Megemlékezés az 1945-ös gödöllői hadifogoly-gyűjtőtábor áldozatairól

Március 8-án a Gödöllői Premontrei Apátságban Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök mutatott be gyászmisét, majd emlékoszlopot avattak az 1945 januárja és márciusa között az egykori premontrei nevelőintézetben (ma a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem főépülete) a szovjetek által kialakított hadifogoly-gyűjtőtáborban elhunytak emlékére.

A hadifogoly-gyűjtőtábort – fénykép és kevés írásos dokumentum híján – csak a túlélők visszaemlékezéseiből ismerjük. Mintegy 40 ezer civilt, katonát és rendőrt tartottak itt fogva, az elhunytak száma több mint 5 ezerre tehető; volt olyan nap, hogy 500 holttestet vittek ki az épületből kézzel húzott kocsikon. A halottakat tömegsírokba temették, amelyek pontos helyét a mai napig nem ismerjük. Az életben maradt foglyokat 1945 márciusában gyalog Ceglédre hajtották, majd onnan a Szovjetunió lágereibe „málenkij robotra” vitték. 

Az áldozatok emlékére 1993-ban a Honvédelmi Minisztérium és az egykori hadifoglyok emléktáblát helyeztek el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem főépületének zárt udvarán – ahová látogatók nehézkesen jutnak be – melyet 2011-ben egy javított szövegű emléktáblára cseréltek, de eddig nem volt emlékmű, mely emléket állított az áldozatoknak és felhívná az emlékezők figyelmét.

A szentmise után került sor az emlékoszlop megáldására. Balogh P. Piusz O.Praem gödöllői premontrei apát felhívta az emlékezők figyelmét, hogy a jeltelen sírokban nyugvókért és a Szovjetunióban eltűntekért eddig nem mutattak be így gyászmisét, és nem volt olyan megszentelt hely, ahol méltó módon emlékezni lehetett volna rájuk.

Az új emlékműnél mások mellett koszorút helyezett el Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium Humánerőforrásért Felelős Helyettes Államtitkára; Gyuricza Csaba a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora, Győrfi Beáta és Bárdy Péter Gödöllő város alpolgármesterei és Kaló Miklós ezredes, parancsnok és Gyulai László Rafael tartalékos százados, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1 Területvédelmi Ezred nevében.
A megemlékezés után emlékmenet indult a gyalog elhurcolt foglyok útvonalát – Isaszeg, Üllő, Monor, Albertirsa, Ceglédbercel – bejárva Ceglédre.

Az emlékmű állítása a Történelmi Vitézi Rend Üllői Alegységének kezdeményezésére, a Gödöllői Premontrei Apátság szervezésével, támogatásával valósult meg. Az emlékmű felállítását pénzbeli felajánlással támogatta Gödöllő Város Önkormányzata, a Gödöllői Városi Múzeum, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Történelmi Vitézi Rend, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társasága.

Berta Tibor dandártábornok, tábori püspök szentmisén elmondott beszédét az alábbiakban olvashatják.

Főtisztelendő Paptestvéreim! Tisztelt Állami és Kormányzati, Honvédelmi Elöljárók, Katonai, Társadalmi és Hagyományőrző Szervezetek Vezetői és Képviselői! Krisztusban szeretett Testvéreim!

Ebben az engesztelő és megemlékező liturgiában azokért imádkozunk, akik nyolcvan éve, itt, a volt Gödöllői Premontrei Rendház épületében kialakított hadifogoly-gyűjtőtáborban hunytak el. Egyházunk ősi hagyományát követjük, amikor idehozzuk őket és a szentmiseáldozatban fohászkodunk értük és kérjük számukra az üdvösséget, mert nincs istenfélőbb és méltóbb kegyeleti gondoskodás, mint elhunytjaink életének odaajánlása a Mindenható Isten irgalmába. Az Eucharisztiában valósul meg a teljesség, a jelenlevő megtestesült és föltámadott Jézus Krisztushoz odacsatlakozik az egész kozmosz és hálát ad Istennek. (1) Az Eucharisztia egybefogja a múlt, a jelen és a jövő idődimenzióit az emlékezésben, s ezért válhat az igazságosság és a béke megőrzésének nagy fohászává, az isteni ingyenes megbocsátás mérhetetlenségének tükröződésévé, amelyben – nem feledve az itt Gödöllőn elhunytak háborús tragikumát – gátat szabhatunk annak, hogy ugyanaz a gonoszan romboló erő uralkodjék el rajtunk, mint ami az ő halálukat okozta, s ezzel megállíthatjuk a sátáni pusztítás tombolását.

Az elhunytak iránti tisztelet arra sarkall bennünket, hogy az igazságosságot csak az igazság iránti szeretet érdekében lehet keresnünk, amelyben a nagylelkű megbocsátás meg tud óvni a feledéstől és a bosszútól egyaránt. Az áldozatokért végzett fohászainknak arra kell ösztönöznek bennünket, hogy a szívet tépő emlékekkel együtt újra és újra továbbadjuk és elmondjuk a háborúról szóló igazságot, hogy a kegyetlen borzalmak ne tudjanak megismétlődni. Az erőszak sohasem tud békét teremteni, hanem csak újabb erőszakot szül. A múlt eseményei sohasem csupán elmúlt történések, hanem olyan valóságok, amelyek rávilágítanak arra, hogy melyek azok az utak, amelyeket el kell kerülni, s melyek azok, amelyeken bátran járhatunk. Jól tudjuk, hogy a történelem során számos alkalommal voltak olyanok, akik olyan utakon indultak el, amelyeket téves ideológiák és fondorlatos politika számítások alapján eszkábálták össze, s amelyek mindig zsákutcának bizonyultak, mert hazugságokkal eltakarták az igazságot. Az első és második világégés utáni időben is ilyen világot meghódítani akaró ármányos eszmerendszerű ideológiák léptek színre, amelyek nyomán fölütötte fejét a békétlenség és az elnyomás diktatúráinak ragadozó tébolya, amelyek hazugságokra épültek. Ennek lett következménye, hogy itt a Gödöllői Premontrei Rendház és Nevelőintézet épületében kialakított hadifogoly-gyűjtőtáborban több mint ötezren haltak meg, a több mint negyven ezer fogvatartott közül.

Kedves Testvéreim!
A békét és a rendből forrásozó harmónia megvalósítását mindig a hazugság akadályozza, amelyet először a hamis nyelvű sátán, a „hazugság atyja” (2) mondott ki, félrevezetve az ősszülőket áskálódóan rágalmazó kérdésével. Már a kérdés is hazugság (3), hiszen az Úr a kert összes gyümölcsét felkínálta, kivéve a jó és a rossz tudása fájának termését, amellyel – mint bölcsességi intézkedéssel – azt akarta mondani, hogy az embernek föl- és el kell ismernie a határait, teremtményi mivoltát, hogy ne tartsa magát mindenek urának, mert az önteltség számos rossznak az elindítója. Isten a teremtett világ urává és őrzőjévé tette az embert, de meg akarta óvni az elbizakodottságtól, attól, hogy mindenhatónak képzelje magát, hogy ő akarja eldönteni, mi a jó és mi a rossz. (4) A fölényes önhittség kísértése időről időre megjelent az emberiség történelmében, mint ahogy ma is jelen van. Korunk tudományának köszönhetően számos értékes technikai és technológiai vívmánnyal rendelkezünk az élet számos területén, amelyek ugyanakkor már-már azt sugallják, hogy az ember mindent megtehet.

A történelem során nem egyszer bebizonyosodott, hogy a sátán csábítása valójában mindig az Isten elleni harc, mely ki akarja őt irtani az ember szívéből, ugyanakkor megcsonkítja és szegényíti az emberiséget és olyan döntésekre készteti, melyeknek nincsen jövője. (5) A hazugság csábításának behódoló ember mindig önteltté válik és elszakítja az életét az Istentől, s így a természetfölötti igazságtól is, sőt elutasítva, tagadja azt. De „ha nem létezik transzcendens igazság – amelytől az ember engedelmessége révén az önazonosságát megkapja – akkor valójában nincs egyetlen olyan biztos elv sem, amely az emberek közötti jogszerű kapcsolatokat garantálná, hiszen a különböző érdekek elkerülhetetlenül szembe állítják őket egymással. Ha nem ismerjük el a transzcendens igazságot, akkor mindenki saját érdekeinek érvényesítésére törekszik és nem veszi figyelembe a másik ember jogait. A modern önkényuralom gyökere éppen az istenképmás emberi személy természetfölötti méltóságának tagadásában rejlik.” (6)

Ezért függ végső soron minden az istenkérdéstől. A hit vagy Istenbe vetett hit, vagy nem létezik. A magasabb dimenzió elhagyása mindig együtt jár az erkölcs és az etika apadásával. Ezért újra meg kell tanulnunk megérteni, hogy az emberiség nagy erkölcsi és etikai ismeretei éppen olyan értelmesek és valóságosak, mint a természettudományos vagy a technikai ismeretek, hiszen a tulajdonképpeni természettörvény valójában erkölcsi törvény. Mai világunk problémája éppen az, hogy eltávolodott ettől az ősi alapigazságtól. (7)

Kedves Mindnyájan!
Az emlékezés – mivel az igazságosság erényének erőterében bontakozhat ki a maga teljességében – tisztánlátó fegyelmezettséget kíván meg tőlünk. Az emlékezet azt jelenti, hogy őszinte szívvel és éber lélekkel kell fejet hajtanunk az áldozatok előtt, hogy ne merüljenek feledésbe a múlt történései, amelyekből tanulékony lélekkel ösztönzést nyerhetünk saját korunk és a jövő építésére. Nem szabad engednünk annak a kísértésnek, hogy mivel sok idő eltelt már – 80 év – ezért a múltat elfeledve a jövőbe kell nézni. Mi ezt nem tehetjük meg, hiszen nem tudunk a jövő útján járni anélkül, hogy ne emlékeznénk a múltra, mert nem tudunk igazán növekedni világos emlékezet nélkül. Életben kell tartanunk az emlékezés mécsesét – ilyen módon is életben tartva az áldozatok emlékezetét – tanúbizonyságot téve az utánunk jövő nemzedékeknek a megtörtént szörnyűségekről, hogy az emberi lelkiismeret egyre erősebbé váljék a pusztítás uralmával szemben”. (8)
A történelem bár ránk emberekre, a mi szabadságunkra lett bízva, mégis mindig Isten kezében van. Ezért most is őhozzá emeljük fel azokat, akiknek itt Gödöllőn a hadifogoly-gyűjtőtáborban kellett kiinniuk a féktelen gonoszság keserű méregpoharát, akik sírját még fejfa sem őrzi, azokat, akiket a gyötrelmekkel teli munkarabságba hurcoltak, s nem térhettek haza.

Kedves Mindnyájan!
Ezen szentmisénk és mostani megemlékezésünk ösztönözzön bennünket arra, hogy evangéliumi emberek tudjunk lenni. Olyanok, akik minduntalan keresik a párbeszéd lehetőségeit, akik személyes érdekeiken felülemelkedve az igazság tisztelői, akik nem bálványokat imádnak, akik nem az embert istenítik, akiket nem tévesztenek meg ideológiai érdekek, akik a másik emberben meg tudják látni a felebarátot.
Tartozzunk azok közé, akik hiszik és tudják, hogy az Isten iránti nyitott szív nélkül nincs szilárd alapja a megbocsátásnak és a testvéri, felebaráti szeretetnek, mert bár „az értelem önmagában képes felismerni az emberek közötti egyenlőséget… ám képtelen létrehozni a testvériséget.” (9)
Tartozzunk azok közé, akik reálisan nézik az életet, és minden alkalmat megragadnak hogy javítsanak embertársaik helyzetén, környezetük és a világ sorsán, akik ugyanakkor látják a teremtés rendjének megzavarását, a bűn tényét, a Gonosz műveit – amelyek a félrevezetés, az elnyomás és a nyomorúságok végső okai – és tudják, hogy ezeket nem lehet végképp eltávolítani a világból, hiszen senki sem vállalkozhat arra, hogy itt a Földön a történelem békés végső állapotát meg tudja teremteni, mert ahol beválthatatlan reményeket ébresztenek, ahol utópiát ígérnek, ahol a lehetetlen lesz a valóság vezérfonala, ott szükségszerűen megjelenik az erőszak, az ember új rabszolgasága és elpusztítása”. (10)
Tartozzunk azok közé, akik hiszik és tudják, hogy a Mindenható Isten Jézus Krisztusban szeretetből lépett be emberi világunk körülményeibe, s viszonzásul szeretetet vár tőlünk, az emberi kapcsolatok legnemesebb formáját, melynek át kell járnia életünk minden szegletét.
Tartozzunk azok közé, akik Isten stílusát tettekre váltják, akik nem félnek beletestesülni a világ életébe, és akik a szeretet gesztusaival ki tudják szabadítani a jóság iránti vágyat az önzés bilincseinek fogságából, megteremtve ezzel mindennapok békéjét magukban és embertársaik között.
„Csak együtt vagyunk képesek arra, hogy békét teremtve biztosítsuk az igazságot és túljussunk a legfájdalmasabb eseményeken. Csak a testvéri és önzetlen szeretetből fakadó béke segíthet legyőzni a személyes, társadalmi és globális válságokat.” (11)

„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni”. (12) Jézus szavai az evangéliumban különös jelentőséggel bírnak, ugyanakkor nagy bátorítást adnak arra, hogy a béke igenis lehetséges, s Isten és ember közös alkotásává válhat.
Alázatos imádsággal forduljunk Urunkhoz, hogy az ő világossága oszlasson el minden sötét árnyat. A Mennyei Atya, aki Krisztusban ránk ragyogtatta irgalmas arcát, tegyen valamennyiünket az ő jóságának hírvivőjévé! Ámen.

(1) vö. Ferenc pápa: Laudato si enciklika

(2) János szerinti evangélium 8,44

(3) „Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?” Teremtés könyve 3,1

(4) vö. Ferenc pápa katekézise, 2023. december 27.

(5) vö. XVI. Benedek pápa Béke világnapjára írt üzenete. 2006.

(6) vö. II. János Pál pápa: Centesimus annus enciklika. 1991.

(7) vö. Peter Seewald: XVI. Benedek. 2021.

(8) vö. Ferenc pápa Béke világnapjára írt üzenete. 2020.

(9) vö. XVI. Benedek pápa: Caritas in veritate enciklika. 2009.

(10) vö. Joseph Ratzinger: Végidő, 1977.

(11) vö. Ferenc pápa Béke világnapjára írt üzenete. 2023.

(12) Evangélium Máté szerint 5,9