Főoldal / Hitünk és életünk / Ünnepek / Egyházi ünnepek / Augusztus 15. SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE

SZŰZ MÁRIA

MENNYBEVÉTELE

Nagyboldogasszony

A repülőhajózók  védőszentje

 

 

Nagyboldogasszony a Boldogságos Szűz Mária neve, a Nagyasszony változata. A Nagyboldogasszony szóban a nagy Mária föltámadására és megdicsőülésére utal (Kisboldogasszony, Mária születésére és a kicsi Máriára).

Nagyboldogasszony ünnepe augusztus 15.-e Mária halálának, illetve test szerinti mennybevitelének ünnepe: Mária mennybevétele. Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának a holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem röviddel halála után föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Efezusban 431-ben az Egyház a szent tradició és a Szentírás nyomán kimondta, hogy Szűzmária valóságos Istenszülő (Theotokosz), ebben a csíraszerű megfogalmazásban benne foglaltatik az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó édesanyjának, Máriának holttestét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem föltámasztotta és magához emelte a mennyei dicsőségbe. Ehhez kapcsolódik Mária mennyei megkoronázásának jelenete is.Ezt a népi jámborságban is évszázadokon át öröklődő nézetet XII. Pius pápa 1950-ben a Munificentissimus Deus kezdetű bullájában dogmai rangra emelte. Ezzel voltaképpen elismerte a szakrális folklórhagyomány élőszavas tanúságtételét is.  Jeruzsálemben már az 5. sz. elején ünnepelték Mária halála napját (átmenetelnek, születésnapnak vagy elszenderedésnek [dormitio] nevezték). A 6. században a Keleti Egyházban mint Mária mennybevitele vált általánossá Dormitio sanctae Mariae néven. Nyugaton a 7. századtól terjedt el, s a 8. századtól mint Mária mennybevitele, Assumptio beatae Mariae szerepel a kalendáriumokban. I. Sergius pápa tette Rómában hivatalos ünneppé. 1950-ben az Assumptio dogmájának kihirdetése tovább emelte az ünnep fontosságát (mariológia). 2003-tól a Szeplőtelen Fogantatás napja mellett a másik kötelező Mária-ünnep.

A Lányi-kódexben Nagyasszony. Az ünnep a vallonoknál Grande Notre Dame, horvátoknál Velika Gospa. Ebből az egyezésből következtetik a lit. hagyományozódásnak Árpád-kori vallon-m-horvát útját. Mohácsi sokácok ajkán Velika Gospodjina. Nyolcada, melybe Szent István király napja is beleesik, a magyar egyh. év kiemelkedő időszaka. Az ünnepet Székesfehérvárott első szent királyunk is megülte. Egyik alkalommal a Napbaöltözött Asszony nagy jeléről Gellért beszélt István és udvara előtt: „Gellért tanácsának intéséből akkoron kele föl, hogy az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak, avagy ez világnak Nagyasszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé” (Érdy-kódex). Az Árpád-ház, nemzetsége Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta magát. Az országot, vagyis önnön uraságát, uralmát és a királyságot a Szűzanya szimbolikus tulajdonának, Mária örökségének érezte, vallotta. Mária az Árpádoknak mennyei édesanyja és oltalmazó királynéja. 

Az e napon tartott virágszentelés (benedictio herbarum), és virágáldás számos magyar, de főleg német vidékén élt, melyet nyilvánvalóan Mária halála, mennybevétele ihletett. Egyes kutatók az ünnep régebbi szentleckéjére (Sir 24,17-21) utalnak. Ehhez nyilván hozzájárult az ősegyházból származó hagyomány is: a mennybevételt követő harmadik napon az apostolokk nem találtak semmi testi maradványt a Boldogasszony sírjában, csak kendőket, friss virágokat és a jó illat áradását, a romolhatatlanság bizonyítékát. A hagyomány már a kk. lit-ban virágzott. Nálunk sem volt ismeretlen, amint az 1496. évi esztergomi Obsequiale és az 1909-es Rituale Strigoniense is tanúsítja. A virágszentelést az Egyház úgy látszik, a germánok pogány fakultuszának ellensúlyozására és szublimálására rendelte.

A magyar kalendáriumban jeles nap: derült idejével jó szőlő- és gyümölcstermést jósol. A két Boldogasszony közti idő (Kétasszonyköze) a gazdasági életben szerencsés, foganatos, termékeny időszakként számontartott, a gyógyfüvek, magvak gyűjtésének, a nyárvégi tisztogatásoknak is ideje illetve egyes mezőgazdasági munkáknak is határideje.

Az ünnep keresztény jelentése mindegyikőnk haláláról ad reménybeli megerősítést. Jézus föltámadása nyomán nem csak a lélek tovább élésében hisznek a keresztények, hanem a föltámadásban is, ami az egész embert testestül lelkestül érinti. Mária mennybevitelének dogmája, mivel Őt a bűn nem érintette, azt mondja ki, hogy egész emberségében, testesől-lelkestől fölvétetett az üdvösségbe.

 

Az olvasmányos imaóra himnusza az imaórák liturgiájában

Mint fényes hold, mint drága nap,

mint hajnalpír, mely most fakad,

száll az egek csúcsaira

a Szeplőtelen Szűzanya.

 

Dicső trónjára érkezett,

Királynő ég és föld felett,

ő szülte azt, ki tündökölt,

a hajnalcsillagnál előbb.

 

Az angyalok s az égiek

rendje fölé emeltetett:

Asszony, ki túlszárnyalta rég

a szentek minden érdemét.

 

Kit egykor ölben hordozott,

kit jászolyban pólyálgatott,

a mindenség Királyaként

szemléli, Atyja fényeként.

 

Szüzeknek Szüze, kérd Fiad,

esdjen miértünk hű szavad,

mienket vette általad,

övéből mindent visszaad.

 

Atya, Fiú s Vigasztaló,

köszöntse őket hálaszó,

kik minden másnál ékesebb,

dicsőbb fényt adtak fönt neked. Ámen.

 

 

A reggeli dicséret himnusza az imaórák liturgiájában

Napba öltöztél, legragyogóbb szép Szűz,

kétszer hat csillag koronádnak éke,

lábad alá hull zsámolyul a hold is,

égi Királynőnk!

 

Bűnt, halált, poklot letiport erényed,

Szent Fiad mellett ülsz mint közbenjárónk,

téged az ég s föld Királynőjének vall

s zengi hatalmad.

 

Szent hitünk buzgó követőit védd meg,

a tévelygőket hozd vissza a nyájba,

s mind, kiket elföd a halálos éj még,

hozd ki a fényre!

 

Kérd Istent értünk, bűnösökért, Szent Szűz,

sírva könyörgünk, adj erőt, segíts meg,

bármi veszélyben biztató reményként

csak te ragyogsz fel.

 

Áldjuk örökké a Szentháromságot,

ő adta néked koronádat, szép Szűz,

ő tett meg téged a mi Királynőnkké

s Édesanyánkká. Ámen.

 

Az esti dicséret himnusza az imaórák liturgiájában

Föld vigadása, ég új ragyogása,

Nap hajnalfénye, Alkotód szülője,

ments meg a mélytől, védelmezz a vésztől,

Mária, kérünk!

 

Istennek égből te lettél a lépcső,

melyen Fölsége alászáll a mélybe,

nyújtsd karod nekünk, hogy a csúcsra érjünk,

légy te vezérünk!

 

Hirdeti rólad prófétai jóslat,

angyali rendek, apostoli szentek

egyként úgy zengik, hogy Isten után vagy

égben az első.

 

Szentháromságnak örökös imádat,

ő neked, Szent Szűz, mennyben koronát ad,

és megtesz téged a mi királynénkká

s édesanyánkká. Ámen.

 

Nagyboldogasszony ünnepi szentmiséjének prefációja

Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk Néked, szentséges Úr, mindenható Atyánk, örök Isten: mert a Boldogságos Szűz Máriát ma testestől fölvetted a mennybe. Ezzel Ő lett az Egyház megdicsőülésének kezdete és példaképe, zarándok népednek pedig vigasztalása és reménye. Méltán kímélted meg Őt a sír enyészetétől, hiszen szeplőtelen szüzességében ő hozta világra emberré lett Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Fölségedet általa dicsőítik az Angyalok imádják az uralkodó Szellemek, félik a Hatalmasságok; boldog ujjongással Téged ünnepelnek az összes égi Szellemek és a boldog Szeráfok. Fogadd el, kérünk, az övékkel együtt a mi szavunkat is, midőn alázatos dicsőítéssel énekeljük: Szent vagy, szent vagy, szent vagy... 

 

Olvasmány XII. Piusz pápának Munificentissimus Deus kezdetű apostoli rendelkezéséből

A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homíliáikban és szentbeszédeikben a néphez, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, s azt még érthetőbben ki is fejtették. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek világosan kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy ő a halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára az ő teste is megdicsőült a mennyben.

Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János. Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja az ő többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: „Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt mint Isten Anyját és szolgálóleányát.”

Konstantinápolyi Szent Germánosz kifejti, hogy az Istenszülő Szűz Mária testének romolhatatlansága és mennybe felvétele nemcsak annak a következménye, hogy ő Istenanya, hanem szűzi testének egészen különleges szentségéből is következik ez: „Te – miként a Szentírás mondja – nemcsak szépségben (Zsolt 44, 5) tündökölsz, de szűzi tested egészen szent, egészen tiszta, egészen az Isten otthona; ebből az is következik, hogy nem porlad el, hanem ez az emberi test romlás nélkül a romolhatatlan dicső életbe való. Élő és fölséges, sértetlen, és részese a tökéletes életnek.”

Egy másik régi író pedig így bizonyít: „A mi Üdvözítő Istenünknek, Krisztusnak, az élet és halhatatlanság adományozójának boldogságos Anyja Krisztus által él romolhatatlan testben mindörökké, ő támasztotta fel sírjából, ő vette fel magához a mennybe, hiszen egyedül csak ő tudta ezt megtenni.”

A szent egyházatyáknak minden bizonyítéka és megfontolása, mint végső alapra, a Szentírásra támaszkodik, amely Isten szent Anyját úgy állítja szemünk elé, mint aki isteni Fiával a legszorosabb kapcsolatban van, és az ő emberi sorsában mindig részesedik.

Főként pedig arra kell nagyon figyelnünk, hogy a szent atyák már a második századtól kezdve Szűz Máriát úgy említik, mint új Évát az új Ádám mellett. Bár alá van neki rendelve, de mégis a legszorosabb kapcsolatban van vele még abban a harcban is, amelyet az ősevangélium előrejelzése szerint az alvilági ellenséggel szemben a bűn és halál feletti teljes győzelem fejezett be. E kettő feletti győzelmet a nemzetek Apostola mindig összekapcsolja írásaiban. Mivel pedig Krisztus dicsőséges feltámadása ennek az említett győzelemnek a lényeges része és egyben végső győzelmi jele, azért ebből arra is kell következtetni, hogy Mária szűzi teste is megdicsőült, hiszen Fiának ez a harca közös volt a Boldogságos Szűz harcával. Ugyanez az Apostol ugyanis ezt mondja: Amikor ez a halandó test halhatatlanságba öltözik, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált (vö. 1 Kor 15, 53).

Ezért tehát Isten fölséges Anyja Istennek ugyanazon egyetlen, előre elhatározott akarata szerint titokzatos módon egybekapcsolódott Jézus Krisztussal: szeplőtelen fogantatásában, istenanyaságában és sértetlen szüzességében, és azzal, hogy oly nemes társa volt Megváltó Istenünknek, aki teljes diadalt aratott a bűn és annak minden következménye felett, így Szűz Mária végül is mintegy kiváltságainak legfőbb koronájaként elnyerte a mentességet a sírban való romlástól, és – szent Fiához hasonlóan – legyőzve a halált, testével és lelkével felvétetett a mennyei dicsőségbe, ahol szent Fiának, az örökkévalóság halhatatlan Királyának a jobbján mint Királynő tündököl.

 

Könyörgés

Mindenható, örök Isten, te a Szeplőtelen Szűz Máriát, Fiad Édesanyját testével-lelkével az örök dicsőségbe emelted. Add, hogy mindenkor az odafönt valókra törekedjünk, és egykor vele együtt részesei lehessünk dicsőségednek. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Szent II. János Pál pápa 1997. június 25-én mondott katekézise Szűz Mária földi életének végéről

Fordította: Tőzsér Endre SP

 

1. Mária földi életének befejezésével kapcsolatban a II. vatikáni zsinat a mennybevétel dogmáját meghatározó bulla szavait veszi át: „A szeplőtelen Szűz, aki megőriztetett az eredendő bűn minden szeplőjétől, földi életének végeztével testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe” (Lumen gentium 59.). Ezzel a megfogalmazással a Lumen gentium dogmatikai konstitúció – követve tisztelt elődömet, XII. Piust – nem nyilatkozik Mária halálának kérdéséről. XII. Pius ugyanakkor nem kívánta tagadni a halál tényét, hanem csak nem tartotta időszerűnek ünnepélyesen kijelenteni Isten anyjának halálát minden hívő által elfogadandó igazságként. Bár néhány teológus úgy tartotta, hogy a Szűz mentesült a haláltól és a földi életből közvetlenül a mennyei dicsőségbe ment át, mindazonáltal ez a vélemény a 17. századig ismeretlen volt. Ténylegesen létezik viszont egy közös hagyomány, amely Mária halálában az ő mennyei dicsőségbe való bevezetését látja.

2. Lehetséges-e, hogy a Názáreti Mária megtapasztalta testében a halál drámáját? Végiggondolva Mária rendeltetését és az ő isteni Fiával való kapcsolatát, jogosnak tűnik igennel válaszolni: minthogy Krisztus meghalt, nehéz lenne ennek ellenkezőjét állítani Máriáról.

Emellett érveltek az egyházatyák, akiknek nem volt kétsége efelől. Elég megemlíteni Sarugi Szent Jakabot (†521), aki szerint, amikor elérkezett Mária számára „az idő, hogy az összes nemzedékek útján járjon”, vagyis a halál útján, „a tizenkét apostol kara” egybegyűlt, hogy eltemesse „az Áldott szűz testét” (Beszéd Isten szent anyjának eltemetéséről, 87–99, in C. Vona, Lateranum 19 [1953] 188). Jeruzsálemi Szent Modestus (†634), miután hosszasan beszélt a „legdicsőségesebb Istenszülő boldogságos elalvásáról”, dicsőítő beszédét azzal fejezi be, hogy magasztalja Krisztus csodás közbelépését, aki „feltámasztotta a sírból”, hogy magához vegye a dicsőségben (Jeruzsálemi Szent Modestus: Enc. in dormitionem Deiparae semperque Virginis Mariae, 7. és 14. pont: PG 86 bis, 3293; 3311). Damaszkuszi Szent János (†704) pedig felteszi a kérdést: „Miként lehetséges, hogy az, aki a szülésben felülemelkedett a természet minden korlátján, most megadja magát a természet törvényeinek, és szeplőtelen teste alávettetik a halálnak?” Így válaszol: „Nyilvánvalóan szükséges volt, hogy a halandó rész letétessék, hogy halhatatlanságba öltözzék újjá, minthogy a természet ura sem utasította vissza a halál megtapasztalását. Ő ugyanis meghal a test szerint, a halállal lerombolja a halált, a romlásnak megadja a romolhatatlanságot, és a meghalást a feltámadás forrásává teszi” (Damaszkuszi Szent János: Dicsőítő beszéd Isten anyjának elalvásáról, 10: SC 80,107).

3. Igaz, hogy a kinyilatkoztatásban a halál a bűn büntetéseként jelenik meg. Ugyanakkor az a tény, hogy az Egyház mentesnek hirdeti Máriát az eredendő bűntől egyedülálló isteni kiváltság folytán, nem vezet ahhoz a következtetéshez, hogy ő megkapta volna a testi halhatatlanságot is. Az anya nem nagyobb a Fiúnál, aki magára vette a halált, és ezáltal új jelentést adott neki, és átalakította azt az üdvösség eszközévé.

Mivel be volt vonva a megváltás művébe és be volt kapcsolva Krisztus üdvözítő áldozatába, Mária osztozhatott a szenvedésben és a halálban az emberiség megváltásának érdekében. Rá is érvényes az, amit Antiochiai Szevérosz Krisztussal kapcsolatban mond: „Ha előbb nincs halál, miként lenne lehetséges a feltámadás?” (Antiochiai Szevérosz, Antijulianistica, Beyruth, 1931, 194s). Hogy részesüljön Krisztus feltámadásában, Máriának előbb osztoznia kellett a halálban.

4. Az Újszövetség semmilyen tájékoztatást nem ad Mária halálának körülményeiről. Ebből a hallgatásból arra következtetünk, hogy halála a megszokott módon történt, minden említésre méltó részlet nélkül. Ha nem így lett volna, akkor hogyan maradhatott volna a hír rejtve az akkor élő emberek számára, és hogyan lett volna lehetséges, hogy az valamiképpen nem ér el hozzánk?

Ami Mária halálának okait illeti, nem tűnnek megalapozottnak azok a vélemények, amelyek az ő esetében ki akarnák zárni a természetes okokat. Fontosabb annak kutatása, hogy milyen volt a Szűz lelki magatartása akkor, amikor eltávozott ebből a világból. Ezzel kapcsolatban Szalézi Szent Ferenc úgy tartja, hogy Mária halála a szeretet hevének hatásaként ment végbe. „Szeretetben, szeretet miatt és szeretetből” végbemenő meghalásról beszél, és ezért azt állítja, hogy Isten anyja az ő fia, Jézus iránti szeretetből halt meg (Szalézi Szent Ferenc: Traité de l’Amour de Dieu, Lib. 7, c. XIII–XIV).

Bármilyen szervezetbeli vagy biológiai dolog okozta is – testi szempontból – az élet megszűnését a testben, mondhatjuk, hogy az ebből az életből való átmenet a másik életbe Mária számára a kegyelem egyfajta megérlelődése volt a dicsőségben, oly módon, hogy soha máskor nem lehetett a halált annyira „elalvásként” felfogni, mint ebben az esetben.

5. Néhány egyházatya leírása szerint maga Jézus jön el, hogy elvigye anyját a halál pillanatában, hogy bevezesse a mennyei dicsőségbe. Ezáltal Mária halálát úgy mutatják be, mint egy szeretetből fakadó eseményt, amely elvezette arra, hogy utolérje az ő isteni Fiát, s így osztozzon az ő halhatatlan életében. Földi létének végén – Pálhoz hasonlóan és nála erősebben – az a vágy tölthette el Máriát, hogy a testtől megváljon, s így örökre Krisztussal lehessen (vö. Fil 1,23).

A halál megtapasztalása gazdagította a Szűz személyét: az emberek közös sorsán osztozva hatékonyabban tudja gyakorolni lelki anyaságát azok iránt, akik életük utolsó órájához érkeznek.

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva