Ifjú honvédtisztek útba indító díszünnepsége

2025. augusztus 19-én tartották meg az ifjú honvédtisztek útba indító díszünnepségét a Budapest-Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban, amelynek első részében Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök, katonai ordinárius mutatott be katonai tiszteletadással egybekötött szentmisét.

A szentmisén Horváth Kornél őrnagy, a Ludovika Zászlóalj tábori lelkésze mondta a szentbeszédet.

A szentmisét követőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott beszédet, amelyben hangsúlyozta, hogy egy régi ludovikás hagyományt folytatva „Isten színe előtt” találkoznak, hogy áldást kérjenek arra az útra, amelyen elindulnak. Több mint egy évezredünk számtalan példája bizonyítja, hogy elszánt, bátor elődeink nélkül ma nem állhatnánk ki – jelentette ki. Hozzátette, hogy az ő tetteikből merítenek erőt, ami hozzáad a szakmai teljesítményhez.

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke arról beszélt, hogy amikor történelmi értelmezésében vizsgálják a tiszt szó jelentését, akkor hivatást találnak, küldetést, életformát, amely egyszerre hordoz dicsőséget és lemondást, büszkeséget és felelősséget. Önök most ennek a hivatásnak a kapujában állnak, és az államalapítás ünnepén már egy új minőségben lépnek előre, mint a Magyar Honvédség legifjabb tisztjei – tette hozzá.
Egy olyan hivatás tisztjei lesznek, amelyet csak az ért, aki benne él, mert csak az ismeri a katonai értékek súlyát, a bajtársi támogatás fontosságát és a közösség erejét, aki azt nap, mint nap megtapasztalja – szögezte le. A civil világ máshogy működik, más nyelven beszél, más értékek szerint él, a haderőnek saját ritmusa, rendje és nyelvezete van – jelentette ki.
Ez a közösség a katonák közössége, ez egy különleges szövetség, ami olyan bizalomra épül, amit nem lehet kényszerrel vagy utasítással kivívni, csak együtt töltött idővel, egymás iránti lojalitással és őszinte törődéssel – mondta.
Hangsúlyozta, hogy a fiatal tisztek a Magyar Honvédség jövője, ők azok, akik egyszer irányítani fogják a honvédségi alakulatokat. Szavai szerint talán még ennél is fontosabb, hogy ők azok, akik a jelenleg folyó fejlesztéseket beteljesítik. A tiszti lét két legfontosabb szimbóluma a kard és a vállszalag – mutatott rá.
A kard a tiszti lét egyik legősibb és legméltóságteljesebb jelképe, amit a történelemben mindig azok viseltek, akiknek a kezében ott volt az erő, de nem az önkényes erő, hanem a védelmező, igazságos, értéket őrző erő – mutatott rá. Aki kardot kap, az nem a múlt harcosává válik, hanem a jelen és a jövő tisztjévé – tette hozzá.

Horváth Kornél őrnagy, tábori lelkész szentbeszéde

Amikor püspök úr július 7-én megkérdezte tőlem, hogy lenne-e kedvem ma prédikálni, vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt óriási megtiszteltetés – nemcsak a szolgálat miatt, hanem személyes okból is. Másrészt pedig meg is ijedtem, és még most is tartok attól, hogy túlságosan izgulok majd, és a meghatottságtól nem fogom tudni elmondani nektek mindazt, amit szeretnék.
Négy évvel ezelőtt, amikor találkoztunk, még nem tudtuk, hová vezet ez az út, aminek holnap a végére értek – vagy inkább: a kezdetéhez. Egy új fejezet első lapjait kezdtük el írni akkor, ti, mint tisztjelöltek, én pedig, mint újonc lelkész a Ludovikán csatlakozhattam hozzátok, mint katonapap, mint bajtárs és, mint tanúja ennek az útnak. Azóta sok minden történt. Örömben, küszködésben, megfeszített munkában és imában kísértelek benneteket. Most pedig itt vagyunk, a tisztavatás előtti utolsó napon. A fejezet lezárult, egy másikat kezdtek el írni – és én szeretnék még egyszer, utoljára, ezen az útszakaszon is mellétek állni egy gondolattal, egy imával, egy üzenettel.
Először is, köszönettel tartozom nektek! Köszönöm nektek ezt a négy évet. Köszönöm, hogy beengedtetek az életetekbe, a küzdelmeitekbe, az örömeitekbe. Köszönöm a bizalmat, amit kaptam tőletek. Az a sok-sok beszélgetés, ezek az egyszerű, emberi pillanatok sokszor többet mondtak bárminél. A legnagyobb ajándék az, hogy nemcsak ti fejlődtetek ez idő alatt – hanem én is. Hihetetlen mennyi mindent tanultam tőletek. Mert a hit, a bajtársiasság és az emberi kapcsolat mindig kölcsönösen formál.
Sosem fogom elfelejteni a közös emlékeinket. A mai napig emlékszem, hogy melyikőtök volt az első tisztjelölt, aki megszólított az ócsai alapkiképzésetek alatt. Akkor még mindannyian idegenek voltunk egymás számára. Azóta viszont sokat láttam és éltem meg veletek. És ezek az emlékek örökre belém égtek. Soha nem fogom elfelejteni a sok közösen végigküzdött kiképzéseket Ócsán, Táborfalván, Újdörögdön vagy a Mátrában. Az együtt taposott kilométereket, a tűző napon végzett gyakorlatokat, a szabad ég alatti alvásokat, az együtt elmondott esti imákat, vagy a csöndes beszélgetéseket egy-egy fárasztó nap végén.
Büszke vagyok rátok. Büszke vagyok arra, amit véghez vittetek, amit kiálltatok, amivé váltatok. Büszke vagyok a küzdelmeitekre, azokra a pillanatokra, amikor fáradtan is továbbmentetek, amikor a könnyű út helyett a helyeset választottátok.
Arra kérlek titeket, hogy gondoljatok jó szívvel a zászlóaljra és az egyetemre. Talán nem is érzitek most még, mennyit adott nektek ez a 4 év. Lehet, hogy csak évek múlva, egy másik alakulatnál, vagy egy magányos éjjelen, egy idegen missziós körletben fog eszetekbe jutni egy-egy mondat, egy kiképző, parancsnok vagy oktató szava. De higgyétek el: mindennek nyoma van bennetek. Holnap nem csak egy rendfokozatot fogtok kapni, hanem egy új életformát. A katona a Hazát szolgálja. A tiszt pedig nemcsak szolgálja, hanem vezeti is azokat, akik rá vannak bízva. Ez a különbség a döntéseitekben, a személyes példamutatásotokban, és legfőképp a jellemetekben kell, hogy meglátszódjon. Jól jegyezzétek meg: ha parancsot adtok, akkor azt teljesíteni fogják. Ha példát mutattok, akkor követni fognak titeket. A kettő között óriási a különbség. Az egyik a szolgálat, a másik a bizalom. És bizalom nélkül nincs bajtársiasság, bajtársiasság nélkül pedig nincs hadsereg. Nem az a jó tiszt, aki mindig hangosabb, erősebb vagy szigorúbb. Hanem az, aki gondolkodik, tanul, kérdez – és fejlődik. Aki nem fél beismerni: ma még nem tudok mindent, de holnap jobb akarok lenni.
Mert lesznek napok, amikor bizonytalanság lesz. Lesz, hogy hibázni fogtok. Lesz, hogy döntenetek kell – gyorsan, keményen, egyedül. A gyáva ilyenkor megfutamodik, a vakmerő rombol, de a bátor ember – a bátor tiszt – vállalja a felelősséget, tanul belőle, és továbbmegy. Minden parancsod, minden döntésed, minden hangos szavad vagy hallgatásod mögött álljon ott az az ember, aki reggel a tükörbe néz – és tudja, hogy miért vette fel az egyenruhát. Nagyon fogtok hiányozni. Azt kívánom, hogyha egyszer ti is visszanéztek erre a négy évre, majd azt mondjátok: megérte. És ahogy Pál apostol írja Timóteusnak: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Most már csak a megigazulás koszorúja van hátra.” Holnap koszorút kaptok – nem babérból, hanem kötelességből. Viseljétek méltósággal. Isten áldjon meg benneteket tiszt hölgyek és tiszt urak!