Felkészülni és éberen várakozni – Második adventi gyertyagyújtás a Honvédelmi Minisztériumban

A Honvédelmi Minisztérium Schweidel utcai épületében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját a 2025. december 6-án megtartott karácsonyváró adventi áhítaton.

Mészáros László dandártábornok, protestáns tábori püspök igei köszöntőjében az adventi készület lényegére irányította a figyelmet. Arról beszélt, hogy a mai világban az értékek gyakran felcserélődnek, a bizonytalanság pedig elhomályosítja a lényegeset. Az adventi időszak visszahív a „figyelmes, látó, valakire vágyakozó készenlétbe”, amelyben újra megtalálhatók a hit, a remény és a szeretet állandó kapaszkodói.

Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Lelkészi Kar vezetője advent csendjéről szólt. Beszédében köszönetet mondott mindazoknak, „akik mindennapjaink békéjét szolgálják”, majd imájában így fohászkodott: „Áldd meg őket mindennapi felelősségteljes szolgálatukban, magyarországi és külföldi szolgálatteljesítésük közben. Adj mindannyiunknak tiszta szívet, hogy munkánk mögött mindig ott legyen a Te igazságod, hűséged és szereteted.”

A zenei szolgálatot az MH Központi Zenekarának kvintettje adta Szabó Imre alezredes vezényletével.

A honvédelmi tárca Balaton utcai objektumában – Szabó Ferenc alezredes, evangélikus tábori lelkész és Woditsch Péter tartalékos hadnagy, a Katonai Ordinariátus diakónusa vezetésével – is megtartották az adventi áhítatot, ahol Szloszjár Balázs dandártábornok gyújtotta meg a második gyertyát.

Woditsch Péter diakónus gondolatait teljes terjedelmében az alábbiakban olvashatják:

„Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa” – mondja Keresztelő János, akit az utolsó prófétának is nevezünk, hiszen ő az, aki közvetlenül Jézus eljövetele előtt hirdeti: közeledik a Messiás. Ez az első nagy advent: a választott nép várja szabadítóját, akit Isten megígért, és akiben ezek az ígéretek testet öltenek.

Ha akarjuk, magunkra is alkalmazhatjuk Keresztelő János szavait:
„Térjetek meg, elközelgett a karácsony.”
Látszólag már meg is érkezett az ünnep. A város fényben áll, a karácsonyi vásárok díszletei, a kivilágított terek és utcák mind azt sugallják, hogy szinte kész is vagyunk. Rohanó világunkban mintha az ünnep előbb érkezne meg, mint mi magunk.

Épp ezért emlékeztet bennünket a most meggyújtott második gyertya, hogy még van időnk felkészülni, megérkezni. Ez a második advent, amely évről évre visszatér: az a kegyelmi idő, amely mindig új esélyt ad a belső rendrakásra. Az irányok megtalálására. Módosítására. Hiszen a megtérésként fordított görög szó ezt jelenti: irányváltoztatás, fordulat, korrekció. A harmadik advent pedig majd az Úr végső eljövetele lesz – de annak idejét nem mi szabjuk.

A hely szelleméből és a jelenlévők gondolatvilágából azt gondolom nem idegen, hogy az Istenre való várakozást most párhuzamba állítsam az elöljáró érkezésére való készüléssel.
Hiszen mit teszünk ilyenkor? Rendbe tesszük a körletünket, a munkaállomásunkat és magunkat is. A legjobb formánkat szeretnénk mutatni, összeszedjük a gondolatainkat, felöltjük az ünneplőt, és várakozunk – több, kevesebb türelemmel. Várakozunk, mert várakoznunk kell: ahogyan az elöljáró érkezését, úgy Krisztus Urunk eljövetelét sem siettethetjük.
Ebben a helyzetben egy feladatunk van: felkészülni és éberen várakozni.

Természetesen minden hasonlatnak megvannak a maga korlátai. Bármilyen jó és alkalmas is legyen egy elöljáró, mégis végtelenül más az ő érkezése és a Megváltóé. Hiszen Jézus Krisztus nem egy határozott, erőt sugárzó vezetőként jelenik meg először, hanem egy kiszolgáltatott, magatehetetlen kisgyermek formájában születik meg Betlehemben. Így érkezik közénk az Isten Fia.

Mit tegyünk hát mi ebben az adventben?

Arra hívom a jelenlévőket, hogy képzeljük el az életünket úgy, mintha egy fonál, vagy ha jobban tetszik, egy paracord zsinór lenne. Gondoljuk végig, milyen problémák, terhek, nehézségek szorítanak most: a munkában, a családban, a mindennapokban. És mindegyik nehézséghez képzeljünk el egy-egy csomót ezen a fonálon.

Kinek több, kinek kevesebb csomó jut, de mindannyian meghívást kaptunk arra, hogy karácsonyig minél többet kibogozzunk ezek közül. Lesznek olyan csomók, amelyeket valóban ki tudunk oldani – ezek a megoldható, kézben tartható problémáink. Ezeket oldjuk is fel, mert ez a mi részünk, amit megtehetünk.

Lesznek azonban olyan csomók is, amelyeket nem fogunk tudni kibogozni karácsonyig… talán még később sem. Ezeket nem kell erővel feszegetni. A megoldhatatlan problémák ostromlása csak sikertelenséghez, kétségbeeséshez és feszültséghez vezet – és ilyenkor magunkat vagy másokat sebzünk meg.

Ezért a megmaradt csomókkal együtt vigyük el képzeletben a paracord zsinórunkat a betlehemi jászolhoz - ez legyen az irányunk. Vigyük oda Isten elé mindazt, amink van és amik vagyunk: a megoldott és a megoldhatatlan nehézségeket, az örömeinket és a gyengeségeinket is.

Adja Isten, hogy amikor majd karácsony fényénél Jézus elé tesszük a kibogozott és még kibogozatlan csomóinkat, békét és erőt kapjunk tőle a felkészüléshez, a szolgálatunkhoz és az egész életünkhöz.

Szöveg: honvedelem.hu, Navarrai Mészáros Márton
Fotó: Szabó Lajos, Horváth Sztaniszláv