KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS
ELISMERÉSEK

A Magyarországi Katonai Ordinariátus az Apostoli Szentszék által való felállításának húsz éves évfordulója alkalmából, valamint attól a szándéktól vezérelve, hogy a katolikus tábori lelkészek védőszentjének nevét és életművét ez által is tisztelettel megörökítse, Budapesten, 2014. június 24.-én, Kapisztrán Szent János születésnapján, az alapító okirattal, melyet Bíró László Magyarország Katonai Ordináriusa látott el kézjegyével, alapította meg a Kapisztrán Szent János Elismeréseket.

A Kapisztrán Szent János Elismerés fokozatai:

Kapisztrán Szent János Arany Érdemérem

Kapisztrán Szent János Ezüst Érdemérem

Kapisztrán Szent János Bronz Érdemérem

Kapisztrán Szent János Ezüst Emlékérem

Kapisztrán Szent János Bronz Emlékérem

Kapisztrán Szent János Elismerő Oklevél

Kapisztrán Szent János Emléklap

A Kapisztrán Szent János érdem- és emlékérmek kör alakú, kétoldalas, 43 mm átmérőjű, arany, ezüst és bronz színű kitüntetések. Az érmek előlapján - melyet dr. Chován Krisztina a HM Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti főosztály munkatársa tervezett - stilizált várfal előterében Kapisztrán Szent János és Hunyadi János jobb-, illetve rohamsisakban ábrázolt jelenkori magyar katona bal profilképe látható. Az érdemérem előlapjának körirata: Kapisztrán Szent János Érdemérem. Hátlapján ORDINARIATUS MILITARIS – ANNO RESTITUTIONIS 1994 köriratban a Katonai Ordinariátus címere látható. A címer felső részén az ún. „Corona murata”, található úgy, hogy a körbástya nyolc bástyájából öt látható. A címer középső részén a pajzs hátterében a kereszt, míg előterében egy galamb helyezkedik el olajággal a csőrében. A galamb feje fölött egy lángnyelv látható. A pajzs alatt kétoldalt babér- és tölgyfaág van megjelenítve úgy, hogy előttük egy szalagon a Katonai Ordinariátus jelmondata látható: „SPIRITUS RENOVAT”. Az érdemérem háromszögletű, felerészt fehér, felerészt világoskék szalagon függ. A szalag szélével párhuzamosan a fehér mezőben sárga, a kék mezőben fehér csík fut.

A Magyarországi Katonai Ordinariátus a Kapisztrán Szent János Elismeréseket azoknak a személyeknek adományozza, akik a katolikus tábori lelkészek lelkipásztori tevékenységét támogatva hozzájárultak a Katonai Ordinariátus küldetésének megvalósításához.

 

KITÜNTETETTEK

2025.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Bozó Tibor nyugállományú altábornagy, elnök, Magyar Tartalékosok Szövetsége

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Kiss Attila József őrnagy, főtiszt, MH Anyagellátó Raktárbázis Repülőipari Meteorológiai Osztály

Fodor Endre főosztályvezető, Nemzeti Emlékezet Bizottsága Kommunikációs és Informatikai Főosztály, főszerkesztő, Mária Rádió Inter arma caritas magazin-műsor

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Vadászi Norbert ezredes, dandárparancsnok-helyettes, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Hatvani Szabolcs ezredes, parancsnok, MH Lahner György 2. Ellátóezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Bodnár Csaba ezredes, irodavezető, Honvéd Vezérkar, Vezérkari Iroda

Kaló Miklós ezredes, parancsnok, MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Szücs Péter ezredes, zászlóaljparancsnok, MH Ludovika Zászlóalj

Kátai Róbert alezredes, parancsnokhelyettes, MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred

Roxin István őrnagy, parancsnok, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Koronaőrség

Soós Gábor őrnagy, századparancsnok, MH Ludovika Zászlóalj 1. Hallgatói Század

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Mudráné Kustos Judit alezredes, osztályvezető helyettes, Honvéd Vezérkar Gazdálkodási Iroda Gazdálkodási Osztály

Kulcsárné Paróczi Katalin őrnagy, osztályvezető helyettes, HM Védelemgazdasági Hivatal HM-I. Gazdálkodási Támogató Pénzügyi Referatúra

Boda Péter törzszászlós, gyakorlati oktató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Harctámogató Tanszék

Kiss Dorottya törzsőrmester, rajparancsnok-helyettes, MH Kiss József 86. Helikopterdandár Helyőrségtámogató Parancsnokság

Suhaj Gábor törzsőrmester, kiképző altiszt, MH Ludovika Zászlóalj 4. Hallgatói Század

Rácz Attila őrmester, főtechnikus altiszt, MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár 1. Infokommunikációs Központ Szolnok

Gelle Gábor hallgató zászlós, MH Ludovika Zászlóalj

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Kovács Teréz alezredes, osztályvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár I. Objektum Üzemeltető Osztály

Csizmadia Bernadett őrnagy, pszichológus, MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ Egészségügyi Részleg

Szalma István főhadnagy, pszichológus, MH Egészségügyi Központ Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet

 

2024.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Böröndi Gábor László vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Mudra József ezredes, parancsnok, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Csókos Gábor ezredes, főnök, MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság Tervezési és Vezetési Főnökség

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Dr. Bucsánszky Attila ezredes, intézetvezető főorvos, ÉPC-Honvédkórház Rehabilitációs és Krónikus Utókezelő Intézet

Pásti Gábor alezredes, kiképzési főnök, MH Nagysándor József 51. Híradó és Vezetésbiztosító Dandár

Szikszai László nyugállományú alezredes, emeritus ezredparancsnok-helyettes, MH Lahner György 2. Ellátóezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Csizmadia Zsolt ezredes, MH főkarmester, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Krum Péter törzsőrmester, rajparancsnok, MH Lahner György 2. Ellátóezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Drábik Géza alezredes, mb. törzsfőnök, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Csépányi Attila százados, osztályvezető, HM Védelemgazdasági Hivatal Nemzetközi Utaztatási és Külszolgálati Pénzügyi Osztály

Zsálek Dániel főhadnagy, mb. törzsfőnök, MH Bauer Gyula 5. Területvédelmi Ezred 48. Nagy Sándor Területvédelmi Zászlóalj

Szöllősi Károlyné főtanácsos, pénzügyi előadó, HM Védelemgazdasági Hivatal Nemzetközi Igazgatóság

Dávid Róbert törzsőrmester, rajparancsnok, MH Lahner György 2. Ellátóezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Dr. Szelei Ildikó alezredes, főtiszt, HM Igazgatási és Jogi Képviseleti Főosztály Igazgatási és Törvényességi Felügyeleti Osztály

Hornicsek Andrea őrnagy, vezető főtiszt, HM Védelemgazdasági Hivatal Nemzetközi Utaztatási és Külszolgálati Pénzügyi Osztály

Gál Richárd őrnagy, részlegvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Logisztikai Főnökség Haditechnikai Részleg

Nagy Zsolt Gábor őrnagy, emeritus karmester, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Helyőrségi Zenekar

Kovács Tibor főhadnagy, karmester, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár MH Központi Zenekar

Kővári-Wasserscheid Viktória törzszászlós, pénzügyi zászlós, HM Védelemgazdasági Hivatal Nemzetközi Utaztatási és Külszolgálati Pénzügyi Osztály

Besenyői Ákos őrvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Logisztikai Biztosító Részleg

Kovács János őrvezető, kidolgozó, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Testőrezred, Budapest Helyőrség Zenekar

Kószó Erik tizedes, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Tajti Miklósné Harján Erika törzszászlós, asszisztens zászlós, MH Nagysándor József 51. Híradó- és Vezetésbiztosító Dandár

Gyüre János zászlós, megbízott vezénylő zászlós, MH Ludovika Zászlóalj

Kishanti Petra Johanna hallgató zászlós, MH Ludovika Zászlóalj

Nagy Gergő hallgató zászlós, MH Ludovika Zászlóalj

Sümegh Zágon hallgató zászlós, MH Ludovika Zászlóalj

Árvai Petra Mónika hallgató főtörzsőrmester, MH Ludovika Zászlóalj

Molnár Helga hallgató főtörzsőrmester, MH Ludovika Zászlóalj

 

2023.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Muzsay Ildikó nyá. orvos ezredes, parancsnokhelyettes, MH egészségügyi főnökhelyettes, MH Egészségügyi Központ

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Kurtán Krisztina HM gazdálkodási ügyekért felelős helyettes államtitkár

Besnyi Gábor Győző őrnagy, alosztályvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság Katonai Rendezvénybiztosító Alosztály

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Dr. Lippai Péter dandártábornok, dékán, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Dúl Sándor ezredes, főosztályvezető, HM Tervezési és Koordinációs Főosztály

Lattenstein János alezredes, MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Schandl Ildikó alezredes, emeritus osztályvezető, ÉPC-Honvédkórház I. Ápolásbiztosító és Ápolásszakmai Osztály

Kovács Gábor Dénes igazgató, Artista- és Előadó-művészeti Akadémia

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Deme Tibor ezredes, véderő-, katonai és légügyi attasé, Magyarország Párizsi Nagykövetség

Dr. Lovász Orsolya főorvos, ÉPC-Honvédkórház, Kardiológiai Osztály

Fekete András alezredes, igazgató, Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

Badó Erika intézetvezető ápolási helyettes, ÉPC-Honvédkórház Rehabilitációs és Krónikus Utókezelő Intézet

Forró Attila őrmester, Francia Idegenlégió

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Dr. Sarkadi Tímea Brigitta főhadnagy, szakorvos tiszt, MH Egészségügyi Központ HM-I. objektum

Steierlein Ákos főhadnagy, MH Légierő Parancsnokság Meteorológiai Főnökség

Kis Jánosné szakápoló, ÉPC-Honvédkórház

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Nagy Péter törzszászlós, vezénylő zászlós, MH Klapka György 1. Páncélosdandár

Farkas Anett őrvezető, MH Lahner György 2. Ellátóezred Nemzeti Támogató Zászlóalj

Takácsné Kocsis Gabriella intézményvezető, Zalavári Kis-Balaton Ház

 

2022.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

+Kálló Ferenc alezredes, egykori tábori lelkész (posztumusz)

Gavlik Péter ezredes, parancsnok, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Mák Mária igazgatóhelyettes, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Dienes Ádám alezredes, törzsfőnökhelyettes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Kovács István alezredes, igazgató, Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

Kiss Attila őrnagy, alosztályvezető, MH Légijármű Javítóüzem Kalibráló Alosztály

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM

Dr. Budaházi Árpád rendőr őrnagy, egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Büntető-eljárásjogi Tanszék

Fodor Endre sajtófőnök, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, főszerkesztő, Mária Rádió Inter arma caritas magazin-műsor

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM

Ster Ferenc őrnagy, törzsfőnökhelyettes, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

Árok-Mátraházi Eszter főhadnagy, pszichológus tiszt, MH 25. Klapka György Lövészdandár Egészségügyi Központ

Stégerné Wusching Anikó zászlós, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Csákány Judit főelőadó, HM Védelemgazdasági Hivatal HM-I. Gazdálkodás Támogató és Pénzügyi Ellátó Referatúra

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL

Kiss Balázs százados, 46. Területvédelmi Zászlóalj

Rádler Mária törzszászlós, MH Geoinformációs Szolgálat

Kliszek Noémi doktorandusz hallgató, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP

Dr. Kolonics Gábor alezredes, orvos, MH Egészségügyi Központ

Jelen Bálint Balázs hallgató főtörzsőrmester, MH Ludovika Zászlóalj

 

2021.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter

+Nádasi Alfonz Tibor OSB (1909-1997) tartalékos főhadnagy, tábori lelkész (posztumusz)

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Mudra József ezredes, parancsnok, MH Budapest Helyőrség Dandár

Szabó András ezredes, irodavezető-helyettes, Magyar Honvédség Parancsnoksága Parancsnoki Iroda

Dr. Pettyán Ilona c. egyetemi docens, intézetvezető főorvos, MH Egészségügyi Központ Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Kása István ezredes, törzsfőnök, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Kreácsik Ákos alezredes, törzsfőnök, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

Dr. Fekets Zoltán alezredes, zászlóaljparancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár, 1. Lövészzászlóalj

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Tóth István ezredes, dandárparancsnok-helyettes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Aulechla József ezredes, igazgató, MH Budapest Helyőrség Dandár, Kulturális és Rekreációs Igazgatóság

László Attila nyá. alezredes, vezető, Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, Nyugat-Dunántúli Régió

Dr. Csík János orvos százados, MH Egészségügyi Központ

Németh-Kovács Ildikó főhadnagy, főtiszt, HM Miniszteri Titkárság

Patai Krisztián szakaszvezető, MH 25. Klapka György Lövészdandár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Dr. Ujházi Lóránd egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Somorjai Péter honvédelmi alkalmazott, részlegvezető, MH Budapest Helyőrség Dandár, Honvéd Kulturális Központ, KRI Vendéglátó Részleg

Balog József törzszászlós, vezénylőzászlós, MH 25. Klapka György Lövészdandár 1. Lövészzászlóalj

Tárik Attila törzszászlós, HM Közigazgatási Államtitkárság, Személyügyi Osztály

Kónyáné Plásztán Valéria zászlós, szakasszisztens, MH Egészségügyi Központ

Badó Erika honvédelmi alkalmazott, intézetvezető ápolási helyettes, MH Egészségügyi Központ

Kiss Ferencné honvédelmi alkalmazott, ápolási helyettes, MH Egészségügyi Központ, Hévízi Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Csépányi Attila főhadnagy, vezető főtiszt, HM Védelemgazdasági Hivatal, Nemzetközi Utaztatási és Külszolgálati Pénzügyi Osztály

Dr. Pitlik Henrietta hadnagy, jogász, MH 2. Különleges Rendeltetetésű Dandár, Jogi és Igazgatási Főnökség

Boros Viktor zászlós, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred, Hír és Informatikai Főnökség

Újhelyi Gábor törzsőrmester, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

 

2020.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Németh Szilárd HM miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár

Lőrincz Kálmán nyá. vezérezredes, MH emeritus parancsnok

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Dr. Böröndi Gábor altábornagy, parancsnok-helyettes, Magyar Honvédség Parancsnokság

Dombóvári Piroska ömt. őrnagy, HM Katolikus Tábori Püspökség

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Lőrincz Gábor dandártábornok, parancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Dr. Kovács Vilmos ezredes, parancsnok, HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Deli Mária alezredes, ápolási igazgató, MH Egészségügyi Központ

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Dudás Zoltán titkárságvezető, HM Parlamenti Államtitkárság

Hajnal István ezredes, parancsnok, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Györe-Szűcs Miklós százados, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Gerecs Roland százados, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Szabó Imre főhadnagy, MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

Deák László főtörzsőrmester, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Krum Péter őrmester, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Rovó Róbert szakaszvezető, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Szalay György honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Berkes Gabriella honvédelmi alkalmazott, MH Egészségügyi Központ

Dr. Csatay Tamásné zászlós, MH Egészségügyi Központ

Urbán Imre zászlós, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Bonyár Zoltán szakaszvezető, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

MH 25. Klapka György Lövészdandár Zenekara

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Nagy Vanessa hadnagy, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Tóth Károlyné törzszászlós, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

 

2019.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Füredi Károly emeritus HM szakállamtitkár

Dr. Isaszegi János nyá. vezérőrnagy, kiadó vezető, HM Zrínyi Kiadó

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok, MH Altiszti Akadémia

Dr. Pohl Árpád dandártábornok, dékán, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar

Myszoglád Róbert dandártábornok, parancsnoki irodavezető, Magyar Honvédség Parancsnokság

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Dr. Muzsay Ildikó ezredes, igazgató, MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Egészségügyi Szervezési Intézet

Gál József alezredes, hadműveleti főnök, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Kovács Zoltán őrnagy, vezető, MH 5. Bocskai István Lövészdandár Jogi Részleg (Hódmezővásárhely)

Besnyi Gábor őrnagy, alosztályvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár  Protokoll, Delegációs és Rendezvénybiztosító Igazgatóság Katonai Rendezvénybiztosító Alosztály

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Szalay Tamás nyá. evangélikus lelkész ezredes

Németh László nyá. tábori lelkész őrnagy, esperes, plébános

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Kovács Gábor Dénes magyar-esztétika szakos tanár, színészpedagógus

Varga László hadnagy, MH Egészségügyi Központ Hadműveleti és Kiképzési Osztály

Palásti Krisztián zászlós, MH Egészségügyi Központ Hadműveleti és Kiképzési Osztály

Benkő Krisztina kiadóvezető-helyettes, HM Zrínyi Kiadó

Kiscelli Piroska vezető szerkesztő, HM Zrínyi Kiadó

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Dr. Fekets Zoltán alezredes, parancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár 1. lövészzászlóalj

Futó Péter alezredes, parancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár Helyőrségtámogató Parancsnokság

Vecsey Gábor főhadnagy, századparancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár 1. lövész zászlóalj

Fazekas István tanácsos, részlegvezető, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár HM-I. Objektumüzemeltető Részleg

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Zagyva Sándor százados, kiképzőtiszt, MH Altiszti Akadémia

Tar Tamás főtörzsőrmester, kiképzőtiszt altiszt, MH Altiszti Akadémia

Gulyás Zsolt törzsőrmester, kiképzőtiszt altiszt, MH Altiszti Akadémia

 

2018.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Gavlik Péter ezredes, parancsnok, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Baráth Ernő dandártábornok, parancsnok, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Katona János alezredes, karmester, MH Légierőzenekar Veszprém

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Sári Szabolcs ezredes, parancsnok, MH Ludovika Zászlóalj

Mogyorósi Zoltán őrnagy, főtiszt, HM Közigazgatás Államtitkárság Személyügyi Osztály

Filó Lajos főtörzsőrmester, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Wonke Rezső katonai filmstúdió vezető HM Zrínyi Kft.

Szűcs László főszerkesztő, HM Zrínyi Kft.

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Mák Mária szállodaigazgató, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Hotel Hadik

Rajcsányi István őrnagy, vezető, HM Védelemgazdasági Hivatal HM-I. Gazdálkodást Támogató Pénzügyi Referatúra

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Jónás Zoltán zászlós, csoportparancsnok, MH Altiszti Akadémia Mecséry János 3. Általános Katonai Kiképző Század

Sztanó Dániel zászlós, csoportparancsnok, MH Altiszti Akadémia Mecséry János 3. Általános Katonai Kiképző Század

Patai Krisztián szakaszvezető, MH 25. Klapka György Lövészdandár

 

2017.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Vargha Tamás HM parlamenti államtitkár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Dr. Földváry Gábor István HM jogi és igazgatás ügyekért felelős helyettes államtitkár

Dr. Ruszin Romulusz dandártábornok, parancsnok, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Dombóvári Piroska

Bátor Ferenc alezredes, mb. parancsnok-helyettes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Berkecz Gábor igazgató, Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

Szombathy Árpád Csaba alezredes, törzsfőnök MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Nyitrai Csaba alezredes, parancsnok, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülőműszaki Oktatásbiztosító Központ

Langenbrinck Katalin alezredes, részlegvezető MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiegészítő Parancsnokság Logisztikai Osztály Üzembentartási és Ellátási Részleg

Keresztúri Zoltán őrnagy, parancsnok-helyettes, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Nemzeti támogató Zászlóalj  

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Mayer Péter tartalékos alezredes, katonai igazgatási összekötő, MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda

Barta Albert százados, századparancsnok, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Logisztikai Zászlóalj

Gerecs Roland főhadnagy, szakaszparancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár Logisztikai Zászlóalj

Kiss Balázs főhadnagy, beosztott tiszt, MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság

Györe-Szűcs Miklós hadnagy, ütegparancsok-helyettes, MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. Tüzérosztály

Rovó Róbert szakaszvezető, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Nagy István nyá. evangélikus tábori lelkész alezredes

Czoller Lászlóné törzsőrmester, étkezdevezető, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Székely Róbert tizedes, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Nemzeti Támogató Zászlóalj

 

2016.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Simicskó István Magyarország honvédelmi minisztere

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Kun Szabó István vezérőrnagy, HM miniszteri biztos

Náday Gyula nyugállományú alezredes

Jagadics Péter nyugállományú alezredes

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Csurgó Attila ezredes, parancsnok, MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred 

Kiss Róbert ezredes, törzsfőnök, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Köpöczi József ömt. ezredes

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Esterházy László protonotárius kanonok, pápai káplán, esperes, plébános

Hennel Sándor őrnagy, parancsnok-helyettes, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Honvéd Koronaőrség

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Kiss Vilmos plébános

Farkas Róbert főtörzszászlós, vezénylőzászlós, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Gajó Péter törzszászlós, vezénylőzászlós, MH 25. Klapka György Lövészdandár 2. Zászlóalj

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Kapás Agáta hadnagy, szakaszparancsnok, MH Bakony Harckiképző Központ

Lovász Balázs hadnagy, beosztott tiszt, MH Katonai Közlekedési Központ

Szecsődi Tamás Tibor hadnagy, tiszt, HM Védelemgazdasági Hivatal

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Soós Lajos törzszászlós, vezénylőzászlós, MH Altiszti Akadémia

Bukovinszkiné Apáti-Nagy Éva őrmester, tervező zászlós, MH Altiszti Akadémia Logisztikai Zászlóalj

 

2015.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Lamos Imre dandártábornok, parancsnok, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Horváth Gábor dandártábornok, parancsnok, MH 25. Klapka György Lövészdandár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Bozó Tibor dandártábornok, parancsnok, MH Altiszti Akadémia

Piros Ottó ezredes, parancsnok, MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

Gavlik Péter ezredes, parancsnok, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Dr. Bozsonyi Károly ügyvezető, HM Zrínyi Kft.

Marosi Antal újságíró, szerkesztő-riporter

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Szíjártó Richárd László alezredes, parancsnok, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Szállító Zászlóalj

Boros Iván igazgató, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Hotel Hadik

Tónai Gábor főtörzsőrmester, rajparancsnok, MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Singer Éva hadnagy, kommunikációs tiszt, MH RKKK,

Szalay György lelkipásztori munkatárs, MH Egészségügyi Központ Honvédkórház

Tolnai Balázs törzsőrmester, rajparancsnok, MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred

Rédey Istvánné központvezető, MH Altiszti Akadémia Művelődési Központ és Könyvtár

Szabó Imre honvéd tisztjelölt, MH Ludovika Zászlóalj

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Vicze Károly százados, környezetvédelmi tiszt, MH 25. Klapka György Lövészdandár

Pál István százados, karmester, MH 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekar

Dr. Tordai Bertalan csapatorvos, MH Altiszti Akadémia

 

2014.

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ARANY ÉRDEMÉREM:

Kelemen József nyugállományú altábornagy, emeritus HM helyettes államtitkár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST ÉRDEMÉREM:

Dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes

vitéz Békei-Koós Ottó nyugállományú alezredes

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ ÉRDEMÉREM:

Myszoglád Róbert ezredes, parancsnoki irodavezető, Honvéd Vezérkar

Dr. Jelen Gábor ezredes, osztályvezető, HM Vagyonfelügyeleti Osztály,

MH Légierő Zenekar Veszprém

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EZÜST EMLÉKÉREM:

Dombóvári Piroska

Dr. Fodor István emeritus HM politikai államtitkár

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS BRONZ EMLÉKÉREM:

Fodor Endre kabinetfőnök-helyettes, osztályvezető, HM Médiaosztály

Kovács Zoltán nyugállományú ezredes, emeritus HM vallásügyi referens

Kiss Attila őrnagy, alosztályvezető, MH Légijármű Javítóüzem

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS ELISMERŐ OKLEVÉL:

Juhász Dezső alezredes, KNBSZ

Huszár Ferenc alezredes, törzsfőnök-helyettes, MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Spillinger Ferenc nyugalmazott plébános, volt kisegítő tábori lelkész

Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész

 

KAPISZTRÁN SZENT JÁNOS EMLÉKLAP:

Badacsonyi Tamás

Kovács Ferenc őrmester, MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár

Kovács László szakaszvezető, MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred

 

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva