URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA
A nándorfehévári győzelem emlékére elrendelt ünnep augusztus 6-án. A szír,bizánci, kopt rítusok is ekkkor ünneplik, az örmények, az ezt követő vasárnapon.
A színeváltozás (görögül metamorphószisz, latinul transfiguratio) Jézus isteni dicsőségének felragyogása emberi testében még a feltámadás előtt a Tábor hegyén, a kenózisz párja.
A Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Evangélium Márk szerint 9,2-7; Evangélium Máté szerint 17,1-9; Evangélium Lukács szerint 9,28-36; Péter második levele 1,16-18). Hatására megvilágosodott számukra Jézus rejtett isteni méltósága. A színeváltozás fontos mozzanatai a ragyogó fény, Mózes és Illés megjelenése, felhő, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus keresztségére emlékeztet: Jézus Krisztus a szeretett, az egyetlen Fiú. Márknál színeváltozás a Péter által 6 nappal előbb kifejezett hitvallás megerősítése. A szózat 2. része, az „őt hallgassátok” parancs Jézust a Második törvénykönyv 18,15-ben jelzett eszkatológikus prófétának tekinti, akire hallgatni kell. Mózes és Illés megjelenése szintén Jézus Krisztus messiási igazolása: ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószöveti tanítást és jövendölést. Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény (Dániel jövendölése 7,9; 10,5; Az apostolok cselekedetei 1,20; Jel 3,4), sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik (Dániel jövendölése 7,13). Hogy a tanítványok éppen ekkor kapják a teofániát, az összefüggésben lehet a szenvedés előre jelzésével (Evangélium Márk szerint 8,31). Annak ellenére, hogy Krisztus Jahve szolgájának útjára, nem pedig a győzelmes király útjára lép, ő az Isten Fia, a megígért eszkatológikus próféta, akinek kijár az isteni dicsőség.
Keleten már az 5. század ünnepelték Urunk színeváltozásának emlékét. A római liturgia erre a napra helyezte a bab- és borszentelést, melyet a pogány vinalia rustica szertartásának örökébe léptetett. Az áldás az Alpokon innen is elterjedt, de a bab megszentelése már kimaradt belőle.
1000 körül a Tábor-hegyen épült három bazilika felszentelésére emlékeztek az ünneppel. Rómában a 11. századtól csak a lateráni bazilika ünnepe volt. III. Callistus pápa a nándorfehérvári győzelem emlékezetére 1457-ben az egész Egyházban egyetemessé tette az ünnepet. II. János Pál pápa a világosság rózsafüzére 4. titkaként jelölte meg: ..aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsőségét..
Az Érdy-kódexben Úr szine változatja, a Müncheni kódex naptárában Úrnak megváltozása. Helyi ünnepként már a Szelepchényi-, majd a Pray-kódex misenaptárában, de későbbi liturgikus könyveinkben is mindig szerepelt. A nándorfehérvári győzelem hőse, Kapisztrán Szent János révén a ferencesek sajátjuknak is tekintették az ünnepet. Napját 1493-ban az esztergomi zsinat parancsolt ünnep rangjára emelte.
Első ábrázolásai a 6. századból valók (Ravenna, S. Apollinare in Classe, 549). A sínai Szent Katalin kolostor apsziszmozaikja 548-56-ban készült, Jusztinianosz életében. A ravennai mozaik a színeváltozást jelképesen, a sínai alakosan ábrázolta: a kék mandorlában lévő Krisztusból hét fénysugár indul ki, alatta a három tanítvány, Péter, Jakab és János, mellette Mózes és Illés. Ez a kompozíció lett a későbbi bizánci képek mintája. Rómában a téma a S. Nereus és Achilleus-bazilika diadalívén 800 k. jelent meg A mozaik bizánci eredetét a két mariológiai sarokkép (angyali üdvözlet, álló Istenanya) alátámasztja. Különleges színeváltozás-ábrázolás a róm. S. Apollinare in Classe apszismozaikja: a függőleges tengely legalsó pontján áll orante tartásban Szent Apollinarisz 12 báránnyal, bukolikus, paradicsomi tájban, az apszis csúcspontján az epifánia-felhőkön Isten keze, gesztusa helyettesíti a kijelentést: „Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!” Az epifánia-felhők mezejében Mózes és Illés, a három földi tanú viszont, Péter, Jakab, János a bárányok közé kerültek a paradicsomi táj felső mezejébe. Krisztus alakját az epifánia-kereszt helyettesíti, szárai metszéspontjában imago clipeata (pajzskép) formában a szakállas Krisztus-arc. A kereszt Krisztussal való behelyettesítésére az ösztönzést a Evangélium Máté szerint 24,30 adhatta: „Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen, és jajgatásban tör ki a föld minden népe...”(vö. Evangélium Márk szerint 13,24-27; Evangélium Lukács szerint 21,25-28). Nyugaton a 9. századtól Urunk színeváltozása a Jézus élete-képciklusok része, később az ábrázolás önállósult. Raffaello képén Krisztus fénylő felhőben lebeg a föld fölött, mellette Mózes és Illés, a hegy lábánál a tanítványok a holdkóros fiúval. A barokk festők gyakran megfestették a témát, de Raffaello óta új elemek nincsenek.
Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájából
Himnusz
A boldogító égi fényt,
mit Szentegyházunk várva vár,
a hegynek ormán Krisztusunk
napnál fénylőbben jelzi már.
Emlékét őrzik századok:
a három tanítvány előtt
Illéssel, Mózessel beszélt,
s mily kedvesen zengett szava!
Ők itt tanúk, hogy kegyelem,
törvény s próféták mind való,
s felhőből zeng az égi szó,
az Atya Fiához beszél.
Dicsőült arcvonásain
ma megmutatja Krisztus itt,
milyen dicsőség várja majd
mindazt, ki hisz s Istenben él.
E látomás szent titka önt
szívünkbe mindig új erőt,
ezért örvend és ünnepel,
ezért zeng hálás énekünk.
Dicső Atyánk s az Egyszülött,
és Szentlélek, Vigasztaló,
jelenvaló egy Istenünk:
az éltető fényt add nekünk! Ámen.
Olvasmány Sínai Anasztáz püspöknek Urunk színeváltozása napján mondott beszédéből
Ezt a misztériumot az Úr Jézus a Tábor-hegyen nyilatkoztatta ki tanítványainak. A vele levő apostoloknak ugyan már beszélt országáról és dicsőséges második eljöveteléről, de – ha netán még nem lennének eléggé meggyőződve arról, amit országáról mondott nekik – hogy végül is szívük mélyéig egész bizonyosak legyenek, és hogy a látottak alapján higgyék az eljövendőket is, ott a Tábor-hegyen megmutatta nekik csodálatos isteni dicsőségét, mintegy a mennyek országa előképét. Olyan volt ez, mintha így szólt volna hozzájuk: Nehogy az időbeli távolság kikezdje hiteteket, bizony mondom nektek: az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön (Mt 16, 28) Atyja dicsőségében, amely most a jelenben is nyilvánvaló lesz már.
Az evangélista leírása nyilvánvalóan azt mutatja, hogy Krisztus hatalma és e szándéka egyezett ennél a megnyilatkozásnál, hiszen az előzők után rögtön így folytatta: Hat nap múlva maga mellé vette Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, és fölment külön velük egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a hó. Egyszerre megjelent nekik Mózes és Illés, amint beszélgettek vele (Mt 17, 1-3).
A mai szent ünnep csodálatos eseménye, a hegyen történt üdvös misztérium a mi számunkra most itt valósul meg; egybegyűjtött ugyanis bennünket Krisztus halála és ünneplése. Hogy tehát az Istentől megvilágosított tanítványok között a kiválasztottakkal együtt mi is behatolhassunk ezeknek a kimondhatatlan és szent misztériumoknak a mélyére, hallgassunk Isten szent szavára, amely a magasból, a hegy ormáról oly sürgetőleg hív össze bennünket.
Merész dolgot mondok: nekünk is oda kell igyekeznünk, mint Jézusnak, aki itt a mennyben vezetőnk és előfutárunk, hogy vele együtt majd mi is lássuk lelki szemeinkkel azt a tündöklő ragyogást. Lelkünk egész valója bizonyos módon megújul, egészen az ő képmásaivá leszünk, mi is, mint Jézus, örök dicső színeváltozásban élünk, részesedünk az isteni természetben, és így képesek leszünk a mennyei boldogság befogadására.
Lelkesülten és ujjongva siessünk, és mi is hatoljunk be a titokzatos felhőbe! Váljunk mintegy Mózessé, Illéssé vagy Jakabbá és Jánossá! Vagy légy olyan, mint Péter, aki az isteni látomástól és kinyilvánulástól elragadtatott. E dicső színeváltozástól maga is egészen átalakult, e világból kiemelkedett, és e földtől szinte elszakadt. Te is lépj ki a testből, hagyd most el ezt a teremtett világot, térj vissza egészen Teremtődhöz, akihez Péter mintegy mámorosan így kiáltott: Uram, jó nekünk itt lennünk! (Vö. Mt 17, 4)
Valóban, Péter, jó nekünk itt lennünk Jézussal, és így maradnunk tovább a világban. Hiszen van-e boldogabb, mélyebb, kiválóbb tudat, mint Istenben lenni, hozzá hasonulni, és az élet világosságában élni? Bizonyos vagyok benne, hogy közülünk is mindenki, aki érzi magában Isten jelenlétét, és már átalakult az ő isteni hasonlóságára, örvendezve csak ezt kiálthatja: Jó nekünk itt lennünk, ahol minden fényben tündöklik, ahol öröm, boldogság és gyönyörűség van, ahol békében, szelídségben és édes derűben él a szív, ahol látjuk Krisztust, az Istent; ahol az Atyával együtt ő készített szívünkben hajlékot, és oda belépve így szól: Ma üdvösség köszöntött erre a házra (Lk 19, 9); ahol Krisztussal együtt az örök javak megszámlálhatatlan kincse halmozódik össze; ahol az örök boldogság első zsengéit és előképeit mintegy tükörben már előre szemlélni lehet.
Könyörgés
Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva, társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.
