Berta Tibor tábori püspök a Keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplom búcsúján: Krisztus Egyházának újra és újra fel kell kínálnia azokat a körülményeket, ahol mindenki számára van hely

Berta Tibor tábori püspök mutatta be azt a szentmisét 2026. október 11-én, vasárnap délelőtt Keszthelyen, ahol a 640 éves Magyarok Nagyasszonya-plébániatemplom búcsúját ünnepelték.

A tábori püspök az ünnepi liturgia előtt megáldotta a templom felújított tornyát, majd együtt ünnepelte a szentmisét az egyházközséggel, a 20 éves Salve Regina Kórussal, valamint az egyházközség tanácsosi testületének új tagjaival, akik ezen a napon tettek esküt.

 

 

Berta Tibor tábori püspök szentbeszédét az alábbiakban olvashatják:

Kedves Testvéreim! Hálás szívvel szeretném megköszönni Földi István plébános atyának, hogy ma itt lehetek ebben a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére fölszentelt ősi istenházában Keszthelyen, az önök egyházi közösségének 640 éves templomában. Nagy öröm van a szívemben, hogy ebben az órában együtt imádkozhatunk.

A szentegyház, az Isten háza búcsúnapja a találkozás ünnepe, ahol a múlt és jelen össze tud kapcsolódni a jövő érdekében, mert a templom az a hely, amely harmóniájával szól az ember nyugtalan szívéhez és a Jézus Krisztus által adott békére hív mindenkit.(1) Krisztus Egyházának újra és újra fel kell kínálnia azokat a körülményeket, ahol mindenki számára van hely, s ahol a jóakarat nemcsak arra képes, hogy a különbözőségeket elvben feloldja, de arra is – amint azt Urunk Jézus irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédéből(2) ismerjük –, hogy begyógyítsa a sebeket is. A sebek gyógyításával megtapasztalhatóvá tud válni, hogy Krisztus Jézus itt van velünk és közöttünk, a mi megannyi örömökkel boldogító és számos kínzóan fájdalmas körülménnyel megterhelt bonyolult világunkban.

Az istenháza az a hely, ahol olyan méltósággal végzett liturgiákon és szertartásokon vehetünk részt, amelyeken valamiképpen megjelenik, és sajátságosan átélhetővé tud válni Isten szépségének ragyogása, amelyet aztán meg kell osztanunk másokkal. Mindehhez imádságos barátságban kell lennünk az Úrral, mert egyedül a kitartó ima révén tudhat az ember a Mennyei Atya szeretettel teljes gyermeke és Urunk Jézus Krisztus testvére és barátja lenni. Ez az istengyermekség és a Krisztussal való testvéri barátságból következő tanítványiság ugyanakkor arra szólít föl mindannyiunkat, hogy missziós szolgálatban feladatként folytassuk Urunk örömhírének hirdetését és erőteljesen apostolkodjunk azok között, akikkel a különféle helyzetekben – a közélet megannyi színterén, munkahelyen, iskolában, utcán, a bevásárló helyeken – számos formában megannyi módon találkozunk. A Názáreti Mester örömhíre ma is el szeretne jutni mindenkihez, ezért most is küldetést ad valamennyiünknek, úgy, mint annak idején a hetvenkettő tanítványnak.(3)

A feladat emberpróbáló, hiszen az Üdvözítő azt mondta: „Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé.”(4) A körülmény megannyi esetben ma is ugyanez. Egy minduntalan tülekedő, harsogóan vetélkedő, fortélyosan félrevezető, megannyi botrányos és szemfényvesztő kalmárkodással teli zűrzavaros világban kell tanúságot tenni Krisztus örömhíréről, ahol a hétköznapokban is számtalan problémával és kihívással kell szembenézni, amelyek igencsak próbára teszik az ember idegrendszerét és szélsőségekig feszítik mentális állapotát. Mindezek ellenére, arra szeretnék buzdítani mindenkit, hogy mindennapok bonyolult forgatagában bátran tegyen tanúságot az evangéliumról. Nem tudom azt mondani, hogy ez könnyű. Sőt ’nehéz mesterség’ a kereszténység, mert megannyiszor azt is józanul be kell látnunk, hogy hibáink, gyöngeségeink és vétkeink is sokszor elbátortalanítanak bennünket, de éppen a földre esések idején szükséges fokozott erőfeszítéssel elismerni azokat, mert ez már el tud vezetni, arra a szép küzdelemre, amely a talpra álláshoz szükséges.

Az Egyház valamennyi tagjának mindenhol és minden időben arra kell törekednie, hogy betöltse Krisztussal a Krisztustól kapott küldetését. Ahogy eddig a történelem folyamán szinte mindig úgy továbbra is lesznek olyan helyzetek, amikor megkérdőjelezik, hogy az Egyház megélhesse Jézus Krisztus nevében a szeretet igazságát és a jogát arra, hogy az evangéliumot hirdetve el tudjon vezetni az igazságosság és szabadság szépségére.
Amikor Urunk Jézus azt mondta, hogy „Nélkülem semmit sem tehettek”(5) akkor arról beszélt, hogy az olyan társadalmak amelyekből radikálisan száműzik az ő örömhírét, ott előbb eltűnik a udvarias figyelmesség és az előzékenység jóindulata, megszűnik a kölcsönös segítségnyújtás, aztán megtapasztalhatóvá válik a testvériség teljes megbomlása és a megosztottság, szélsőséges nézetek alakulnak ki, végül egyre inkább előtűnik a közélet színvonalának brutális hanyatlása, fokozottan felerősödik a verbális, majd a fizikai kirekesztés és erőszak. Nem csoda, hogy világunkban sokaknál már most is a kiábrándultság és az irányvesztettség jelei figyelhetők meg.(6)

Kedves Mindnyájan! Mivel egy nagy részben Krisztus nélküli világ vesz körül bennünket, ezért azt a szeretetet állandóan gyakorló és minduntalan szolidaritásban élő szövetséget kell újra és újra megteremtenünk az egyházi közösségben, amelynek alkalmassá kell válnia arra, hogy hiteles szenvedélyességgel újból és újból elkötelezett feladat legyen megismertetni és megszerettetni Jézus Krisztust másokkal a mindennapi élet valamennyi körülményében

Olyan családokra van szükség, amelyekben az evangéliumi élet radikális elmélyítése által megtanulhatóvá válhat az együttélés sokszor kihívásokkal teli körülménye, a másik ember tisztelete, a megannyi különbözőség elfogadása, egymás kölcsönös támogatása és a másik felé megmutatkozó minduntalan nagylelkű és pazarló önzetlenség és áldozatkészség.

Olyan tanárokra, tanítókra, nevelőkre, hitoktatókra van szükség, akik az Egyház gazdag örökségéből elő tudják hozni azokat a kincseket, amelyekből a gyermekek és a fiatalok egy értelmes, életteli, testvéries és mindenki felé nyitott világot tudnak fölépíteni először önmagukban, majd a szűkebb és aztán a tágabb környezetükben.

Újra és újra egymásra kell találnunk a Krisztus Jézusba vetett hit által, hogy elhiggye a világ, hogy őt a Mennyei Atya küldte,(7) hogy mindnyájunknak örök élete legyen.(8) Ne féljünk a különbözőségektől, de az ezekből fakadó – néha talán még – izzó feszültségektől sem. Amikor megkérdezték XVI. Benedek pápát, hogy hány út vezet Istenhez, azt válaszolta, annyi ahány ember van.(9) A katolikus egység nem a mindenáron való egyformaságra törekszik. Sokkal inkább egy olyan sajátságos összetartozást jelenít meg, amelyet egy olyan érzékeny magatartás tud kialakítani, amely minduntalan a Mennyei Atya akaratát kereső lankadatlan imádságból és a Krisztus Jézusba vetett hitből táplálkozik, megteremtve a kölcsönös megértés és az állandó párbeszéd szellemét, amely által a józan döntésekből helyes cselekedetek tudnak fakadni, s amelyekbe szüntelenül beleszövődik az örökkévalóságra irányuló gondviselés terve.
S, itt elérkeztünk a Magyarok Nagyasszonya ünnepéhez. illetve István királyhoz, első szent uralkodónkhoz, akinek példájából sokat tanulhatunk és erőt meríthetünk. Az ő országfelajánlása az alapja Magyarok Nagyasszonya ünnepének.

Kedves Testvéreim! A világon számos nemzetnél kialakult Szűz Máriának egy-egy népet vagy országot védő szerepéről szóló elképzelés. Leó pápa nemrég idézte XI. Piusz pápát Lourdes-ban: „Isten anyjának tisztelete oly mélyen gyökeret vert itt, hogy Franciaországot már igen korán „Mária országának” nevezték.(10)
Magyarországon a Szűz Anya védő szerepét a Patrona Hungariae és a Regnum Marianum kifejezések írják le. Amikor azt mondjuk, hogy ő a Patrona Hungariae, akkor Magyarország fő vallási védnökeként szólítjuk meg Máriát. A Regnum Marianum sokáig inkább egyfajta politikai jellegű kifejezés volt, és az ország függetlenségét, önálló rendelkezési jogát akarta kifejezni, majd különösképpen is a nemzeti öntudat kialakításában volt szerepe.

Kedves Mindnyájan! Mindnyájunk előtt ismert, hogy első szent királyunk a Magyar Szent Koronát és hazánkat Máriának ajánlotta. A hagyomány ezt úgy őrizte meg, hogy ezzel Magyarországot Mária országává tette és ez az alapja annak, hogy sajátosan is védelmező asszonyunknak, régi nagy patrónánknak tiszteljük és szólítjuk meg Urunk Jézus testszerinti édesanyját.
Az országfelajánlás forrása a német származású Hartvik győri püspök műve Szent István életéről, amelyet – fölhasználva az uralkodóról szóló nagy és kis legendát – az 1100-as évek elején írt meg. Ebben ezt olvashatjuk a király utolsó napjairól: „Végre Isten irgalmából, a százszoros jutalom díjára érdemesen, láz vette le lábáról, s mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; hogy az igazságot szeressék, az égi szeretet láncait kedveljék, gyakorolják a szeretetet, az alázatossággal törődjenek, de mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom (vö. Zsolt. 30,6).”(11)
Bízunk abban, hogy jól értjük Hartvik püspök beszámolóját. A beteg, és haldokló István király ajánlotta Szűz Mária oltalmába az egyházat, a papságot, a népet, az urakat és saját életét. Talán nem jelent nagy kitérő megjegyzést az, hogy a „lelkemet kezedbe ajánlom” feltűnő módon megegyezik azokkal a szavakkal, amelyeket a Lukács szerinti evangéliumban olvashatunk Jézus halálakor, aki az Atyaisten kezébe ajánlja életét.(12)
Visszatérve az országfelajánlás jelenetére, sokaknak feltűnhet, hogy a Hartvik püspök által leírtaktól igencsak eltérnek azok a képi ábrázolások, amelyeket bizonyára számosan ismerünk. Megannyi templomunk oltárképén, festményeken és szoborkompozíciókon egy életteli, tetterős uralkodót láthatunk, aki térdre ereszkedve koronáját magasba emelve odanyújtja a Boldogságos Szűz Máriának.
Nem illetve kritikával sem a hosszú időre visszanyúló ábrázolások elgondolásait, sem az egyéni elképzeléseket, meg kell fontolnunk azokat a gondolatokat, amelyeket az említett három legenda elénk tár. Itt fontos megjegyezni, hogy a legenda nem mese vagy kitalált elbeszélés, hanem eredeti értelmében azt jelenti, hogy olvasnivaló.
A Nagy Legenda egyik helyén ezt olvashatjuk István királyról: “Ez a férfiú hívő volt, minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom, s felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát az örökszűz istenanya, Mária gyámsága alá helyezte.”(13) A szüntelen ima egyrészt az imádságban való állhatatosságára utal, ugyanakkor elképzelhetően arra, hogy nem egyetlen alkalommal megtörtént országfelajánlásról van szó, hanem több, vagy talán még pontosabb, ha több felajánlásról illetve felajánlások egész soráról beszélünk.
A szüntelen felajánló könyörgések egyik imája akkor hangzott el amikor II. Konrád (990–1039) német-római császár 1030-ban betört az országba, és Szent István a Boldogságos Szent Szűz segítségét kérte, amelyet a Nagy Legenda és a Hartvik püspök által írt legenda így örökített meg: „Tanácsot tartott ellene a király a püspökökkel és a főemberekkel, s a haza védelmére egész Magyarország fegyvereseit összevonta. Előbb mégis megfontolván, hogy Krisztus segítsége nélkül mit sem tehet, kezét-szívét égnek emelte, és sérelmeit úrnője, az Örökszűz Istenanya, Mária elé tárva ilyen szókra fakadt: „Ha kedved telik benne, világnak úrnője, hogy örökséged e részét ellenség pusztítsa, s a kereszténység zsenge ültetvényét irtsa, kérve kérlek, ne róják fel az én renyheségemnek, hanem inkább akaratod rendelésének. Ha a pásztor bűnös, érdem szerint ő maga lakoljon, kérlek, ártatlan juhokat dühöd ne sújtson.” E beszéd után Máriától már szinte megvigasztalva s bizakodva útra kelt az ellenség irányába. Mindjárt másnap hírnök érkezett a germánok táborába minden egyes vezérhez, mintha a császár küldte volna, és parancsot adott át a visszatérésre. Mihelyt az ellenség visszavonult, és a szent férfi felismerte, hogy Isten oltalmának irgalma látogatta meg, a földre borulva hálát adott Krisztusnak és szülőanyjának, kinek védelmébe magát és országának gondját szüntelen imában ajánlotta.”(14)
A király hitte, ugyanakkor megértette, hogy a császár fölötti harc nélküli győzelme a Boldogságos Szűz Máriához intézett imája révén Krisztus oltalmának, segítségének volt köszönhető.
Ahhoz, hogy meg tudjuk érteni Szent István imájának szándékát, érdemes megfontolnunk, hogy miért fohászkodott. Azt kéri az imában, hogy bármiként is történik „ne róják fel az én renyheségemnek, hanem inkább akaratod rendelésének”. A renyheség itt a tétlenséget jelenti, és Szent István nem ilyen volt, hiszen azt hallottuk az imént: „E beszéd után Máriától már szinte megvigasztalva s bizakodva útra kelt az ellenség irányába.” Az imádság után a király – mondhatnánk mai szófordulattal – ’nem dől fütyörészve hátra’ azt gondolva, hogy most már minden rendben lesz, hiszen a „világ úrnője” elrendez mindent, hanem az összevont fegyveresekkel elindul Konrád császár serege felé. A Máriához való fohászban oltalmat kér a még nagyon fiatal magyar királyságra, de uralkodói tisztségéből fakadó kötelességét is tudja: el kell indulnia, mint az elöljáró pásztornak, hogy a nyáj, a nép fennmaradjon.
A Szentháromságos Egy Istenhez való fohászkodás, a Boldogságos Szűz Mária és a szentek pártfogó támogatását kérő imák nem jelentenek azonnali vagy gépies védelmet az emberi élet megpróbáltatásaitól. „Sokféle isteni fenyítés alatt rogyadozott, három évig szüntelen betegségben sínylődött; miután ebből Isten kegyelmének orvossága kigyógyította, a titkos örök szándék valamiféle próbatétele következtében fiainak kimúlásában megint csak érezte a ráhulló korbácsütéseket, mikor őket ártatlan csecsemőkorukban, aki adta, elvette (Jób 1,21)” olvashatjuk a legendákban.(15)
Miután István király egész életében azon fáradozott, hogy létrehozzon egy keresztény királyságot, élete alkonyán azt kellett megtapasztalnia, hogy az egész hamarosan összeomlik. Tudjuk, hogy egyetlen életben maradt fiában, Imre hercegben az utódját látta, akiért a Nagy legenda szerint mindennap imádkozott: “Egyetlen fiát szenvedélyesen szerette, mindennapos imáiban örökösen Krisztusnak és szűz Szülőanyjának szentelte.”(16), ezért különösen is megpróbáló volt, hogy nemsokára őt is elveszítette.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy Mária, a fájdalmas anya és első királyunk sorsa sajátságosan összefonódott és Krisztus Szülőanyjának oltalmazó pártfogása egy egészen új értelmezésben válhat nyilvánvalóvá.
Szent István a szüntelen és állhatatos imák révén meg tudta érlelni lelkének világában a józan döntések meghozatalát, ugyanakkor a kedvezően szükséges cselekvést is. Lankadatlan országfelajánlása annak a tiszteletreméltó és fáradhatatlan egyéni munkálkodásnak és közszolgálatnak a mintája, amely úgy tudja meghozni a legnehezebb helyzetekben is a megfelelő döntéseket, hogy azokba minduntalan beleszövődik az Mindenható Isten örökkévalóságra irányuló gondviselő terve.

Kedves Testvéreim! Hiszem, hogy Mária mindenen átsegítő és oltalmazó támogatását legelsősorban azok tapasztalhatják meg, akiket semmilyen körülmény nem tántorít meg, mert egyedül az isteni kegyelem erőterében bíznak és minden igyekezetükkel abban igyekeznek élni. Amikor Magyarországot Szent István felajánlására utalva Mária Országának nevezzük, akkor azt szeretnénk sajátosan kifejezni, hogy ebben az erőtérben akarjuk alakítani az életünket Isten gondviselő szándéka és rendező bölcsessége szerint.
A Krisztus keresztje alatt álló Hétfájdalmú Szűz, annak a reménynek a példája számunkra, amely a megpróbáló szenvedések között is meg tudja látni az Isten akaratát. Bár emberi ésszel nem tudta, hogy az ölébe fektetett halott Jézus harmadnapon föl fog támadni, de az angyali üdvözletkor kimondott igenje sajátságos módon hasonlatos Egyszülött Fiának a Getszemáni kertben elmondott szavaival: ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.(17)

Kedves Testvéreim! Gyermeki bizalommal keressünk oltalmat hazánk oltalmazójánál, a Magyarok Nagyasszonyánál, aki mindig készen áll arra, hogy meghallgassa könyörgéseinket.(18) Mindnyájunk számára Mária a legteljesebb mértékben példakép, mert Isten hírnökének így tudott válaszolni: „Íme, az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.”(19) Ezekkel a szavakkal valamiképpen már előre jelezte az Úr imájának, azon kérését, hogy „legyen meg a te akaratod.”(20) Máriának ez az „igen”-je példa és útmutatás arra nézve, hogy az ember hogyan juthat el az Atya iránti engedelmesség útján az életszentségre.(21)

Kedves Testvéreim! Legyen a Magyarok Nagyasszonya, a Nagyokosságú Szűz és a Bölcsességnek Széke hitbeli elkötelezettségünk és vallási életünk tanító asszonya. Minden erőnkkel igyekezzünk úgy átalakítani az életünket, hogy az egy olyan sajátságos istentiszteletté váljon a mindennapokban, amelyben meg tud mutatkozni Mária lelkülete, aki életének helyzeteiben teljes lényével és felelősségteljesen követte Isten akaratát;(22) mert befogadta és tettekre váltotta Isten igéjét; mert szeretet és szolgálatkészség hatotta át cselekvését,(23) amellyel példát adott arra, hogy miként kell kellően nagy alázattal Isten akaratát keresnünk az élet minden területén. Kérjük a Szent Szűz pártfogását Egyházunk és népünk számára, hogy megleljük és elfogadjuk Isten tervét, s a felismert igazság révén meg tudjuk valósítan a jót, szüntelenül imádkozva, hogy életünk az értelmes jövő alkotójává váljon!

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, Te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te Fiadat – Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Kérünk, mutasd meg nekünk Jézust, vezess minket Őhozzá! Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt, hogy mi magunk is valóban szeretettel teljes emberek lehessünk!(24) A vitatkozók között Te legyél a kiengesztelődés és a béke, nyitott kérdéseink útvesztújében Te mutass utat! Békítsd meg a viszálykodókat! Adj erőt a fáradtaknak! A bizalmatlanoknak adj nyitott szívet, az elkeseredetteknek vigasztalást, az önhitteknek alázatot, a szorongóknak bizalmat, a kapkodóknak józanságot, a bizonytalanoknak bátorságot, és valamennyiünknek a Te hited vigasztaló bizalmát!”(25)
Magyarok Nagyasszonya, könyörögj mindannyiunkért, hogy Szent Fiadat követve példád nyomán mindannyian teljesíthessük hivatásunkat! Ámen.

Fotó: Veszprémi Főegyházmegye

[1] vö. Evangélium János szerint 14,27

[2] vö. Evangélium Lukács szerint 10,25

[3] vö. Evangélium Lukács szerint 10,1

[4] vö. Evangélium Lukács szerint 10,3

[5]  vö. Evangélium János szerint 15,5

[6] XIV. Leó pápa beszéde a francia püspökökhöz Lourdes-ban, 2026. szeptember 27.

[7] vö. Evangélium János szerint 17,21

[8] vö. Evangélium János szerint 3,16

[9] Joseph Ratzinger: A föld sója. Budapest. 1997. 25. o.

[10] XI. Piusz: Galliam, Ecclesiae filiam primogenitam apostoli levél, 1922. március 2.

[11] Szent István király legendája Hartvik püspöktől 22.

[12] vö. Evangélium Lukács szerint 23,46

[13] Szent István király Nagy legendája 10.

[14] vö. Szent István király Nagy legendája 14., Szent István király legendája Hartvik püspöktől 16.

[15] Szent István király Nagy legendája 15., Szent István király legendája Hartvik püspöktől 19.

[16] Szent István király Nagy legendája 15.

[17] vö. Evangélium Lukács szerint 22,42

[18] vö. II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium dogmatikus konstitúció 60-63.

[19] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[20] vö. Evangélium Máté szerint 6,10

[21] vö. VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása 21. 1974.

[22] vö. Evangélium Lukács szerint 1,38

[23] vö. VI. Pál pápa Marialis cultus kezdetű apostoli buzdítása 21. és 35. 1974.

[24] XVI. Benedek: Deus caritas est 42. 2005.

[25] Joseph Ratzinger München-Freisingi érsek imája 1977-ben érseki beiktatásakor