MEGJELENÉS A MÉDIÁBAN

2015.

A karácsony mindenkinek jár

Eredeti megjelenés: Forum Publicum - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói magazinja 2015. december - Szilágyi Dénes

Karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe. Világszerte milliók ünneplik Jézus születését. Család, rokonok, barátok körében. Utánajártunk hogyan bírkóznak meg az ünnep okozta kihívásokkal a hazánktól több ezer kilométerre, háborús övezetekben állomásozó katonáink. A Ludovika Campus kápolnájában beszélgettünk Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkésszel saját tapasztalatairól, szolgálatáról- akivel a déli határ menti kerítésnél töltött szolgálata után találkoztunk.

A Tábori Lelkészi Szolgálat a Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye, ugyanakkor a Katolikus Egyházon belül is különleges helyet foglal el. Hogyan épül fel és működik a szolgálat?
Három önálló szolgálati ággal rendelkezünk, ezek egyikének - a Katolikus Tábori Püspökségnek - vagyok a tagja én is. Hiába vagyunk kevesen, mégis önálló részét képezzük a Katolikus Egyháznak. Annyi különbséggel, hogy püspökség joghatósága nem területi, hanem személyi alapú. Manapság ennek jelentősége van, mert bár a területi határok fontosak lehetnek, de bizonyos helyzetekben ez az élettől elrugaszkodottá is válhat. Fontos hogy személyekhez, egyes élethelyzetekhez kapcsolódjon a pap. Az egyházon belül bizonyos élethelyzetekhez - például az iskolai oktatáshoz, kórházakhoz, különleges feladatokat végrehajtó személyekhez - kötődő szolgálatok specialitása, hogy ott és akkor segítsen az embereknek, amennyiben igénylik, amikor egy „hagyományos” egyházmegyés papnak ez nem adatik meg. Valójában ez a válasz az eredeti kérdésre. A tábori lelkész fő feladata, hogy együtt legyen a katonával. Egy vagy több egységhez kirendelve, minél több időt töltsön el velük, akár különleges élethelyzetekben is.

Mivel telik egy tábori lelkész napja?
Van amikor azokkal találkozik, akikkel találkozni szeretne. Van amikor feladatot kap - például a határmenti kerítésen dolgozó katonáknál. Előtte még azért úszik egyet hajnalban, utána ellátja irodai teendőit, majd következhetnek a feladatok.

Hogyan lesz valakiből tábori lelkész?
A mostani - fiatalabb - generációból többen már egyenesen hozzánk tudtak jelentkezni, így a tábori püspökség szolgálatára szentelte fel őket a tábori püspök. Annak idején én egyházmegyés papként kezdtem. Ha jól belegondolok, igazából előbb lettem katona, mint pap. Amikor kispapnak jelentkeztem, rögtön besoroztak Lentibe katonának. Mondván, utána a papokkal már úgysem lehet mit kezdeni. Először tarka mundért, később a fekete mundért öltöttem magamra, végül ötvöztem a kettőt. Kilenc év egyházmegyei szolgálat után döntöttem úgy, hogy újra csatlakozom a sereghez.

Miként fogadták újra?
Amikor beléptem a rendszerbe sok minden új volt. Kicsit kisarkítva azt szoktam mondani, hogy egy éven keresztül mást sem csináltam, csak sportoltam és köszöngettem mindenkinek. A közös sport kellő alapot adott arra, hogy megszólítható legyek. Ugyanolyan izzadt és koszos voltam, mint katonatársaim, ugyanúgy fel lehetett rúgni futballmérkőzésen, mint bárki mást. A köszönés pedig alapfeltétele annak, hogy az ember kapcsolatokat teremtsen. Eltelik egy év és visszaköszönnek neki. Valaki azért, mert tudja ki az illető, mások csupán azért mert tudják, hogy ez az az őrült, aki mindig mosolyogva köszönget. Annak idején, civil koromban egy öreg néni, a következőket mondta nekem új állomáshelyemre érkezésemkor: „Tisztelendő úr! Két dologra tanítsa meg a gyerekeket: köszönni és imádkozni!” Utólag belegondolva ez olyan instrukció volt, aminél frappánsabban megfogalmazni egy pap nevelői hivatását nagyon nehéz lenne: Tanítsa meg a rábízottakat kapcsolatot teremteni az emberekkel és Istennel is!

Korábban szóba került, hogy a déli határ menti kerítést építő katonáknál is járt. A szögesdrótnál is szükség van tábori lelkészre?
A tábor lelkész nem a helyzet miatt van ott, ahol, hanem a katona miatt. Ha ellenkezőleg gondolkodnánk, akkor feltehetnénk azt a kérdést is, hogy mit keresünk Afganisztánban? Háromszor voltam ott misszióban. Nem azért mentem oda, mert ilyen ambícióim vannak, hanem azért, mert ott voltak a katonák.

Afganisztán.
Háromszor fél év, plusz egy-két hónap felkészülés itthon. Ez az az idő, amikor szinte folyamatosan együtt lehettem a katonákkal. A nap huszonnégy óráját addig talán teljesen ismeretlen emberekkel tölteni. Mikor visszajön a kontingens, sok mindent hozunk haza: történeteket, tapasztalatokat és kapcsolatokat. Amik azután az itthoni a munkának az alapját adhatják.

A lelkészek jelenléte, feladata felértékelődik az ünnepek alkalmával. Miben tud segíteni ünnepekkor a misszión lévő katonáknak?
Úgy gondolom, a honvédségben kétféle ünnep létezik. A katonás ünnep, amelyek elsősorban a nemzeti ünnepek, ceremóniák. Ezekkel vagy azonosulunk, vagy nem. A másik, ami kicsit a civilek ünnepe, de nyilván a katonákat is érinti: a karácsony, húsvét és az egyéb egyházi ünnepek. A karácsony összekapcsolódik a családdal. Ha ebből kiszakítjuk a katonát, akkor válik „izgalmassá” a dolog. Ilyenkor mutatkozik meg minden, ami a lényegét és nehézségét adja az ünnepnek. A nehézségét a hiányzó személyek, a lényegét pedig a sallang- mentessége adja. Ez sok mindent letisztít a karácsonyról, ami rárakódik. Életünk egyik legstresszesebb időszaka a karácsony. Ilyenkor kellene pihenni és önfeledten ünnepelni, ehelyett azon aggódunk, jól fog-e sikerülni, örül-e a család, mikor leszünk szabadságon, kinek mit veszünk ajándékba. Ha vége van az ünnepeknek, mindenki fáradtan esik vissza a munkájába. A missziós karácsonyoknál ez nem így van. Ott nem tud a katona a családdal foglalkozni, legalábbis nem úgy, mint itthon. Nem feladat, hogy szervezzen, ajándékokért rohanjon az ember. Egy puritán környezeten belül kell átélnie az ünnepet. És itt van a tábori lelkésznek komoly feladata. Ha szükséges, személyes beszélgetések kapcsán segítse elviselni azokat a tényezőket, amiket a katona nem tud megváltoztatni.

Megváltozik valami az emberben az ünnepekkel kapcsolatban, miután hazaérkezik egy misszióból?
Egy ismerős családban próbálták a gyereket zsarolni azzal, hogyha rossz lesz, akkor nem kap ajándékot. Erre a gyermek megállt, és közölte, hogy karácsonykor mindenki kap ajándékot. Nyilván ő nem teológiai értelemben gondolta végig, hogy Jézus születése az ajándék, hanem úgy gondolta, ha karácsony, akkor jár az ajándék. Valahol a karácsony titka benne van ebben a mondatban. Mindenkié, aki várja. A karácsony igazi titkát hazaviszik a katonák a misszióból. Ezután valami megváltozik. Bennem is megváltozott az első kint töltött karácsony után sok minden…
Sorkatona koromban, természetesen éppen szolgálatba osztottak karácsonykor. Katonatársaim a saját egyszerű módjukon megrendezték az ünnepet. Leültek és meggyújtottak egy szál gyertyát. Majd behívtak és mondták: „Atyám énekeljünk!” Tizennyolc éves voltam, az „atya” megszólításhoz semmi közöm nem volt még, de a többiek eldöntötték, hogy én csuhás leszek. Elkezdték közösen üvölteni a „Mennyből az angyalt”. Borzalmas lehetett hallgatni, mégis hihetetlen őszinteség volt benne. Úgy gondolom ez az ünnep titkához sokkal közelebb áll, mint a polgári rohangálós, ajándékszerzős készülődés.

Mi az értékmérője egy jó tábori lelkésznek?
Egykori tanárom mondta: „Fiaim jegyezzétek meg! Hazudni lehet igennel, nemmel és statiszitkával.” Ha húznám a strigulát, hogy hány embert kereszteltem meg, hány jó pontot szereztem, értelmetlenné válna a szolgálatom. A statisztika nem Isten mértékegysége. Amikor valaki ezzel próbálja lefedni a saját életét, ott valami nagy baj van. Számomra az volt az egyik legpozitívabb minősítés, amikor misszióban egy katonatársam nekem ajándékozott egy tőrt a következő szavakkal: „Atyám, ezt magának adjuk, mert azon tisztek közé tartozik, akikért itt maradnánk.” - mondta. Ez olyan megtiszteltetés, ami akkor, és azóta is hálával tölt el.

Zászlószalagadományozás az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj fennállásának 10. évfordulója alkalmából

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

„Önök élen jártak és példát mutattak az elmúlt években, a haza szolgálatában” − jelentette ki dr. Benkő Tibor vezérezredes december 11-én, pénteken Szolnokon, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj fennállásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A Honvéd Vezérkar főnök a jeles alkalomból zászlószalagot adományozott az alakulat részére.Dr. Benkő Tibor vezérezredes beszédében méltatta a Magyar Honvédség, valamint a különleges műveleti zászlóalj erőfeszítéseit az elmúlt időszak missziós feladatainak, illetve az Európát és Magyarországot érintő illegális migráció okozta válság kezelésében. „Mi felelősek vagyunk a magyar emberekért, és mivel szövetségesei vagyunk a NATO-nak, az Európai Uniónak, ezáltal felelősek vagyunk az emberiség sorsáért is. Ebben önökre mindig lehet számítani” − fogalmazott a vezérezredes, hozzátéve: szükség van a jól felszerelt magyar katonákra, akik ha kell, külföldön szolgálják a magyar érdekeket, megvédik az ország határait, vagy éppen humanitárius segítséget nyújtanak.
A Honvéd Vezérkar főnök végezetül megköszönte a katonák hozzátartozóinak azt az áldozatvállalást, megértést és türelmet, amellyel biztosítják a haza szolgálatához szükséges lelki hátteret. Az ünnepségen elhangzott: a csapatzászló a becsület, a dicsőség, a bajtársiasság, a haza iránti hűség katonai hagyományokban gyökerező jelképe, amely a történelmi múlt emlékei előtt tisztelegve kifejezi a közösség összetartozását. A zászlószalag pedig a lelkiismeretesen, magas szakmai színvonalon teljesített munka elismerésének kitüntető szimbóluma. A zászlószalagot dr. Benkő Tibor vezérezredes kötötte fel az alakulat csapatzászlajára, majd Kálinger Roland őrnagy, katolikus tábori lelkész mondott beszédet és áldást, mely itt olvasható: http://www.ktp.hu/document/2016-beszed-es-imadsag-az-mh-34-bercsenyi-laszlo-kulonleges-muveleti-zaszloalj-szamara
Sándor Tamás ezredes, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében felidézte azt az áldozatos munkát, amelyet a zászlóalj katonái műveleti területen és Magyarország határainál egyszerre végeztek az elmúlt időszakban. „A honvédség alkalmazása mindenhol nyugalmat, biztonságot hozott az embereknek. Katonáink kivették a részüket az Ideiglenes Biztonsági Határzár építéséből éppúgy, mint a határ menti feladatok ellátásából” − fogalmazott Sándor ezredes.

A Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett egyházi kitűntetések átadása

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

December 4-én délelőtt adta át a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett egyházi elismeréseket Bíró László katolikus tábori püspök, Magyarország Katonai Ordináriusa.
Az elismerés alapító okirata szerint "A Magyarországi Katonai Ordinariátus a Kapisztrán Szent János Elismeréseket azoknak a személyeknek adományozza, akik a katolikus tábori lelkészek lelkipásztori tevékenységét támogatva hozzájárultak a Katonai Ordinariátus társadalmi elismertségének javításához és küldetésének megvalósításához.+
Az elismerések ünnepélyes átadásán Bíró László püspök köszönetet mondott a közösen elvégzett munkáért, azért, hogy szolgálhatnak, illetve azoknak, akik elfogadják ezt a szolgálatot. Szerinte ugyanakkor ez nem egymás szolgálását jelenti, hanem közös szolgálatot az egész nemzet érdekében. „Mintha elfelejtődne, hogy a katonának ez az igazi szerepe: egy nemzetet, egy nemzet otthonérzetét szolgálja. A katona a nemzetért van, hogy a polgárok otthon érezhessék magukat az országukban.” A püspök külön köszönetet mondott a díjazottak családjainak és hozzátatozóknak. „Köszönjük ezt a háttérmunkát, ami minket is szolgál” – mondta Bíró László.
Az elismerésben részesültek névsora: Kapisztrán Szent János Arany Érdemérem: dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar Főnök Kapisztrán Szent János Ezüst Érdemérem: Lamos Imre dandártábornok (Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnok), Horváth Gábor dandártábornok (Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár parancsnok) Kapisztrán Szent János Bronz Érdemérem: Bozó Tibor dandártábornok (Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnok), Piros Ottó ezredes (Magyar Honvédség Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ parancsok), Gavlik Péter ezredes (Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnok) Kapisztrán Szent János ezüst emlékérem: dr. Bozsonyi Károly ügyvezető (Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.), Marosi Antal újságíró, szerkesztő-riporter Kapisztrán Szent János bronz emlékérem: Szíjártó Richárd László alezredes (Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Szállító Zászlóalj parancsnok), Boros Iván (MH EI Zrt.), Tónai Gábor főtörzsőrmester (Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázis) Kapisztrán Szent János elismerő oklevél: Szalay György (Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, Honvédkórház), Tolnai Balázs törzsőrmester (Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred), Singer Éva hadnagy (Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár), Rédey Istvánné (Magyar Honvédség Altiszti Akadémia), Szabó Imre honvéd tisztjelölt (Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Kapisztrán Szent János emléklap: Vicze Károly százados (Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár), Pál István százados (Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár), dr. Tordai Bertalan

A Katolikus Tábori Püspökség 2015. évi versmodó versenyének eredményei

Ez évi szavalóversenyükkel születésének 125. évfordulóján Reményik Sándor és a 120. éve született Mécs László előtt tisztelegtünk, a Katolikus Tábori Püspökség Székházában december 03-án csütörtökön délután.

Versmondó versenyünk kötelező költeménye Mécs László: Fényt hagyni magunk után! című verse volt A verseny második fordulójában az alábbi versek közül lehetett választani:

Reményik Sándor: Kegyelem; Egy lélek állt...; Akarom; Zászlószentelés; És a szívem is elhagyott engem; Hivatás közben; Toll és ecset; Mikor ünnepet ül...

Mécs László: A gyermek játszani akart; A királyfi három bánata; A mesterek utcájában; Vád- és védőbeszéd; Verni kezdem az aranyhidat; A csend völgyében; Szentségtartó

A VERSENY EREDMÉNYEI I. helyezett: GARAI GÁBOR (választott verse: Reményik Sándor: És a szívem is elhagyott engem) II. helyezett: KISS GERGŐ (választott verse: Reményik Sándor: Kegyelem) III. helyezett: MITSCH BÁLINT MÁRK (választott verse: Reményik Sándor: Egy lélek állt...)

A Honvédelmi Miniszter különdíját JELEN BÁLINT BALÁZS kapta (választott verse: (választott verse: Reményik Sándor: Akarom A Honvéd Vezérkar Főnök különdíját KLEMENT EMESE kapta (választott verse: Reményik Sándor: Akarom) A Katolikus Tábori Püspökség különdíját FORGÁCS VIKTÓRIA LILLA kapta (választott verse: Mécs László: A királyfi három bánata)

A ZSŰRI TAGJAI: Kun Szabó István vezérőrnagy, Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Bíró László katolikus tábori püspök, Kovács Gábor Dénes magyar-esztétika szakos tanár, színészpedagógus, a Gór Nagy Mária Színitanoda szakmai vezetője, Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas, érdemes művész, színművész, Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

Meggyújtották az első adventi gyertyát a Honvédelmi Minisztériumban

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Meggyújtották az adventi időszak kezdetét hirdető első gyertyát a Honvédelmi Minisztérium adventi koszorúján november 27-én, pénteken. Az eseményen Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára mondta el adventi gondolatait. „Legyünk reményteljesek, másokat örömre sarkallók és bátorítók, a mi ajkunkon is szólaljon meg az angyali híradás, hogy íme, én hirdetek nektek nagy örömet”- fogalmazott. Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke arra emlékeztetett, hogy az adventi lelkület része a hálaadás, az állhatatosság és a szüntelen virrasztás. Az első adventi gyertyát Kun Szabó István vezérőrnagy, a tárca társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára gyújtotta meg. Az ünnepség alatt felcsendülő énekeket az MH Légierő Zenekar Veszprém kamaraegyüttese kísérte.

Kojafa állítottak és avattak Egerben

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Volt ejtőernyősök, katonák avattak kopjafát a helyőrségben valaha szolgálatot teljesítő ejtőernyős és honvéd állomány emlékére Egerben, az Eszperantó sétányon november 11-én, Szent Márton, a felderítők védőszentjének napján. Az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj 1963. szeptember 1-je és 2007. március 31. között Egerben állomásozott. A negyvennégy év alatt az ejtőernyős állomány mintegy ötvenezer kiképzési ejtőernyős ugrás hajtott végre, méghozzá rendkívüli esemény, illetve súlyos baleset nélkül. Az ünnepségen Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa mondott köszöntőbeszédet. A kopjafa leleplezése után Takács Tamás alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség kiemelt vezető tábori lelkésze is megáldotta az emlékoszlopot. „Amikor az első ugrásokat végrehajtottuk, nem attól féltem, hogy az én ejtőernyőm nyílik-e, hanem hogy az általam hajtott ernyő ki fog-e nyílni a másik hátán. És amikor ez megtörtént, onnantól kezdve tudtam, hogy a két jelszó, amely helytől függetlenül hozzánk tartozik: bizalom megbízhatóság” – hangsúlyozta az alezredes.

Szent Mártonra emlékeztek a felderítők

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

A Magyar Honvédség határvédelmi feladatokba bevont, otthonuktól távol szolgáló katonái mindig szívesen tesznek eleget a helyi közösségek meghívásainak. Ezúttal Szent Márton, a felderítők védőszentjének ünnepe kínált apropót a civil-katonai együttműködésre. A menekülthelyzetben érintett határ menti községek, városok lakosai, intézményei, önkormányzatai igyekeznek kapcsolatban maradni az ott szolgáló katonákkal, megköszönni azt a tevékenységet, amelyet a Magyar Honvédség hónapok óta folytat a régióikban az ország biztonságáért. A Zala megyei Becsehelyen és Letenyén minden évben megemlékeznek a Márton napról. Az idei év különlegességét az adta, hogy valamennyi rendezvényre, a megyében szolgálatot teljesítő honvédek is meghívást kaptak. A katonák számára a Márton-napi programsorozat Becsehelyen, a felderítő szakasz által kezdeményezett koszorúzási ünnepséggel vette kezdetét. A község az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban és az I.-II. világháborúban elesett hősei emlékének állított emlékművénél a Zala megyében szolgálatot teljesítő felderítő katonák, valamint az MH Altiszti Akadémia honvéd altisztjelölt és a MH Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelölt - csapatgyakorlaton tartózkodó hallgatói - sorakoztak fel. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Németh Géza, Becsehely polgármestere, Molnár Zoltánné alpolgármester asszony, ia település képviselő testületének tagjai és Horváth Gábor helyi plébános. Kaló Miklós alezredes, az MH Altiszti Akadémia Altiszti Oktatási Osztályának osztályvezetője ünnepi beszédében ismertette Szent Márton – a katona, a püspök, végül a szent történetét, majd hangsúlyozta: a felderítő katonák védőszentje képviseli azokat a láthatatlan értékeket, amelyek összetartanak és feladatra indítanak. Azokat az értékeket, amely az itt szolgáló katonákat is jellemzi. Németh Géza polgármester válaszában kiemelte, a mai ünnepséggel a katonák új színt hoztak a település életébe. „Önök, akik a haza védelmére esküdtek fel, azért érkeztek hozzánk, hogy segítsenek, amiért mindannyian hálásak vagyunk és köszönettel tartozunk” - zárta szavait Becsehely polgármestere. Az emlékező, köszönő sorok után a község vezetése, majd a Magyar Honvédség - a térségben szolgáló katonái - nevében Matyi Tibor alezredes, Kaló László alezredes és Pálóczi Zoltán főhadnagy helyezte el a megemlékezés koszorúit. Az állomány részére a program Letenyén folytatódott, ahol a helyi Hóvirág óvoda zenés műsorral kedveskedett a Főtéren, majd a katonák lámpás felvonuláson kísérték a gyerekeket. Az óvodások saját készítésű rajzaikat adták át az egyenruhásoknak, akik apró édességekkel viszonozták az ajándékot. A Szent Márton-napi rendezvénysorozat záró momentumaként, a Felderítők Napja alkalmából Horváth Gábor Becsehely plébánosa és Takács Tamás alezredes, az MH ÖHP tábori lelkésze közös civil-katonai szentmisét celebrált, melynek befejezéseként a résztvevők mécseseket gyújtottak az elődök tiszteletére az oltár előtt.

Újratemettek öt, a második világháborúban elesett honvédet

Eredeti megjelenés: honvedelem.hu

Újratemettek öt, a második világháborúban elesett honvédet november 3-án kedden a Hajdú-Bihar megyei Berekböszörményben. A helyi temetőben tartott ünnepélyes síravatáson Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyelti Főosztály (HM TKHKF) Katonai Hagyományőrző és Háborús Kegyeleti Osztályának vezetője elmondta: a honvédek 71 évvel ezelőtt Berekböszörmény környékén haltak hősi halált. A korabeli veszteségi nyilvántartások szerint 1944 októberének első felében a Rojt és Berekböszörmény térségében vívott harcokban összesen 13 magyar katona esett el, akik a kaposvári 6. és a szekszárdi 18. gyalogezredben szolgáltak. A többségében a Dél-Dunántúlról származó katonák közül ötnek sikerült megtalálni a maradványait még idén tavasszal, a helyi református lelkész kezdeményezése alapján. „Huszár Imre, Gálfi Elek, Újvári János, Molnár János és Svicz József honvédeknek állít emléket ez a sírkő, de amikor itt állunk nem csak rájuk emlékezünk, hanem a viharos XX. századi hadtörténelmünk során elesett valamennyi hősi halottunkra, hiszen sokukról nem tudjuk, hol alusszák örök álmukat” – mondta Maruzs alezedes, hozzátéve, hogy a legfiatalabb honvéd mindössze huszonkét éves volt, míg a legidősebb harmincnyolc. A Honvédelmi Minisztérium mindent megtett a most újratemetett katonák ma is élő hozzátartozóinak felkutatására, akik közül az egyik hősi halott fia és családja személyesen is részt vett a síravatáson, és a többi hősi halott egykori településének képviselői is koszorúkat helyeztek el az újonnan állított síremléken. A megemlékezésen Horváth Kornél hadnagy, tábori lelkész mondott kegyeleti imádságot.

Kegyeleti gyertyagyújtás

Kegyeleti gyertyagyújtást tartottak a halottak napja alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán október 29-én, csütörtökön délután.
A megjelent katonaattasék és magas rangú katonatisztek előtt dr. Simicskó István honvédelmi miniszter mondott beszédet, melyben arra emlékeztetett, hogy a mai kor békéje azoknak a hős katonáknak is köszönhető, akik az életüket adták az elmúlt korok háborúiban. A tárcavezető szerint mindegy, hogy melyik nemzet elesett katonájáról van szó, hiszen csak az a lényeg: feláldozták életüket, vagyis mindenüket odaadták a hazájukért. A gyertyagyújtáson imát mondott Totha Péter Joel a Tábori Rabbinátus vezető tábori rabbija, Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség titkára és Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

Hogy világosság és só legyen! – Előadás Veszprémben a tábori lelkészi szolgálatról

Forrás és fotó: Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény és Magyar Kurír

Kálinger Roland őrnagy – a koszovói kontingensben végzett szolgálata alapján – tábori lelkészi feladatairól és gyakorlati tapasztalatairól tartott előadást október 27-én a veszprémi érseki palotában.
A beszámoló kapcsolódott a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény idei legjelentősebb kiállításához, amely a Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban címmel nyílt meg a tavasszal.
Az őrnagy történeti visszatekintésében elemezte az 1389. évi első rigómezei csata szerepét a szerb nemzeti öntudat kialakulása szempontjából. Rigómezőt (ma Kosovo Polje, Koszovó), ahol a törökök felett hadaik győzelmet arattak, a szerbek mai napig nemzeti bölcsőjüknek tekintik, mivel ezt a területet – mint nemzeti legendájuk őrzi – „maga az Isten adta a szerb népnek” örök időkre. 1941-ben, mikor Koszovó területe három állam (Németország, Olaszország, Bulgária) fennhatósága alá került, egy része pedig Albániával egyesült, e tartomány körül állandósult a kisebbségek közötti megosztottság, a többfelé húzás, amely az 1989-es Milošević-rezsim, majd Koszovó függetlenségének kikiáltása után sem szűnt meg. 1999-től az ENSZ igazgatja és a NATO felügyeli e területet. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján egy, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi haderő van jelen a térségben békefenntartóként, a KFOR (Kosovo Force) égisze alatt. A magyarok katonai kontingensei hat éve vesznek részt e békefenntartásban, 300–350 fővel.
„A békefenntartás nem a katonák feladata, azonban csak a katonák tudják azt elvégezni” – idézte Dag Hammarskjöd Nobel-békedíjas svéd diplomatát, egykori ENSZ-főtitkárt Kálinger Roland. Ha nem a katonák feladata a békefenntartás, akkor kié? – vetette fel, majd így adta meg a választ: A polgároké, a miénk. Mi vagyunk felelősek azért, hogy az országunkban béke legyen.
Az egyháznak a katonai világban is sónak és világosságnak kell lennie! Kovász azért, hogy a különböző gondolkodásmódok és struktúrák minél teljesebben a béke felépítésére irányuljanak – emelte ki. Majd Bíró László tábori püspök iránymutatását említette: „Nem a lelkészeknek kell olyanná válniuk, amilyenek a katonák, hanem az a cél, hogy a katonák váljanak krisztusi emberekké.” Ez komoly kihívást jelentett kezdetektől – mondta. Majd a koszovói magyar kontingens életében betöltött szerepéről, missziójáról, a lelki élet tábori körülményeiről szólt. Az egyházmegyés pap lelkipásztori, lelkivezetői munkájától alapvetően különbözik a tábori lelkészé – mutatott rá. Az egyházmegyés pap tudja, hogy akik bejönnek a templomba, azok azt hiszik, amit ő, abban a kulturális környezetben nőttek fel, amiben ő, hittanra jártak, Szentírást olvastak, ministráltak. A tábori lelkész azonban egy teljesen más, vegyes közösségbe érkezik, ahol azok, akik bejönnek a szentmisére, sem biztos, hogy ugyanúgy gondolkodnak, mint ő, s legtöbbször nem is ismerik azokat a fogalmakat, amelyeket a lelkész szentbeszédében használ. Ezért meg kell tanulnia úgy szólni a szertartásokon résztvevőkhöz, hogy szavaival meg is tudja szólítani őket. Említést tett arról, hogy akik egy félévre, évre békefenntartói táborba érkeznek szolgálatra (férfiak és nők vegyesen), alkalmanként és idővel krízisállapotba kerülhetnek lelkileg, a családjuktól, szeretteiktől távol. Az ő lelkigondozásuk is egyik kulcsfeladata a tábori papnak – mondta. Ugyanakkor az még nem megoldott, hogy a katona itthon maradt családjának hogyan lehetne szintén a kapcsolat szintjén lelki kapaszkodót nyújtania az egyháziaknak, a tábori püspökségnek. Emlékeztetett arra a fájdalmas adatra, hogy milyen magas a száma azon széthullott családoknak, amelyek éppen a missziós katonai szolgálat teljesítése miatt szakadtak szét. Kiemelte emellett, hogy a katonákban tudatosítaniuk kell: szolgálatot látnak el, II. János Pál pápa szavaival: a „biztonságnak és a népek szabadságának a szolgái”. A tábori lelkészség programjairól szólva említette a tábori miséket (amelyeken sajnos ott is csak a táborlakók tíz százaléka vesz részt általában, mint itthon – ez még a lengyeleknél is jellemző), a szentségek felvételéről (a tábori keresztségről és esküvőről), s mint szentelményről, a temetésről is. Mesélt a zarándokalkalmakról, amikor általában a környező hegyekbe indultak el keresztutat járni, emlékhelyeket látogattak meg, több ízben vitt ő maga is csoportokat az ortodox Dečani-kolostorba, a stublai Szent József- és a lechnicai Fekete Madonna-templomba, ahol annak idején Teréz anya kapta meg hivatását.

Ökumenikus imahelyet adtak át a Stefánia Palota kertjében

Magyar Kurír

A honvédséghez tartozó Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ kertjében épült ökumenikus imahelyet a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálatának tagjai, Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök áldotta meg október 28-án.

A fenyőfából készült imahelyen a kulturális központ programjaira látogató családok, idősek, utcáról betérő emberek kicsit elcsendesedhetnek a város zajában, valamint a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságán dolgozó, vallásukat gyakorló katonák és közalkalmazottak tarthatják meg az egyházi ünnepeket a katolikus, illetve a protestáns tábori lelkész vezetésével. A dandár laktanyáiban már eddig is kialakítottak imatermeket, az imahellyel immár minden épületükben biztosítják a katonáknak és a civil munkatársaknak vallásuk gyakorlását. Nem a régi dolgok leporolása, hanem a jelenkor emberének igénye keltette életre az imahelyet – hangsúlyozta köszöntőbeszédében Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Az államtitkár szerint a Stefánia Palota 120 éves örökségének ápolásához az is hozzátartozik, hogy az épület gyönyörű természeti környezetében a lelki elmélyülésnek és az imádságnak is helyet biztosítanak.

Ezt követően Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök és Berta Tibor ezredes, katolikus tábori helynök áldották meg az új imahelyet. Berta Tibor helynök a híres román vallástörténész, Mircea Eliade A szent és a profáncímű művének gondolatait alapul véve arról elmélkedett, hogyan lehet egy fákból épült imahely szent, míg egy ugyanúgy fák alkotta természeti környezet profán. Nem véletlenül törekedtek az archaikus társadalmak megszentelt tárgyak közelségében élni – mutatott rá. A tábori helynök szerint vannak helyek, ahol megnyílik az isteni, és ez sokszor nagyon egyszerűen kezdődik, mint jelen esetben is: egy gondolattal. Berta Tibor üdvözölte, hogy a szellemiség és kultúra találkozóhelyén immár a hit megélésére is lehetőség nyílik. A tábori lelkész arra kérte az imahely átadásán részt vevőket, hogy amikor az áldáskor átlépnek egy küszöböt, és ezzel egy másik világba érkeznek, gondoljanak azokra a bajtársakra, akik távol, hazánk határain túl vagy misszióban védelmezik értékeinket, őseink, eleink hagyományát. Az emberek mindig is vágytak rá, hogy a szabad ég alatt kialakítsák az Istennel való találkozás kiemelt helyeit – hangsúlyozta Jákob János dandártábornok. A protestáns tábori püspök annak a reményének adott hangot, hogy minden katona számára az imádság és az elcsendesedés helye lesz az új imahely.

Test és lélek a Nagy Háborúban – Tudományos konferenciát tartottak Veszprémben

Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény/Magyar Kurír

Tudományos konferenciát rendeztek a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény májusban megnyílt kiállításához („Test és lélek a Nagy Háborúban – Tábori lelkészet, katonai kórházak és orvoslás az első világháborúban”) kapcsolódva a veszprémi érseki palotában október 16-án.

A világháborúkban a tábori lelkészek, katonaorvosok, betegápoló nővérek szeretetteljes tevékenysége fényt hozott a sebesültek, a szenvedők napjaiba – fogalmazott megnyitóbeszédében Márfi Gyula érsek. Veszprém az első világháború kezdetének évfordulójáról való méltó megemlékezés érdekében helyi centenáriumi emlékbizottságot alapított, így kapcsolódott az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság munkájához – emelte ki köszöntőjében Porga Gyula polgármester, aki örömét fejezte ki, hogy ehhez a törekvéshez az érsekségi intézmények, valamint civil szervezetek is csatlakoztak. A konferencia előkészületeit társrendezőként segítette a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Veszprémi Csoportja, valamint a Keresztény Katonák Szövetsége. Udvarhelyi Erzsébet, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója köszöntőjében kiemelte, célkitűzésük az volt, hogy az egyházak (római katolikus, görögkatolikus, ortodox, protestáns, izraelita és muszlim felekezetek) első világháború alatti testi és lelkigondozói feladatait felelevenítve az orvosokra, a betegápoló szerzetesekre, a tábori lelkészekre, a civil ápolókra emlékezzenek. Azokat akarták előtérbe állítani, akik a világégés közepette lelkeket és a testeket próbálták megmenteni.

Varga József nyugalmazott ezredes, a hadtudományok kandidátusa a tábori lelkészségek rendeltetését, évszázadokon át zajló fejlődését, szervezeti felépítését tekintette át előadásában. Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész, aki 2006-tól 2013-ig több misszióban szolgált katonalelkészként az afganisztáni Baghlan tartományban, múlt és jelen összevetésében hangsúlyozta a lelkész mindenkori legfőbb feladatát: a tábori élet minden pontján jelen kell lennie, nem húzódhat félre a katonai lét mindennapos küzdelmeitől, a hadgyakorlatoktól sem, s lelki támaszt, tanácsot kell adnia mindig a rábízottaknak. Oláh Emil alezredes, református tábori esperes kiemelte: a református tábori lelkészek nemcsak a beteg katonák között fejtették ki lelkigondozói tevékenységüket, emlékeztetett, hanem az ápolók között is, kíméletes empatikus gondozásra inspirálták őket. Borián Tibor piarista szerzetestanár rendje háborús részvételéről szólva elmondta: tizenhét piarista vett részt tábori lelkészként az első világháborúban, köztük Sík Sándor, aki Péterváradon szolgált. Berkes Péter plébános, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének hallgatója 1914 és 1918 közötti apostoli iratai, enciklikái, körlevelei alapján mutatta be a nagy háború pápája, XV. Benedek békepolitikáját, egyházi diplomáciáját.

A konferencia félidejében a résztvevők megtekintették a Tábori lelkészek az első világháborúban című dokumentumfilmet, amelyet Tislér Géza, az MTVA Vallási és Kisebbségi Főszerkesztőségének televíziós szerkesztője, református lelkész szerkesztett. A film a Monarchia és Olaszország közötti katonai összeütközés eseményeit idézi az Isonzó mentén kialakult állóháború frontvonalán.

A tanácskozás ezután az irodalom és a művészetek háború közepette betöltött szerepével foglalkozott, valamint az egészségügy és a betegápoló szerzetesrendek áldozatos tevékenységével. Szó esett Gyóni Géza szibériai hadifogságban megszólaló költészetéről, valamint Margittai Gábor egyetemi tanár, irodalomtörténész, író, kritikus előadásában a déli fronton történt eseményekről, s ezeknek a képzőművészetben való feltárulásáról. A háborús egészségügyi ellátásról, a Nemzetközi Vöröskereszt és a Magyar Szent Korona Országainak Vörös Kereszt-Egylete koordináló munkájáról, a kórházakról és a betegápoló szerzetesrendek tevékenységéről Kapronczay Károly orvostörténész, egyetemi tanár, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár címzetes főigazgatója beszélt. Lichtneckert András levéltáros, történész a Veszprém és a Balaton térségében működő katonai kórházak és egészségügyi intézmények szerepéről, a balatoni üdülőtelepekről, a balatonszabadi hadiárva-intézetről beszélt. Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Betegápoló Irgalmasrend Magyarországi Rendtartományának elöljárója, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az irgalmasrendet alapító Istenes Szent János irányadó szellemiségéről, eszményeiről szólt előadásában. Gárdonyi Máté, a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára a betegápoló szerzetesnővérek rendjeinek 1950-es feloszlatását elevenítette fel. Vajda Tamás történész levéltáros, a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának vezetője a hadigazdálkodásról és a háború közegészségügyi állapotairól adott képet statisztikák, korabeli újságcikkek alapján. Végezetül a katonaorvoslás és a tábori lelkészségek mai helyzetéről, működéséről, a katonai missziókról tartottak előadást Svéd László orvos altábornagy, a Semmelweis Egyetem rektori tanácsadója, egyetemi docens és Takács Tamás kiemelt vezető tábori lelkész.

SZENTMISÉBEN EMLÉKEZTEK AZ ARADI VÉRTANÚKRA

Magyar Kurír

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika-kápolnájában október 6-án, kedden este Bíró László tábori püspök emlékmisét mutatott be a mártírok tiszteletére.
Október 6-a a magyar nemzet gyásznapja: 1849-ben Ferenc József osztrák császár parancsára ezen a napon végezték ki Aradon az elbukott magyar forradalomban és szabadságharcban tevékenyen részt vevő tizenhárom honvédtábornokot, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét.
A szertartás előtt Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora emlékező beszédében kiemelte: a törvénytelen katonai terror által meggyilkolt hősök egy nemzet szabadsága mellett álltak ki, erre áldozták életüket. Esküt tettek a független magyar Országgyűlés által megalkotott alkotmány védelmére, és ehhez mindvégig hűek maradtak. A mártírok az önbizalmában és önérzetében sérült hatalom áldozatai lettek. Kegyetlen bosszút álltak rajtuk, mert volt merszük belépni a magyar hadseregbe, volt merszük visszalőni az osztrák csapatokra. Igen, visszalőni, mert nem mi támadtuk meg a birodalmi Ausztriát. A rektor idézte Kossuth Lajos egykori kormányzót, aki 1890-ben, 88 éves korában szent emlékű vértanúkról beszélt, magyar Golgotáról.
Berta Tibor pápai káplán, a katolikus tábori püspökség helynöke felidézte, hogy Poeltenberg Ernő vezérőrnagy a kivégzése napján azt mondta: „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje.” A pápai káplán kifejtette: az aradi vértanúknak nagyon szép arcuk volt, ami lelki nagyságukból fakadt. Voltak közöttük magyarok, horvátok, németek, szerbek; forradalmárok és királypártiak, született hadvezérek és közepes tábornokok. Egyek voltak azonban az igaz ügy szolgálatában, becsületben, tisztességben, a haza iránti szeretetben – hangsúlyozta Berta Tibor.
Bíró László püspök szentbeszédében leszögezte: az aradi tizenhármak tették, amit a lelkiismeretük szerint tenniük kellett. Földi halálukat nagy nyugalommal fogadták, abban a tudatban, hogy elvégezték mindazt, amit a Teremtő rájuk bízott. Számukra a létnek volt egy másik, magasabb dimenziója is, amelyet ma sokan erőszakkal el akarnak nyomni. A hóhér csak a biológiai létet tudja megsemmisíteni, az életet nem. Az aradi vértanúk a halál árnyékában tisztán látták, hogy nem csak politikai hatalom létezik. Ahogy Knezić Károly megfogalmazta a halála előtt: „Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.” A püspök hozzátette: mint minden korban, a mélyben, a háttérben működő gonosz hatalma ma is tetten érhető, így az élet- és családellenes törekvésekben, intézkedésekben.
Bíró püspök rámutatott: az aradi vértanúk egész életükben tudatosan követték az időtálló értékeket. Ha Európa nemcsak tapsolna a szenteknek, hanem követné is őket, egészen más lenne ma a helyzet – mondta a tábori püspök. Egyúttal felidézte Ferenc pápának a közelmúltban az ENSZ New York-i székházában elmondott beszédét, amelyben a Szentatya megfogalmazta azokat az értékeket, amelyek gyakorlatba való átültetése alapvetően fontos ahhoz, hogy egy valóban igazságos és testvériesebb világ jöjjön létre. Rendkívül lényeges az egymással szemben álló népek közötti béke megteremtése, olyan célok kitűzése, amelynek megvalósítása érdekében egységben tudunk felsorakozni. Azt is egyértelműen kimondta a Szentatya, hogy az ENSZ-nek ellensúlyozó szerepe van a kollektív önzéssel és a hatalom visszaéléseivel szemben. Az egyes államoknak pedig arra kell törekedniük, hogy a jogalkotásban megvalósuljon az igazságosság.
Ez azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adni a szellemi és anyagi javakból azt a részt, ami jár neki, hogy minden egyes ember képes legyen kibontakoztatni az adottságait, ki-ki a maga területén, az egész társadalom javára. Ha a kollektív önzés és a hatalom túlkapásai miatt ez nem valósul meg, akkor az káros az egész társadalomra, megjelenik a kirekesztettség, az elszegényedés. Erre a mai magyar társadalomban is kiemelt figyelmet kell fordítani – figyelmeztetett a tábori püspök.
A szónok felidézte, hogy a pápa beszélt a környezetvédelem és az ember összetartozásáról is, hangsúlyozva: ha a környezet károsodik, akkor az ember is. Ha kizsákmányoljuk a környezetet, azzal a teremtett világ és a másik ember ellen is vétünk. Bíró László szólt az élet alappilléreiről is, elsőként említve az élet szentségét, a fogantatástól kezdve a földi élet befejeztéig. Ha az életet nem tiszteljük, ha mérlegeljük, ki születhet meg, és ki nem, illetve meddig élhet valaki, akkor nem beszélhetünk egyetemes fejlődésről. Ugyanígy tisztelni kell az Isten által teremtett világ természeti törvényeit, hogy a férfi férfi, a nő pedig nő. Azt pedig nyomatékosan tudatosítani kell, hogy erkölcs nélkül nem tudunk egyről a kettőre jutni. Ugyanígy azt is, hogy az ember nem önmagától létezik, hanem Isten teremtménye, s ha elfelejtkezik transzcendens függéséről, zsákutcába jut.
A tábori püspök végül hangsúlyozta: ne csak ünnepeljük, hanem kövessük is az aradi vértanúkat a saját magunk életében, legyen példa számunkra erkölcsi nagyságuk, transzcendens világképük, hűségük elveikhez, a választott ügyhöz, a hazához.


Prof. dr. Patyi András rektor beszéde

Tisztelt Emlékező Közösség!

Megtisztelő, hogy a mai októberi gyásznapon én szólhatok Önökhöz és tehetem ezt éppen itt, a Ludovika kápolnájában.
Navita de ventis, de tauris narrat arator, Enumerat miles vulnera, pastor oves.
Azaz: a szélről beszél a hajós, ökreiről a szántóvető, sebeit számolja a katona, s juhait a pásztor. Vagyis mindenki arról beszél, amihez ért. Nem vagyok történész, így kérem, nézzék el, ha ebben a beszédben a jogi szempontok kerülnek majd előtérbe.
Október 6-a a legfontosabb magyar emléknap és emlékünnep, mert ez volt az a legfontosabb történelmi esemény, amelyre minden magyarnak, mindenkor, minden időben (önmagában vagy közösségében) emlékezni kell.
Ez a nap elsődleges jelentése szerint az aradi vértanúk és a Pesten vértanúhalált halt miniszterelnök emlékének, egészen pontosan megöletésük emlékének a napja. De ez csak az elsődleges jelentése. Ha néhány tényt és körülményt csak vázlatosan is áttekintünk, további jelentések és jelentőségek tárulnak fel előttünk.
Ha a mártír miniszterelnökkel kezdjük, az első kérdés, hogy vajon mit vétett gróf Batthyány Lajos, az első felelős magyar miniszterelnök? Mit tett, amivel gyilkosai szemében halált érdemelt a törvényes magyar végrehajtó hatalom alkotmánynak megfelelően kinevezett miniszterelnök, a főrend, aki kulcsszerepet játszott az 1848-as törvények (az új alkotmányos rend) kialakításában, főrendi házbeli megszavazásában, az uralkodói szentesítésében, majd végrehajtásában. Lehet, hogy osztrák szemmel nézve épp ez volt a bűne, hiszen kezéhez vér nem tapadt, az 1848 szeptemberében kirobbant osztrák–magyar háborúban nem vett részt, a magyar Országgyűlés V. Ferdinánd király általi feloszlatása után nem vett részt a kormányzati tevékenységben, sőt az 1849 áprilisi trónfosztás idején már osztrák fogságban volt, hiszen január 9-én letartóztatták. Az ellene felhozott vádak jelentős része az október 3-i uralkodói rendelet előtti időre vonatkozott, amelyre egyébként a rögtönítélő hadbíróságnak nem is volt hatásköre.
Esetében tehát még az oktrojált jog szerinti alapvető tényállási elemek is hiányoztak a felelősségre vonáshoz, szemben a honvédtisztekkel, tábornokokkal, akik tettlegesen, fegyverrel harcoltak a cs. kir. csapatok ellen. Mi volt tehát a baj vele? Meglehet, hogy éppen az új, független és egységes, alkotmányos Magyarország vezetésében játszott szerepe, azon belül talán az erdélyi 1848. évi I. tc. szentesítésében játszott kulcsszerepe. Lehet, hogy az ország területi és közjogi integritásának helyreállításában betöltött hatása volt, ami bosszúért kiáltott? Erre enged következtetni, hogy a két ország egyesítését – bár az uralkodó szentesítette a törvényeket – az osztrák felfogás nem fogadta el, Haynau győri kiáltványa is külön kezelte a két országot (s a Kiegyezés után újra ki is kellett mondani az uniót!). Mi volt tehát Batthyány szerepe? Ő nem egyszerűen támogatta a két társország országgyűlése által törvénybe iktatott országegyesítést, hanem a törvény erdélyiek által kiállított és általa őrzött hiteles másodpéldányát maga adta át a bécsi Államkonferencia ülésén szentesítésre, amikor az eredeti felterjesztett törvény valahogyan elveszett. Ezzel nemcsak az vált nyilvánvalóvá, hogy Bécs nem akarja az uniót, hanem az is, hogy nem tudja azt ilyen kicsinyes eszközzel megakadályozni.
Mindeddig a mártír miniszterelnökről volt szó, az október 6-i aradi vértanúk ügye sokkal inkább egy másik vezetőről, a „másik Lajosról”, Kossuthról szól.
A magas kort megért egykori kormányzó elnök szavait egy 1890-ből származó fonográf felvétel őrzi:
„A világ birája, a történelem fog e kérdésre felelhetni. Legyenek a szentemlékű vértanúk megáldottak poraikban, szellemeikben a hon szabadság Istenének legjobb áldásaival az örökké valóságon keresztűl; engem, ki nem borúlhatok le a magyar Golgotha porába, engem October 6.-ka térdeimre borúlva fog hontalanságom remete lakában látni a mint az engem kitagadott Haza felé nyujtva agg karjaimat a hála hő érzelmével áldom a vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt, 's a magasztos példáért, melyet az utódoknak adtanak; 's buzgó imával kérem a magyarok Istenét hogy tegye diadalmassá a velőkig ható szózatot, mely Hungária ajkairol a magyar nemzethez zeng. Úgy legyen. Amen!”
Azon kívül, hogy ez a hosszú mondat sejtetni engedi az addigra már agg kormányzó egykori szónoki nagyságának méreteit, kimondja a kulcsfontosságú gondolatokat is: Kossuth áldja a „vértanúk szent emlékét hűségükért a Haza iránt”. Ezt a mondatot úgy is érthetjük: „irántam való hűségükért”!
Az Aradon törvénytelen katonai terror által meggyilkolt vértanúk egyszerre voltak hősök és bátrak. Egy ország és egy nemzet szabadsága mellé álltak, e szabadság megvédésére tették fel az életüket, esküt tettek rá, s annak betartását mindvégig vállalták. Esküt tettek a hitük szerint érvényes alkotmányos rend megvédésére, az Erdéllyel egyesült Magyarország jogainak megvédésére, akár a saját uralkodójuk által küldött agresszorok ellenében is. Hűek voltak a Hazához és hűek Kossuthhoz, hiszen az uralkodói rendelet és a Haynau-féle kiáltvány az Országgyűlés feloszlatása utáni forradalmi és harci cselekmények miatt helyezte kilátásba a büntetést.
E vértanúk úgymond bosszú áldozatai lettek. Sértett, önbizalmukat ezzel helyreállítani akaró gyilkosok bosszújának áldozatai, akik mögött a legfőbb gyilkos maga Ferenc József volt, a kivégzendők kategóriáit és büntetését pontosan meghatározó 1849. augusztus 29-i utasításával. Bosszút álltak e hősökön, mert merészeltek átlépni vagy belépni a magyar hadseregbe, mert merészeltek az országra támadó horvát és osztrák csapatokra lőni, merészeltek a trónjától megfosztott Habsburg uralkodó ellen fordulni.
Bár, ha közelebbről megnézzük, bizony, az is lehet, hogy ez az uralkodó nem is volt uralkodó, hiszen nem volt megkoronázva, a magyar alkotmány szerint egy családi alku nem tesz senkit magyar királlyá. A bosszú e hamisítás elfedésére is szolgálhatott, hiszen a nemzet árulását éppen a Habsburgok követték el.
Amikor tehát a volt kormányzó szentemlékű vértanúkról beszélt, arra is gondolhatott, hogy ezek a bátrak érte (a kormányzó elnökért) is harcoltak és haltak.
Ő nevezte Aradot a magyar Golgotának, ahol az isteni áldozathoz hasonló áldozatot mutatott be a magyar nemzet a szabadság, a nemzeti önállóság és a bátorság oltárán. Olyan áldozatot, olyan hűséget, amely előtt csak „térdre borúlva” fejezhetjük ki érzéseinket.
E kivégzések és a hősök sorsa Kossuth szerint magasztos példaként szolgál az utódoknak. De nemcsak a hősiesség, hűség és bátorság magasztos példája ez az esemény, hanem az emberi méltóság és a jog megtagadásának példája is. E megtagadás legfőbb jele, hogy császári tisztként végeztek velük.
1. Aulich Lajost, a Sándor császár gyalogezred alezredeseként;
2. Török Ignácot, a császári királyi utászkar alezredeseként;
3. Láhner Györgyöt, a császári királyi gróf Gyulay Ferenc gyalogezred őrnagyaként és a III. zászlóalj parancsnokaként;
4. Schweidel Józsefet, a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezred őrnagyaként;
5. Poelt von Poeltenberg Ernőt, a 4. Sándor orosz nagyherceg huszárezred kapitányaként és századparancsnokként;
6. Nagysándor Józsefet, az 5. huszárezred 1847 óta nyugállományban lévő kapitányaként és századparancsnokként;
7. Knezić Károlyt, a 34. porosz herceg sorgyalogezred századosaként;
8. Gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, a 31. gróf Leiningen sorgyalogezred századosaként;
9. Dessewffy Arisztidot, a gróf Radetzky huszárezredben 1839 óta nyugállományban lévő kapitányként és századparancsnokként;
10. Damjanich Jánost, a 61. Rukawina sorgyalogezred századosaként és egy gránátos század parancsnokaként;
11. Lázár Vilmost, a 34. gyalogezred hadnagyi rangjáról 1843-ban tiszti jellegének megtartása nélkül leköszönt személyként;
12. Kiss Ernőt, a cs. kir. 2. (Hannover) huszárezred ezredeseként;
13. gróf Vécsey Károlyt a 2. huszárezred tisztjeként vonták felelősségre.
Jogmegtagadás volt ez. Bíráik szerint nem volt joguk a magyar honvédi rangokat viselni, mert az osztrákok nem tekintették a magyar honvédséget legitim haderőnek, mert a jogmegtagadás az egész magyar államra és nemzetre kiterjedt, hiszen nem ismerték el a magyar országgyűlés jogát arra nézve sem, hogy haderőt állítson fel, azt szervezze, vezetéséről és vezérletéről rendelkezzen, ezzel az alkotmányos önállósághoz való jogunkat, a saját alkotmányunk szerinti kormányzáshoz való jogunkat tagadták meg. Ennyiben ez szuverenitás-megtagadás is volt!
Az eset nemcsak a jogmegtagadás példája, hanem azé is, hogy miként igyekszik a nemzeti emlékezet egy gyalázatos tett igazi nevét magasztosabbá emelni, azt az áldozatokhoz és nem az elkövetőkhöz igazítani.
Vértanúkról, mártírokról, hős és hűséges áldozatokról beszélünk, gyásznapról és gyászünnepről, hiszen ezek a fogalmak képesek a nemzet megmaradásához szükséges fennkölt összetartást megalapozni és fenntartani, és ezáltal az egész nemzetet egyesíteni.
De ha jogi minőségében, pőrén és meztelenül, az elkövetők felől nézzük, a hadbírótól a táborszernagyig és az úgynevezett uralkodóig, akkor látnunk kell, hogy itt bizony gyilkosságok történtek, az aradi tizenhármat, s a másik három főtisztet, a miniszterelnököt meggyilkolták.
De ez a nagylelkű és nagy lelkű nép nem akar emlékezni a gyilkosokra. Neki a hősei kellenek, akiket halálukban is szerethet, a gyilkosoktól iszonyodik és elfordul.
Ha van népdal, amit mindenki ismer, akkor ez a Kossuth-nóta. Mindenki ismeri a refrénjét is: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” A verbuválásról szólók mellett van egy versszaka a tizenhármakról is. A nép így őrizte meg e soha el nem felejthető neveket és azt, hogy bár ők meghaltak, de akkor is, mindig is éljen a magyar szabadság és éljen a Haza!
Leiningen gróf, Damjanich János,
Kiss, Poeltenberg, Láhner, Lázár Vilmos,
Aulich, Knezich, Nagysándor, Schweidel,
Török, Dessewffy, gróf Vécsey.
Éljen a magyar szabadság, éljen a Haza!

Zalavári Tábor - 2015

Ebben az évben 12. alkalommal rendezte meg a Katolikus Tábori Püspökség Zalaváron a környezet- és természetvédelmi tábort a katonaszülők gyermekeinek.
Az elmúlt években minden tábor után kaptunk visszajelzéseket, általában pozitív hangvételűt és kritikákat is, melyeket a legtöbb alkalommal építő jellegük miatt „hasznosítottunk” a következő táborokban. Ebben az évben az idei táborvezető Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész az alábbi levelet kapta e-mailen, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

ÍGY IS LEHET – Környezet- és természetvédelmi tábor, Zalavár
Mindig problémát jelentett, hogy nyáron jó helyen legyenek a gyerekeink, unokáink. A 10-16 év körüli gyereknek csak homályos gondolatai, érzései vannak az -áció, -káció, -vakáció első öröme után, majd legtöbbször elönti az unalom. Jön a gond az egyik oldalról: hol és mit fog enni a gyerek, mit csinál majd egész nap? Másik oldalról pedig a jön a számítógép, az okos telefon játékai, néha egy-egy „haverral” való közös számítógépezés, sokszor on-line játékok az interneten. Ami ráadásul veszélyes, hiszen a másik oldalon az idegen, az ismeretlen személy bárki lehet. Olykor talán szóba jön a kerékpár, a deszka, a sport, és a tábor – de az anyagi nehézségek miatt ez kevés kiválasztottnak lehetséges.
A mi személyes tapasztalataink, a nagyszülők tapasztalatai. Hát, mit mondjunk? Tudomásul kell vennünk, hogy egy mindjárt 16 évesnek nem jelentünk megfelelő társaságot. Ezért igyekeztünk, hogy önállóan, kortársak közé is kerüljön nyaranta. Több táborban volt korábban, ezek között a cserkésztábor különösen jó volt, de azért sohasem volt felhőtlen az élmény. Bár sokszor egész jól is érezte magát, de igazi, átütő siker csak idén volt. „Egy percet sem unatkoztam …” – mondta. Pedig nem számítógépeztek, nem okostelefonoztak – aki vitt telefont, le kellett adnia megőrzésre, így az unokánk is ezt tette. A táborozókat naponta este 20.00 órától lehetett hívni a megadott telefonszámon, amit meg is tettünk néhány alkalommal.
A meglepetés és csodálkozással vegyes hála érzésével tapasztaltuk, hogy unokánk a Katolikus Tábori Püspökség által rendezett Zalavári Környezet- és természetvédelmi Gyermektáborban nagyon jól érezte magát. Unokánk szóhasználatával „ ez király volt, jövőre is szívesen mennék”.
Ezt a tábort elsősorban a HM-MH-ban szolgálatot teljesítő katonák, alkalmazottak és önkéntes tartalékos katonák gyermekeinek szervezték. A változatos program Zala megyében a Kis-Balatontól a Bivalyrezervátumig teljesen lekötötte a gyerekeket. Jártak hegyen-völgyön, s vízpart mellett, volt hajnali túra, ismerkedtek az erdővel, tanultak az erdő állatairól. Kenuztak, íjászkodni tanultak, volt csocsó- és ping-pong bajnokság, karaoke és kívánságműsor, különböző versenyek. Megnézték a Kis-Balaton Bemutatóházat, a Szent Adorján bazilika romjait, az ásatást. A hely történelméről, Cirill, Metód missziójáról egy római katolikus tábori lelkész tartott előadást. Misén is voltak, így a hazaszeretet, a honvédelem oldaláról – a tábori lelkész által is megismerhették a hit erejét. Talán kicsit ismerkedtek a nemzettudat kérdéseivel, a gyökerekkel …
Ez eszembe juttatja Hoffman Rózsa korábbi államtitkár pár éve elhangzott nyilatkozatának néhány szavát, miszerint „ … felborult a nemzeti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János Vitézt.” Nos, az ilyen értékek alapján szervezett tábor talán felszínre hozza a hazaszeretet, a nemzettudat, a nemzeti műveltség fontosságát, erősíti azt. „A gyerekek azt élik, amit tanulnak!” (Robert Fisher pszichológus)
Biztos vagyok benne, hogy a tábor szellemisége nem múlik el a résztvevők fölött nyomtalanul ...
dr. Kézdiné Patakfalvy Katalin nagyszülő

Fekete Madonna Zarándoklat

Írta: Horváth Kornél hadnagy, tábori lelkész

2015. június 22-25. között ötödik alkalommal indult útnak Magyarországról Czestochowába a Fekete Madonna Zarándokvonat. Idén először a Magyar Honvédség katonái szervezetten vettek részt a négy napos eseményen.
Az első nap a korareggeli ünnepélyes búcsúztatás és a zarándokok megáldása után, a Felvidéken keresztül egészen a késő esti megérkezésig közös imák, előadások, éneklések színesítették a különvonat hosszú útját. A megérkezés után autóbuszokkal utaztunk fel a kegyhely melletti II. János Pál Zarándokközpontba.
A második nap a reggelén 927 magyar zarándok sorakozott fel a Zarándokház előtt, és az előző napon begyakorolt énekeket énekelve ünnepélyesen vonult be a Fekete Madonna Kegykápolnába, ahol egy rövid köszöntés után a zarándoklat vezetői átadták a czestochowai pálos szerzetesrend perjelének az erre az alkalomra készített miseruhát. Ezután a Bazilikában ünnepi szentmise következett, melynek végén átvonultunk a Boldog Özséb Díszkúthoz, ahol katonáink részvételével a zarándokok megkoszorúzták a 2012-ben átadott kutat. Az ebéd és a délutáni szabadprogram után a kegyhelyen lévő Kordecki teremben köszöntések, elmélkedések hangzottak el lengyel és magyar nyelven. A vacsora után az ún. "Kiáltás"-ra (ima a magyar nemzetért) gyűltünk össze a Bazilikában, majd a Kegytemplomban az ún. "Apel"-re, mely a lengyel pálosok imája a lengyel nemzetért, mely a tiszteletünkre magyar nyelven is elhangzott. Ezt az Apel-t a lengyel média minden este közvetíti! Az ima végén gyertyás körmeneten vettünk részt, majd lehetőség volt virrasztani a Fekete Madonna kegykép előtt.
A harmadik nap a reggeli után ismét Kordecki teremben gyűltünk össze egy rövid imára és elmélkedésre. Ezután felsorakoztunk a Zarándokház előtt és közösen levonultunk Czestochowa belvárosába Boldog Jerzy Popiełuszko szoborához, a katyni és a szmolenszki áldozatok emlékművéhez, melyet magyar és lengyel egyházi és állami méltóságok megkoszorúztak. Délben dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímés-érseke mutatott be szentmisét, majd a Fekete Madonna kegykép helyének ünnepélyes lezárása következett. Délután keresztutat jártunk a kolostor évszázados falai mellett, majd a Váci Székesegyház Szent Cecília Kórusának hangversenyét hallgathattuk meg. A nap hátralévő része hasonlóképpen zajlott, mint az első napon: vacsora, Apel, virrasztás.
A negyedik napon korán keltünk, hajnalban már gyülekeztünk a parkolóban, ahonnan autóbuszokkal vittek ki minket a vasútállomásra. Különvonatunk pár perccel 6 óra után indult el Krakkóba, ahol a vasútállomásról autóbuszokkal utaztunk az újonnan épült Szent II. János Pál Bazilikához, ahol szentmisén vettünk részt. A szentmisén sor került a Szent László és Szent Hedvig ereklye átadására-átvételére. Délben a déli harangszót a Kossuth rádió ebből a bazilikából közvetítette. Délután énekes-imádságos bevonuláson a waweli Katedrálisba, ahol végleges helyére került a Szent László ereklye. Rövid szabadprogram után indultunk haza a zarándokvonattal, mely péntek kora reggel érkezett meg a Budapestre. Mindnyájan egyetértettünk abban, hogy nem csak a saját hitünk erősödött, hanem azért mert közösen, közösségben voltunk, egymás hitét is erősíteni tudtuk.
Bátran és örömmel mondhatom: mindnyájunk számára különösen nagy öröm volt, hogy katonaként részt vehettünk ezen a zarándoklaton. Nem csak élményekben, hanem lelkiekben is rengeteget gazdagodtunk. Magam és a többi katona nevében köszönjük, hogy lehetőségünk volt erre!
Történelem Ura, Mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked, amiért a lengyel és a magyar népet a történelem megpróbáltatásain és viharain át megőrizted. Hálát adunk Neked azért a számtalan pillanatért, amikor a lengyelek és a magyarok segítő kezet nyújtottak egymásnak. Hálát adunk a közös nagyjainkért, szentjeinkért. Őrizd meg továbbra is a lengyel és a magyar népet a közös krisztusi hitben és testvéri egységben.
Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Lengyelország Királynője, Czestochowa-i Fekete Madonna! Mi, magyar katonazarándokok a Te oltalmadba és közbenjárásodba ajánljuk fel önmagunkat, szétszabdalt és mégis egyetlen magyar nemzetünket. Kérjük segítő közbenjárásodat, hogy a belső széthúzás és viszálykodás helyett újra az összetartozás érzése töltse be szíveinket!
A Te oltalmazó közbenjárásodat kérjük a lengyel nemzet számára is. Oltalmazd a Neked és nekünk is annyira kedves lengyel népet! Erősítsd hitét, életerejét, segítsd küldetésében