözítője, kivált a hívőnek (1 Tim 4, 10). Nekünk nincs más közbenjárónk, de mégis csodálatos, hogy a Megváltó Betlehemben egy édesanya ölében és a Golgotán, véres munkája után, megint csak a fájdalmas anya ölében nyugszik, úgy, hogy maga Aquinói Szent Tamás is mondja, hogy az ember üdve kezdődik az asszony által.

E mellett a szent hit mellett, a hit szellemének e benső vonzalma mellett áll őrt a kereszténység két doktora, mint két darabont: Szent Bernát és Szent Alfonz, ugyanezt hirdeti Szent Germán, konstantinápolyi pátriárka: Senki sem üdvözül, hacsak nem általad, legszentebb Szűz; senki sem szabadul meg a rossztól, hacsak nem általad, legkegyesebb Szűz. Ugyanezt mondja Damaszkuszi Szent János, Damiáni Szent Péter és Szent Bonaventúra és a többi szent is, aki nem írt teológiát, hanem aki tényleg nagy teológus, mert közel áll az Istenhez, szíve mélyéből és szeretete hevéből beszél a Boldogságos Szűz Máriáról.

Az Egyház liturgiája folyton ismételgeti: Nálam van az út és az igazság minden reménye (Sir 24, 25). Aki megtalál, az életet talál, és elnyeri az Úrnak tetszését (Péld 8, 35). A Szentírás pedig úgy köti össze a Jessze törzsét ezzel a virággal, úgy köti össze az anyát a gyermekkel, úgy az asszonyt az ivadékkal, hogy aki a gyermektől, az ivadéktól jót vár, az asszonyt, az anyát nem mellőzheti. Ez a katolikus szellem. Nem mondom, hogy katolikus hit, hanem katolikus szellem. Minden kegyelmet a Boldogságos Szűz által remélünk. Maga ez a hit különben jelezve van valamiképpen azon isteni szóban: Ő széttiporja fejedet (Ter 3, 17); az én győzelmemben is: Ő széttiporja fejedet; az emberiség nagy küzdelmeiben is: ő széttiporja fejedet. Következőleg mi ezekből a gondolatokból és irányításokból ezt a következtetést vonjuk le a magunk számára, hogy valóban minden kegyelmet a Szent Szűz által nyerünk.

 

Könyörgés

Mindenható és irgalmas Istenünk, te a Boldogságos Szűz Mária anyai pártfogásában hathatós segítséget rendeltél a keresztény nép védelmére. Engedd jóságosan, hogy a Szent Szűz oltalma alatt megerősödve küzdjünk az életben, és lelkünk gonosz ellensége felett győzelmet arathassunk a halálban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva