SZŰZ MÁRIA 

A MAGYAROK NAGYASSZONYA

Az ünnep története a magyar Millenniumhoz kapcsolódik, amikor Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek kérésére XIII. Leó pápa engedélyezte a Magyarok Nagyasszonya ünneplését, melyet az október 2-i vasárnapra tettek, később X Piusz pápa október 8.-ra helyezte át, majd szeptember 12-én ünnepelték. 1984-től újra visszakerült október 8.-ra.

Szent István halála előtt Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát.

A felajánlás 1038-ban történt, Nagyboldogasszony ünnepén. A Hartwik-legenda szerint a szent király szemét és kezét a csillagok felé emelve így kiáltott föl: „Mennyek Királynéja, a világ dicsőséges megújítója, a Te oltalmadba, a Te legmagasabb könyörgésedbe ajánlom a szent egyházat püspökeivel és papságával, az országot előkelőivel és népével, mindnyájunknak búcsút mondva, a Te kezeidbe ajánlom lelkemet.”

Magyarok Nagyasszonya tisztelete Szent László király uralkodása idején új virágzásba borult. Később a tatárokkal és a törökökkel szemben is Jézus és Mária nevét kiáltva harcoltak a magyarok. I. Lipót a török alóli fölszabadulás emlékére, hálája jeléül megismételte az ország fölajánlását Máriának a 17. század végén. Buda 1686. évi visszavételekor és a török kiűzésekor XI. Ince pápa üzenete volt a jelszó: "A Boldogságos Szűz ad segítséget!" Latinul: B eata V irgo D abit A uxilium! (A kezdőbetűk Buda nevét adják ki.) A mecsetként használt budavári Nagyboldogasszony-templomban a magyar győzelem után leomlott a fal, amelyet - védelmül - a Szűz Mária szobra elé emeltek. Így jelent meg a Szent Szűz diadalmas alakja. Mátyás királytól kezdve egészen 1849-ig majdnem kivétel nélkül a Patrona Hungariae képével ékesek a magyar fémpénzek. Ezeket "máriásoknak" hívták.  A magyar hadilobogókon a Dózsa Györgyre bízott keresztes hadjáratból maradt ránk először Mária alakja. II. Rákóczi Ferenc, a "nagyságos fejedelem" zászlói közül kettőn is ott láthatták a Nagyasszonyt, de a hadbavonult főrendek is ilyen lobogók alatt harcoltak a törökök, majd a "németek" ellen. Az 1848/49-es csatákban Patrona Hungariae zászlói lobogtak, sőt még a kiegyezés után is több gyalogsági ezrednél is megmaradtak. 

Vaszary Kolos bíboros kérésére a Szentszék is elismerte a Mária-tisztelet nemzeti jellegét. Mintegy kilenc évszázados töretlen hagyományt szentesített XIII. Leó, amikor 1896-ban külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára. Ezt Szent X. Piusz helyezte október 8-ra. 1980. október 8-án II. János Pál pápa kápolnát szentelt a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére a Szent Péter-bazilika altemplomában.

A Patrona Hungariae sajátos ikonográfiája a Napba öltözött Asszony ábrázolásából bontakozott ki: a Szűzanya fejére a tizenkét csillagú korona helyett a magyar Szent Korona került, a karján ülő kis Jézus kezébe az országalma, Mária másik kezébe pedig az ország jogara.

Mi magyarok elsőként, de nem egyedül tiszteljük Nagyasszonyunknak, azaz nemzeti Patrónánknak a Boldogságos Szűz Máriát. Hogy csak néhány más országot említsünk: Bajorországban 1620-ban, a fehérhegyi csata után kezdték nemzeti Patrónaként tisztelni Máriát, s 1916-tól ünneplik. Franciaországot XIII. Lajos király ajánlotta Máriának 1638- ban, és Nagyboldogasszony napján emlékeznek rá. Ausztriát III. Ferdinánd ajánlotta föl Máriának, 1647-ben; ők december 8-án ünneplik. Lengyelország Királynőjévé János Kázmér király nyilvánította a Szűzanyát 1656-ban. 1754-ben a Mexikói Alkirályságot, 1821-ben Mexikót, 1910-ben egész Latin-Amerikát a Szűzanya oltalma alá helyezték. XIII. Leó adta jóváhagyását ahhoz, hogy a Szűzanyát Katalónia és Dél-Ázsia Patrónájaként tiszteljék, valamint, hogy az angol püspökök 1893-ban fölajánlják Angliát, melyet attól fogva Mária hozományának tartanak.

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájában 

Az olvasmányos imaóra himnusza

Ó, dicsőséges, ó, ékességes,

mint a csillag, fényes!

Úrnőnk s Anyánk vagy, drága, szép, erényes.

 

Angyali szózat, látnoki jóslat,

ős királyi magzat,

bölcs Salamonnál zeng neked a hangzat.

 

Menny királynője, baj enyhítője,

égi sark erője.

Tavaszi színben rózsa aranytője.

 

Hajnal nyílása, éltünk világa,

nap dicső sugara!

Új fényt fakasztál üdvünk borújára.

 

Éj tiszta holdja, kín gyógyítója.

Rab szabadítója:

tőled segítve láncait leoldja.

 

Nap mosolygása, füst lobogása,

szende szűzi lányka:

Szeplőtlen, érted gyúlt a Király lángra.

 

Szép arany nyaklánc, mennyei borház,

érctorony, fedett sánc:

minden nyomorgót üdvét adva megszánsz. Ámen.

 

Az esti dicséret himnusza

Boldogságos Krisztus Anyja, vigadozzál,

mert a földre fényességet, vigaszt hoztál,

boldogságot harmatoztál,

drága bokor, édes bimbót virágoztál.

 

Boldog, aki téged szüntelen magasztal,

szentté lesz, kit elhalmozol szent malaszttal.

Krisztus olyat megvigasztal,

s vendégségre várja boldog égi asztal.

 

Esedezik színed előtt Magyarország,

fáradt kezét segítségért nyújtja hozzád.

Te kezedbe teszi sorsát,

rabságából, édes mentő, hogy kihoznád.

 

Előtted sír egész ország könyörögve,

hiszen tied századoktól minden rögje,

István király szent örökje

Isten után benned bízik mindörökre.

 

Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért,

győzelemmel verje vissza ellenségét,

rabságának vesse végét,

adja neki égen-földön üdvösségét.

 

Légy azért Pannóniának újítója,

erősséges pogányoknak megrontója,

magyarok vigasztalója,

holtunk után mennyországnak megnyitója. Ámen.

 

 

Olvasmány Dessewffy Sándor csanádi püspök felajánló imája Máriaradnán 1895 őszén, a millenium vigíliáján

Könyörülj hazánkon és áldd meg nemzetünket, hogy Szent István koronájában és az ő erényeiben egyesüljünk valamennyien, kik tagjai vagyunk az általa alapított és a Te égi oltalmad alá helyezett Magyarországnak. Óvj meg bennünket az elsatnyulástól, a pártvillongásoktól, a hazát bontó vallástalanság mételyétől. Válságos időben közeledünk itteni létünk másodezredének küszöbére. De Te, ki a múltban honunkat háborúkban diadalra vezetted, békességben fejlesztetted, viszályokban, éhségben és ragadós nyavalyákban elpusztulni nem engedted, ki sok szükségeinkben segítettél, szorongatásainkban oltalmaztál, a szerencsétlenségtől megóvtál, örömünkben és bánatunkban mindig mellettünk állottál: légy áldott mindezekért és az új ezredévben se hagyj el minket. Kelj föl mellettünk szent Fiadnál, Boldogasszony és ne engedd, hogy a mi hazánk, nemzetünk boldogabb jövője fölött valaha kétségbe essünk.

 

Olvasmány Prohászka Ottokár püspök beszédeiből

Amikor Velence a tenger királynője lett, fényes ünnepet tartott, aranyos hajón kivonult a dózse, s aranygyűrűt dobott a tengerbe; eljegyezte Velencének a tengert. Eljegyezte, hogy hű legyen, s ne kegyetlen, hogy hullámai gyöngyöket görgessenek, s el ne söpörjék palotáit, hogy a tenger lehelete hősöket és szenteket neveljen.

Tenger a világ, zivataros; népek és országok csak zátonyokon állnak, nincs maradandó városuk. De azért az Isten terveit kell minden népnek küzdve, tűrve, haladva, fejlődve megvalósítani, s biztosítani létét az idők tengerében.

Magyarország kis sziget idegen népáradatban, hullámok csapdossák; aggodalmak, remények járnak fölöttünk; tengerünk nemigen van, amely nemzeti haladásunkat, gazdagodásunkat előmozdítaná, melynek leheletétől hősök és szentek lelkesülnének, de a „Tenger Csillaga” mégis mosolyog felénk. Kilencszázados történetünk verőfényében éppúgy, mint mély árnyaiban ott látom alakját, amely az égből leszáll, s megáld; hallom nevét, amely a királyok és hősök nevei mellett és fölött hangzik, mint angyalének; ez az alak, ez a név: Mária. Szent István neki ajánlja föl életének esthajnalán a koronát, hogy valamint neki esti csillaga volt, úgy nemzetének hajnalcsillaga legyen; neki adja át népét, hogy Nagyboldogasszonya, Úrnője legyen.

Nagyboldogasszony … először hitünknek asszonya. Az a kereszténység hódította meg a magyart, amely a Szent Szűz alakjával, tiszteletével és szeretetével köszöntött be a világba. Az az evangélium hódította meg a magyart, amely az angyal köszöntésével kezdődik, amely a Szent Szűz alázatával lép a világba, és amelynek első híve a Szűz, boldog, aki hitt (Lk 1, 45). Nagyasszonynak hívtuk, mert nagy hatalmát fölértettük. Hatalmas méltóságából s belső kitűnőségéből (Szeplőtelen, kegyelemteljes, páratlan Szűz, mennybe fölvitt) folyik, ő valóban királyi lélek: Istenhez legközelebb, frigy szekrénye; szívébe vette bele magát az Úr; szeretetét anyai tejjé, bánatát istenanyai könnyé forralta. Őt szereti az Úr leginkább: Hallgass rám, leányom … elbűvölte a királyt szépséged (Zsolt 44, 11- 12). Légy engedelmes – mondja neki az Úr.

Ez asszonynak járó hódolat a legfényesebb, a szívek hódolata: Megáldott téged, leányom, a Magasságbeli Isten (Jud 13, 18). Lelkesülnek érte: Csak tekints reánk, és mi örömest leszünk szolgái a királynak (vö. Ter 47, 25). Áldást hozó hatalom!

Légy a mi Úrnőnk új századokra, hogy míg Istent keressük, általad megtaláljuk.

Nagyboldogasszony … a magyar nép művelődésében s nemesbülésében. A legbiztosabb nevelés a jóért, szépért, gyöngédért való lelkesítés; a szívek megnyílnak a szentnek, jónak, szépnek szeretetétől; az erkölcs finomodik a tisztaságnak, a szeplőtelen szüzességnek behatásától. A népek először templomokat emelnek; de ha a Szűzanya képét tisztelik, ezekbe a templomokba az erkölcs, a művészet is bevonul. A magyar nép művelődését is a Szent Szűz szeretete hordozta: a nép olvasóján tanulta a hit titkait a Szűz érzelmeinek keretében; a magyar katolikus nemesség másfél századon át a Mária-kongregációkban fejlesztette ki jellemét; az első főiskola, a Pázmány-egyetem alapszabályai megkívánják, hogy tanárok s tanítványok készek legyenek a szeplőtelen fogantatásért síkra szállni.

Mi lesz ezentúl? Találtok-e szebb, finomabb eszményt? Jobb iskolát az erkölcsnek? Kilencszáz év óta hány templomot építettünk tiszteletére, s nem értük be velük, szebbet szeretnénk? Hány képét teremtették meg művészek ihletettségük elragadtatásában? Térden állva festették, s mégis azt mondják: ez nem az. Aki ránéz, foglya lesz: Vigyél magaddal, ó, Szűz! (Vö. Én 1, 4)

Nagyboldogasszony … a magyar nép hivatásának őrangyala. 1896. szeptember 28-án volt 400 éve, hogy Nikápolynál török és magyar először szemben állt. Háromszáz éven át szinte nincs más hivatásunk, mint hogy a kereszténység lovagjai, a Szent Szűz választott vitézei voltunk. Hősiességünk fölött az ő képe, az ő zászlaja lengett. Ha el kellett volna vesznünk, zászlaja lett volna szemfödőnk, s csendítésünk az Ave Maria estharangszava.

Meg vagy-e velünk, Úrnőnk, elégedve? Új harcok, a kultúra harcai; új küzdelmek, a népboldogulás küzdelmei várnak ránk. Szellem, ész, munka, erény ezentúl a fegyver; megbírja majd a nemzet karja ezeket is? Ha hisz és szeret, ha téged tisztel, ha erényeidet saját életébe oltja: nemcsak hogy megbírja, de már a győzelem koszorúja után nyújtja ki kezét. Maradjunk ez alapon: a népeknek élete nemcsak vértócsákba, hanem fertőkbe is veszhet. A fertőkbe nem jutunk, ha a hit erejével s az erkölcs lelkével a kultúrmunkához fogunk, hiszen nála van az élet és az erény minden reménye (vö. Sir 24, 25).

 

Könyörgés

Istenünk, ki a Szeplőtelen Szűz Mária közbenjárására nemzetünket számtalan jótéteménnyel halmoztad el, engedd kegyesen, hogy akit Szent István királyunk példája szerint Nagyasszonyunknak tisztelünk a földön, annak örök társaságában örvendhessünk a mennyben!

 

Boldogasszony Anyánk

A Boldogasszony Anyánk kezdetű ének valószínűleg a 18. század elején keletkezett. Legkorábbi lejegyzett szövegét Szoszna Demeter, pannonhalmi bencés szerzetes 1715-ös énekeskönyvéből ismerhetjük. A vers szerzője talán rendtársa, Lancsics Bonifác (1737) volt. A legrégebbi dallamcsírája a Deák-Szentes-féle, lejegyzett egyházi énekeket tartalmazó 1774-es énekeskönyvéből ismert. 1793-ban már „nationalis cantitio”, azaz nemzeti énekként említik írásos források.

 

Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!

Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk :

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Ó Atya Istennek kegyes, szép leánya,

Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,

Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Kegyes szemeiddel tekints meg népedet,

Segéld meg áldásra magyar nemzetedet.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Sírnak és zokognak árváknak szívei,

Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Vedd el országodról, ezt a sok ínséget,

Melyben torkig úszunk. Ó nyerj békességet.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget,

Magyar nemzetedből a hitetlenséget.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek,

Úgy minden magyarok most is dicsérjenek.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,

Szent László király is minket reád bízott.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Sokat Fiad ellen, megvalljuk, vétettünk,

De könyörögj értünk, s hozzája megtérünk.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Jézus Fiad előtt hajts térdet érettünk,

Mert ha nem cselekszel egy lábig elveszünk.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

Dicséret, dicsőség legyen az Atyának,

A te szent Fiadnak s Szentlélek mátkádnak.

Magyarországról, Édes hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról!

 

 

Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem

Pars prima

(A Szigeti veszedelem első éneke)

3.

Musa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul

Viseled koszorudat, sem gyönge ágbul,

Hanem fényes mennyei szent csillagokbul,

Van kötve koronád holdbol és szép napbul;

4.

Te, ki szűz Anya vagy, és szülted Uradat,

Az ki örökkén volt, s imádod fiadat

Ugy, mint Istenedet és nagy monárchádat:

Szentséges királyné! hivom irgalmadat.

5.

Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,

Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt,

Megvetvén világot, kiben sok java volt;

Kiért és szent lelke, ha teste meg is holt.

 

Juhász Gyula: A fekete Mária

Ősi templom árnyas szögletében

Századoknak füstje és pora

Lassan lepte be s ő mély sötéten

Néz jövőbe hét tőrrel szivében:

Magyarok Asszonya.

 

Háború és béke váltakoztak

És jött és ment nemzetek sora,

Nyarak búzát, telek havat hoztak,

Ő csak nézett, a Fiát karolva:

Magyarok Asszonya.

 

Hű zarándok messze, messze tájról,

A lábain országút pora,

Vigaszt várva hozzájött s a távol

Múltakból gyászt s jó reményt világol

Magyarok Asszonya.

 

S jöttem én is, e szomorú öltő

Bús magyarja, hű zarándoka,

Mit adhatnék, csüggedt, árva költő:

E dalt hozom, mint könnyét a felhő,

Te feketén is vigaszt derengő

Magyarok Asszonya!

 

Sík Sándor: Az andocsi Máriához
(Magyar búcsújárók éneke 1920-ban.)

Koldusboton, törött mankón

Jövünk búcsút járni,

Szűzmáriás magyaroknak

Kopott unokái.

Éjfél van a Duna táján.

Magyaroknak éjszakáján

Nincs más, ki virrasszon.

Baráttalan, testvértelen,

Hozzád ver a veszedelem,

Boldogságos Asszony!

 

Megcsúfolták, megpöködték,

Ami bennük szép volt,

Kilencfelé hasogatták,

Ami rajtunk ép volt;

Tépett testünk megtapossák,

Ragadozók ragadozzák

Édes-kevesünket,

Koporsónkat faragdálják.

– Eléd sírjuk, magyar árvák,

A mi keserünket.

 

Idegenek megnevetik

Drága magyar szónkat,

Idegentől kéregetjük

Kenyerünket, sónkat.

Magyar kezek szántogatnak,

Régi rögön új uraknak,

Néped hegye-völgyén.

Más arat, hol mi vetettünk:

Jövevények, szolgák lettünk

Úr-apáink földjén.

 

Boldogasszony, ezer évig

Édesanyánk voltál,

Eleink, ha hozzád sírtak,

Hozzájuk hajoltál:

Száz ostorral ostorozzon,

Csak ez egyért, Boldogasszony,

A jó Krisztust kérd meg:

Négy-víz-parton, három-hegyen

Mindörökké magyar legyen

A máriás ének.

 

Édesanyja, Nagyasszonya - népének

(Amade László Gimesi gyűjtemény 1844)

Édesanyja, Nagyasszonya Igaz magyar fiaknak,

Pátrónája, Pártfogója Régi magyar hazánknak!

Tehozzád járulunk, sírva leborulunk,

Légy anyja fiaidnak!

 

Reánk tekints, mert senki sincs, ki sorsunk boldogítsa!

Igaz szívét és jó szemét Aki reánk fordítsa.

Sok véres sebünket, panaszos ügyünket

Aki előbb mozdítsa.

 

Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,

Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket.

Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború,

Kétség gyötör bennünket.

 

Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat,

Becsületben és bőségben Örökös Országodat!

Szánd meg, ó Jó Anya, Magyarok Asszonya,

Hű magyar jobbágyodat!

 

Jó hírnévnek, magyar vérnek gerjeszd vidám újultát,

Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát!

Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa

Az ellenség lándzsáját!

 

Így zokogunk, így hódolunk, Mária, szent nevednek;

Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek.

A magyar Szent Hazát s Angyali Koronát

Ajánld föl az egeknek!

 

Endrődi Sándor: Stella Maris

Gyászba borult egek,

Háborgó tengerek

Csillaga, Mária !

Hozzád fohászkodunk,

Feléd sóhajtozunk,

Szeplőtelen szűz anya.

Süvöltő felhők közt

Nyugodtan tündökölsz

Tiszta, szép csillagunk,

Míg hazánk hajóját

Viharok csapkodják

S hozzád sír jajszavunk.

 

Boldogasszony anyánk,

Mennyei patrónánk,

Légy velünk ! Légy velünk !

Sok kiáltásunkra

Siess oltalmunkra,-

Ha nem jössz : elveszünk !

 

Nagy szíved fényével,

Lelked békéjével

Hajolj a viharra !

Égi trónusodból,

Csillagos lakodból

Tekints a magyarra. !

 

Viharon, vészen át

Íme, fölzúg hozzád

Nyomorunk jajszava :

Segítsd meg nemzeted,

Háborgó tengerek

Csillaga, Mária !

 

Ladocsi Gáspár: Magyarok Nagyasszonya

…történelmi emlékhelyeinken Szent István, első és kereszténnyé lett királyunk alakját, ahogy Boldogságos Szűzanyánknak felajánlotta koronánkat, nemzetünket, gyötrelmeinket és dicsőségünket, vagyis egész népünket fájdalmával és örömével együtt. Annál is inkább, mert Szent István nem hagyta ránk annak dokumentumát, hogy miért választotta a mennyekbe felvett Szent Szüzet arra, hogy szakrálissá lett Szent Koronáját felajánlja Neki, és nemzetének jövőjét királynői, anyai oltalmára bízza. Mi szerencsésnek tarthatjuk magunkat, merthogy ezt az örökséget immár ezer esztendeje hordozzuk, és bármennyire voltak is a magyar népnek zivataros századai, megtörve bár, ám nem megtörten él nemzet a hazában.

A magyar nép mindig átélte, hogy Mária segítsége ott volt mellette, hiszen öt évszázadon át pénzeit arról ismerték meg, hogy Mária képét ütötték rá: országunkban máriással fizettünk. Alakja ott volt a szabadságért vívott zászlónkon. Három éve, a huszadik századvégen emlékeztünk a 150 évvel ezelőtti szomorú eseményről, amikor a magyar szabadságharcot leverték, gúzsba kötötték a nemzet szabad országként való kibontakozását. Istennek legyen hála, annak ellenére, hogy 150 év alatt annyi mindent megértünk - sőt annyi nehézséggel küszködünk ma is -, a reménycsillag, a hajnalcsillag, a szebb napok fényének érkezését mutató csillag ma is ott van a mi egünkön, a Boldogságos Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya.

Elgondolkodhatunk azon is, hogy az isteni gondviselés mennyire figyelmes volt hozzánk, mert a magyar nemzet Európa népei között elsőként - és valóban elsőként - tartotta királynőjének, rangban mindenki felett első asszonyának, a Nagyasszonyának a Boldogságos Szűz Máriát. Utánunk jöttek a lengyelek, jóval később a bajorok, majd a többi nemzet.

Nézzünk csak Európa akkori térképére: láthatjuk, hogy egy-egy nemzet kihez ragaszkodott, egy-egy birodalom Isten gondviselése alatt kibe vetette reményét. A bizánci birodalom, tőlünk keletre, erősen bízott Szent Mihály főangyalban. Ő volt a birodalom haderejének és jövőjének biztos, mennyei lángpallosú patrónusa. Remélték, hogy a további viharoktól is megvédi az Istenhez legközelebb álló főangyal birodalmukat, a Romanitást, a keresztény római-bizánci császárságot. A Szent István utáni időkben egyre jobban kibontakozott a védőszent-választás kultusza. Az orosz nép Szent Györgyöt választotta mennyei pártfogónak, mert abban bíztak, hogy nála oltalmat találnak az ország felépítéséhez és a megőrzéséhez. Tekintsünk délre is, Velencére, az akkor egyre gazdagabbá, büszkébbé és erősebbé váló városköztársaságra, mely Szent Márk evangélistába vetette reményét: ma is ő a lagúnákra épített város nagy pártfogója. Erre mindmáig büszkék, és reméljük, hogy a jövőben is büszkén tekint le épületeiről a szárnyas oroszlán. Ha a francia birodalomra nézünk, az éppen akkor kiépülő francia királyságra, ott Szent Mártont láthatjuk a legfontosabb pártfogónak, mert azon a földön élte katonai és papi életét. Fél köpenye - amit a koldusnak, a koldusban megjelent Krisztusnak adott - a francia királyok számára a nemzet országát megtartó ereklye volt. Folytathatnánk Európa más népeivel, Szent István király kortársaival, vagy a későbbi nemzedékek sorával: figyelemmel kísérhetnénk, kiket választottak eszményképül országuk számára.

Magyarországot, koronánkat és nemzetünket a Nagybol-dogasszonynak, a mennybe fölvett Máriának, a mennyei kegyes pátrónának, a mindig bőkezű, jóságában osztogatónak ajánlotta fel Szent István királyunk. Miért tette? Múltban, jelenben és jövőben bogozhatjuk ezt a kérdést, mert a történelemben többszörösen megfogalmazták a választ. Miért éppen az Istenszülőnek, a Boldogságos Szűz Máriának, Üdvözítőnk anyjának adta át országa sorsát első szent és apostoli királyunk. Nemcsak reneszánsz költőink, a vitézlő katonaköltőink gondolkodtak el azon, hogy nemzetünk történelmében hogyan mutatkozott meg Mária pártfogó szeretete. Mert a Szent Szűz élete, Mária Istenhez rendelt, gondviselését eszközlő erényei mutatják meg számunkra is a kiutat. Gondoljuk át tehát, hogyan kötődött össze a Mennyei Királynénak és a magyar nemzetnek az élete. Amilyen erényeket ebben felismerünk, azokat minden bizonnyal érdemes a magunk számára őrizni, és a jövőnek továbbítani. A Szent Szűz életét úgy ismerjük, hogy Ő Izrael reménységét hordozta. Azt az ígéretet, hogy Tőle fog megszületni az, akiben áldást nyer a föld minden nemzedéke. Az Isten boldoggá tesz az Ő uralma alatt minden embert. Ő nem más, mint a mi megtestesült üdvözítő Urunk, Mária fia, a Megváltó. A magyar nemzet Szent István korában a várakozás idejét élte. A megelőző időkben még inkább, míg a kereszténységet Géza és Szent István uralkodása alatt ünnepélyesen fel nem vette. De az ünnepélyes felvétel, Európa keresztény államaihoz való csatlakozás még nem azt jelentette, hogy a magyar nép egész szívével, egész erejével, minden szellemiségével ezt a krisztusi hitet követni is tudja, vagy fogja is követni. Mert pogány lázadások bőven támadtak a XI. és a XII. században, sőt elhúzódtak egészen napjainkig. Szükség volt arra, hogy a fel- feltörő pogányságban meglegyen az a kovász, amit mi krisztusi kovásznak nevezünk, és legyenek olyan erőskezű emberek és gyengédkezű asszonyok, akik ezt a kovászt állandó munkával bele akarják dagasztani az elpogányosodás lisztjébe - legyen az pártoskodás, szekularizáció, vagy bármi másnak nevezendő -, hogy valóban Krisztus-hordozóvá váljék és maradjon a nemzet. Ennek az ígéretnek a befogadójává és megőrzőjévé váljék, ahogyan a Szent Szűz volt. Ez már maga csodálatos párhuzam Mária fiatal élete és a magyar nép nemzetté formálódó fiatalsága között.

Mária szíve alá fogadta az Örök Igét, de már előbb a szívében hordozta. Az élet rendje azt mutatja: minden anyának majdnem egy esztendőig - kilenc hónapig - hordoznia kell magzatát, a rá való odafigyeléssel, a vele való féltékeny törődéssel és állandó készenléttel arra a pillanatra, mikor új életet szül erre a világra. Népünknél kereszténységünk első századában mutatkozik meg ez a csodálatos idő: Szent Istvántól befogadtuk a hitet és Szent László királyig őrizni kellett, hogy ez az igaz élet ne legyen elpusztítható. Kilenc évtizedes küzdelmet jelentett, hogy ne pusztítsa el sem a belviszály, sem a kívülről támadó trónkövetelő, avagy provinciává - ma úgy mondanák, gyarmattá - tenni akaró külső hatalmasságok, akár délről, keletről, vagy nyugatról jövő hatalmak. Szent László király korára mutatkozott meg az, hogy a kereszténység érezhetően életképes lett a magyar nemzet jövője számára. Szent lovagkirályunkat azért veszszük oly nagy szeretettel körül, mert éppen az ő intézkedései által nyilvánult meg az akkori Európa számára az, hogy a kereszténység Magyarországon valóban tudatosan vállalt életformává érett, amiben a nép kitartott. Ő volt az, aki elődeit szentté avatta, noha családja talán neheztelhetett Szent Istvánra és fiára, Imrére, mert Szent László elődei megvakítottak és számkivetettek lettek. Ő volt az, aki szent papokat emeltetett oltárra, kiemelten Gellértet, Csanád püspökét: tudta, hogy megmaradásáért mit köszönhet a térítő apostoloknak, az áldozatos papoknak ez a nemzet. Ez örökség marad a későbbi idők számára. Mert Szent Gellérttől Apor Vilmosig vagy Márton Áronig elég gazdag azoknak a sora, akik Magyarországon a nehéz időkben a kereszténység életképességét és életerejét akarták vigyázni és vállalni.

Jézus megszületése után Mária életében csodálatos gondoskodás következett a názáreti házban arról a gyermekről, aki az Isten Fia volt, a világ üdvösségének a reményét hordozta és végül életét adta, hogy mindenkinek élete legyen. Ez az életforma is megmutatkozik a magyar történelemben. Bár a középkor Európája vagdalkozásoktól zajos, de hazánkban csendes hétköznapi munkában épültek a templomok, készültek a szent könyvek, formálódott az imádságra nyílt ajkak magyar nyelve. Fejlődésnek indult a kézművesség, a művészetek, amelyeknek sajnos csak töredékemlékeit őrizzük. Még széttört darabjaiban is - legyen az kő, vagy ötvösmunka - megmutatkozik az, hogy milyen kiművelten, milyen igényes mívességgel, milyen ragaszkodó szeretettel építette és alakította kereszténnyé és Mária országává ezt a hazát a magyar nép. Romjaiban vagy töredékeiben is leköteleznek bennünket: mi csak úgy tudunk igazán a krisztusi jövő felé nézni, ha magunk is megújult formákban újra meg akarjuk alkotni mindazt, amit akkori elődeink alkottak. Ha erről lemondanánk, vagy azt mondanánk - Izrael népéhez hasonlóan -, hogy nincs még itt ennek az ideje, akkor időt és valószínűleg talajt is veszítenénk a lábunk alól.

És eljöttek Jézus életében azok a küzdelmes idők, amikor szembesülnie kellett azzal, hogy népe nem fogadja el őt. Szembesülnie kellett a pogányok magatartásformáival is. Bár mindenütt jóságot hirdetett, mégis mindenütt talált elég ellenséget. Olyanokban, akik nem akarták felvenni az élet keresztjét mindennap, vagy kiábrándultak az Isten megpróbáló, de reményt adó jóságából, vagy pedig nem hittek abban, hogy az Ő szeretete még a szenvedésen túl is győzni tud. Ha megnézzük a magyar népnek a szabadságért és jóságból való, hitéért küzdő építkezéseit - a török időtől fogva talán egészen a második világháborúig, vagy éppen napjainkig, a hidegháború utáni némaságig -, akkor úgy érezhetjük, hogy ez a küzdelmes idő jellemző ránk.

Mária pedig árnyékként követte Jézust. Életében egyszer-kétszer lépett előtérbe, de csak ott, ahol az Ő élete a fia életében fontos lehet. Mária jelenléte csak ilyenkor olvasható az evangéliumokban. Öröm idején, mint a kánai menyegzőn, reményt adó igehirdetésben, mint Galileában, amikor felkereste Őt Márk evangéliuma szerint. És az út végén, a szenvedés óráiban, a kereszt alatt, amikor ott állt a Fájdalmas Anya, Fia megváltó művének beteljesedésekor. Így tapasztalhatjuk meg mi is nemzetünk életében, jövőnkre irányuló tervezéseinkben a Nagyboldogasszony jelenlétét: a mi fájdalmainkban, keserűségeinkben, szabadulást és üdvöt adó keresztjeinkben. Nyugalommal tölt el bennünket, reményt ad és ez örömünk forrása.

Nemzetünk történelmébe belerajzolható Mária életének egy-egy szakasza, ahogy Ő szolgálta Fiának, a Megváltónak küldetését. Véssük szívünkbe tehát: Szent István mily nagyszerű tettet és örökséget hagyott ránk. Elkötelezte értelmünket, erőfeszítéseinket és a szívünket, amikor a Szent Szűznek átadta a magyar népet, felajánlva Neki a Szent Koronát. Vegyük észre azt is, hogy régi költőink, vitézlő és küzdő elődeink öröksége kötelez: Mária életének erényei, cselekedetei belerajzolódtak a magyar nemzet történelmébe. Ezt az örökséget kaptuk, ezt az örökséget kell hordoznunk és továbbadnunk. Vigyáznunk kell rá: szent kötelességünk nemzetünk jövője érdekében az új keresztény évezred kezdetén.