SPIRITUALI MILITUM CURAE

APOSTOLI KONSTITÚCIÓ

A KATONÁK LELKIGONDOZÁSÁRÓL




JÁNOS PÁL PÜSPÖK

ISTEN SZOLGÁINAK SZOLGÁJA

ÖRÖK EMLÉKEZETÜL

amellyel érvényre lép egy új szabályozás a katonák lelki gondozásáról

Az Egyház mindig dicséretre méltó törődéssel és a különböző igényeknek megfelelő mértékben akart gondoskodni a katonák lelki gondozásáról.

Ők ugyanis egy meghatározott társadalmi réteget alkotnak, és akár, mert önkéntes alapon állandó részét képezik a haderőnek, akár, mert a törvény értelmében meghatározott időre behívták őket, „életük sajátos feltételei miatt” konkrét és sajátos lelki gondozásra van szükségük. Ennek a kívánalomnak az idők folyamán a Szent Hierarchia és különösképpen a római pápák szolgálati, vagy még inkább „diakóniai” kötelességük révén, egyes esetekben a személyekhez és körülményekhez legjobban alkalmazkodó jogkörök által igyekeztek megfelelni. Ily módon az egyes országokban fokozatosan egyházi szervezeteket hoztak létre, amelyek élére a szükséges felhatalmazásokkal felruházott elöljárót állítottak.

A Konzisztoriális Kongregáció 1951. április 23-án a „Sollemne Semper” kezdetű instrukcióban bölcs szabályokat adott ebben a tárgyban.

Most viszont azt kell mondani, hogy eljött az említett szabályok felülvizsgálásának ideje, azért, hogy nagyobb erővel és hatékonysággal rendelkezzenek.

Erre mindenekelőtt a II. Vatikáni Zsinat ösztönöz, amely utat nyitott arra, hogy egyes sajátos lelkipásztori kezdeményezéseket a legmegfelelőbb módon valósítsanak meg, és figyelembe vette az Egyház közreműködését napjainkban, többek között a béke megvalósításában és előmozdításában az egész világon. E tekintetben azokat, akik katonai szolgálatot teljesítenek, a „népek szabadsága és biztonsága szolgái”-nak kell tekintenünk, mivel, „ha tisztességesen teljesítik kötelességüket, ők is igazán részt vesznek a béke megszilárdításában”.

Ezt sugallják azok a nagy változások is, amelyek nemcsak a katonai hivatás és a katonák életfeltételei tekintetében következtek be, de általános értelemben is, amit korunk társadalma a fegyveres erők feladatáról és természetéről gondol az emberi életben. Erre a lépésre vezetett végül az új Kánonjogi Kódex kiadása is, amely tulajdonképpen változatlanul hagyta a katonák lelki gondozására vonatkozó, ez idáig érvényben lévő szabályokat, amelyeket napjainkban felülvizsgáltak, hogy a kiegyensúlyozott szabályozás bőséges gyümölcsöt teremjen.

Az ilyen típusú szabályok természetesen nem lehetnek minden ország számára azonosak, mivel sem abszolút, sem viszonylagos értelemben nem azonos az egyes országokban a katonai szolgálatot teljesítő katolikusok száma, ráadásul az egyes helyeken igen különböző körülmények lehetnek.

Tehát nagyon időszerű, hogy rögzítsük azokat az általános normákat, amelyek minden, eddig tábori helynökségnek nevezett katonai ordinariátus számára érvényesek, és amelyek az előbb említett általános törvények keretein belül kiegészülnek a Szentszék által minden egyes ordinariátus számára kiadott statútummal.

I.
1.§.
A katonai, vagy tábori ordinariátusok, amelyek jogilag a megyéspüspökségre hasonlítanak, olyan sajátos egyházkerületek, amelyeket a Szentszék által kibocsátott statútum szabályoz. E statútumban a jelenlegi konstitúció előírásait részletesebben kifejtik, s ezek a szabályok ott vannak érvényben, ahol a Szentszék és az egyes államok között megkötötték a megfelelő megállapodást.
2. §.
Ahol a körülmények ezt megkövetelik, az érdekelt Püspöki Konferenciák meghallgatása után, a Szentszék új katonai ordinariátusokat állít fel.

II.
1. §.
A katonai ordinariátus élére egy saját ordinárius van kinevezve, aki rendes esetben püspöki méltósággal van felruházva. Az ordinárius a megyéspüspök minden jogát élvezi, és minden kötelezettségét viseli, hacsak a dolgok természetéből és a saját statútumból nem következik másképp.
2. §.
A pápa szabadon nevezi ki a katonai ordináriust, illetve beiktatja vagy megerősíti a jogszerűen megnevezett jelöltet.
3. §.
A katonai ordinárius azért, hogy minden erejével ennek a sajátos lelkipásztori küldetésnek tudja szentelni magát, a jog szerint mentes minden lelkipásztori munkával járó hivatal betöltésétől, hacsak egy adott nemzet részéről ezt különleges igények másképp nem kívánják.

4. §.
A katonai ordinárius és más részegyházak között legyen szoros közösségi kapcsolat, a lelkipásztori munkát pedig hangolják össze.

III.
A katonai ordinárius jogilag azon ország püspöki konferenciájának tagja, amelyben az ordinariátus székhelye van.

IV.
A katonai ordinárius joghatósága:
1. személyes, vagyis kiterjed azokra a személyekre, akik az ordinariátushoz tartoznak, még akkor is, ha időnként az ország határain kívül tartózkodnak;
2. rendes, mind belső, mind külső fórumon;
3. saját, de a megyéspüspökével párhuzamos, mert az ordinariátushoz tartozó személyek annak a részegyháznak hívei maradnak, amelynek népéhez lakhely vagy rítus szerint tartoznak.

V.
A katonák részére fenntartott területek és helyek elsődlegesen a katonai ordinariátus joghatósága alá tartoznak, másodlagosan viszont a megyéspüspök joghatósága alá minden olyan esetben, ha nincs katonai ordinárius és tábori lelkész. Ez esetben mind a megyéspüspök, mind a plébános saját jogán cselekszik.

VI.
1.§.
A 3. és 4. paragrafusban említetteken túl, a tábori ordinariátus papságát azok a világi és szerzetespapok alkotják, akik e sajátos lelkipásztori szolgálat eredményes végzéséhez szükséges adottságokkal rendelkeznek, megkapták a saját ordináriusuk hozzájárulását, és a katonai ordinariátusban teljesítenek szolgálatot.
2. §.
A megyéspüspökök, vagy az illetékes szerzetes-elöljárók bocsássanak a katonai ordinariátus rendelkezésére megfelelő számú, e küldetésre alkalmas papot és diakónust.
3. §.
A katonai ordinárius a Szentszék jóváhagyásával szemináriumot állíthat fel, és növendékeit a szent rendekhez engedheti az ordinariátus szolgálatára, miután azok a sajátos spirituális és pasztorális képzésben részesültek.
4. §.
A kánonjog figyelembevételével más klerikusok is inkardinálhatók a tábori ordinariátusba.
5. §.
A papi tanácsnak legyen az ordinárius által jóváhagyott alapszabályzata, amelyet a püspöki konferencia által kiadott normák szerint kell elkészíteni.

VII.
A papokat, akiket az ordinariátusban lelkésznek hívnak, a számukra kijelölt területen és a rájuk bízott személyekkel szemben plébánosi jogok illetik meg és kötelességek terhelik, kivéve, ha a dolgok természete mást nem kíván meg vagy a saját statútum másképp nem rendelkezik, de a IV. cikkely értelmében jogai és kötelességei párhuzamosak a helyi plébánoséval.

VIII.
Ami a szerzeteseket és az apostoli élet társaságának azon tagjait illeti, akik szolgálatot teljesítenek az ordinariátusban, az ordinariátus vigyázzon arra, hogy a tagok hűségesen kitartsanak saját rendjük, közösségük hivatásában és karizmájában, és arra, hogy szoros kapcsolatot tartsanak fenn elöljárójukkal.

IX.
Mivel minden hívő köteles közreműködni Krisztus testének építésében, az ordinárius és papsága segítse elő, hogy az ordinariátus laikus hívei mind egyénileg, mind közösségileg elláthassák azt a feladatukat, hogy apostoli, sőt missziós kovász legyenek a környezetükben élő katonák körében.

X.
A katonai ordinariátushoz és annak joghatósága alá tartoznak az I. cikkelyben felsoroltakon kívül a következők is:
1. a hívő katonák és a fegyveres erők alkalmazásában álló civilek (közalkalmazottak);
2. családtagjaik, azaz a velük közös háztartásban élő házastársuk és gyermekeik (a nagykorúak is) és rokonaik, valamint a házi személyzet;
3. a katonai iskolákban tanulók, a katonai kórházakban fekvő betegek, az idősek otthonában, vagy más hasonló intézményben lakók és dolgozók;
4. mindazok a férfiak és nők, szerzetesek vagy nem, akik a katonai ordinárius megbízásával vagy jóváhagyásával, tartós jelleggel valamilyen feladatot végeznek.

XI.
A katonai ordinárius a Püspöki vagy a Hitterjesztési Kongregációhoz tartozik, és a felmerülő kérdések függvényében az ügyeket a Római Kúria illetékes hivatalaival intézi.

XII.
A katonai ordinárius ötévenként az előírt formában beszámolót készít az ordinariátus helyzetéről az Apostoli Szentszéknek. A katonai ordinárius ugyancsak eleget tesz a jogszabályok szerinti „ad limina” látogatás kötelezettségének.

XIII.
A statútumban a Szentszék és az államok között kötött megállapodások figyelembevételével – ahol ilyen létezik – a következő dolgokat szabályozzák:
1. hol van a tábori ordinariátus főtemploma és hivatala;
2. szükség van-e egy vagy több általános helynökre, és milyen más hivatali alkalmazottakat kell még kinevezni,
3. a katonai ordinárius és a katonai ordinariátusnak alárendelt többi pap és diakónus egyházi helyzetére vonatkozó szabályokat arra az időre, míg az ordinariátusban dolgoznak és akkor is, amikor elhagyják a szolgálatot, továbbá a katonai státuszukkal összefüggő előírások tiszteletben tartását;
4. milyen intézkedéseket kell tenni széküresedés vagy akadályoztatás esetén;
5. mindazt, amit az ordinariátusi vagy a helyi papi tanácsról a kánonjogi kódex előírásainak figyelembevételével el kell mondani;
6. melyek azok a könyvek, amelyeket az egyetemes törvények és a Püspöki Konferencia előírásai szerint akár a szentségek kiszolgáltatására, akár a személyek állapotára vonatkozóan vezetni kell.

XIV.
A katonai ordinariátus híveinek jogügyletei tekintetében első fokon annak az egyházmegyének bírósága illetékes, amelynek területén a katonai ordinariátus székháza van; a statútum megnevezi, melyik az állandó fellebbviteli bíróság. Ha pedig az ordinariátusnak van saját bírósága, a fellebbezéseket ahhoz a bírósághoz kell benyújtani, amelyet a Szentszék jóváhagyásával maga a tábori ordinárius jelöl meg állandó jelleggel (13).

Mindaz, amit e Konstitúciónk tartalmaz, folyó év július 21-én lép életbe. A saját jogi normák olyan mértékben maradnak érvényben, amennyiben megegyeznek ezen apostoli konstitúcióval. Minden egyes tábori ordinariátus statútumát, amelyet az I. cikkely normái szerint készítettek el, a Szentszéknek ugyanettől a dátumtól számított egy éven belül felül kell vizsgálnia.

Elrendeljük továbbá, hogy jelen rendelkezéseink és szabályaink legyenek érvényesek és hatályosak most és a jövőben még akkor is, ha esetleg ellenkeznének elődeink által kiadott apostoli rendelkezésekkel és előírásokkal, vagy más – akár külön említésre vagy módosításra szoruló – előírással.



Kelt Rómában, Szent Péternél 1986. április 21-én, pápaságunk 8. évében.

II. JÁNOS PÁL pápa