A szabadságharc vértanú tábori lelkészére emlékeztek Mezőhegyesen

2022. október 3. hétfő

A szabadságharc vértanú tábori lelkészére emlékeztek Mezőhegyesen

 

Gonzeczky János tábori lelkészre, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vértanújára emlékeztek október 2-án, vasárnap Mezőhegyesen. Az általa felszentelt templomban Berta Tibor dandártábornok, katonai ordinárius mutatott be szentmisét, ezt követően megkoszorúzták a hősi halált halt lelkész emléktábláját.

Gonzeczky János katonacsaládba született. A teológiát Szatmáron végezte, majd 1828. április 5-én Hám János szatmári püspök szentelte pappá. Tábori lelkészként szolgált a 39. Dom Miguel sorgyalogezrednél és a II. Lajos bajor király dragonyosezrednél. 1844-től áthelyezték a mezőhegyesi katonai ménesintézethez, ahol a lovasok védőszentje, Szent György tiszteletére felszentelt templom építtetése is jórészt az ő nevéhez fűződik. 1848. októberében csatlakozott a magyar hadsereghez. Decemberben a császárért való ima helyett egy hazafias imádságot vezetett be. A szabadságharc leverése után haditörvényszék elé állították s több vádpont alapján – melyek között a debreceni trónfosztó határozatnak szószékről való kihirdetése is szerepelt – kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet egy nappal később golyó általi halálra módosították és Hám János szatmári püspök közbenjárása ellenére a pesti Újépületben október 8-án végrehajtották. Hősi halálának emlékére október 2-án, vasárnap szentmisét mutatott be Berta Tibor dandártábornok, katonai ordinárius a mezőhegyesi templomban. Szentbeszédében az evangéliumi igerészhez kapcsolódva a valódi hit fontosságát emelte ki. „Ha csak akkora hitetek is lesz, mint a mustármag, csodákat fogtok tenni - mondta Jézus a tizenkettőnek. Az apostolok azt kérték, hogy növelje a hitüket, azt szerették volna, hogy nagy legyen a hitük. Jézus szerint ez felületes kérdés. A lényeg az, hogy miben áll az a hit? A történelem megmutatta már nagyon sokszor, hogy mennyi butaságban tudunk hinni. Ma sokan úgy, vagy azért hisznek Istenben, hogy nekik ebben a világban adjon valamit. Krisztus nem ilyen hitet vár tőlünk” – emelte kis a tábori püspök. „Ha lenézzük az Istenbe való mustármagnyi kapaszkodást, akkor megkísért bennünket, hogy mi vagyunk az anyagért, hogy életünk minden területén csak az anyagban bízzunk. Ez a dolgokba való elképesztő kapaszkodás a mai nyugati civilizációban élő ember állapota, sokszor a vallásos, keresztény emberé is. Sok ember nem tudja, mi az, hogy kapcsolatban lenni Istennel, vagyis uralomra jut benne a világ belénk kapaszkodása, de ha nem Istenbe kapaszkodunk, ha nem ragaszkodunk őhozzá, akkor nem is élünk igazi emberi életet. Az Úr Jézus válaszában arra utal, hogy a kicsi hit, ha ő belé van vetve, akkor az az Atyába, a Teremtőbe vetett hit, s ez a hit csodákra képes. Ezért köti lelkünkre ma Szent Pál Timóteusnak írt levelében: eszményed, az egészséges tanítás legyen. Az a hit egészséges, amely Jézus Krisztusba, az Isten Fiába vetett hit. Az az igazi hit, amikor a Názáreti Jézusban hiszünk, és akkor is bízunk benne, ha most szenvedünk, ha fáj valamink, ha problémáink vannak. Az az igazi hit, ha Isten üdvösség tervét elfogadom, ha beleállok abba a hatalmas üdvösség tervbe, amit nekünk szánt. Jézus olyan hitet szeretne tőlünk, amely egyedül őbeléje kapaszkodik, mely a teremtés erői fölött való hit, a Teremtő Istennel való kapcsolat” – hangsúlyozta Berta Tibor.
A templom első lelkészének emlékére bemutatott szentmise keretében a Szent György Lovagrend a lovasok védőszentjének egy ereklyéjét adományozta az egyházközségnek, majd a tábori püspök átadta az idei Szent György-díjakat. A szentmise után a katonai ordinárius, Dr. Kasuba Róbert plébános, valamint a város vezetői koszorút helyeztek el a vértanú tábori lelkész emléktáblájánál.


 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva