2023. szeptember 19. kedd
Az idei fesztivál mottói: „Keresd a békét!” „A béke mindenekelőtt a szívben kezdődik!” – mondta Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök ünnepi nyitóbeszédében. „Az Ars Sacra, azaz a szakrális művészet célja, hogy az egyház megmutassa – különösen egy olyan korban, amelyet sokan értékvesztettnek neveznek – azokat az értékeket, kincseket, különböző képzőművészeti alkotásokat, amelyek az értékeinket képezik, ugyanakkor fölsejlik bennük a szépség” – mutatott rá. Beszédében mesélt a HM Katolikus Tábori Püspökség épületéről, illetve méltatta a fotókiállításon részt vevő alkotókat és képeiket.
A három inspiráló fotókiállítás egyik alkotója Kerekesné Benedek Mária alezredes, a Magyar Honvédség Logisztikai Támogató Parancsnokság kiemelt főtisztje. Az „amatőr fotós” számára a fotózás „egy szabad gyermek játszadozását” jelenti. „Amikor leülök a számítógéphez és a fotókból képeket készítek, akkor kötöttségek nélkül, a fantáziámra és a kreativitásomra hagyatkozva élvezettel játszom” – részletezte. A mostani kiállításon szereplő képeit az alezredes egy zenei kifejezéssel, az „andante” szóval jellemezte. „Amit holnap csinálok, az jobban fog tetszeni, mint amit ma készítettem. Lépésről lépésre haladok ebben a műfajban is” – ismertette az alezredes.
A másik tárlaton Kazi Antal, a HM Zrínyi Katonai Filmstúdió operatőrének több éves lourdesi Katonai Nemzetközi Zarándoklatokon készült válogatását nézhetjük meg. Kazi Antal számára a fényképezés egy életstílus. Állítása szerint már az oviban is kamera volt jele, így nem csoda, ha egész életét végig kíséri a fotózás szeretete. A jelen tárlat tematikája a vallás, de ezenkívül a különböző művészeti ágakat, például az építészetet is szereti megörökíteni. És hogy mi kell ahhoz, hogy észrevegyük a témát? „Sok éves tapasztalat és szem. Én a lelkemmel is fotózok, így igyekszem megtalálni azokat a pillanatokat, amelyek a hétköznapokban nem észrevehetőek” – világított rá Kazi Antal.
A harmadik kiállítás – „Remény” címmel – Horváth Zsuzsa, a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti Államtitkárság egyik fotósának képeit mutatja be, amelyek az idei 63. lourdesi zarándoklatokon készültek.
A kiváló fotók megtekintése után, „Utak – életek – feladatok, avagy ’túlélés’ emberi módon” című előadásában Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője mesélt itthon és külszolgálatban eltöltött éveiről. A beszélgetést az MH Központi Zenekar, a magyar katonazene egyik legnagyobb szakmai múlttal rendelkező fúvószenei együttese zárta. A zenekar rézfúvós kvintettjének műsorát a püspökség épülete előtt, a Szabadság téren hallhatták az érdeklődők. Még hozzá nem is akárkik: a közönség soraiban ott volt a 102 éves Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász is.
A kiállításokat szeptember 18-22. között lehet megtekinteni a püspökség Szabadság téri épületében, hétfőtől péntekig 14-16 óráig, pénteken 10-12 óráig.
Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Rácz Tünde