Az Ars Sacra Fesztivál programjai a Tábori Püspökségen

2023. szeptember 12. kedd

Ars Sacra Fesztivál programjai a Tábori Püspökségen

A XVII. Ars Sacra Fesztivál szeptember 16-24. között ismét gazdag és színes programokkal várja az örök értékekre, az igazra, a jóra és a szépre vágyakozókat. A szervezők 11 műfajban 400 ingyenes programmal készülnek. Idén első alkalommal megnyílik a látogatók előtt a Katolikus Tábori Püspökség patinás, Szabadság téri épületének ajtaja is.


A HM Katolikus Tábori Püspökség idén első alkalommal csatlakozik az Ars Sacra Fesztiválhoz. A rendezvénysorozat keretében szeptember 18-án, hétfőn délután az alábbi programokkal várják az érdeklődőket:

14:00   Benedek Mária “Andante” fotókiállításának megnyitója

Kerekesné Benedek Mária alezredes, a Magyar Honvédség Logisztikai Támogató Parancsnokság kiemelt főtisztje munkaköréből adódóan kezdett fotózni, majd egyre közelebb került a műfajhoz. A Covid bezártsága adta meg a szikrát: az otthon nyugalmában kezdett el kísérletezgetni a fényekkel, színekkel, formákkal, majd kötelezte el magát végleg a vizuális önkifejezés irányába. Egy fotós iskola elvégzése után, ma már több sikert könyvelhet el nemzetközi és hazai pályázatokon.

14:30   A Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat a fotósok szemével kiállítás megnyitó

Idén május 11-14. között rendezték meg a 63. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklatot, melyen évről évre magyar katonák is részt vesznek, hogy közel negyven nemzet egyenruhásaival együtt imádkozzanak a békéért. A hely hangulatát, átszellemültségét, felemelő pillanatait a kiállításon két kiváló fotós és operatőr: Horváth Zsuzsa és Kazi Antal szemével láthatjuk.

15:00   "Utak - életek - feladatok, avagy "túlélés" emberi módon

Takács Tamás ezredes, a HM Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetőjének előadása a vallásokon és nemzeteken felülemelkedő igaz emberi kapcsolatok kialakulásáról, egy tábori lelkész itthon és külszolgálatban eltöltött évei tükrében.

16:00   Katonazene a Püspökség előtt

A Magyar Honvédség Központi Zenekar Magyarország legnagyobb létszámú reprezentatív katonazenei együttese, amelynek kiemelt feladata a legmagasabb szintű állami és katonai protokollrendezvények magas szintű zenei kiszolgálása, valamint a nemzeti és katonai hagyományok ápolása, népszerűsítése. Az Ars Sacra Fesztivál keretében a zenekar rézfúvós kvintettje ad térzenét a Katolikus Tábori Püspökség épülete előtt az érdeklődőknek.

A kiállítások szeptember 18-22-ig tekinthetők meg, hétfőtől csütörtökig 14-16 óráig, pénteken 10-12 óráig.

 


[galeria]

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva