Elindult a pápalátogatás hivatalos honlapja

2023. március 21. kedd

Elindult a pápalátogatás hivatalos honlapja

Ferenc pápa lelkipásztori látogatásra érkezik Magyarországra április 28–30. között. A Szentatya apostoli útjával kapcsolatban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) külön honlapot indított.

A ferenc2023.hu elnevezésű honlap kezdőoldalán először a részletes programmal találkozhat az érdeklődő. Az Információk menüpont alatt a látogatás helyszínei alá rendezve találjuk meg mindazt, ami az apostoli látogatással kapcsolatban fontos lehet. Itt a pontos cím mellett részletezve találjuk meg mindazt, amire az egyes helyszínekre érkezőknek figyelniük kell.
A helyszínek leírása mellett az adott programponthoz kapcsolódó rövid ismertetőket is olvashatunk.
A Hírek menüpont alatt a Ferenc pápa látogatásával kapcsolatos egyéb fontos információkat lehet megtalálni. A honlapon több helyen – így itt is – át lehet linkelni más oldalakra, így például a Magyar Kurír vonatkozó híreihez is. A Letöltések menüpont alatt az apostoli út hivatalos logója és a Ferenc pápa látogatására való felkészülés jegyében megfogalmazott imádság is elérhető. A honlapra – magyar és angol nyelven – folyamatosan töltik fel azokat az anyagokat, híreket, információkat, melyek a Szentatya apostoli útjával kapcsolatosak.

Forrás: Magyar Kurír


[galeria]

 

Katonai Ordinariátus © Minden jog fenntartva