2026. június 30. kedd

Hálaadó szentmisét mutatott be Bálint Mihály Gábor őrnagy, a Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkésze abból az alkalomból, hogy tizenöt évvel ezelőtt, 2011. június 29-én szentelték pappá a romániai Jászvásáron (Iași).
A moldvai csángó, homoródkeményfalvi születésű pap teológiai tanulmányait a jászvásári Szent József Római Katolikus Intézetben végezte. Pappá szentelését követően a Jászvásári Egyházmegyében szolgált káplánként, majd 2015-től az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye Felsővízivárosi Szent Anna-plébániáján teljesített szolgálatot, ahol a csángó közösség lelkivezetője is volt.
2018 szeptemberében csatlakozott a Katonai Orinariátushoz. Tábori lelkészként előbb Hódmezővásárhelyen, 2023 decembere óta pedig az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár állományánál szolgál. 2020-ban a KFOR kötelékében teljesített koszovói missziós szolgálatot.
A jubileum alkalmából vasárnap a Budapest-Tisztviselőtelepi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban bemutatott hálaadó szentmisén Mudra József ezredes, a Katonai Orinariátus diakónusa homíliájában úgy fogalmazott: a papi hivatás „nem csupán egy feladat vagy tisztség, hanem teljes életajándék”. Hozzátette: a papnak „jelen kell lennie az emberek között, velük örülni, velük sírni, meghallgatni őket, és Krisztus szeretetét közvetíteni számukra”.
A diakónus kiemelte: a tábori lelkészi szolgálat különleges hűséget, bátorságot és elkötelezettséget kíván. Mint mondta, Bálint Mihály papi szolgálatának igazi értékét nem a nagy események, hanem a mindennapok apró, szeretetből fakadó cselekedetei adják: egy vigasztaló szó, egy bátorítás, egy kézfogás vagy egyszerűen a személyes jelenlét.
Szöveg és fotó: Navarrai Mészáros Márton







-(1).jpg)